Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-02-03 / 5. szám

36 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 3. 1875. ámbár ez utóbbira nézve az előbbiek társasága nem valami nagyon előnyös, és sok elpusztul, még is, mint halljuk, az ottani erdész-személyzet a józan vadászati rend ellenére, s daczára, hogy ez erdőségek ö felsége számára tilalmaztattak, még novemberben is vadásztak szarvasokra, s egyet lőttek is. De nem csak hogy a vadápolással mitsem gondoltak, nem csak hogy az erdész-személyzet saját mulatságára, kedve szerint vadászott, de még a parasztoknak is megengedték azt, némely feltételek alatt ; ezek aztán persze nem annyira a dávadak, mint a szarvasok után leselkedtek. — Mint halljuk azóta egy új erdőmester neveztetett ki Ungvárra, ki mint igen tevékeny ember ismeretes, s kinek a vadóvásra is nagy hajlama van. О majd hihetőleg véget vet a hasznos vad pusztításának. * * * A dúvad pusztítására legtöbbet tesznek e megyében az előbbi területtel szomszédos gr. Schönborn Ervin-féle szt.-miklósi és munkácsi uradalmak erdészei, különösen a szolyvai fővadászmester, ki strychnin méreggel itatott csaldögökön, minden télen számtalan farkast, rókát és hiúzt ejt meg, s kinek ez eljárása már e lapok harmadév előtti folyamában ismertetve volt. О bizonyára szívesen közli hosszú évek során át szerzett tapasztalatait akárkivel (44 év óta üzi a praxist) már csak azért is, hogy saját urának szép szarvas-vad állományát a szomszéd területről belátogató dúvadak ellen lehetőleg biztosítsa. * •» * Ugyanazon urodalomban a inult deczember 20-tól 24-ig tartattak vadászatok, melyben résztvettek a közeli királyi törv.-szék elnöke Guthy úr, Gönczy tanácsos, Bereghm. tisztiügyésze Gulácsy ur, továbbá Benyiczky és Finta urak, az eredmény számra nézve nem valami nagy, de a nyomozás fris havon igen érdekes volt ; lövetett néhány őzbak és vaddisznó. * * * Különösen érdekes volt egy vén vadkan inegejtése, mely már mintegy 3 hét óta a hürki völgyben tartózkodott, s mely a makkoltatáson künnlevő sertéskonda közé elegyedett többször, sőt az emsék közül néggyel meg is görgött. A pásztor jelentésére két erdőkerülő reálesett, de soha se juthattak lövésre, mert a konda közt volt, s mesziről félni lehetett, hogy a maglókat sértik meg a lövéssel, mire pedig közelebb értek volna a vadászok, akkorra kereket oldott a a vadkan. — Néha azonban elkísérte a kondát haza, s a sz.-miklósi erdész élve akarván kézre keritni, a malom melletti pajtán hajtatta át a sertéseket, melyek közepén haladt a vadkan is ; be is ment, de mire a lesben álló erdőkerülő az ajtót betehette volna, a vadkan neszt fogott, kiillant és a hürki völgybe vezető gyalog uton tova szaladt. — Ennek a ravasz kópénak a megkeritése volt a második napi vadászat feladata ; s bár előtte való nap szorosan kicsapázták az erdőrészt, melyben tartózkodni kellett, még is csak estefelé sikerült őt lövésre kapni, s pedig Gulácsy urnák, ki aztán egy remeklövései el is ejtette. A hatalmas vadkant egy parasztkocsin, fenyőzölddel felékesítve vitték be a faluba. Súlya feltörve 322 font volt; meglátszott rajta, hogy az idén sok volt a bükkmakk. Husa azonban csak 3-ad nap múlva lett élvezhető, s 8 nap múlva ízes, mivel hogy a görgési időben lövetett. Idejére nézve legalább 6 éves lehetett. * * _ * A szinyáki erdőkben, miután Galicziában és a magyarországi síkságon is erős hó esett, nagyban csoportosulnak a farkasok, s Polifka úr, gr. Schönborn fővadászmestere, féltvén tőlük szarvasállományát, erősen jár utánok vejével Juncker Tódorral és embereivel, valamint sok csaldögöt rak ki nekik ; de miután itt a hó januárban hiányzott, (illetőleg elolvadt) nem igen követhető csapáikat. Egy ily alkalommal 23 darab gímvaddal találkoztak emberei, köztük 3 igen derék agancsárral, melyek a farkasok elől menekültek. Mennyi döghúst használnak itt el a farkasok s más dúvadak ártalmatlanná tételére, kitűnik abból, hogy nevezett fővadász, csak deczemberben" 8 darab lovat használt el ily czélra. A vicsai völgyben 3 farkas halálra zabálta magát az ilyesen, kettőt pedig a folyam jegében találtak ; hihetőleg a maró méreg által okozott szomjúság vitte őket a jeges patakba, s odavesztek. Újesztendő felé ott is nagy hó esett, s azóta a dúvadak még erősebben járnak a dögre. Január 15-én ismét egy igen nagy farkast találtak dögölve, alig 20 lépésnyire a csaldögtől, melyen igen tele zabálta magát. ж * * A vizniczai pagonyokban, melyeket Hönig erdőfelügyelő Munkácsról és Petri főerdész kaptak bérbe azon kikötés mellett, hogy fővadra nem szabad lőniök, Január közepe felé vadászat rendeztetett, mely alkalommal egy medve elejtetett, egy másik azonban, melyre öt lövés történt, elmenekült, s mivel hamar besötétedett, nem is lehetett csapázni ; másnap se, mert az éjjelen át esett nagy hó minden nyomot eltemetett. Jan. 21-kén ismét volt ott vadászat, melyen több őzbak, nyúl és sertésvad lövetett, utóbbiak közül egy erős vadkan, mely 268 fontot nyomott. * * * Február 10-kére várják oda SchöubornBuchheim grófot, szokott vendégeivel együtt, hogy medvékre és sertésvadra vadászszanak ; s az erdészszemélyzet reményli, hogy eredménydús vadászatuk lesz, mert már is 4 medvebarlangot tudnak, melynek lakója van, ezenkívül 2 medvét, mely még nem feküdt el, de rövidre ki vannak nyomozva. Egyáltalában medve és vaddisznó szépen van és jó húsban, mert gazdag bükkmakk-hullás volt; hiúzok jelenlétét is észlelték, s az erdészszemélyzet nem háborgatja, magas vendégeinek tartván fel őket. * * * * Körvadászat tartott folyó január hó 13- és 14-dikén nagymélt. gr. Aponyi Zsófia úrnő kondorosi és sz.-miklósi uradalmában. Sóhár Kálmán uradalmi felügyelő úr által számos tagból álló vadásztársaság hivatott össze, első nap K.-Kondoroson 57 drb nyul és 6 drb fogoly, második nap Sz.-Miklóson 23 drb nyul, és 4 drb fogoly esett áldozatul. Nem hagyhatjuk A comfortable-ló. (Önéletrajz.) »Szegény pára! Ez is jobb napokat láthatott valaha« — mondá egy lovász kinézésű legény, pajtásához, a mint egy bérkocsi állomáshely előtt megállva, egyik lovat szemlélgette, melynek kinézésében volt még valami, mi a telivérre emlékez tetett. »Bizony nem csodálkoznám hallani, hogy ez a dög annak idejében pár versenyt nyert.« »A meglehet« -— felelt a másik — de nézd csak lábszárait, csodálom, hogy térdre nem rogy velők.« »Égetve volt« — válaszolá amaz, miközben tovább haladtak, s a sötétedni kezdő téli alkonyban szemeim elöl eltűntek, miközben a szél füleim körül fütyölt, s selyem finomságú szőröm a hideg borzongástól tüskésen felállt. De csúnya, fagyos szeles idő is volt, melytől egész csontig átfázott ember és állat ; s mely annál dermesztőbbnek tetszett nekem, mert amaz ember megjegyzései visszaemlékeztettek azon kényelemre, melyben egykor éltem ; óh mert én is láttam ám jobb napokat. De menyire különböztek azok a rideg jelentől, midőn fogvaczogva kuczorgok néha egész nap az állomáson, néha meg egész nap lótnom futnom kell. alig egy harapást tehetve — e kemény, sikamlós, s minden izmaimat tönkretevő kövezeten ; ezt azonban csak azok értik meg, kik elég érdekesnek tartják egy confortable ló életpályájána к rövid történetét meghallgatni. * к »Fiatalságom legelső emlékei közé tartozik, hogy gond nélkül heverésztem és bóbiskoltam egy magas sövény árnyában, kurtácska farkammal igyekezvén némely szemtelen legyeket elzavarni, melyek bársony szőrömet választották ki sétahelyül, mi már akkor is csiklandós volt ; néha felugrottam, s gyenge kisérletet tettem futás által menekülni e kínzóktól kerítésünk (pad lók) között ; majd anyámhoz szaladtam, hogy emlőin keressem első táplálékomat ; ezek volnának első emlékeim. Nem sokára, a mint a napok hosszabbodtak és melegebbek lettek, én is erősödtem ; megjött a tavasz ; vele örökösen vidám kék ég ; zöld lett a mező; a fák virágillatot leheltek; a kakuk hangja áthangzott a közeli erdőből, s istállónk felett, a nagy hársfán, egész éjjel dalolt a fülemüle. Ezek voltak »csikó időm« legboldogabb napjai; haj de hamar elmultak ! Másik emlékezésem egy jó öreget illet, ki anyámnak naponként zabot, lenmagot hozott, megitatta s más ily dolgokkal szolgált, melyek kerítésünk közt nem találtattak, s ki barátságosan nyujtá felém kezét, ha hozzá közeledtem, s bársony orrocskámat dörzsölgeté. E jó öregnek szives, nyugodt szava volt az első hang, melyet emberektől, fajunk e zsarnokaitól hallottam, s melyből nem következtethettem azon goromba hangokra, melyek később a genus homo más példányaitól, hallásomat sérték. Nem sokára oly kevéssé féltem tőle mint anyámtól, s szokásommá lett vele játszani, mindannyiszor a midőn meglátogatott ; mig végre olyan goromba és tolakodó lettem, hogy kénytelen volt — bár ekkor is csak barátságosan — magától kissé távol tartani. Egyszer aztán elvezettek első paradicsomunkból, hogy másik három kanczával és azok csikaival egy nagyobb legelőn együtt legyünk, hol a kövér, mezei virágoktól illatos fűben, majd egész térdig gázoltunk. Éjjelre ugyan külön fogták anyáinkat, s este reggel külön abrakolták őket, de a nap nagyobb részét még is játszótársaimmal tölthettem. S mily pompás mulatság volt az, ha néha, mint együttes ösztönre, neki rugaszkodtunk, mintegy versenyt játszva; hogy elnézett bennünket a jó öreg, néha egyedül, néha egy komoly kinézésű úrral, kinek tulajdona voltunk mindnyájan, mint később megtudám. Ugy emlékszem, hogy én voltam masterünk főkedvencze, s hogy egy-egy mosoly húzódott át komoly arczán, ha többi pajtásaimat a futásban megelőztem. Az a sárga csikó, az öreg Gyöngyvirágból, homlokán hókával, legjobban megy valamennyi közt« — hallám egyszer őt mondani az úrhoz. »Igaza lehet Mihály gazda ; egy kevés szerencse, mellett nem fog rosszul futni« felelt ő rá. Akkortájban volt ez, midőn közülünk az öregebbeknek már kezdett Ízleni a fü ; anyáinkat már rendesen abrakolták, nekünk pedig zúzott zabot nyújtottak este és reggel. Ekkor ismerkedtem meg az első kötőfékkel is, melyet az öreg Mihály folytonos játszadozás és simogatás között oly könnyedén öltött ránk, hogy észre se vettük : s oly szépen becsalogatott a boxba, hogy minden vonakodás nélkül követtük ; itt aztán átölelte nyakunkat, megveregette derekunkat, végig dörzsölte, simogatta lábszárunkat, felemelte és megveregette patáinkat, s oly szivesen eldadogott ezalatt velünk, hogy az egész mintegy kellemes játék tünt fel. így mult el lassankint a nyár, vele a mezei virágok, a kakuk és a fülemüle dal, az ákácz levelei pédig sárgulni kezdtek, midőn egy szép napon anyámat kivezették a boxból, engemet pedig nem eresztettek vele. Megijedtem, először életemben, s harsány nyeritéssel kezdtem őt vissza! hivni ; s ámbár jól ismert hangját hallottam fe-