Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-10-27 / 43. szám

Október 27. 187 5.

Vadász- és Versenylap.

291

előadásait ezentúl csak nyomtatásban közli türelmetlen fajával.

Lent a faluban inegkondult a hajnali harang, még homályos volt egészen. Egy elhagyott kőbányában fekvő, sűrű gyökerű, s kőhalmaktól s tövises bozóttól környezett fenyőtörzs alatt a szél által összehordott levelekből képzett puha ágyán pihent a vén lator. Ez i du kiszemelése tapasztalt squatter-re mutatott. A kőbányában senkin ík se volt már keresni valója ; s ha történetesen elölről támadtatnék meg, a legügyesebb tacskónak is előbb a keresztül-kasul összekuszált gyökereken kellett volna magát átvágni, mialatt a vén lator a hátsó kibúvón rég elmenekülhetett.

— Még mindig havaz, hol maradhat Kati oly soká ? E vén asszony ragaszkodásával még veszélybe ejt. Mit akar tulajdonkép tőlem, a kiég :tt vulkántól ? — B irátságot ? Az asszonynak, ki szerelmet Ízlelt, unalmas a barátság. — Dj magamnak is. Sajnos, úgy kell élnünk a hogy lehet. — Ejnye ni, egy menyét, — ismét egy ; ki kell hirdetnem az ostromállapotot, — már eltávoztak ; mégis tartanak tőlem.

A vén lator fülét hegyzi, valami neszt hallott. — Az öreg Kati bujt az odúba.

A vén latornak Kati ifjúkori szerelme volt, s elérvén a kort, melyben édes ösztönei kielégítéséről le kelle mondania, platói viszony után vágyódott, s e vágya csekély költséggel teljesült. E két nemes lélek az erdő szélétől nem messze levő regényes fekvésű malomnál találkozott először össze egy sötét éjszakán, ép akkor, midőn e szüntelen zakatoló tanya kedvencze, a szép s >rga pettyes kandúr holtan kiterítve feküdt a nagy gesztenyefa alatt, áldozatul esvén az este rá nézve végzetes vadászszenvedélyének. E Vvtély- tàrâuk fölfalásánál köték meg hátr ilevő életökre az örök barátságot. A jósrivü Kati goadoakodolt ízletes falatokról, BegkMtt a leg^jikk kinket, • beteges barátját akar arat Dr. Hebra gy- gykei-dte, szaaiikalá* kvibea bankájával fődé, s még Zk.heri jttéioav hivatásinak is meg tudott feLln:, elófogninak Abáiardj i kuszáit --kopott szőre közötti ügyes alkalmazási által; röviden, az éltes dáma, ez utolsó és legsiralmatabb lovagjának számos igen sokat érő szívességgel szolgált, a nélkül, hogy azokat a vén lator valaha viszonozta volna, de melyeket mindazonáltal nagyon nehezen tudott volna nélkülözni.

Martaléka terhét levetvén, Katinak niegeredt az ékesszólhisa, hosszasan elmesélvén az éj kalandjait, a mészégető tyukólja körüli szemléjét; azalatt pedig a vén lator inyenczi ügyességgel falatozd fel az ízletes coehinehinai tyúkot, melynek csontvázát Heioise-ának, beszédje bevégzése után, további eljárás végett nagylelkűen átengedek

— Kati, most tehát a dologra. Ama türe’met- len csapat, mely múlt éjjel jószándéku előadásomat oly udvariatlanul megzavard, nem érdemli meg tulajdonkép, hogy gazdag tapasztalatim zsírját kenyerükre kenjem. De, miután nem jutottam oly helyzetbe, hogy czimek és méltóságok elfogadása által fajomhoz hűtlenné legyek ; »a művészet- és tudományért« se nyertem érdemjelet soha ; miután végre, akár a legegyügyiibb községnek még csak díszpolgára sem vagyok : mindezeknél fogva föltettem magamban róka társaim democraticus pimaszsága daczára becsületes, jó érzelmű rókához illőleg fajom mellett híven meg- állaui, 8 tapasztalataimat és észrevételeimet vég- rendeletileg hátrahagyni. Az embereknek is mondhatnék egyet-mást, de ők tahin föl nem fognának, vagy tanácsimat félre magyaráznák ; nurt jegyezd meg magadnak — u_r>an Kati, hagyj fel azzal a huta csontrágással, falánkságod idegessé tesz — nem a nagy igazságok miatt omlott annyi vér a földön; az emberek eg mist mindig oly dolgokéit gyilkolák, melyeket nem tudtak fölfogni. — Ismét egy görény kerülgeti a fatörzsöt. Bizonyosan kellemetlen szagod vonzotta ide azt a büdös állatot. Olyan szagod van, mint nz avas glycerin szappannak. Kati, egykor kellemesebben illatoztál.

— Arthur, kikérem a durvaságokat. Hálátlan nyomorult állat, gondold meg, oldalfogaim még élesek és hosszuk.

— S.jms, tudom. Egyetlen gyöngeséged, hogy velem, szegény koldussal néha durván bánsz, mig én neked magamat egészen föláldozom, még etetem is magamat általad, merő ragaszkodás és szeretettről. Gyomrom oly gyönge, nem bir el már semmit se. Kati, mit eszünk ma ? Igen, egykor másként volt, emlékszel még, öregem, ama szép órára, midőn hófény által világított februári éjjelen először áldozánk a szerelem édes mámorának a sánta báró ligetében, a hol nem egy vad fáczán életét oltottuk ki.

— Arthur, légy tekintettel szemérmemre.

— Mily rát irtó, de unalmas — hisz a legközelebbi évben az aszkóros Móricz, kit féltékenységből folfaltam — és más harczképes lovagok foglalták cl h Ivemet. A vad fáczán izét nagyra becsülöm. De mi ez? Kutyaugatás? igen, igen, ott megy kutyájával a ezudar ács f,t lopni, mig az erdész urak mély álomban hevernek. Később is mehetne lopni, úgy sem vennének észre semmit se, legkevesebbet pedig ama szép karcsú erdészsegéd, kinek olyan lábikrái vannak, mint a legerősebb özbaknak. A kutya csakugyan nyulat fogott: nini, hogy rázza, mily mólón kap bele fogával, nem is t »r alik ura füttyentéseivel, no végre követi urát az erdőbe. — Kati, szaladj a falatért, úgy sem hagysz nyomokat a hóban, különben megelőznek a varjuk. — És elmegy az öreg csakugyan, mégis jó asszony; minta-házas társak kiál- litisában lcgtlább is bronzérmet érdemelne. Már itt is v..n. K -z .iKnn Katiczám, sokat ugyan nem hagyott ./ naiász. de mára mégis elég lesz. így 11. most a dologra. így tudom, te nevelönő is voltál va'ah.1. — s.lánv állás — s így a ludtol- lal tu :-z bánni. K i inkább a ludakért rajongok, sőt méz más nemes kedvtelésekért is. Fogd tehát ■ k: s ír ártsd ez együgyü ny dlfej piros

t ed»ebe. s ird le e nyirfahéjra, a mit füledbe tugvk. Hisz elég kosz nus rimkovács tulajdonit nekünk ész- és beszélő-tehetséget, s a képzelet segítségével könnyű lesz azon akadályokat is lé- g . uzu:. melyek ez írott jegyzeteim közzététele eléb; gördülhetnének. - __—

A vén lit or tehát következőleg diétáit :

Az esztelen nyalánkság, egy régi zsidófönök állítása szerint, már a legelső embereknek is sok kellemetlenséget okozof, a mi ó-nemes fajunk is e nevetséges bűnnek számtalan keserű tapasztalást és nehéz csapásokat köszönlieL Biztosság tekintetében a mindenható a nélkül is nagyon ellenségesen bánván velünk, nem csak házi tűzhelyeink körül vagyunk kénytelenek minden legkisebb szükségleteink kielégítése miatt a durva és löpénzre éhes hatalommal folytonos hrrezban ál- lani, hanem ezenkívül még szinte készakarva teszszíik ki magunkat csekély élvezetet nyújtó haszontalanságokért a veszélynek. Kern beszélek én most egy remetévé vált szegény fogatlan vén ördög szempontjából. Alig hihető, hogy a — rendszerint agylágyulásban szenvedő — vadász-népség meséit minden meggondolás nélkül utánabeszélő iskolatanitók által oly rendkívül ravasznak hi- resztelt róka, époly gyermekes magaviseletü tud lenni, mint a vak szenvedély által elfogult ember, sőt mint valamely nagy tudós vagy államférfi, ki magasztos, de terhes munkája közben kissé meg- zavaiodntt. Egy kiszárított madárdög, egy darab komisz macskahus vagy avas szalonna, gyakran kiforgatnak összes bölcsességünkből s hinárba visznek épen úgy, mint a merő hiúságból értéktelen külsőségek és izetlen élvek után kapkodó emberi fajzatot.

Már előbb mondám, mily súlyos következményeket \ ónkat maga után a vadászok mai irtó fegyverei mellett a bennünk lakozó kapzsiság. A méreg ez idő szerint fajunk legnagyobb ellensége. Két, nem épen nagy jelentőségű szóra figyeljetek leginkább; ezek: »szagolni, és ízlelni«. A vadász keze ritkán tiszta, s mindig valami kellemetlen szagu, legtöbb esetben röfögő házi szentjeitől, a szappantól pedig sohasem illatos. Éjjeli barango- lásimban gyakran akadtam mérgezési falatokra, melyek oly dohányizüek voltak mint a czigány, s bár mily eltakarva legyen a ránk ólálkodó vas szűz, a jóravaló rókaorr felfedezheti ama gyanús

szagot, mely nem az égből cseppent a vasra. Az Ízlelésről már szóltam, ismétlések kikerülése végett röviden figyelmeztetem rokonimat, hogy a gyanús falatokat ne kapják be oly mohón mint a lovászszolgák a cs. k. ménesekben.

A hajdan oly veszedelmes vas, úgy látszik, gyalázatos küldetését már teljesité. A gépészet segélyéveli gyilkolás és elfogás a régi vadászatnak volt mintegy ezéhtitka, melyről már ne n igen sokat tud az észbeli tekintetben mindinkább gyöngülő ifjabb nemzedék. A legritkább vadász képes mai nap már a csapdát művészileg felállítani, s a kinek volna is kellő esze hozzá, azt lustasága akadályozza. Ez oktondik igen gyakran önnön magukat vagy csaholó dögeidet fogják meg. Hol vannak az idők, midőn oly kegyetlen kiűző eszközökkel üldöztek, minőket a középkor bünfenyitő eljárása is alig ismert ; hála isten, azok változtak, és pedig nemcsak a négy — hanem a két lábú rókák javára is. Volt-e dühösebb ellenségünk mint olyan hajdani erdei ördög? Kempen és Bach ösz- szes segéd lövészesapatjaikkal nem voltak ránk nézve oly veszedelmesek mint amazok. A derék katona és hatalmas rendőrfőparaucsnok engem is meglőt egyszer egy 4. sz. söréttel, azért még sem haragszom rá ; nagyon tüzes vadász, de becsületes ember volt, kardján és köpenyégén kívül övéinak nem hagyott örökbe semmit se, szegényen halt meg, mi államférfiaknál nagy ritkaság. Igen, a hajdani vadászok ! — Egész nap egy perczig se hagytak békén, s még éjjel is óra hosszat lesben álltak, hogy bőrünkre pörkölhessenek. — És ma — mily változás — pamlagra vagy karszékbe — időszerű számtétel és erdészeti mellékjövedelmek eredményeire — dőlve, kényelmesebben lehet ülni, mint künn a hideg rókalesben, újságolvasással iparkodván a durva erdei természetet kipallérozni, valamint a társadalom iránti kötelessé geknek is, a falu füstös korcsmájában ólomczu- korral vegyes lőre mellett mponkinti kártyajátékkal — eleget tenni.

A politika is fel-felüti ostoba fejét, a nemzetiségi kérdés halvány csillagként tűnik fel a paraszt láthatárán, igyekeznek miguknak megmagyarázni a komoly Clio rugdalódzásait, beszélnek ministen és polgármesteri bölcsességről, s jóakarólag birálgatják a drága községi igazgatás elsózott levesét — a vadászok mindig szolgalelküek, föltéve, hogy jó borravalóra van kilátásuk — s végre a b'gvidorabb kedvben, bolt részegen házi kerülve kényelmes puha ágyba vetik magukat s késő reggelig alusznak, a mikorra már az orvadászok és fatolvajok napi dolgukat rég elvégezték. — Hála az égnek, a rósz idők ránk nézve már el- mulának.

Még egy, mindinkább lábrakapó divat nem kevésbbé szolgál javunkra azért, mert bizonyos időszakokban nem zavarja biztosságunkat, s egész kényelemmel nézhetünk napi munkánk utáu. Társaságok alakultak t. i., metyek lovak, vörös kabátok, s bizonyos számú kutyákból állva, megbatározott évszakban azzal tisztelnek meg, hogy lovagias lovarok s külföldi módon fölnevelt kutyák ellen küzdjünk életünkért; oly küzdelem ez, mely minden lelki és testi erőnket igénybe veszi, s mely ha ránk nézve mindjárt a legroszabb kimenetelű is, nem ritkán azon elégtételt nyújtja, hogy a vérszomjas falka után vágtató lovag, testének valamely lényeges részét, sőt néha a nyakát is kitöri, a mi rendkívül szép dolog, mert »a bolt ellenségnek mindig jó szaga van« mondá Medicis Katalin, ama hires vadásznő, midőn hódoló barátjai Coligny véres fejével kedveskedtek neki.

Még egy más divat kedvéért is megengedik, hogy néh *ny hónapon át zavartalan örömek közt élvezzük napjainkat, tenyésztenek és gondozás al t vesznek, hogy télviz idején annál vigabb sportin- got tarthassanak, mert mindig nagy a dinon.- dánom, ha rókavadászat van a napirenden. Csaknem elaltatva a biztosság párnáin, s csaknem házi állattá szeliditve a folytonos jólét következtében, véduraink koronkint fölébredÖ véi- szomja egyenesen végromlásunkra válnék, ha a gondviselés akként nem intézkedik, hogy a róka-