Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-10-22 / 44. szám

322 VADÁSZ- ÉS VERSENY LAP. OKTÓBER 22. 1873. óráig lefelé, hogy nyomunkat veszíttessük, azután egy nagy meredek, de nyilt oldalban kapaszkodtunk fel. Itt nehezebb volt a járás mint ahogy eleve látszott. Ez ugyanis vágásliely volt. tele apró csörmelékkel s galyakkal, melyek a meglágyult hó alatt minden lépésre alátörtek s a baladást rendkivül lassúvá tették. Néhányszor már hajlamom volt Misó unszolására a bocsos zsákot eldobni, mert tudtam, hogy a medve utóvégre is nyomunkat megleli s követni fogja, s ba bocsait megtalálja, ugy az üldözést félbeszakítja s elhagyja, de vadászszenvedélyem, a kilátásba helyezett nagy jutalom s a hegytető látszólagos közelsége, honnan járt ösvényt tudtam, további kitartásra ösztönzött. Végre közel volt a fata • lis begyhát és rajta a szálas fenyves, de már akkor a nyomunkra akadott talpas bőgését is hallottuk s láthattuk a mint aggasztó sebességgel szökött fel a nyilt oldalban utánunk. A harczot többé el nem kerülhettük. A zsákot a visító s anyjuk szavát hallván, hánykolódó boesokkal letettem nyomunkba, magam kis távolra felhúzott puskával egy fényű megé álltam s Misót éles baltájával mellém állítottam. Jött a bősz vad, meglelte a nyivákoló boesokat, a zsákot megszaglálta, forgatta s fogaival tépni kezdte, ekkor fejébe czéloztam s lőttem. Jó puskásnak ismertek engem már akkor is, nem hirtelenkedtem el a lövést, tudtam, hogy ettől függ életünk s még is — hibáztam ! Térdem s kezem a fáradságtól reszketett, tüdőm erősen lihegve dolgozott, a bocsokat sem szerettem volna megsérteni s igy megtörtént a baj, hogy fej helyett csak vállát s nyakát találta a futós lövés. A mint a lövés eldördült, akkor az egy szökéssel rajtam termett medve alatt én is leroskadtam, s mire felocsúdtam, az mellettem halva hevert. Lövésem bár rögtön nem ölt, de halálos volt, s ennek, valamint a köztünk levő fenyünek, de kivált Misó pajtásom szerencsésen talált fejszecsapásának köszönhettem életben maradásomat. De igy is megcsúfolt engem a vad, baloldalamat csak egyszer simogatta meg, de ugy, liogy fülem, karom s czombom vérzett a tépett ruhán keresztül s egész oldalam hat hétig el volt kékülve. Dél volt, mire nagy fájdalmak közt a boesokkal hazaérkeztünk, в másnap vánszorogtam ki, nagy kísérettel, a két medvét, s ha lehet s harmadik bocsot is haza szállítandó, mi szerencsésen sikerült. Miso, kit sírjában is áldok, derék magaviseleteért a káposztafalvai kerülői állomást kapta uramtól (mert ezen urodalom akkor még méltóságos uramé volt) s mindvégig jó barátom s pajtásom volt. Engem grófom a három bocs s két vén medve fejében nyert gazdag díjazáson kivül egy jeles percussiós duplapuskával ajándékozott meg, melyet itt lát az ur, s mely mint hü kísérőm sok más és szerencsés medvejáratokban — engem síromba is követni fog. Tudvalevő dolog, hogy a vadászfegyverek az ujabbi időkben mind hordképességre mind pontos lövésre mennyire tökéletesittettek ; de tagadhatlan tény, hogy a vadászoknál a lövészügyesség a fegyver tökéletesítésével lépést nem tartott, hanem tetemesen hátramaradott. E jelenségnek egyéb okai mellett csak azt az egyet említem meg, hogy a könnyű s gyors töltés igen gyakran koczkáztatott s könnyelmű lövöldözésre csábit sok vadászt, azaz : megtanul saját ügyességétől kevesebbet s puskája jóságától mindent követelni; mig ellenkezőleg a régiek kovás- s egycsövű puskáikkal nem rendelkezhetvén egyhamar több lövéssel, higgadtan bevárták a vadat, annak távolságát, állását, stb. kellőleg megválogatták, mig a ravaszt elnyomták, s igy ritkábban hibázva, hidegvérű s jó lövészekké képezték magukat. A bérezek lakói közt, liol a nagy vad gyakrabban fordul meg, mindig voltak s vannak jó vadászok, kik tökéletes vadászokká csak azért nem fejlődnek, mivel, mint az alsóbb néposztályokhoz tartozóknak, más kenyérkeresetük levén, a vadászatot csak mellesleg, többnyire tilalmasokban s orozva gyakorolják. Ilyen volt egy molnár a Huiletz vizén, kit mestersége után mindenütt csak Mlinár Gyuro név alatt ismertek. Szenvedélye volt a vadászat, melyet töbnyire a Csákyféle csötörtökfalvi s káposztafalvi területeken, néha Dobsina s Igló városok határában vagy a Coburgféle birtokokon gyakorolt. Több medvét, farkast, számos őzet s fajdmadarat lőtt, a begyeket, völgyeket, sziklaszurdokokat s üregeket, a vad természetét s forgóit senki nálánál jobban nem ismerte s lia biztosan akartak vadra szert tenni, ugy őt a vadászatból nem hagyták ki. Leginkább hírben állott hidegvérüsége s lövész-ügyessége, s erről, valamint rendkívüli szerencséjéről akarok itt egy esetet megemlíteni. A Huiletz völgyére tett egy kirándulásom alkalmával, a Szirt nevü hegységnek egy sziklás s sötét sűrűségű szurdokját mutatták nekem mint azon helyiséget, liol Mlinár György hajdan ritka szerencsével s ügyességgel szerepelt. E szurdokba egyszer tél elején 3 medve bevonuló csapáját találta, körüljárta a sziklás sűrűséget s meggyőződött, liogy a maczkók itt vannak s alkalmasint itt is verik be magokat télire. Jelentése nyomán liajtóvadászat tartatott, i s a molnár a sziklabejárásnál választotta helyét. Itt kijött egyetlen medve, a melyet lelőtt. Akkor kérte az embereket, liogy ismételjék a hajtást, mert ő bizonyosan tudja, liogy még van medve bent. Másodszor hajtottak s ismét egy medve jött ki, melyet szintén elejtett. Harmadszor kért, rimánkodottt, égre földre esküdözvén, liogy még a harmadik is bentrekedt, s midőn a fáradt hajtók harmadszor mászták meg a bérczet s verték fel a szurdokot, akkor kijött a harmadik talpas is, s ezt is két társához fektette le. Egy s ugyanazon helyen egymásután egy s ugyanazon kovás szimpla-fegyverből elejtett 3 nagy vadat oly szerencsésen, liogy rögtön öszszetörtek, s sem őt sem mást megcsúfolni módjukban nem volt. * •» Hogy mily merészséget mutatnak néha a rengetegek közt élő hegylakosok nagy vaddal találkozáskor, arról álljon itt két példa. 1868. junius 28-án a medve leütött egy üszőt a fekete-lebotai gulyából, mely a Grün nevü fenyves közvetlen szomszédságában egy 8—10 éves vágásban legelt. A 19 éves fiatal, de bátor pásztor, kinek ez szeme láttára történt, egy segélykiáltást hallatott, melyre Vcórai távolból 3 fejszés paraszt segítséget igérö válasza viszliangozott. Erre a suhancz nekibátorodott, a fenevadat a fenyvesbe követte, hová ez az üszőt vonszolta s azt baltájával megtámadta. Vágása a fej helyett csak nyakát s fülét találta s a medve most visszatámadott. A suhancz egy ugrással egy kis fenyűcske túlsó oldalán leguggolt, a haragos vad meg az innenső oldalról dolgozta meg karmaival fejét és vállait, tulajdonképen pedig széles karimájú tót kalapját s nehéz szűrét. Mialatt ezeket tépte s a bekötött szűr ujjában tartott napi élelmet, pipát, furulyát sat. ropogtatta s szakgatta, a fiúnak kalap s szűr alól kibújni s elosonni sikerült. A 3 fejszés érkezésekor ismét támadólag léptek fel, a medvét megszalasztották s az üsző egész busát s bőrét megmentették. A bátor subaneznak egyik füle s válla volt kevéssé megkarmolva, nyaka kissé feldagadt, de 3 nap mulva semmi baja sem lett. Egy hétre azok után a lazarkai völgyben legelt a gulya, s itt ismét közberontott a medve. A suhancz megint elkiáltotta magát, de rögtön egy fára kúszott fel, mert, mint állította, a medve megismerte hangját s támadási szándékból feléje s a fa alatt elrobogott. Néhány hét mulva találtak a szomszédos zdichavai határban egy kimúlt medvét, nyakán elpondrósodott s elgenyedt sebhelylyel, s már hasznavehetlen bússal s csuhával. * A hradeki kincstári uradalomhoz tartozó teplicskai pagony erdővédje, egy tapasztalt, jó vadász, több este egymásután lesbe járt egy borókával meglehetősen benőtt erdei kis tisztásra, merre egy általa észrevett medve többször szokta útját venni. A vad nem jött lövésre. Egy nap vásár lévén Poprádon, az erdővéd oda utazott s két kis fia, egyik 10, másik 8 éves, megbeszélték egymás közt, hogy apjuk helyett ma ök mennek ki a lesre. Mig anyjuk a házon kivül motyogott , levették a golyóval töltött bosszú puskát a falról, s az apjuk beszédjéből előttök ismeretes s lakásukhoz nem messze fekvő erdei tisztásra indultak. Az idősebb a puskával az egyik szél mellett, a fegyvertelen fiatalabb a másik szél mellett vonult fel, s a nap még le sem áldozott, a mint a medve a kissebb fin mellett kibubkant. A gyermek a bokrokhoz lapulva, kezével intett s megszeppenve I dadogta: »Idz gu tomu, ten má flinj tu.« »Eredj amahhoz, annál van a puska«, s a maczkó morogva eloldalgott a másik fiu felé, ki a puskát reá süti s őt egy szerencsés, derék lövéssel leteríti. Az apa azalatt hazaérkezett, s a hozott vásárfia miatt is mindjárt gyermekeit kereste, de nagy megütközéssel sem ezeket, sem puskáját nem találta. Roszat sejtve, kiszaladt az erdő felé s szembe találkozik az örömtől sugárzó arezu fiukkal, kik kérkedve mondják neki, liogy a medve meg van lőve. E hős gyermekek hire eljutott az akkori hradeki praefectus, Colinasi füleihez, ki őket azután pártfogása alá vévén, saját költségén felneveltette, iskoláztatta s az erdészeti akadémiát is végeztette. Mindketten mint kinestári erdészeti főtisztek s sz. Hubert derék követői most is élnek s működnek, gyermekkori medvetörténetül^ pedig Liptó, Szepes, Gömörs Zólyom e bérezés felvidékén ismeretes. (Folytatás következik.)