Vadász- és Versenylap 18. évfolyam, 1874

1874-07-08 / 27. szám

A

UG

USZTUS 12. 1874. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 193 akár az ezer hős támadott Balaklavára. Én karabélyomat egy ágra fektetem, és a vezért negyven lépésről czélba vevém; majd midőn mellettem elszáguldtak, huszonöt lépésről egy másikra is lőttem. Erre ágak ropogása hallatszott, amint az erdőben eltűntek. Az egész alig tartott tiz perczig. Első lövésem a vezér szarvast hosszában keresztül járta, miután a golyó vállapján benyomult és szügyén esett ki, ugy hogy az állat rögtön kimúlt. A másik állat — egy tehén — rug-kapálva hevert a földön, mig egy kegyelemlövés kinainak véget nem vetett. Nem értek hozzá a suly megbecsüléséhez, de a szarvas nem igen nyomhatott kevesebbet 500 fontnál. Agancsának töve oly vastag volt mint karom, gyönyörű ág-bogakkal. A tehénből levágtuk a hátulsó czombokat, bele takartuk a bőrbe s csak kényszerűségből és sajnálkozva hagytuk ott a bika gyönyörű fejét és agancsát. Lovunkat is jó ideig kellett keresnünk, miután az majd egy mértföldnyire elkóborolt; azután halálra fáradtan értük el táborunkat. De ki irja le bosszankodásunkat, midőn oda érve, valamennyi holminkat fölszaggatva és széjjelszórva találtuk. Lisztünknek körülbelül fele, a czukor pedig egészen oda volt, a kávé, só, mustár és a takarók, egy szóval minden többé-kevésbé megrongált állapotban, az egész a pusztulás szomorú képét nyujtá. De mit volt mit tenni ! Összekerestünk mindent, a mennyire lehetett, tüzet gyujtottunk s annyira-mennyire kényelembe helyeztük magunkat. Ezer szerencse volt még, hogy a szerencsétlenséget tetőzendő, az eső is meg nem eredt. Bádog kávés bögrénket is megtaláltuk, ámbár erősen összevissza borpasztva , de még is használható állapotban. Egy jó csésze kávé, egy kevéske rummal czukor helyett, pompás üditő ital s utóvégre is nevetnünk kellett, midőn takarónkat magunkra búzva elpihentünk; előbb azonban tervet főzvén ki, hogyan kellessék azon »galyibást« fogadni, a ki mind a zavarnak okozója volt, t. i. maczkó uramat. »Csizmámat teszem akármi ellen, hogy a bundás megkeserüli e mulatságot«, mondá suhanczom; ez volt egyedüli megjegyzése, melyet egész naphosszat hallatott s melyet kellőképpen meg is bámultam. Másnap reggel pompás vadpecsenyénk volt, majd, miután kenyerünket elkészítettük s mindent a fa ágai közé fölaggattunk, ismét útra készültünk, ezúttal azonban nem mulasztók el a szükséges óvintézkedéseket eshetőleges két- vagy négylábú kíváncsiak ellenében megtenni. Állott pedig ez a következőkből: dupla puskámat egy fél marék göbecscsel, azonfölül golyóra töltém. Azután a földbe egy keskeny, körülbelül három láb hosszú vályút ástam. Erre a felső és alsó szij-karikán keresztül egy zsineget húztam, melynek végét a ravaszra kötöttem, a fegyver szájához pedig egy darab czukorral behintett hust erősítettem ; n.ire a fegyvert a vályúba tettük, ágakkal befedtük, hogy csak a húsdarab látszott k i. Mar most nem volt más bátra, mint a kakasokat fölhúzni, ez azonban kissé kényes dolog volt, — mert az ember könnyen magára süthette volna a medvének szánt ólommagvat. E napon nem láttam több jávorszarvast, miután az egész falka a vízesések felé vette útját; Ezért elhatároztuk a fekete bundás úrfit fölkeresni. Rá is akadtam nem sokára távcsőm segélyével csaknem ugyanazon helyen, melyen tegnap is láttuk. Mintegy negyven lépésnyire közelítem meg, rálőttem, s golyóm egészen keresztül járta, erre morogva megindult s épen azon völgynek vette útját, melyen előtte való nap a jávorszarvasokat lőttem, még pedig oly sebes iramban , mint egy cricket-labda. Miután nem érhettem utói, lefeküdtem s czélba véve egy másik golyót küldtem hátuljába. Még ez sem birta megállásra, azonban sokkkai lassabban ügetett és az átelleni magaslatnak vévén útját, nem birt ennek csúcsára fölkapaszkodni, hanem legurult, minttegy 50 lépésnyire tőlünk. Ott hátuljára ült s fejét ide-oda forgatá, mialatt nyelve hosszan kilógott szájából. Tizenöt lépésnyire közelítve hozzá, szenvedéseinek egy szivének irányzott golyó által vetettem véget. Gyönyörű példány volt, bundája oly finom mint a selyem s több volt rajt a háj mint a hus. Lehúztuk bőrét s mialatt suhanczom e müveletet végre bajtá rajta, magam a fűbe feküdtem le és mézharmat dohányomból pöfékeltem, mignem a nap a szemközti fák mögött eltűnt. Az alattunk elterülő völgy kedves helye lehetett a vadnak, mert kis idő múlva egy csapat szarvas jött ki egy nem messze terülő erdőből. Majd egy óra hosszat szemléltem őket, a mint legelésztek, s ide s tova szökdécseltek. Lassanlassan ötszáz lépésnyire közeledtek felém s nekem nagy kedvem kerekedett közéjük durrogatni. Czélba is vettem egy csomóban álló 3 darabot, de láttam, hogy golyóm száz lépésnyire mögöttük porfelleget ver föl. Nagy csodálkozásomra egy lépést sem tágítottak helyükről, hanem kíváncsian körül néztek s lábaikkal nevetségesen kapálták a talajt. Újra lőttem s ismét tul a czélon. Ezúttal megdöbbenni látszottak, mert össze dugdosták fejeiket s látszólag komoly tanácskozást tartottak. Most már épen elébe kerültem a falkának s újra tüzeltem. Erre az egész falka neki iramodott egy derék tehén kivételével, mely kapálózva bevert a földön. Ricochette golyóm a véknyába fúródott és hátgerinczét zúzta szélylyel. Mily temérdek sok ily gyönyörű völgy van Amerikában, melynek csak lakosság kellene, hogy egész paradicsommá változzék. A közelben egy nagy folyó is folyt s ámbár fövenyében nem fődözbettem föl fémnek nyomát, de még is meg voltam győződve, hogy a környékező hegyekben igen sok réz van. Miután közös lovainkat elfogtuk, és a medve legízletesebb darabjait bőrébe takartuk volna, vissza indultunk táborunk felé. Megérkezésünkkor furcsa meglepetés várt ránk ; ugyanis puskás csapdánk nem csak megfelelt várakozásunknak, de sőt azt fölül is multa, a mennyiben mellette, egy szép, nagy fekete medvét találtunk, mely a legszebb módon torkon lőtte magát. »Meg nyertem volna a fogadást«, — mondá ficzkóm s erre megint hallgatásba merült, melyet e napon ezen kivül nem is tört meg. A medvehus nem valami ízletes eledel s hátrább áll még a legöregebb és a legkeményebb marhahúsnál is; de a jávorszarvas busa rendkívül jó izü s többet ér a közönséges szarvashúsnál. Tény az, hogy többet lehet vadhúst mint marhahúst enni. Miért ? A következő példából kitűnik. Midőn egy izben két canadai kiséretében Oregonban jártam, egy reggel pompás tebén tévedett kunyhóm környékére. Ily szép alkalmat nem akarván elszalasztani, egyikünk elfogta és fejte egy álló héten leresztüi, reggel este. Ekkor egy magas, sovány, puskával és néhány revolverrel fegyverkezett férfiú nyit be hozzám. »Nem látott itt a közelben egy tehenet« ? kérdé. »Néhány napja hallottam egyet, de a fiu itt azt hitte, hogy »Buffalo« volna«. . »Az ördögbe a Buffalóval« mondá, ha megtalálom azt a bestiát, a ki tehenemet elvitte, akkor minden czeremonia nélkül szélylyel szedem«. »Helyesen cselekednék.« Midőn két társam haza került, elmondám nekik a történteket. »No, ez szép dolog,« mondák; »ez Smaly, békebiró, a ki bizonynyal szavának fog állani, ha megtudja, hogy tehene nálunk van.« Ezen a héten aztán mindennap fris marhahús került az asztalra. — (A találékony olvasó már eddig kitalálta, hogy mért eszik itt több vadhúst az ember). Én azonban még is azon vélnményen voltam, s vagyok, hogy csak töbhet ér a jávorszarvas busa. A »Field« után. ván s egy-egy napot időzveD, a közelgő fogolyidényre mindenütt jó ígéreteket vettünk. Somogyban, Zalában igen sok a fogoly és seregély, különösen a Balaton nyugati partjait szegélyző classicus szőllő begyekben is, hol roppant foltokban tartózkodik nappal a viz szélén, a bűvös partokon, s estére száll be seregestől a gyümölcsfákra, midőn lesből 8—10 puskás egy commando szóra 50—60 darabot szed le ily foltból. A Muraközben, e gyönyörű változatosságu, erdős, gabona e's takarmányos földön volna a leggazdagabb vadászhely, ha a tömérdek orvmadár nem hordaná el a fiatal nemzedéket. Jó volnának oda bagolylesek. — A Rába és Muraköz —- szénában roppant gazdag rétjein sok volt a fürj is, de a mult betekben mindenfelé omló nagy esőzések közt, —• melyek már a boglyákba rakott szénát is elhordták — sok kárt tett a fiatal puczérokban, az öregebbjének is a magasabban fekvő erdőkbe kellett elhúzódnia, mert azóta nem igen látszanak lent a völgyekbben. A mult héten a Dunántul, Székesfehérvár, Veszprém , Kis-Czell, Körmend felé és Styriába tett kirándulásunk és a Muraközön át történt visszajövetelünk alkalmával itt is ott is kiszállTisztelt szerkesztőség! — A B.-Csabán e hó 1-én megtartott galambdijlövészet eredményét következőkben van szerencsém közölai. Résztvett 26 vadász. Mindenkire 6 galamb. Varságb Béla 101111 = 5 Nyeremény egy 100 frt értékű, agancsokból összeállított fegyverállvány. A második dijért következő érdekes verseny fejlődött ki : Kőrös Gyula 001111 = 4 Zsiros János 100111 = 4 Foltinyi Imre 101110 = 4 Uj verseny 3 galambbal : Kőrös Gyula 110 = 2 Zsiros János 110 = 2 Foltinyi Imre 110 = 2 Egyenlő lévén az eredmény, uj lövés egy galambra : Kőrös Gyula 1 Zsiros János 0 Éoltinyi Imre 0 Nyeremény egy 20 frt értékű csinos vadásztáska. Végre betétek mellett, egyszerre kibocsátott két galambra duplázva lőttek 12-en. B. Drechsel Alajos 11 = 2 A szeles idő megnehezítette a lövéseket. A verseny a b.-csabai első vadásztársulat által rendeztetetett, és igen diszes közönség jelenlétében ment végbe. A csabai alakitandó lövölde a tiszta jövedelemből körülbelől 100 forintban részesül. Verseoy után a Széchenyi ligetben tánczvigalom rögtönöztetett, mely az éjfél utáni órákig tartott. 1 B.-Csaba jul. 6. 1874. Sztraka György, vad. társ. e. elnök. (Nagyon örülünk a derék vadásztársulat e tevékenységén, s élményeiről jövőre is szives tudósítást kérünk. S z e r k.) Az én tiz vizslám története. BDJANOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. VII. Hektor. Volt nekem 1858-ban egy vizslám, melyet Mirza és Feldmann után neveltem, s melyet Hektornak neveztem el. Ez a Hektor, egészen apjára, Feldmannra ütött, s igen ügyes vizsla lett. A szobai idomitást hat hónapos korában már »preclarummal« végezte, s ha a szabadba sétáltam vele, minden cserjést ügyesen, félelem nélkül keresztül vizsgált. Miután Hektort bátyámnak ígértem oda, ki erre emlékeztetett is, azért a bat hónapos Hektort magammal vittem, hogy Bécsen keresztül utazóban, jövendőbeli gazdájának átadjam. Bátyám azonban éppen távol lévén hat heti szabadságra, nem várhattam meg, s a vizslát Dornbachban, egy úrhölgynél, barátságos be-