Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873
1873-07-09 / 29. szám
J U N IUS 25. 1873. VADÁSZ- ÉS VERSKNY-LAP. 225 a kapzsi tolvaj ugyancsak ropogtatja fogaival a kacsát. Oda gyújt tehát duplájából_ ö kcme, s a partról leugrik a leterített vadboz. Ámde a jég az ugrást ki nem birta, hanem beszakadt s ö nyakig a hideg fürdőbe bukott. Mig a vizböl a meredek partra felkapaszkodott, miben nyakára kötött nehéz bundája is hátráltatta, teljesen átázott s átfázott, s beszaladt a malomba átöltözködni ; csak inasát és legényét küldte ki, hogy a vizbe esett vidrát s puskáját csávákkal halászszák ki. Midőn a meleg kályha mellett, ülve, vizes ruhája levetésévcl bajlódott, a körülte gyertyával járó felesége felkiált : — Apó, te vérezel ! — körülnéz, s csakugyan véres csapat lát az ajtótól a kályha alá, s egyszersmind észreveszi, hogy fekete házi kutyája ugyancsak nyöszörög a kályha alatt. Kiderült a pástétom ! Megpuskázta kutyáját vidra helyett, s a kacsa is hiába áldoztatott fel. De még ez hagyán ! Nagyobb baj, hogy jó duplapuskája, melyet egy üsző árán vásárolt — szintén elveszett s meg sem került többé. Hihetőleg a tavaszi olvadás okozta nagy viz temette el valahol. Hogy azonkívül az asszony zsémbelödésétöl mennyit kellett szenvednie, arról hallgat a krónika! * * * Hogy a vadmacska a hegységek mind felsőbb mind alsóbb részein honos, azt mondani is felesleges. Gaz mindenütt van a világon, állatok közt ugy mint emberek közt, s lia e veszedelmes karmos odvas fákat nem talál, ugy kövek vagy omladékok közt üti fel vaczkát, s ha egy revierben fogyatékán van az élelem, ugy kóborol tovább. Gyakran megközeliti a falvakat s az aprólékot hordja el, vagy ha hozzáfér, az éléskamráknak is vizitet csap. Néhány év előtt észrevette a rokfalvai kerülő, hogy a padján függő szalonnája hívatlan vendégnek kezd izlcni, mely csakis macska lehetett. Felállított oda egy vastört s a következő éjjel fogódzott benne egy veritabilis vadmacska, még pedig ugyancsak hatalmas egy vén kandúr. Az elköltött szalonnáért igy fizetvén irhájával ! (Folytatás következik.) Azén tiz vizslám története. BUJANOVICS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. y. feldman n. Alidoron 1850 felé már megtetszvén a közelgő vénség, kénytelen voltam utódjáról gondoskodni, s e czélra féléves, világos májszinü, kis angol fajta vizslát vettem, melynek Feldmann volt a neve; az e fajta kutyák igen gyors keresők szoktak lenni. Mielőtt Feldmann hozzám került volna, egy katona nevelésére volt bizva; ez által annyira megkedvelte a katonákat s »menage«-jukat, hogy legényemtől mindennap megszökött, miszerint a közeli kaszárnyában és konyhában ténferkedjék. Ezt a dillettantismust ki kellett belőle irtanom. E végből felfegyvereztem 12 katonát porzó-korbácscsal, s elállítottam velők konyhákat, folyosókat, lépcsőket és kaszárnyakaput. Midőn aztán Feldmann — kinek ez elfogadási ünnepélyességekről ideája sem volt — szokás szerint a kaszárnya legmagasb konyhájába, a második emeletre felérkezett : elkezdődött a czerimónia akként, hogy az ott vigyázó katona megrohanta, s korbácsával jól elrakva, kikergette ; a folyosón egy másik emberem fogadta, ki a harmadiknak kezeügyébe hajtotta, s igy tovább. A kapuba állított legény adta rá az utolsó kenetet, egész szállásom közeléig. Itt aztán én fogadtam kitűnő menageal a jajgatót, ki egyik pillanatban nyafogott, a korbácsütések sajgására gondolva, a másik pillanatban pedig sirva-riva liabsolta az ízletes ebédet, miközben én a legbarátságosabb részvéttel czirógattam. Ez áruló politika eredménye kitűnő volt, mert Feldmann ez időtől fogva engesztelhetlenül gyűlölte a kaszárnyákat és katonákat, ugy liogy évek múlva is nem egy derék bajtársam ugyancsak félve nyitott be hozzám, mert ha nem vigyáztam, Feldmann dühösen rohanta meg őket azonnal. Feldmann iskolaéveiről nem sok jót mondhatok, mert fiatalsága egy szerencsétlen korba esett, midőn a vadasterek kiirtva, a katonák pedig örökösen útban voltak. Ily körülmények közt alapos oktatást nem igen adhattam Feldmannak, s egyelőre csak a szoba - megszokást és némi elemi oktatást nyert a vad megállásában. A többinek majd magától kellett volna következnie, csakhogy arra kevés alkalom kínálkozott ; mert amerre marsíroztunk, Magyar-, Horvátországban és a tengerparton, nagyon kevés volt a vad kettőnk számára. Pedig buzgón vadásztunk; mégis sokszor betek teltek bele, mig egy nyulat vagy foglyot röpítettünk fel utunkban. Ily körülmények közt lehetlen volt egy oly szeles és heves ebet, mint Feldmann, szilárddá tenni. — Azért meg is elégedtem, lia csak a fürjeket és szalonkákat állta, s vigasztaltam magamat, hogy majd vaddús vidéken a mit még nem tud, megtanulhatja. Ebben a reményemben azonban csalódtam, mert a dolog ugy fordult, liogy a Dunafejedelemségekbe mentünk le; ott pedig nem volt időnk instruktiókat adni a vadászatban, hanem pecsenye után kellett látnunk, különben koplalhattunk ; ennek következtében hátat fordítottunk annak, mi szép és nemes a vadászatban, s mindketten pecsenyevadászokká szegődtünk. Ily körülmények közt nem csoda, hogy Feldmann teljes kimivelése elmaradt; én csak pecsenye után jártam, s igy Feldmann is csak ezen genreben tökéletesedhetett; s azt meg kell adni, hogy erdőn, mezőn, mocsárban jobb keresőt nem egyhamar láttam. Nélküle Kis-Olábország sürü, bozontos erdeiben lehetlen lett volna eredménynyel vadásznom ; az ily labyrínthusban lehetlen volt a kutyát követni. Elálltam tehát valamely gyalogutra vagy marbaösvényre, Feldmannt pedig kiküldtem kutatásra, mit ő igen ügyesen végzett, s körülöttem vagy 150 lépésnyi területetet véve egyszerre, ezt apróra felbolygatta Ha valami szárnyasvadra akadt, akkor egyszer-kétszer nyiffantott ; lia azonban nyulat talált, ugy 10—12-szer megszólalt ; e távirati jelezés szerint mozogtam aztán én is, és nem egy szalonka és nyul lett az ö jelezéseinek áldozata; ugy hogy az 1854-ki őszi és téli vadászatok alatt, beletudva az 1855-ki tavaszi szalonkaidényt is, az általunk elejtett vadak száma kerek számban tett: 400 foglyot, 100 erdei és 100 vizi szalonkát, 40 nyulat és 50 kacsát. — A mezőn persze Feldmann is kissé-szeles volt; lia valahol vadat érzett, gyorsan kellett követni, mert soká nem állta ki. E fárasztó volta miatt pajtásaim közül nem is akart senki velünk vadászni, s jóformán magamnak kellett asztalunkra az egész vadat összeteremteni. Emlékszem reá, hogy 1855 augustusában, midőn О Felsége névnapjára nagy ebédet akartunk adni, 100 db vadat szolgáltattunk hozzá Feldmannal másfél nap alatt. Hogy Feldmann az ő nyugtalan természetével el ne rontsa lövéseimet, betanítottam, miszerint az adott jelre feküdjék le s mindaddig maradjon ily helyzetben, mig csak el nem füttyentem vagy lövésem el nem dördül; persze hogy nehezen szoktathattam rá, s nélia 10-szer is vissza kellett őt hoznom ugyanazon helyre, mig egyszer kitartott. Oláhországban létünkkor egy kitűnő hátas lov am is volt vadászatra, Bayard nevü, mely a lövés alatt ugy állt, mint a czövek; ilyenkor nem szoktam leszállni solia, hanem Feldmannt betanítottam, hogy a vadat elhozva, előlábaival kengyelvasamra támaszkodjék fel, s úgy nyújtsa át a vadat. Oláhországot elhagyva, Feldmannak kevés alkalma volt a vadászatra, mégis 1862-ig használtam, ekkor azonban pensiót kapott. (Folytatás következik.) Prücskérezések erdőn, mezőn. Julius l-jével megnyilt volna tehát а vadászat a fövadra, rőt- és kampósvadra. A vértesi és bakonyi revierekben mégis kezdték a szarvasok lövését mint halljuk ; s már tetemesen szállítottak is a pesti, budai, komáromi és bécsi piaezokra. Különösen gr. E. Mór erdeibeu történt volna mar sok lelövés ; azt mondják sokkal több mint amennyi megállapítva lett a vadászul- által. Ez különösnek tetszett a budai vadaskereskedö előtt, kinek szerződés szerint kapni kellett volna e sok vadat, s ő még sem kapott semmit. Egy látogatás a bécsi vadaspiaezon megtanította öt azonban, liogy ott a vadhúsnak sokkal nagyobb ára van jelenleg mint az ő szerződésében ; s egy kevés tudakozódás a vámhivataloknál kideritette azt is, honnan valók a szarvasok. El is látta magát kellőleg documentumokkal. És ez a malitiozus ember aztán nem fordult felvilágosításért a főerdész hivatalhozi, sem egy nagyságos directoriumhoz, hanem egyenest-a tulajdonos grófhoz, ki mint mondják igen elámult a dolgok ilyetén állásán, annál inkább, mert a főerdéezt (egy poroszországi) igen megbízható embernek tartotta. A meglepetés, vizsgálat egy igen messze elágazó, s jól organizált társaság létezését derité fel, mely egész Tatáig terjedne; ez utóbbi helyen azonban bizonyíték hiány miatt nem lehet tudni : csakugyan orvadászok fogyasztják-e annyira a vadat, vagy kivándorol ; hanem annyi világosnak tetszik, hogy az már több év óta folyik igy. Mint halljuk az előbbeni piaezon nagy lett a „Krach", s az összes erdészeti személy elbocsátásával végződött. A baziuiak is siettek a szarvasidényt hasznukra forditni. Mint a Pr. Ztgnak irják : A bazini magas hegységi vadászat, mely eddig városilag kezeltetett vagy bérlőknek adatott ki, ujabban, a Vadásztörvény értelmében, mint közös birtok, szabadnak declaráltatott. E körülményt nem is késett egy kis vakmerő, 18 emberből álló részvénytársulat a maga hasznára kizsákmányolni. A mult héten öten e bandából 2 darab szarvast lőttek ; de a többiek által rajta kapattak, a mint a feltört vadat
