Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-05-31 / 22. szám

154 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. J U NIU S 21. 1876. dásznak isme'telve nyilt alkalma a királyt vadá­szataiban követhetni s e bó folyamában Turinban »Picchi és Burroni« czimen egy füzetet ad ki, melyben »A király vadászaton« czimü fejezetet ki­zárólag Viktor Emanuel vadászatainak szenteli. Egy rövid kivonat a szakértő Írótól, ki a királyt a mult évi julius és augustus hónapokban Cogne­ba és Valsavarancheba kőszáli-kecskevadászataiban követte s ezeket a legrészletesebb apróságokig ecsetelte, mindenesetre érdekelni fogja olvasóinkat. Ama tájak lukossága minden évben türelmetle­nül várja a nyári hónapok megérkezését, mert akkor a király is rendszerint jelentkezik s huza­mos időt tölt ott. Ügyes kalauzok vezénylete alatt száz meg száz hajtó vesz körül napkeltétől fogva valamennyi csúcsot és hegygerinczet, melyek a völgyet uralják, vagy elállják egy-egy jégmező­nek egész terjedelmét. Ez amaz idö, a melyben a kőszáli kecskék (Steinbock) az alantibb erdős tájakra lemennek tápszert keresni. E közben a ki­rály vadászkísérete elállja a nekiek szánt he lyeket, miután előre tudva van, melyik utat vá­lasztják a kőszáli kecskék, midőn fölfelé töre­kesznek. Napfeljöttével gyülekeznek a kőszáli kecskék, hogy a magasabb csúcsokat fölkeressek s ott nap­közben éber álmukat aludják. A hajtók mélyeb­ben alászállanak s mindig szűkebbé válik a kör, mely a vadat zárolja. Midőn ez észre vi szi, hogy körül van véve, miután szabaduló nyilást nem talál, visszahúzódik. A veszélyből szabadulhatás végett kifejtett küzdelme mindinkább fokozódik. Egyes bakok négy meternyi ugrást is merészelnek, de minden ügyességük hiába. A vad mindinkább visszavonul, mig végre a vadász közelébe jut. A kecskék egyszerre ez oldalról is veszélyben lát­ják magukat s gyakran előfordul ilyenkor, hogy mint a lovak fölágaskodnak, a vadászra rohannak, támadást merészelve, melyben vagy győznek vagy elvesznek. Rendesen megsemmisülés a sorsuk. A golyó sivit, a király lőtt s a pompás kőszáli kecske, mely épen öt megrohanóban volt, lerogy. E lövés a többi vadnak jel a futásra. Fejüket köny­nyedén hatrahajtva páni féleltmtöl megragadva ro­hannak vissza, mitsem gondolva többé a halálos vészszel, mely őket fenyegeti. A bakokat ezélba veszik a vadászok, a fegyverek dörögnek s egyik vad a másik után esik el a gyilkoló golyók által. A vadászatnak most vége szakad, a hajtók üdvriadása fölhangzik, mit a hegyek sokszorosan visszhan­goznak. Ha juliusban jön a parancs a kőszáli kecske va­dászatának megkezdésére : a vadászszemélyzet, a kocsik, lovak, öszvérek a sarroi vadászkastélyhoz azonnal megindittatnak, miután e hely vadászatok alatt a király főhadiszállásául szolgál. Minden szük­ségessel innen látják el azután az egyes vadászati re\ier-ket. Cogneban az I. Tamás által épített kastélyban, — hol egykor a csendőrök tanyázlak s Carrel az ö meteorologiai észleldéjét állitá föl, — lakik a vadászat tartamában a király és kísérete. A kastély neve »Casinu« s a vadászati czélokra telje­sen föl van szerelve. A 32 lóra való istálló egy kis lak szomszédságában esik, melynek udvarát egy pa­takból táplált szökőkút disziti. Ejenkint ideiglenes megvonulásra a magaslatokon sátrakat rögtönöznek; azonban gyakran a hideg jégmezőkről áradó zord szél az ott tartózkodást türhetlenné teszi. Minda­mellett az ily táborhely igen élénk ; miután minden anyagi kényelemről lehetőleg gondoskodva van. A szakácsok egész éjjel dologban vannak, hogy a hi­deg miatt meglehetősen követelő vadászgyomro­kat kielégítsék. A » chef de cuisine« féltuczat kuk­tával egyetemben bámulatos figyelmet és tevé­kenységet fejt ki, ugy hogy bármely óhajtás, alig hogy ki van mondva, már teljesül. A hegyek közötti több heti tartózkodás alatt a király udvari papja minden ünnep- és vasárnap rendesen misézik. Egy szép oltárt csakhamar fölállítanak s a vadászatban részt vevők, a királytól az utolsó cselédig, jelen van­nak az istentiszteleten. Évről évre kényelmesebbé teszik e nagyterjedelmü, sok apróbb részre osztott revier-t mert az összekötő utak száma mindinkább szaporodik. Naponkint harmincz lovat és öszvért használnak az élelemszereknek és egyéb szükségle­teknek a magasba fölszállitására. Mindenre kellő ügyelet van, hogy semmiben hiányt ne lássanak. Mindenki ismeri teendőjét s minden dolog gyorsan s kapkodás nélkíil végeztetik. A hajtók a munkana­pokon 10 lírával s a szünnapokon felével dijaz­tatnak. A sarroi vadászkastélyból távirati sodrony van alkalmazva a legközelebbi állomásig. Nagyon téves vélekedésben van az, a ki azt hiszi, hogy Viktor Emánuel a vadászati élvek közepette megfeledkezik a kormányzati ügyekről'. Naponkint pár óráig mű­ködteti a távirda sodronyait s élénk eszmecserében van a székváros minisztereivel. Azonkivül rendesen dolgozik kabinetje főnö­kével, hogy a folyóügyeket s a mindenféle folya­modványokat, melyek hozzá érkeznek, áttekintse. Minden nap két futár vágtat Aostába, honnan a közlekedés Rómával helyre van állitva. A király­nak, vadászati kirándulásai alkalmával, kiséieté­ben vannak : a királyi ház minisztere, egy tábor­nok, kabinetjének főnöke, egy udvari orvos és két szolgálattevő tiszt. A király rendesen reggel, a reggelizés idejére érkezik Sarróba, miután Jor­cából egész éjen át kocsin utazott, mi közben többször váltatott fogatot. Ama vadászállomásokra, melyeket a király minden revier-en elfoglal, ló­háton megy s néha oly ösvényeken, a hol, lia a ló eseth g félre lép, ló és lovas menthetlenül ha­lál fia lesz. Legközelebbi környezetét fegyver­töltő vadászai képezik s a falkárok a kopókkal. Ha a király lővonalába kőszáli kecskék és zer­gék egyszerre jőuek, akkor mindig a vénebbiket lövi a kétféle vad közöl. Gyakorlott szeme azon­nal föltalálja azt. Ha vadászat után a lelőtt va­dakat összeszedik, akkor a király minden egyes vadat megszemlél a legnagyobb figyelemmel, hogy a sebből következtetést vonjon a lövés minősé­gére nézve. О maga jelöli ki amaz elejtett va­dakat, melyek elajándékozásra szánvák, s melyek megtartandók a vadásztársaság számára. Utób­biaknak szarvait lefűrészelteti, hogy azok vadász­termét díszítsék, mint megannnyi diadaljelvény. Ida a vadászat jól sikerül, senki sem örvend job­ban a vadász-szerencsésnek, mint maga a király; ha ellenben a szerencse nem kedvez, senki sem oly b hangolt, mint ő. Általában évenkint mint­egy 30 kőszáli kecskét s 60 zergét szoktak elej­teni. A meglőtt kőszáli kecske csak ritkán menekül el, mig a zergebakok, még ha kc ;t golyó találja is őket, gyakran elmenekülnek, s csak akkor álla­podnak meg, ha már biztosságban érzik magokat ; rendesen azonban ott aztán elvérzenek. Erős na­pokon, midőn bajtóvadászatokat nem lehet ren­dezni, a király maga vadászgat, két vadászebbel, melyek neki a fáczánokat, foglyokat s egyéb va­dat verik föl. A mult évben Sa íróban ünnepélyt is ren­dezlek a király tiszteletére. A vadászszeme'ly­zet a királynak egy koszorúzott s virágokkal megrakot borját vezetett elő, melynek a fejede­lem szerfelett örült. Az Aosta-völgy lakói rendkívül ragaszkodnak a királyhoz, mert évenkint több héten át köztök tartózkodik s keresetet nyújt nekik. Sokszor irnak a lapok a királynak Valsavaran­che i tartózkodása fe'öl, a nélkül, hogy az olva­sónak fogalmat nyújtanának arról, hogy tölti Viktor Emanuel a nyári hónapokat a legmélyebb magányban. Szerző azt állítja, hogy a királynak azok a legkedvesebb napjai, melyeket a hegyeken vadá­szattal tölt el. J. Egy vadáeznap a magas hegységben. L . . . gróf g . . . i várának udvarán egy, fegy­vertokokkal és hegymászó botokkal megrakott négyüléses vadászkocsi állott, mely elé négy tüzes, nyugtalan vérű ló volt fogva, melyek már türelmet­lenül kapáltak, rázták czifra, sallangos kantárju­kat, és harapdálták zabolájukat. A háttérben egész szerényen, — nem távol egy nagy vas ka­littól, melyben egy hatalmas szirti sas álmodozott királyi voltáról, — egy a hegységekben szokásos kis kocsi állott, mely elé erős, csontos hegymászó ló volt fogva. E kocsiból néhány — élelmi sze­rekkel megrakott kosár ágaskodott ki, mint meg­annyi néma és mégis ékesen szóló tanúi annak, mily ki gyes és gondos a várumö ő kegyelmes­sége ama négy szenvedélyes vadász testi jóléte iránt, kik ép az alpok legfélrébb eső, legvadonabb részébe voltak indulandók — a zergék hazájába. A szónak legelnézöbb értelmében véve is, épen nem mondhatók, hogy szalon-öltözékben vettünk volna búcsút ott fönt a teremben a szeretetreméltó grófnétöl, kinek nyájas tekintete kisért minket le a kocsihoz. (Zergebőr-nadrág, csupasz térddel, épen nem tartozik a szalonképes öltözékek közé.) A ! két L . . . gróf, az m . . . i trónörökös és az én csekély személyem, foglalók el a kocsi ülései,­mely gyorsan robogott tova a pompás és termét szeti bájakban dúsan megáldott völgyben, ama tiszteletreméltó hófödte csúcsok felé, melyek uta­zási czélunkat képezték. Egy oldalvölgybe bekanyarodva egy kunyhó csúcsát pillautók meg, mely három, az idö által megviselt medvefövel volt diszitve, melyeket az­előtt évekkel viseltek az ama környékben tanyá­zott maczkók. Három órai kocsizás után egy ura­sági tehenészetnél visszahagytuk jármüvünket. Gyorsan kicsomagoltuk a fegyvereket, előszed­tük a hegymászó botokat, vizhatlan köpenyeinket s egy erdész kíséretében, néhány favágót is ki­rendelve az ejtendő vadak leszállítására, meg­kezdtük a fölfelé kapaszkodást a mindig szűkebbé s vadabbá vált völgyben, melynek egyik kunyhó­ját tüztük ki éji szállásul. Oda érve vidám ke­délylyel élveztük az estét tréfás beszélgetés köz­ben a szabadban, mig az éj beállta nem figyel­meztetett minket, hogy éji szállásunkat a szénás padon elfoglaljuk. A rsillagok ragyogtak még az égen, midőn mi reggeli toilette-ünket végeztük, mely ezúttal annyiból állt, hogy a facsatornából elötörö hideg forrásvízzel megmostuk arezunkat, s hajunkat a szénatöívdékektől megtisztogattuk. A reggelizés után gyorsan haladtunk fölfelé a meredélyes szirtfalak között. Az első hajtás, noha sokat igért, a szél hirteleui fordulata miatt I eredménytelenné vált. A mi tapasztalt kalauzaink áta'ában csak a fejüket csóválták s nem nagyon bíztak az időben. Ez azonban épen nem zavarta vadászhevünket s mi csak ballagtunk fölebb a második hajtásra. Körülbelöl fél óráig időzhettem a nekem kije­ölt helyen, egy meredek szirt mellett megkapasz­kodott henyefunyő tövében, gyönyörködvén a szerte elterülő hómezők pompás látványában, midőn egy­szerre távoli kögörgés zavart föl merengésemből, mely a túlsó oldali szirtfal gyéren benőtt henye­fenyői közül hangzott felém. Csakhamar utána két erös, külön álló zergét pillantottam meg. Nagy ovatosan másztam le a kögörgetegek között s egy keskeny árokban tűntem épen el, hogy onnan lö­távolra vadaimat megközelíthessem. Néhány várakozást ljes perez után, balra tőlem hallom a C. L. gróf fegyverét eldördülni ; azon­ban, ott hol épen álltam, nem vehettem ki, vájjon az üreg bakok valamelyikét illette-e az a lövés. Ismét kögörgés zaja ütötte fülemet meg s egy­szerre csak egy pompás lak állott velem szem­ben, mintegy 70 lépésnyi távban. Azonnal ezélba vettem s láttam összerogyni a bakot s hallottam a mint a gödörbe alágurúlt. Mihelyt a hajtás bevégződött, azonnal oda siet­tem zsákmányom megtekintésére ; azonban nem a legkellemesebb meglepetés ért, mikor a már éle­tét bevégzett zergéhez lépve, az én halálosan ta­lált golyómon kivül még egy másik golyó befu­ródását is láttam, mélyen a lapoczka mögött. — Majd előjött L. gróf és akkép lön megfejtve, hogy mi mind a ketten ugyanegy bakra lőttünk, mig a másik valószínűleg az árkon lefelé mene­kült s többé nem is jött lövésre. Most hadi tanácsot tartottunk, miután a min­dig fenyegetőbben gomolygott sötét felbök a har­madik hajtást meghiúsítással fenyegették. Huza­mos tanácskozás után, az elébb tervezett hajtás­ról a hegygerinczen lemondtunk, úgyszintén ar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom