Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873
1873-11-05 / 46. szám
DF.CZKMR ER 17. 1873. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 337 ván s reggeli üdvözletét fogadván, karon fogta s barátságos beszélgetés közben vele tovább sétált. Elhaladtak a kohók, tiszti lakok s egyéb házak mellett, lefelé tartván a-völgyön. Elmaradott a malom is s a főútról egy mellékvölgyi erdei írtra tértek, hol az igazgató — üres gyomrára gondolván, — aggodalommal veszi észre, hogy alighanem az időszaki forrásnak kell vizitet csapnia ! Csakugyan egy órai séta után ide értek, a forrást megnézték, s már G. J. azt hitte, vissza fognak fordulhatni, a mint ő kir. fensége a Hollókőre vezető ösvényt kezdi követni. Savanyú képpel utána amaz, megjegyezvén magának ura kívánságát, itt ösvényt egyengetni, ott uj utvonalat vágatni, itt lépcsőket, amott korlátokat felállítani, stb., s titkos boszusággal dicsérvén az üde időjárást, fris vizet, gyönyörű kilátást stb., mig végre a sors megelégelte szenvedéseit s a teljes erőben s beszédes jókedvben marad ura oldala mellett — ellankadva s kiéhezve amúgy dél felé Sztraczenóra visszaérkezett. Ez önkénytelen megsétáltatás, midőn köztudomásra jutott, sok élezés megjegyzésre s nevetésre adott alkalmat az igazgató számos barátja körében, s maga ő fensége, midőn kedvencz főtisztjének gyomra állapota felől értesült, jóizüt kaczagott rajta. Kinek szédüléstől ment feje, biztos lába s a természet szépsége iránt fogékony lelke van, annak ajánlom, hogy ne a különben is nyaktörő, rosz szekérúton járja meg a forrást, hanem a sztraczenói kis temető mellett elvezető s az égbe meredő sziklaságok kellő közepének tartó gyalogúton közelitse meg, oly sziklavadonságokat s vadszépségeket fog itt találni, melyek mélyen vésendik be magokat emlékébe. Ha a vezető a kis temető felé fordítja lép—14 napig; és én nem sokat törődöm vele, ha megmondja is ön neki," — t.evé utána nagy nyersen. „Dejszeu, uram, — válaszolám az idomárnak, miközbtn ebszállitó-kocsim bakjára fölvetém magamat, — ismerek én oly másodrendű eféle intézetet, ahol, tudom bizonyosan, egy ötfontos bankjegy megteszi hatását s azt a lovat szemlélhetem meg, amelyiket ép óhajtom, sőt ha kívánnám, még meg is futtatnák a kedvemért." — Nézze csak, sir, ime egy derek fiatal ló, — szólt aztán Enoch, ostorával egy jóalkatú barnapej felé suhintva, — ez ugyan jól megtermi tt ló, anélkül, h> gy nagyon hosszú volna. Holnap, ha kimegyünk fiammal, ezt fogom lovagolni, vagy pedig azt a feketét, mely kissé még szilaj lenne a fiam alá ; retteDtö tüzes ló ez, kivált mikor a falka után iparkodik. E két paripán kivül még egy fölszerszámozott csinos vasderest is láttam, mely ép akkor érkezett haza egy termetes kocsis társaságában. Miután az állatokat egyenkint szemügyre vettük s érdemeiket eléggé méltányoltuk, Enoch meghívása folytán bementünk a társalgószobába. Csinos, és kényelemmel berendezett helyiség volt ez. A kandalló fölött Landseer fehér pony-ja és ujfoundlandijának képe függött. Az eb az ostort s a kantárszárat tartá szájában. Azonkívül nebány jól preparált rókafö diszité a falakat. Egy szivartáska, egy ezüst ékitésíi vadászostor, pár suhogó, kabriolethez, nyilván mutaták, liogy már nem egyszer szerepeltek a „high day"-ken és „holiday" ken ezéljuknak megfelelően. Enoch egészen elemében volt, midőn nekünk „ritkaságaiét nagykedélyesen megmutogatta. És azokra nem kis mérvben volt ö büszke. Volt azok közt egy nyolezas számhoz hasonlító kengyelvas, melyre ezt jegyzé meg : „Egyszer egy fiatal lovon ültem, midőn egy bezárt ráeskapu állta útunteit, kételkedve s megrémülve kérdezi az utas, lehetséges-e, hogy ez égbemeredő sziklaságon keresztül ember átjuthasson ? de ha azután vezetőjét nyomon követi, meggyőződik felőle, hogy igenis lehet ! A mint a meredek görélyen fölfelé a nagy falakat megközelíti, észreveendi, hogy itt egy kis tágulás, ott egy kis hasadék nyilik, melyen egyes ember átcsúszhat, mindig beljebb és mindig feljebb, mig az úgynevezett Sólyomhasadékba (Falkensgrepp) egy sürü fenyvessel benőtt keskeny s meredek partú, vizmosta köves árokba jut, mely sok üreget s medvebarlangot tartalmaz s mintegy félóra hosszú. Sötét és komor e vad ösvény, madár itt nem szól s legfeljebb egy-egy baglyot repítünk ki a hasadékokból, s a gondolat, hogy itt bősz medvével vagy záporral találkozni, mely a feljebb eső oldalakról s tetőkről rögtön árvizet zúdítana felénk s mi egyiknek sem térhetnénk ki, igen lehangolttá teszi kedélyünket. Annál meglepőbb azután az ellentét, ha e szurdok felső részén kilépve, gyönyörű rétségű, szálas fenyvessel köritett nagy fensikra érünk, honnan a szomszédos bérezés csoportozaton kivül még a magas Tátra lánczolatát is látjuk, s hol a mosolygó napfényben ezerféle tarka virág illatárja s a csöntőr, hegyi rigó, parlagi pacsirta, erdei pinty, fekete harkály s más kedves szárnyas csevegése vagy a császárfajd fütyölése lelkünket felvidítja. — Innen azután negyed« órai kellemes sétával az időszaki forráshoz juthatunk. E nevezetes forrást német tudományos iratokban sehol sem találtam felemlítve, ugy látszik; hogy a Gründlichkeit képviselői mítsem tudnak felöle ! tudtommal erről magyar ember — Helm Ervin erdőmester — értekezett először a pozsonyi természettudományi társulat kat. A ló átszökkent, hanem az egyik kengyel a rácsozatba szorult s oly alakot nyert, mint jelenleg látható. Lábom, szerencsére ép a legjobbkor csúszott ki a kengyelből s annak köszönhetem, hogy a legcsekélyebb sérülést sem szenvedtem." „Ez is furcsa valami ám," — mondá miden egy darab fácskára mutatott, mely körülbelő) oly vastag lehetett mind egy palaczkdugasz, csakhogy kétszerte hosszabb. — „Ezt egy szürke kanczának az inából huztuk ki, mely midőn meggyógyult, az egész idényen át vadásztunk rajta. Eleintén még kissé merev maradt a lába, de aztán e merevség is eloszlott. Később Oxfordba, Joe Symond birtokába került." „Hanem ezt itt," — folytatá Enoch — „legtöbbre beesülöm valameuynyi között." Ezzel egy kis aranylakatot vett elő, melybe az „Eclipse" vörösbarna söréayéből volt rejtve néhány szál. „Hogy ez csakugyan e lóuak a sörénye, az kétségbe épen nem vonható. Itt van nálam leirva e vén lónak minden tulajdonsága a mellékelt rajzzal, hátsó kesely lábával, tág orrlyukaival, nyilt tekintetével. Mint e lóról hitelesen föl van jegyezve, soha ostorcsapást és sarkantyúdöfést nem kapott és igy valóságos „roarer" volt. A mint Enoch, az ö „ritkaságai "-val eképen dicsekedett, ugy tünt föl, mint valami nyegle szerzetes az ö ereklyéivel, s miután kimerité különlegességeinek tárát, melyet, — mint később Bertie négyszem közt mondá nekem, — Enoch százszor is megmutatott már neki, én a „Három galamb "-ra, illetőleg a másnapi falkavadászatra tereltem át a társalgást. Ugy állapítok meg, hogy Enoch ebszállitó-kocsiján ö és én megyünk, fia pedig az én groomom társaságában a fiatal paripán a „meet" re előre kilovagol. „Biz az jó lesz — szólt Enoch, — mert az a csikó egészen elbágyad az istállóban, mig a másikkal vígan elfutkároz ö." (Folytatás következik.) 1860-diki évkönyveiben s átalában hazai tudósaink nagy része előtt ösmeretes. Hunfalvy János fentebb emiitett nagy munkájában e forrásnak bővebb leirása olvasható. A szomszédos lakosság jól ismeri, s Dobsináról férfi- s nő-társaságok minden évben kirándulásokat szoktak oda tenni. (Folyt, köv.) Agarászat, kopászat. Bács-Bodrogh megyei agarász-egylet. (Pr. 36. számunkban. Nov. 26. Kan és szuka-verseny Csantavéren. Decz. 10. Vegyes-verseny Tompén. •ss * * Csanádmegyei agarász-egylet. (Pr. 42. sz.) Nov. 12. öregagár.verseny Földeákon. 44 Galgavidéki agarász-egylet. (Pr. 37. sz.) Nov. 16. Elegy-agárverseny. 1874. jav. 4. Elegy-agárverseny. * * Szabolcs-vajai agarásztársulat. iProgr. 43. sz.) Nov. 17. Agarászat Vaján. Kolozsvári falkavadászatok. A nagy szárazság következtében rendes, előre meghatározott vadásznapokról szó sem lehetvén, ki kellett lesni, midőn egy kis eső vagy nagyobb harmat lehetővé tették a vadászatot. A szeptemberi gyakorlatok alkalmával fogtam két nyulat és egy rókát. Az első nyilvános vadászat volt október 11-én. Találkozó : Zsuki hid. Jelen voltak ; b. Bánffy György, ifj. gr. Bethlen Sándor és alulirt. Alig 10 pereznyi keresés után a berek közelébe ugrott nyul a Zsuki-tanya felé vette útját, 3 vizvezetö árkon átkelve, a hegyek felé fordult s az országúton keresztül az apahidi és felsó'-zsuki völgy közt levő szakadásos árkon fellopódzott s a tetőhöz közel megfeküdt ; e eselfogás azonban nem sokat használt, mert csakhamar kiugrattuk ; a hegyre felmenve, darabig a tetőn haladt, innen letért az apahidi völgybe s a patak felett levő szakad ! sokban megfeküdt. I't semmi szimat sem levén, a falka nyomot vesztett ; 5 pereznyi szünet után azonban sikerült a nyulat felugratni, pár pereznyi futás után még egyszer meglapult, de már ekkor nem ravaszságból, hanem fáradtság miatt. Innen is felzaklatva, csakhamar beszámolt füleivel. A futás tartama, a 10 pereznyi „check" beszámításával, 28 perez volt. Október 14. Ez nap csak egyedül vadásztam. Az Elővölgyben ugrott nyul átment a Harmadvölgybe a patak mellett legelő marhák közelébe és az árokban meghúzódott. Pár pereznyi szünet után a falka ráakadva, köztük ugrott fel és a fejérdi völgy felé igyekezett, mielőtt azonban azt elérhette volna, szép run után elfogatott. A futás 20 perezet tartott, ebből 5 perez szünet. Hazafelé menet b. Józsika tanyája közelében róka ugrott, mely az Elővölgybe s innen a Pokololdalba vitt, hol 15 pereznyi rendkívül sebes run után lyukba menekült. Október 23. Találkozó a sz.-györgyi szőllő. Jelen voltak : ifj. gr. Bethlen Sándor, Macskássy Miklós és alulirt. Másfél órai keresés után az Elő- és Harmadvölgy között' tetőn ugrott nyul az eddigiek szokása ellenére nem fel, hanem lefelé ment, a patakon átkelve, a túlsó oldalon felment a Tekintöre ; innen le a b. Józsika tanyája felett levő kukoriezatarlóba, hol megfeküdt; de az ebek nem sok időt engedtek a pihenésre ; visszaűzték a Tekintöre s onnan le az Elővölgybe, azon az uton, hol előbb felment volt, a patak mellett megfeküdt; a falka perczig sem csinálva hibát, újra felverte; most megint a Tekin'ő felé vette útját, a hegy közepe táján még egyszer s utoljára megfeküdt ; a nyomában levő ebsk által ki*
