Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-09-15 / 37. szám
244 Vadász- és Verseny-lap. September 15. 1875 ban az elejtendő duvad kizárólag a vadász tulajdona. *) 8. Ezen figyelmeztetés, minden pontjai nézve a t. vendégekre is kiterjed.« Az évenként háromszor négyszer, és pedig nov. végén, deczemberben kétszer is és január hóban megtartatni szokott körvadászataink között a legsikerültebbek, legérdekesebb s eredményeikben is, a sokkal nagyobb vadászterületeinkhez arányosítva, legkiadóbbak szoktak lenni a tiszaháti úgynevezett »Szikrai« körvadászataink. A rendezőség elnökéül itt rendesen és pedig közfelkiáltással a közelben terjedelmesebb birtokok tulajdonosa , id. Nagy Lajos ügyvéd s ez idők szerint a városi gyámhatóság derék elnöke választatik meg a társulat által, a ki elvállalt kötelmeinek dicséretesen és szakavatottan meg is tud felelni. A pusztán ik minden részét, egymást érő homokdombjait, mélyedéseit, befásitott siványhomokjaif, gyepeseit sat. igen jól ismeri, és igy az általa tervezett és térképezett körök megalakítása az ő tapintatos intézkedései mellett s a parancsait hiven teljesítő két lovaskerülő vezetése alatt, mindenkor kifogástalan szokott lenni, elannyira, hogy a köröknek pontos és tökéletes megalakulhatását egyedül csak kört alakitó valamelyik vadásznak, nem is figyel-- metlensége, hanem inkább roszakarata volna csak képes meghiúsítani, és pedig azáltal ha a vonalba eső valamely homokdomb mögött eltűnt előembere nyomát a kör derekán tovább nem követve, bekanyarodnék s az őt követőket maga után vezetve s ily módon a kört bezárva, a hajtok és vadászok előrehaladott részét a vadászatból teljesen kizárná , a mi különben , egyenetlen és hullámzatos talajon alakított rendkívül nagy köröknél, a minőkből csak három, legfeljebb négy alakittathatik egész napon keresztül, főleg ködös időben véletlenségböl is könnyen megtörténhetik ; Hgy de a körök itt soha sem rendkiviil nagyok s a vidék egyes részei is be- láthatóbbak, mint például az óriási buczkafoltos 1 bugaczi pusztavidékek vadászterületei, és igy ki itt tévedésből mintegy behorpasztaná a körvonalát annak ugyan szemébe mondhatnék, hogy a tájékozási képesség szellemi tulajdonai közé épen nem tartozik. (Folyt, köv.) A torok-féreg (Rachenbremse) betegség a rőtvadnál. Allum Bernât, neustadt-eberswaldi tanár, a »Zeitschrift für Forst und Jagdwesen« f. évi 1-ső füzetében ismerteti ezen betegséget, s értekezéséből kivonatilag közöljük a következőket : A torokgyík, mely miatt pár év óta Németországban annyi szarvas és más rőtvad hullott el, egy olyan betegség, melyben a torok- és gégecsők annyira megdagadnak, miszerint az állat sem enni, sem végre inni. sőt utoljára léhlzeni sem tud, s lesoványodva, megfullad.— E szörnyű betegség pedig nem másból származik, minthogy a vad az úgynevezett torokférget belegeli. A gyilkos torok-bőgölyöket vagy férgeket minden erdész ismerni fogja, mint féregbábokat , pondrókat (Engerlinge) ; életfolyamuk azonban még nem eléggé ismeretes Azért igen jó lenne, ha kinek mi tudomására jut ez állatok felől, azt nyilvánosan közölni sziveskednék, hogy igy ez állatocskák természetleirása helyesen kiegészittethessék. Annál fontosabb ez, mert majd mindegyik vadfajnak külön ilynemű nyomorítói vannak, melyek bábui nagyon hasonlitanak egymáshoz, *) Ezen intézkedése a társalatnak onnan ered, mivel mint fentebb is emlitém, a költségeket pénztára által fedezvén, az ily módon meglehetős számban njTert vadak árából pénztára javára némi kárpótlás esik. ha azonban ismerni tanultuk őket, ügy köny- nyebben észrevehetjük és pusztíthatjuk. — A jávor-szarvasban előfordulni szokott férget Cephenomyia Ulrich i-nak nevezik a szakférfiak ; a rőt-szarvasban kétféle van, u. m. Cephenomyia rufiberbis és Pharingomyia picta, az őzben pedig a Cephenomyia stimulator. Természetrajzi gyűjteményekben mindenütt találhatók azok, s az erdész és vadász, ha a városba megy, ne mulaszsza el azokat megtekinteni*). Azon esetek közül, melyek az utóbbi években ismeretesek lettek, e féreg pusztításáról a következőket jegyezhetjük fel : A königsbergi pagonyokban 1870-ben a jávorszarvasok közt nehány görhes kezdett mutatkozni ; az erdész meg akarván tudni, mi a baj, egy ily jávortehenet márczius 1-jén lelőtt, s felbonczolván, a torokban egy pondró-fészket talált, melynek bábui azonban még kicsinyek voltak. Május vége felé azonban kimúlt jávor- szarvasra akadt, melyben már egészen felnőtt szinüség szerint ezek által okoztatott. Szarvasokban a tergelowi főerdész vette észre először e veszedelmes férget. O 1874. márczius 12-én talált egy kimúlt fiatal nyársast , mely halálküzdelmében a földet egészen felhasogatta, s melyben 25 féreg-bábu találtatott, melyek egyrésze már megnőtt, másrésze azonban még apró volt. Legerősebben pusztított a torokgyík az őzekben. így Westfáliában, a neheimi vadasokban 1872. júliusában, egymásután hullott el az őzvad, a nélkül hogy az erdész annak okát megmagyarázni tudta volna ; e végből jelen sorok íróját szólította fel : mondana telemen y t e betegség okáról, elmondván arnak feltűnőbb jelenségeit. Gyanúm a torok-férgekre esett, de miután bábukat nem talált az erdész, s a hozzám beküldött őz nyeldeklőjében és léhlző szerveiben sem akadtam egyre is, a dolog ekkor megfejtetlen maradt. De midőn 1874-ben a baj ismét éspedig járvány alakjában lépett fel, Schiller főerdész egy merőben pusztulásnak indult egész őzet küldött át megvizsgálás végett. És ime, az őz szagló-üregeiben és légző szerveiben mintegy 20 darab Cephenomyia-féle pondró találtatott, még pedig, a mint ez előre is feltehető volt — három különböző nagyságban, u. m. egészen, félig és alig kifejlődött példányokban. Azon körülménynél fogva, hogy ezen torokférgek természetrajza maiglan is még igen homályos és nem eléggé tökéletes, a pondrók- nak különböző nagyságban! jelentkezéséből, magának a féregnek is különböző vagy legalább igen hosszú röp-idejére lehet következtetni. A mily ismeretesek ezen pondrók, ép oly ritkán és nehezen lehet magát a lepkét meg- keriteni, s ép oly nagy feladat annak élete és működését figyelemmel kisérni. mire nézve megjegyzendő, hogy azon élő pondrók közül, melyeket Schiller főerdész Altum tanárnak küldött, minden elővigyázat daczára egy sem alakulhatott át bábbá, mivel mindannyi idő előtt elpusztult. A Westfália tartományban, Arnsbergi járásban fekvő Himmelpforten nevű főerdészeti ke*) Nemzeti múzeumunk természettani osztályában vannak-e ? arról nincs tudomásunk ? rületben felette nagy mérben szenvedve;. • > gyötörtetvén a rőtvadak ezen férgek által, W- gener főerdészjelölt az egész erdőkerületnek bejárását tűzte ki magának feladatul azon czél- ból, hogy ezen nagymérvű bajnak fejlődése, elterjedése, és amennyiben lehetséges, a torokféreg természeti viszonyai felől is magának a helyszínén lehető ismereteket szerezzen, és azok alapján ezen aggasztó csapásnak ismeretét minél tágasabb körben terjeszthesse. Nevezett főerdészi jelölt feladatát igen nagy szakértelemmel oldotta meg, s az általa ezen ügyre vonatkozólag tett jelentésben magára a fődologra nézve következők vannak megemlítve : A mi mindenek előtt a betegségnek területi kiterjedését illeti, ez magában véve korlátoltnak mondhat. A betegség csakis az az úgynevezett Ruhe- és Möhne-völgyben, továbbá az arnsbergi erdőnek az Arnsberg-Soesteri útvonal által szegélyezett részében, tehát a günni, deleki, diedereimi és hüsteni kerületben, valamint a himmelpforteni és reheimi királyi véd- kerületekben uralgott, úgy annyira, hogy a Ruhe bal- és Möhne jobboldalán alig volt egy betegségi eset észlelhető. A betegség terjedésének ezen korlátoltsága talán azzal indokolható, hogy a torokféreg az erdőt talán soha el nem hagyja, s ennélfogva az alig 1ii órajárásnyi széles Ruhe és Möhne völgyen túl nem röpült ; megjegyzendő még az is, hogy a most említett erdőterület ezen féreg tenyésztésére nézve igen kedvezőnek mutatkozott. Az előbb érintett erdőterület legnagyobb része egy fensikot képez, mely több kisebb halmok- és mélyedésekből álL Ezen terület többnyire tölgyerdövel van fedve, a mely irtás-erdóből származott és meglehetős ritka, sőt helyen- kint egészen vadon. Úgy látszik, hogy a meleg természetű talajjal biró és terjedelmesebb tölgytelepek ezen férgek tenyésztésére igen alkalmasak és előnyösek. Ezen erdőrészekben azonban, melyekben ezelőtt még csak négy évvel is gr. Fürstenberg- nek gondos és ápoló kezelése mellett igen kitűnő és felette sok őz tartózkodott, az most majdnem kihalt. Az 1872-ik évben 90, ezen évben pedig csak 70 őz találtatott. Tehát egész biztonsággal feltehető, hogy az elpusztult őzek száma a 200-at is meghaladja. Az előbbi őzállományból tehát jelenleg alig egy ötödrész van meg. Hesseler nevű vadásznak egyik jelentése szerint ezen betegség 1868-ban kezdődött, minthogy már azon időben is találtak egyes kimúlt őzeket, de eleve ezen körülményt az előfordulni szokott vadlopások és a számos ragadozóknak tulajdonították. A következő években a kimúlva talált őzek száma mindinkább szaporodott, mindannak daczára, hogy a ragadozók sikeresen és tömegesen pusztítva lettek, miglen 1872-ben a betegség felette nagy mérvet öltött. Az ottani erdészeti tisztek állításai szerint valamennyi életben levő őz meg volt szállva ezen férgektől, és attól lehet tartani, hogy azon esetre, ha maga a természet nem vet véget ezen betegségnek, két év lefolyása alatt az egész őzállomány kipusztul. (Vége következik.)
