Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-09-11 / 37. szám

SzfiPTÉMBKE 11. 1874. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 257 tam, a kinek kegyébe buzgón ajánlottam magamat. Egyszerre a kiáltozás félbeszakad, ugyanis a hajtók ekkor észrevették a vadászokat, és valamennyien, mint egy ember hasra vetették magukat egy földmélyedésbe, a hol el is tűntek szemeim elöl. A párducz ezalatt megállapodott, s egy bokor mögé húzódván, a támadást látszott várni vagy ellenfelét váiogatá meg. Aissa tudta, hogy az ellenség előtte van, de nem láthatá, valamint vadásza sem; csak én külömböztetbettem meg tisztán alakját a Halfában. Véget kellett vetni ezen mindnyájunkra nézve genant helyzetnek. A párducz mozdulatlan volt mint egy szobor. Lassan czélzásra emelém fegyveremet, a lövés eldurrant s a vad majd két méternyire szökött ott helyben a levegőbe, azután elesett, majd lábra állott és négy óriási szökésben tizenöt meternyire közeledett a főnökhöz. Én is fölemelkedtem s készen voltam ismét a lövéshez. Vadászom is mellém állott. Negyedik szökése közben a benszülött főnök kétszer lőtt a vadra, egyszer mellben, másodszor baloldalt találván azt, s e második golyó benn is maradt. Az én golyóm, mely felkelésre készté a fenevadat, nyakába, és pedig a torok és nyakcsigolyája közé fúródott és baloldalán ki is jött, akkora nyilast hagyván bátra, mint egy fürjtojás; ba egy centimeíerrel feljebb találja lövésem, okvetlenül gerinczét zúzta volna széjjel. E bárom seb daczára, melyek mindegyike súlyos volt, a párducz a két utóbbi lövés okozta füstfellegen keresztül Aissára veté magát, két első lábával átkarolva ezt, s fejét egészen óriási szájába temetve. Egy pillanatig láttam őket igy fennállni s azután egy tömegben a földön gurultak. Az állatnak nem volt már elég ereje karmait vagy fogait összeszorítani, izmai megtágultak, de mégsem annyira, liogy emberét esés közben elereszsze; csak a földön tudott ez megszabadulni a kényelmetlen öleléstől. Egy pillanat alatt lábra állván, iparkodott két kezével elhárítani a vért, mely az állat szájszeglete fölötti sebhelyből csurogván, egész arczát elfolyta. Mindez azalatt történt, mig lélekszakadva mértem át a 100 meternyi távolságot, hogy segítségére jöjjek társamnak, kit ha nem is teljesen elveszettnek, de legalább tetemesen megsérültnek hittem. »Nincs semmi bajod ?«, kérdéin, felegyenesedve találván már ezt. »El Stamdulla ! (Istennek bála nem«), feleié ez. Ekkor a földre tekintettem. Gyönyörű látvány volt: a párducz, egy 4 meternyi állat, ott bevert lábaim előtt egy vértócsában, a vér nagy sugárokban ömölvén szájából és három sebéből. Aissa félig térdelő helyzetben, portól és vértől borítva, akkor húzta ki vadászkését, és két csapással »en bédouin« majdnem leválasztá a főt a törzsökről. A hallali, melyet egy vig fanfare követett, magánkivüli örömbe hozta a bajtókat, a kik az állatot egy ágakból készült hordágyra rakván, mindnyájan vadásztanyánk felé vettük utunkat; mi vadászok lépésben hagyván menni lovainkat, ugy hogy a kiséret, tisztelet-parancsolta távolságban követhessen bennünket. Két órával később ízletes »kousskous« elfeledtető velünk a reggel emotióit. (Jules G. A. »Ch. 111.« után.) K. S. Mennyire kell a jó vizslára vigyázni a nyári időben, ha vele vadászunk, a következőkből látni. Nekem egy igen jó, erős cseh kan vizslám van, melyet oly annyira kipróbáltam mind hideg mind meleg időben, akár szél-, akár pedig esőben, ho-y kifárasztani alig lehetett. Nyáron a legtöbb kutya pár órai vadászat után a hőség miatt elolda1'gni s fa árnyéka alá heveredni szetet; ez azt aein tette soha. E.yik meleg délután, egy órai vadászat után, kutyám nagyon meg volt melegülve és véletlenül egy csárdához értünk, hol egy ostoros-kut előtt hosszú itató-vályu volt, melytől éppen a marhát elhajtották, de a vályú még vizzel tele volt. Vizslám előre is csak a vályúba ugrott és ivott, mire én egy kevés ideig ben hagytam, hogy lehűljön. Midőn azonban tovább akarék indulni és egy füttyentéssel kutyámat hivám, az nem jött; én már tovább indultam s kutyám még mindig nem jött utánnam; vissza megyek és mit látok? Vizslám ott nyöszörög s nem bir kiugrani a vályúból; meg volt merevedve. Kiemelem, a földre teszem, de a kutya fején kivül nem birta tagjait mozditani, melyek mint akár a vas ki voltak meredve. Mit legyen tennem ? hozzá fogtam magam, és a földön heverő szalmából egy gömbölyeget csináltam és addig dörzsöltem vizslámat, mig jól kimelegedett, lassan-lassan magához tért és utánnam birt jönni. A további vadászatról azonban szó sem lehetett; haza kelle kocsiznom. A mint haza értem, másnap átvitettem Budára a »Sáros fürdő«-be és vagy háromnegyed óráig a forró fürdőben hagytam; pokróczczal begöngyölitettem és haza vitettem. Ezt vagy öt nap egymásután tettem, úgyannyira hogy a kutya helyre lett állítva; még máig is használható, s a mi szaglását, hallását illeti, legkevesebbet sem vesztett, csakhogy egy óránál tovább nem vadászbatok vele, mivel hamar kifárad ; egész testével elkezd ingadozni, miért is csak kegyből tartom. Hányan vannak pedig, akik az elmondottakat vadászat alkalmával figyelembe nem veszik, és a kutyát vagy hirtelen vizbe ugrattatják, vagy néha bele is lökik, mit minden vadásznak a legnagyobb vigyázattal kellene kerülni. Vizslám 3 % éves volt, s a szó értelmében ily jó kutyám még nem volt és egy ily csekély vigyázatlanságomért elvesztettem, t. i. egy óránál tovább nem vagyok képes vele vadászni. Hidasy Imre. A »Bács-Bcároghmegyei agarászegylet« f. 187 4. évben két agarászitot tart, és pedig : 1. Kölyökverseny. 1874. évi október hó 24-én a zentai gyepeken. Gyül-hely Csantavéren, nagy vendéglő. Tét 5 frt, nem részvényes 10 frt., f. v. f. Nevezés megelőző napon éji 12 óráig ott, az egyleti jegyzőnél. 150 frtos tiszteletdij. A tétössz fele az első, fele a második agáré. 2. Elegy verseny, korkülömbség néikíil 1874. évi november 27-én Tompán. Gyülhely Szabadkán nagy vendéglő. Tét 10 frt, nem részvényes duplán fizet, f. v. f. Nevezés ugyanott megelőző éjji 12 óráig, az egyleti jegyzőnél. Tiszteletdij 350 frt értékű billikom. Tétössz fele az első, fele a második agáré. A »Galgavidéki agarász-egylet «-tői kiküldött versenyválasztmány határozata folytán a gödöllői verseny nem október 11., hanem október 15-kén tartatik meg. — Az ügetőversany feltétele is azon módosítást nyeri, bogy a nevezés az oszlopnál történhetik. Ugyané versenyek 1-ső propositiójában, az akadályversenynél a teher-szabásban hibásan áll: 4évesre 140 font — mi ezennel 130 fontra igazittatik. B. Laffert Antal egyleti jegyző. allium, Folytatása közelebbi számunkban következik. 6 t p e i s. Renz lovai és működésűk. (Folytatás.) Legelső sorban bizonyára azon 12 db fekete trakehni mént említhetjük, melyek mind forma| szépség-, mind idomitásra nézve a tenyésztő és lój kedvelő tetszését egyaránt kiérdemlik. E mének I részint a trakehni ménesből, részint magánosoktól 1 szereztetnek, s a trakehni törzs nagy constanságát bizonyítják, mert mind alakra, mind szőrre, mind nemességre és járásra oly igen hasonlítanak, egymáshoz, mint — köznapilag mondva •— egyik tojás a másikhoz. De nem csak szépségük, hanem izom-erejük és ruganyosságuk is meglepő. A circus azon kis köröndjében, melynek átmérője csak 50 láb, oly sebes vágtatásban s oly rögtöni fordulatokban csak a legszivósb inakkal és aczélcsontokkal biró lovak produkálhatják magokat. E lovak átlagosan mint 2 éves csikók vásároltatnak 1500—1800 talléron, s nemességük, tanulékonyságuk nem kevés bizonyítékául szolgál, hogy szabadon — a zene ütemére quadrillt járnak, s abban kis és nagy tourokat, fordulatokat, lépésváltoztatást, keresztben vágtatást (Travers in galopp) a legnagyobb könnyedséggel és elegantiával végzik. Ezek idomitását Renz legidősb fia, Renz E. végzi, s méltán illeti meg őt a közönség tapsvihara, valahányszor e remek állatokat bemutatja. Mellettök egy másik csapat trakehni, kilencz darab csődör hátas paripa következik; ezek sötétpej szőrüek, s nem magából a trakehni ménesből valók, banem Sauken-Taupatschen (északnémetországi tenyésztő) nevelései. Hatalmasan megtermett állatok, s bár nem oly correct szépségüek, mint a fent emiitettek, mindamellett nemesb és eröteljesb ily 8—9 paripát nem egyhamar láthatni együtt. Ezeken lovagolják a magasb iskolát a circus legjobb lovasai (Hager, Renz Ede és Renz Anti, Trinkkeller (főistállómester) stb. Van e lovak közt egy pár oly kitűnő paripa, minőre a legpassionatusabb lovas is ritkán akad. Ilyen a derék öreg Brillant, melyen maga Renz, már évtizeddel ezelőtt legbrillansabb produktióit végezé, s mely hajlott kora daczára is még a legelegánsabb és tehetségesb lovak egyike; nem is lovagolja mutatványra más senki, csak maga az öreg úr, ha még néha magát bemutatja. A másik említésre méltó e csapatban Elbedavy, pár év előtt még III. Napoleon parádés lova, melyet egyszer Renztől vett drága pénzen, s mely a sedani csata után porosz kézre kerülvén, ismét Renz birtokába jutott. Mellesleg megemlítjük itt, hogy ezelőtt az öreg, s most a fiatal Renz által idomított paripák közül, sokat szereznek meg egyes uralkodók és passionatus lókedvelok nagy pénzen. A trakehniek után egy csomó (15—16) telivér és félvér arab következik; melyek részint nyereg alatt, részint szabadon a magas iskolát, s különféle produktiókat végeznek. Megemlítjük mindenekelőtt Zarif és Icoung Emir, eredeti arabokat; gyönyörű, egymáshoz teljesen hasonló két almásszürke ez, melyek majd együtt működnek, midőn a kedves Hagerné-Renz asszony rajtok a szekerezési iskolát lovagolja; majd szabadon végzik produktiójukat. Young Emir például a legszebb »keringőt«, polkát végzi galoppban, kitűnően ugrik, legkisebb félelem vagy zavarodás nélkül ugrál a legnagyobb röppentyütüzben, két lábra állva, jóformán körülfutja a circust, s e mellett kitűnő hátas ló. — Zarif, egy állítólag pusztai, eredeti ló, pompás alakkal és véghetetlenül ügyes szökelésekkel, két lábon előre- bátra egyaránt könynyen megy; a walzert, polkát roppant sebes köriilforgással járja, s ugrásai non plus ultrák. Öt láb magassága, s 6 láb szélességű deszkaállványt — kevés iramodással a legtisztábban s majd olyan tökélylyel ugorja, bogy mind a négy lába egyszerre éri a földet; s mindezt anyi könnyedséggel és kecsesei, hogy semmi erőltetés, semmi habozás pillanatnyira sem látszik rajta. Mellettök egyik oldalról Rayraldar telivér, másik oldalról Leporello félvér árabs; az előbbi, ba jól emlékszünk, a Württemberg! kir. ménesből (Weil) vétetett; a másik tavaly a világkiállításon kitüntetést nyert, mint a legszebb arabok egyike. Ezek részint apportirozó lovak, részint Zariffal és Young Emirrel 4-esben szekerész-iskolát járnak, de természetesen szabadon. Leporello a gyeplős; Hager ur szokja ilyenkor hajtani; ő maga Young Emiren ül mint nyergesen; mellette Zaphir mint