Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-07-19 / 29. szám

188 VADASZ- ÉS VERSENY-LAP. JULIUS 19. 1876. A mi az etetést illeti : különösen a tél vége felé kell gondoskodni, hogy a takarmány bőséges és czél­irányos legyen ; mert ilyenkor az átmenet a száraz takarmányról, n zöldre ; az agancsképzödés a bakok­nál; a szőrhidlatás ; в az anyavad közeledő ellés­ideje : mind igen elcsigázza a vadat, ha jó és bőséges tápláléka nincsen. Ha a takarmány rendesen és pontosan ugyan­azon időben tétetik a rácsba, akkor meg lehet győződni, hogy a vad is épp oly pontossággal jelenik meg ; mi az ellenőrzést a vad sza­porulata vagy fogyásáról igen megkönnyíti. — Az év ily szakában könnyen felismerhetők már a bakok kérges agancsaikkal, a holdról farukon és az ecsetről ; — ez legalkalmasb idő is, hogy a bakokat öregségük szerint osztályozzuk — agan­csaik és termetük nagysága szerint. — Az ily feljegyzések igen fontos útmutatást adnak, hogy annak idejében a lelövendő vad mennyiségét meg­határozni lehessen. A netán sinylődö vadat folytonosan szemmel kell kisérni, s ha nem javulna, le kell lőni ; en­nek azonban nem szabad az etetö-hely közelében történni, különben a többi vadat a vérszag el­riasztaná. Az özvad-állomány kimutatására szolgáló jegy­zék a következő lehetne : Erdő : 6-os bak Csapos Terhes üsző összesen állandó Kerület Villás Rendk. agancsu Fiatal ünö vad : a változó * vadról is készitni. Ily kimutatást kell * * * Mihelyt az idö kitavaszodik, s a vad a veté- i sekre, később a mezökre és vágásokba legelni ki­jár : a télen át a vadállományról csinált jegyze­teket újra lehető pontosan ellenőrizni kell, és a jö­vendő vadászati kimutatásba felvenni ; e kimuta­tás szerint lehet azután majd a lelőhetendő vad mennyiségét és minőségét meghatározni. Némelyek az ilyes kezelést igen pedansnak és felesleges fáradságnak tartják, sokan kételkednek is, hogy annak valami haszna lenne. Az ilyenek­nek annyit mondhatok, hogy én mindkétféle ke­zelésmódot megpróbáltam , s ez utóbbi fényes eredményeket hozott. » * * Midőn tavasz uyiltával a legjobban kinőtt ba­kok kezdik agancsaikat lehántani s később a si­lányabbak is : ekkor meg kell figyelni a helye­ket, a hol ez történik ; de nemcsak a helyeket, hanem az egyes fákat is meg kell jegyezni, hol, melyiknél miuö özbak, és hogyan eszközli a hán­tást ; és e megfigyelés újra alkalmat uyujt az erdésznek, hogy a különböző bakok egyéni­ségével behatóbban megismerkedjék , és ben­nök a télen és tavaszelőn már figyelembe vett egyéneket és ezek haladását felismerje. En azt tapasztaltam, hogy az őzbakok, azon idö alatt még agancsaikat hántják, meglehetősen ugyanazon he­lyet keresik fel ; s hogy az erdőség némely pontjai mindig a legerösb bakok kedvencz tanyái szok­tak lenni. Ha ily állandó vad lelövetett, bizonyos, hogy nemsokára egy másik által helyettesittetni fog. Sokszor fel lehet a lehántott fákon ismerni, hogy miféle korú cs agancsu özbak szokott oda­járni. — Mig például a keresztes bak agancsai­nak erősségéhez képest gyengébb vagy vastagabb fácskát választ a dörzsöléshez, s azt mindkét fe­löl lehántja : addig a rendellenes agancsokkal bí­rók ettől eltérőleg — kivált a bokros vagy pa­rókás agancsunk — a fáknak csak előlapját szok­ják ledörzsölni, mert agancsaik formája nem en­gedi máskép. A még fiatal nyársas vagy villásbak első kí­sérleteit többnyire csak a boróka-bokrokon vagy más gyenge sövényen próbálgatja. * * * Ha már az őzbakok és suták mennyisége le­hető pontossággal kitudatottakkor a lelövendő bakok száma a következő arány szerint állapitta­tik meg. — Két fiatal üszőre és két öreg sutára számíttatik egy bak (a nyársasokat is beleértve), a maradék bakok pedig lelövendök. Lelövendök pe­dig a legöregebb bakok, ée olyanok melyek kijárni szoktak a határból, vagy vadorok közelébe esnek. Az által, hogy a legöregebb bakokat az üzeke­dés előtt lelőjjük : azt érjük el, hogy a fiatalabb és nemzésre képesebb bakok nem űzetvén el nem mennek át nemzési ösztönük kielégítésére a szomszéd teriiletekre, hol sokszor végkép elmarad­nak. Az öreg bakok az uzekedés ideje'beu folyvást i csatangolnak, s a hol a dámák körül fiatal bakot találnak, azt mindjárt elverik anélkül, hogy dá­máik hajlamait kiele'gitnék, mi által idejöket és erejöket hiába pazarolják; s igy az anyavad több­nyire meddő marad. Ha az üzekedési idény elején még a bakok ( teljes számmal vannak, ugy örökös hajhászást és verekedést tapasztalhatni köztük, miáltal a nö­t szésre vágyó üszök elhanyagoltainak, s a fiata­labbak, félénkebbek — éppen kimaradnak. Pedig az ily üszök aztán igen elkövéredvén, többnyire nem is veszik fel többé a bakot, mi által a sza­porulatban évenkint nagy hátrány szokott tör­ténni. Innen van aztán hogy sokszor öreg vadászok is azt mondják, — hogy ez vagy amaz a terü­let nem alkalmas az őz-szaporulatra, bár a talaj minden kellékkel bir ; pedig a fentebbiekből vi­lágos, hogy ennek oka — vagy az özek nyugta­lanitásában, vagy bakok nem helyes kimustrálá­sában keresendő. (Folyt,, köv.) Hogyan tettek lóvá borzebeink. Néhány éve már, hogy erdészsegédkedtem Felsö­Ausztriában, közel a bajor határhoz, melyet e vi­déken az Inn folyam képez. A szolgálat nem volt valami nehéz, s ezért soha sem mulasztottam el az alkalmat, a hányszor csak lehetett mindig résztvenni a vadászatokban, melyek a szomszé­dos vadászterületeken tartattak, s pedig nemcsak nálunk Ausztriában, hanem a szomszéd Bajoror­országban is. És főnököm sem tett külömben, mert megvallva azigazat egészben «derék ficzkó« volt. E tájon a vadászatot borzebekkel űzik, és ha a vadászatnak vége van, a résztvevők betérnek sörházba, — sa nap dicső­bort vagy sört fogyaszta­egy korcsmába vagy ségére néhány pohár nak el. Nem is szükséges felemlíteni, hisz Bajor­országban vagy legalább közelében voltunk, — hogy ilyenkor nagy buzgalmat fejtettek ki Nim­ród fiai, miként ö felsége Gambriuus királynak is hó­dolajukat bemutassák. A mi engem illet, ámbár a szabadságnak és függetlenségnek mindig barátja voltam, — ebben a pontban én sem zegernyés­kedtem sokat, hauem úsztam az árral. Főnököm, a föerdész sem maradt el, — mert, mint már emiitettem, jó fiu volt. Egy izben kettecskén ugy körülbelül éjfél után két órakor tai tottuuk haza felé a bajor fél­ről, miután szokás szerint meglehetős szármu korsó sörrel terheltük volna gyomrunkat. Azonban mindamellett baj nélkül értünk az Inn hídjához, s át is haladtunk rajta, de nagy volt csodálkozásunk látván, hogy annak túlsó végét egy meglehetős magas kapu elzárja. Főnökön elkezdte döngetui a kaput, kiabált, szitkozódott, — de az osztrák vámőr — mintha csak mind a két fülén feküdt volna — rá se he­derintett. Utoljára is beláttuk, hogy nincs más mód a menekülésre mint a korláton átmászni. Hozzá is fogtam mindjárt, s fölérve egyik lábamat átvetet­tem, hogy igy fölsegítsem a főnököt s átszállítsam három borzebünkct.%ft — »Előbb az ebeket« ! — hangzottalulról az uta­sítás. Jó. — Azonban nem tudtam elgondolni, mi le­hetett oka, hogy a három borzeb átszállítása után főnököm még egyre nyújtogatott fel egy negye­diket, ötödiket, tizediket — egész a végtelenig ! — Ebadta — mondám végre boszusan — hisz egész sereg kutya van már itt. De talán csak végére járt már föerdész ur? Mert elzsibbadt a ka­rem a sok kutya emelésétől ! — Tudj'a kö — felelt emez — nem tudom hogyan vau, — de itt még mindig van eb .is pedig mindig három ! — Akkor hát hagyja pokolba, mert ezek bi­zonyosan bajorországi ebek, a mikhez nincs semmi közünk, maradjanak hazájukban ! — Már abban igaza van — mondá főnököm — maradjanak itt, mi meg siessünk haza. — E szavakkal felnyujtá kezét, s miután felsegitettem, a másik oldalon lakusztunk s haza felé tartot­tunk. De csodák csodája ! most meg már csak épen három borzeb maradt és kisért ^bennünket. — De hát hol lehet a többi ? — kérdém főnö­kömtől. — Azok valószínűleg elmenekültek már erde­inkbe — feleié. — No, ez aztán mulatságos história — folytatatá — holnapután rókára akartam va­dászni, s e beste fajzat bizonyosan mind szélyel­ugrasztja ! — s szavait hatalmas káromkodással zárta be. Má snap felig imett fejjel elindultunk a sok idegen eb felkeresésére, — s elmenvén az osz­trák vámsoronpó mellett kérdezősködtünk a vám­öröktől : uem-e láttak s tudnak valamit az álta­lunk átplántált ötven kutyáról. Ezek azonban uagy meglepetésünkre, mikor észrevettek, előbb csak mosolyogtak, — de kérdé­sünkre hangos hahotába törtek ki. Majd elkezd­ték magyarázni a dolgot, s akkor mi is versenyt nevettünk velők — ámbár előbb nagy kedvem volt egyet fültövön ütni, — s most is meg mernék esküdni, hogy az egyik finánez főn volt és meg­leste kalandunkat, pedig — egy szó kevés — azzal se árulta el a csínt, a mit a gaz kutyák rajtunk elkövettek. Azon olvasóink részére a kik még nem talál­ták meg a dolog nyitját — ide igtatjuk a ma­gyarázatot : Volt ugyanis a kapu aljabán egy jókora lyuk, melyen át három ebünk, mihelyt én a főnököm­től átvettem s a túlsó oldalon letettem, — azon­nal visszasietett gazdájukhoz az innenső oldalra, — a ki aztán megint föladogatta, azon mód, mint fentebb előadva van Igy tettek ezek az ebek minket lóvá ! C. I. V e g У e s. A Skating-Rink immár Budapesten iî megnyilt f. hó 15-én, a volt Suhr-fëlé circusban a gyár­uteza e's sugár-ut sarkán. E görkorcsolyázó-kört Bur­lini nevű jó hírnevű vállalkozó indította meg, s már meglehetős részvétnek örvend. Hihető, hogy ez uj sport-nem, mely most már Europaszerte nagy kedveltségnek örvend, nálunk is hamar lába fog kapni. * * * »La France Chevaline« ez czime egy uj lóte­nyésztési folyóiratnak, mely Montigny gróf szak­avatott szerkesztése alatt hetenként egyszer, ked­den jelenik meg. E lap a legkülönfélébb lóte­nyésztési ügyek, az államménesek, Uadseregi ló­állitások, ló-kiáUitások, versenyek és egyébb meg­próbálások, díjazások, továbbá a lóvásárok és keres­kedés érdekei képviselését tűzte ki ceél jl. A pró­baszámon »Kisbér« jól talált rajza figurái mint czimképét. Felelős sterkesttö és kiadó-tulajdonos : Sárkány Ján. F»r. Nyomatott az Athenaeum r . társ. nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom