Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-07-12 / 28. szám

JPtlüs 12. 1870. VADÁSZ ÉS VERSENY-LAP. 183 nal félbehagyták legelésüket, — pedig ugy is alig akad idejük reá, és többnyire három gyomor számára kell enniök, — hogy gyors szökellésekkel vagy eszeveszett rohammal siessenek fiokhoz. * * * Az ellesi időben tehát és azután is még vagy 6 hét'g, az erdész és vadászszemélyzetnek mindent el kell követni, — hogy az erdőben a legnagyobb nyugalom megőriztessék. — Mindenekelőtt el kell tilt ni ez időtartamra a gally- és szárazfa-szedöket gombázákat ; leginkább irtani kell pedig a kóbor ebeket és ragadozó vadat. Sok vadász ur nem gyanítja, mennyi kár éri öz-vadállományát évenként, ha erdöszemélyzete nem teljes tudattal és akarattal teszi kötelességét. Hogy ez tiszta igazság és teljes figyelmet érdemel, azt a kővetkező példával igazolom. * * * Birtokom szélén egy újonnan épitendő vasútvonalon dolgoztak, s az ellésidö után nemsokára beállott gyakori esők folytán sok gomba teremvén erdőmben, arra egész sereg hivatlan vendég tolakodott be, daczára az erdőkerülők tiltakozásának. Jelentették ugyan nekem is az esetet, de emberiségi szempontból megengede'm a gomba-szedhete'st, mely engedményt azonban drágán fizettették meg velem a háládatlanok. — Alig volt hét, hogy erdészeim hurkokat nem találtak volna ; s hogy fiatal őzikéket mennyit fogdoshattak el, kitetszik onnan, mert ez erdőpagonyban előbb 16 öreg üsző és 23 gödölye volt számbavéve, az utóbbiakból azonban az ősz beálltáig már csak 5 darab maradt, a többinek semmi nyoma ; tehát agyonverték vagy elfogták őket. A gödölyét ugyanis könnyű megfogni fekhelyén sőt ha menekül is, elég, ha erősen rákiáltanak, hogy azonnal lelapuljon. * Egy másik nagy veszély az őzvadra nézve a vadorok csalogatása. Miután a vadorok ismerik az üsző azon túlságos anyai szeretetét, hogy gödölyéje sipitásara azonnal a hang felé siet, honnan az jön, tehát utánozzák a gödölye sipitását a vadkörtefa levelén vagy a nyírfa finom héjazatán vagy csontsipon. — Szükséges tehát, hogy ott hol a vadorok e mesterségét gyanítják, az erdész-személyzet szigorúan utasíttassák, miszerint az elriasztást gyakorolja. E végből az üszök sipz'fds-sal előcsalogattatnak, s midőn elórohanak rákiáltás vagy tapsolás által elriasztatnak. (Folyt, következik.) Küzdelem kardos-halakkal a tenger fenekén. Tavaly nagy szerencsétlenségnek volt színhelye a touloni kikötő. Az ott horgonyzó »Magenta« nevü franczia hajón tüz ütött ki, a mely rövid időn annyira elhatalmasodott, hogy nagyobb veszély elháritása végett a hajót el kellett sülyeszieni. Osz felé azután megindultak a buvári munkálatok a hajó rakományainak megmentésére. Akkor tájban ott tartózkodván, egy ismerősöm M. X. mérnök felszólított : látogatnék meg a hyéri szigetek körüli tenger alatti sziklákat, felöltözvén a Denayrouze által tökélyesitett buvári készüléket. Szivesen engedtem a felszólításnak, s másnap reggel el is indultunk egy pontonon, magunkkal vivén az emiitett készülékeket s egy légszivattyút. Megérkezvén rendeltetési helyünkre azonnal magunkra vettük e különös öltözéket, a mely a következő darabokból áll. Van egy kautsukból álló és légmentesen záródó öltöny, továbbá egy rézből álló sisakforma föveg, a melyben a fej — bár teljesen be van zárva — még is egész szabadon mozoghat. A sisak majdnem két centimeter vastagságú üvegablakokkal van ellátva, melyek segélyével a környező tárgyakat egész tisztán meg lebet különböztetni. Mihelyt felveszi az ember e kéezüléket s az üvegeket besrófolta, — tökéletesen el van különitve a külvilágtól, s ezzel egyesegyedül két kaucsukcső által közlekedhetik, miknek hossza megfelel azon mélységnek, melyre az ember leszállni akar. E csövek a fövegbe szolgálnak ; az egyik hallcsöt képez, melynek segélyével a búvár beszélgetést folytathat a viz színén maradt segédekkel. A másik cső pedig levegőt szolgáltat a készülék belsejébe egy légszivattyú segélyével, mely a pontonon működik. A levegő, mielőtt a készülékbe ér egy vaspléhböl való légtartón megy át, mely szintén a pontonon van elhelyezve, s mely arra való, hogy kellő mennyiségű levegő legyen összegyűjtve azon esetre, ha a szivattyúnak baja esik, — s a búvárnak ennélfogva időt enged a menekülhetésre. E légtartó felső részén légsür-mérö van, mely a csőbe bocsátott levegő nyomását mutatja. Végre egy különös, újonnan feltalált szelep rendszer, mely a levegő kiürítésére szolgál, képesiti a búvárt, hogy szükség szerint szabályozza a levegő ki- s bejárását ; a mi oly előny, mely további fejtegetésre nem szorul. Végre, hogy a vizbemerülés könynyebben véghez menjen, a búvár lábaira ólom sulyok vaunak aggatva, miknek súlyát legkevesebb 20 kilogramra becsülöm. Ilyen forma volt a buvár-készülék, melyet felölténk. Hárman indultunk ez expeditióra : M. X., egy búvár és én. A három légszivattyú már kezd működni. Mire ráállunk a hágcsóra, mely a mélységbe vezet bennünket. Lábszáraim, az ólomsulyokkal terhelten már egészen vizben voltak, a nélkül, hogy másról észrevettem volna a vizbemerülést, — mint testem alsó részének tetemes megkönnyebbedéséről. Azonban kautsuk öltönyöm, mely eddig kissé meggátolta karjaim szabad mozgását, — lassankint felfúvódott mint egy hólyag, s e felfúvódás annál erősebb lett s feljebb húzódott, a mily mértékben lejebb szálltam a vizbe. E felfúvódás addig tart, mig a viz szine egy vonalba ér számmal s szemeimmel s ekkor rögtön megszűnik. Ezen pillanatban a lábamra függesztett ólomteher mind könnyebb s könnyebb lesz ; s lábaimon, miket csak az imént alig czipelhettem, elenyészőn csekély megterhelést éreztem, midőn a 1 hágcsó ötödik fokán álltam. A levegő, melyet a 1 zakatoló légszivattyú folyvást fóvegembe küld, lármás sípolással hat be jobbik fülem mellett. Most fejemet azon hágcsó felé fordítottam, a melyen ugyanakkor mérnök barátom leszállott : ő már viz alatt volt; ekkor fejem egy mozdulatával kinyitám a szelepet, hogy a felesleges levegőt kiboesátván, teljesen elmerülhessek. Majd kezemmel megtapintván a mentö-kötelet, mely testemre erösitve volt, — lemerültem. . . . Eire hirtelen félemletes zörej volt hallható azon szük szobán, melyben be voltam zárva, — mely zajt legjobban jellemzem, ha egy csapat tambour által előidézett dobpergéshez hasonlítom. E zajt a vizből hirtelen kiszabaduló lég okozta. Eleinte azt hittem, hogy viz tört be a készülék belsejébe s hideg borzongatós futott végig rajtam azon gondolatra, hogy egy kis lyuk talál véletlen lenni öltönyömben ; minden pillanatban vártam, hogy a hideg viz benyomuljon hajlékomba, és őszintén megvallom, hogy bár előbb nem volt hőbb vágyam : mint szinröl szinre látni a tengerfenék csodáit, -— most néhány pillanatig nagy kedvem volt lemondani kíváncsiságomról és visszatérni a pontonra. Azonban önérzetem csakhamar véget vetett e megkisértéseknek ; kezdtem szégyelni a félelmet s azután mind lejebb-lejebb szálltam, még pedig a biztonság teljes érzetében, mely nem is hagyott el többé. Itt lenn a vizben az optikai viszonyok egészen mások, mint a milyenekhez a levegőben szokva vagyunk, — habár a viz egészen tiszta és átlátszó is. Tisztán meg lehet ugyan különböztetni a tárgyakat, hanem a látkör aránylag igen csekély távolságra terjed. Így pl. a hágcsó, melyen álltam, felettem és alattam hét vagy nyolez foknyi magasságban tisztán s egyenes vonalban volt kivehető ; azonban a tengerfenék s a viz szine egyforma távolságra látszottak lenni, — ugy hogy olyformán tünt fel előttem, mintha ég és föld között lebegnék. Azonban nemsokára leértem a hágcsó aljára s a mint megterhelt czipővel a talajra léptem, — az ólom súlyát alig éreztem. Valóban ugy találtam magam, mintha függélyes irányban felhők közt járnék és pedig a legcsekélyebb erőlködés nélkül, a nélkül, bogy ugy szólván éreztem volna a talajt lábam alatt; azaz úsztam vagy lebegtem s mint az árnyék egészen súlytalan lettem. Mely tünemény különben könnyen megmagyarázható azon physikai törvényből, mely szerint a vizbe merült test annyit vészit súlyából, a menynyit az általa helyéből kiszorított víztömeg nyom. Most a mérnök és búvár felém irányzák lépteiket. Hogy egymással beszélgethessünk s megállapodásra juthassunk a felöl, mit leszünk teendők, összeálltunk s fövegeinket összedugtuk ; ilyformán a hang altalhatolt a fém-sisakon s igy annyira-mennyire közlekedhettünk egymással. Elhatároztuk azután, hogy a szikláknak tartsunk, melyeket könnyű szerrel mászhattunk meg, készülékeink segélyével. Ugyanis a fentebb emiitett szelepek lehetségessé tettek, hogy a vizben tetszés szerint felemelkedjünk vagy alászálljunk. A szó-cső segélyével értesítettük a viz szinén maradt embereket, hogy a pontonokkal kövessenek. Ezután lassan megindultunk a finom, réteges homokkal boritott talajon. A nap fénye mintegy szitán át látszott és pedig gyönyörű szép smaragdzöld színben. Ekkor 18 meternyi mélységben voltunk. Lábaink alatt nagyszámú s mindenféle alakú s szinü kagylók hevertünk. Lépésünk nem hagyott semmiféle nyomot maga után. Nemsokára megkülönböztettünk több tárgyat, — a sziklák előtt álltak, melyek gyönyörű zoophytákkal voltak fedve. A sziklák egyes nyílásaiban növények és virágok tenyésztek, olyanok, milyeneket sem a földön, sem aquariumban nem láttam soha, — s miket tudatlanságomban nem tudtam másként osztályozni, mint zöldre, pirosra, sárgára és kékre. Bizonyos, könnyen definiálható növények, melyeket gondolom algáknak neveznek, összefolytak fejünk felett s gyönyörű szép zöld sátort képeztek, a milyent a föld semmiféle Kotschild-je sem szerezhetne. Egy szóval : el voltam ragadtatva. Számos s mindenféle alakú hal is jött felénk, kíváncsian megbámulva bennünket, majd meg, mintegy varázsvessző érintésére, eltűntek. Már mintegy negyedóra óta haladhattunk, midőn a búvár, ki elöl járt, hirtelen megállt s jelek által nekünk is megállást parancsolt ; majd közelebb jővén tudatta volünk, hogy »kardoshal« van a közelben ! E pár szó elég volt, hogy hideg borzongatást idézzen elő nálunk. Azonban mindjárt hadi tanácsot tartottunk s megállapítottuk a védelem módját. Nem volt más fegyver nálunk mint nagy töralaku késeink; ezekkel felfegyverkezve tehát elhatározottan vártuk az ellenséget, miután nem volt épen semmi kilátást rá, hogy a harezot el lehessen kerülni. Nem kísérlem meg, hogy leírását adjam azon állatnak, mely felénk közelitett, feltévén, hogy olvasóim leírásból eléggé ismerni fogják két főtulajdonságát, erejét és kegyetlenségét. Ellenfelünk közel két méter hosszú volt, kardja pedig egy méter hosszú. Kivonván késeinket állásba helyeztük magunkat. A szörny eleintén határozatlannak látszott, egy kissé eltávozott tőlünk, majd megállapodott s kíváncsian nézett bennünket kis pislogó szemeivel; azután rohamot véve felénk jött, azonban az irányt roszul választotta s ez okozta vesztét. A búvár ugyanis tanulmányozta minden mozdulatát. S miután sikerült a támadú lökést elháritnia, oldalról került a szörnynek s egész erejével megragadván kardalaku nyujtványát hatalmas csapást mért a tengeri szörny fejére, melyre nagy lik támadt a hal fe-. jének baloldalán, s vére nagy sugárokbau bugygyant. a sebből, köröskörül pirosra festve a tengert. Egy második, majd egy harmadik csapás is követte az elsőt, miközben a búvár ege'sz erejéből ránehezedett a szörnyre, mig ez rémitö bukfenczeket csinált, hogy kínzójától megszabaduljon. Erre mi is, a mérnök és, én szinte ellenfelünkre vetettük magunkat s egész erőnkből vagdaltuk