Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875
1875-08-25 / 34. szám
22á Vadász és Verseny-i.ap. kai pótoltam. — Pólónál bizonyosan megriadás idézte elő az engedetlenséget. Lordnál pedig vagy az éliség, vagy a konyhai személyzet hanyagsága okozta a rósz szokás lábrakapását. Az eddig mondottakból elég világosan kitűnik, hogy a kezes vizslát a huzamosabb hanyatlástól, csak a folytonos szemmeltartás, összekötve jó vezetéssel és sokszoros gyakorlással, óvhatja meg. Csak még arra nézve akarok nehány példát felhozni, mily fokig harapódzliatik el a baj, ha kellő időben ellenszer nem jő alkalmazásba, sőt hogy a vizslák örök időre helyrehozhattam^ elrontat- hatnak. Gróf A.-nál ezelőtt két évvel egy vizslát láttam, mely csaknem oly mérvben volt kezes és lötiszta, mint az én Flórám ; de midőn ezen ehet (Nero-nak liivták s a fekete bosszuszőrü fajból való volt) tavaly ismét láttam vadászaton : alig ismertem rá; ugyanis a volt példás kezességíí eb, a nyúl után iramodott, még mielőtt gazdája lőtt volna. Kérdésemre, hogy ez-e ama hires Nero ? a gróf fegyverhordója azt monda : »Igen, kérem ; de mióta a fiatal uraság Nero-t sétára mindig magával viszi, ez annyira hozzászokott a nyúl és fáczán után szaladgálni, hogy valóságos botrány.« Egy másik példaként arra, mennyire ronthatja el az elhanyagolás a legjobb vizslát is, egy huszártiszt ebét hozhatom fel. Ez ugyanis még a forradalom előtt egy kitűnő vizslát vett Csehország leghíresebb idomitójától 100 írton (akkori időben exorbitans áron). Az alku megkötése után rövid időre azonban elutazott Gräfenbergbe több hónapi kúrára, a vizslát az istálló-személyzet gondjaira bizván. így történt, hogy e hires eb 6 hónap múlva a legroszabb dög volt egész Csehül szagban ; pedig az istálló-szunéiyzet nem tett egyebet, mint hogy sétalovaglásaikra az ebet, mindennap magukkal vitték. S most azt hiszem, eléggé megvilágítottam e fontos tárgyat annyira, hogy bárki is minden nehézség nélkül megértené, ha a jól idomított vizsla czélszerü vezetésének föelveit a következő rövid j pontokba foglalom össze. 1. Gyakori észszerű gyakorlás mezon, mocsáron, s ha ki erre a szükséges nyugalommal-- és higgadtsággal bir, cserkészeteken is ; elkerülendő azonban e gyakorlatoknál a kiáltás általi megriasztás. 2. A vizslát minden bravour-jáért gyorsan megjutalmazzuk, valamint minden hibájáért rögtön megbüntessük ; e mellett óvakodjunk attól, hogy a megfenyítendő ebnek már messziről mutassuk a korbácsot, — hanem előbb fogjuk meg, s csak azután vegyük ki az ostort és használjuk hideg vérrel. 3. Sohase apportiroztassuk a vizslát, a pecsenye kedvéért, mindjárt a lövés után, hanem töltsünk előbb, s csak azután vizsgáljuk, hogy az ipportirozas nem-e ronthatná meg ebünket. Ez utolsó pontra nézve meg kell jegyeznem, hogy akármely vadászon is megtörtént már, hogy vadásztársai közül egyik-másik, különösen ha kívánságát : hozatnánk el az általa meglőtt vadat lötiszta vizslánk által, — rögtön nem teljesítjük, mindjárt azzal az ironikus megjegyzéssel áll elő : »Ti urak, hires lötiszta ebeitekkel a legtöbb vadat elvesztegetitek !« — De ne hagyjuk magunkat az ilyen megjegyzések által tévútra vezettetni. Nekem ugyanezt mondta két év előtt egyik ismerősöm, gróf W. M., egy oldaltekintettel Flórámra ; de én tudtam, hogy hányat ütött az óra s nem hozattam el a szárnyszegett fáczánt Flórával, már csak azért sem, mert ennek, a gróf élénk kézmozdulatai által csábittatván, nagyon is nagy passiója lett volna erre ; s lám a fáczán mégis megkerült utóbb, mikor már Flórám is le- csöndesedett, mert mindjárt reá a gróf vadásza elnyargalt érte. Most még egy kis elmefuttatást akarok közölni, melyet ezelőtt nehány évvel tettem, midőn megtudtam, hogy a praktikus angol sportsman-ek a vadászatra két kutyát visznek magukkal vadászatra, és pedig az egyikkel megállatják, a másikkal pedig apportiroztatják a vadat. Ugyanis igy gondolkodtam : ha az angolok, a kik pedig mindent lehetőleg egyszerűsítenek, merőben apportiroztatás végett egészen külön kutyát visznek, ennek föoka abban kell hogy legyen, mert az apportirozást tartják azon zátonynak, melyen a legkezesebb vizsla is minden időben könnyen megfenekelhetik. F Ezen okoskodásra alapítottam vizsláimnak úgy legelső nevelését, mint későbbi idomitási módszerét is. Miután a szives olvasó az előbbi kis monológot — az általam legjobbnak tartolt idomitási módszerről — elolvasni kegyes volt, bátorkodom végül még egy, múlt év szeptemberében a k . . . i uradalom érdemes erdészével folytatott dialóggal traktálni, melyből láthatja, hogy sok ut vezet czélhoz (vagy Rómába), s hogy ama derék erdésznek, — sok embertől legjobbnak tartott -— idomitási módszere homlokegyenest ellenkezik az enyémmel. De Ítéljen az olvasó maga beszélgetésünkből, mely körülbelül ilyformán hangzott : En : Milyen szép fekete kutyája van. D. erdész : Ez derék kis kutya. De a minapában kaptam az erdomestertöl egy dögöt idomitás végett, az már egy font göbecsembe kerül. En : De hát mirevaló az a göbecs '? D. erdész : Hát mire való volna egyébre, mint , hogy meglövöm vele ; az már magától értetődik. En : Vagy úgy ! — de hát ment-e már valamire ezzel ? I). erdész : Meghiszem azt, annyira vittem a kutyát három hónap alatt, hogy már csak (!; a nyúl után szalad ; de előbb nem is jött felém, ha a korbácscsal megfenyegettem. Én : Es ön ezt jó idomitási módnak t irtja ? D. erdész : A lehető legjobbnak ! A minapában, igaz, — mérgemben kissé goromba serétet találtam venni ; de a dog ezt is kiheverte már, és most megint hozatok a finomabb madárserétböl. En : Mondja csak, miért tűri ön, hogy ez a fekete eb, szünet nélkül farkát csóválja ? Hisz ezzel már messziről elriasztja az őzet és rókát ! Igaz. 1 emu i * _ » ftn ■ TSri'H i'íüIR üíl Illöi'anatoSí^^?^ ’nÓKcm is volt egy ilyen örökös csóválgató ebem, de én hamar rászoktattam tőle, azzal, hogy mindannyiszor ojjommal fenyegettem s rákiáltottam : »Mi az! Kussolsz szépen !« S olykor-olykor gyenge ostorcsapást applicáltam hátuljára. D. erdész : (egy darabig meglepetve néz rám, látszólag nem tudva, mit feleljen). Azonban e kritikus pillanatban megharsant a hajtást vezető vadászmesternek kürtje, s ezzel a mi beszélgetésünknek is vége szakadt. (Vége.) Bácskai De-Manxiade-ok. 1. »A legjobb fegyver.« Együtt voltak estve fel - i hős, de szerencsét, len Nimród-utódok. Egész napi vadászatuk zsák. mánya egy árva nyulacska volt ; s ennek tulaj donjogán valamennyien összeczivakodtak, vadászbe sülctével állitván mindenki, hogy az ő lövésére esett el a szerencsétlen tapsi. Hegy e kemény harcz-háborunak véget vessenek, elhatározták : miként ez a nyúl csak azt illetheti, kinek legjobb fegyvere van; s ezt bebizonyítandó pedig mindenki adja elő fegyverének tulajdonait, példákkal illustralva jebs voltát. — Azonban csak valóságon alapuló adatok fogadtatnak el. Mennyiben ragaszkodtak vadászaink e feltételhez, azonnal kitűnik. Az első fegyverével 200 lépésről rendesen feketébe talál. A másik 1000 lépést sem kevesek A harmadik már pláne Bácskából Torontálmegyébe lődözött. Ekkor előállt a vén Nimród — a süldő vadászok fanyar beszédű réme és elérhetlen eszményképe — : neki olyan puskája van, hogy a belőle kilőtt golyó teljes 24 óráig repül, és földünk tengelye körüli forgásával egyidőben a földet meg is kerüli. Ugyannyira, hogy — az antipódoknál ArGUSTUS 25. 1815. megeshető szerencsétlenség elkerülése végett— vele nem is lőhet legfölebb esztendőben egyszer, — szökő-évben, akkor is csak február 2 9-én, mely \ napot t. i. az ellenlábasok egészen elvesztik. Erre általános rémület lön a körben s a nyul- prämium már-már az öreg kópé felé hajolt. Ekkor a>onban feláll az utolsó Sz. J. s nagy 1 lelki nyugaton mai mondja : Szép, szép, de hát ez mégis csak sitii az én fegyveremhez képest, mert elképzelhetik, mily messzire hord az, ha elmondom, hogy a belőle kilőtt ólom addig repül, míg a levegő súrlódása által egészén el nem kopik ! Es övé lön a nyúl a vén Nimród nagy bosszúságára. 2. A legjobb kutya. A vén Nimrod a nyulhoz ily kép nem juthatott ; de hogy mégis megcsorbitott vadász becsületét újra ki köszörülje, és a süldő vadászok egetverö hahotájától megmeneküljön, beismerte Sz. J. puskája jobb voltát, de hogy olyan finom orrú kutyája legyen mint ö nek!, azt kereken tagadta. Ugyanis bá'mily meleg legyen is, ha ö vadászaton rápa- ran soi kutyájára, hegy borral telt kulacsát megszagolja, — abban a bor azonnal jéghideg lesz a kutya hideg orrának érintése által. Erre Sz. J. is kezdé az ö két vizslája hideg orrát magasztalni s bizonyító érvül a következő históriát mesélte. Neje egyszer kedves vendégei számára fagylaltot akart készíteni. Már majdnem elkészült vele, akkor j lenti a szikácsn“, hogy elfogyott a jég! Volt is n gy lótás, futás és ijedelem a konyha szemé.yz.-t közt. En azonban me:- hallván a baj okát, két angol vizslámat oda vezettem, és a fagylalt-tartót velők m-gálltattam. — És alig telt bele negyedóra, csupán vizsláim orrainak közelsége folytán a habarék kezdett tömörülni s félóra múlva a fagylalt kész volt. Ez volt a vén Nimród m ísodik veresége. Szt. J. Galamb-löv§szet. A pest;- Gnlomb-lovész-club igaz-, választmány. i aug. 30-án este színház után ülést tart. Tárgy : l) Programm-készités az őszi idényre. 2) Mi történjék a nemzetközi palamblöverseny- dijra tett aláix-ásokkal. 3) Egy uj lőversenytér b .-rendezésének meghatározása. A múlt hétfőn (aug. 2 án) egy nagy fogadási lóverseny (400 fontban) \ivatott Captain H. W. Bogardus, egy rendkívül biztosan lövő amerikai, ki magának a »bajnoki« czimet érdemelte ki e szakmában, és Mr. Shaw, egy mancliester-vidéki g-ntleman közt, kit a legjobb professnnatus lövőnek tartanak most Angliában. A verseny a Lillie bridge mezőn történt. Feltételek voltak : 200 font tét mindegyik, 100 galamb közül a ki többet lő; távolság 21 yard, egy csapda. Captain Bo- gordus szép, erőteljes férfiú, magassága teljes 6 láb, és súlyra nézve lenyom lä stonet (circa 210 vámfont); ő most mintegy 40 éves, és csodálatos lövész, szabad vadászatban ép úgy, mint galamblövészeten ; hozzá tehetjük, hogy kitűnő athleta is és sokat hasonlít az egyszeri hires birkózó Heenao-hez. — Ellenfele, Mr. Shaw, hosszú idő óta mint csodálatosan finom lövész, veszedelmessé tette magát nagyszámú északvidéki Sportman szemeiben. O friss arczu, de szikár ember, s 10 —12 évvel fiatalabbnak látszik mint a kapitány. A lövészet 10 óra 30 perczkor kezdődött, Jés a főváros környékéről 20 órányi körben jelen volt minden gentleman a ki csak fegyverrel bánni szeret. A galambok finom blue-rock-ok voltak. A két lövész, egymást felváltva, öt-öt lövést tett egymásután. Az első lövést Mr. Shawtette és elhibázta galambját, — ö általában, mint már az első lövés alatt észrevenni lehetett, nem volt oly jól disponálva, mint ellenfele, ki 46 galambot lőtt le, mig Shaw csak 34-et. Ekkor fél. óráig szünidő volt, melyet frissítők vételére hasre.»!-
