Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873
1873-07-02 / 28. szám
J U N IUS 4. 1873. 217 nöen betanította öt, csak a nyul »megállását« vette kissé nagyon betű szerint, mint a következő példából látható lesz. Egyik nap ugyanis, Alidor által kisértetve, Prága környékén vadásztam foglyokra, több ismerőssel, kik bár csak vasárnap vadászhattak, de kitűnő puskások voltak. Ekkor történik, hogy egy nyul kel fel Alidor előtt; én rálövök, t. i. a nyúlra, de csak sántává teszem, s az két lábon kezd tovább baktatni, az én Alidorom pedig — állja őt rendületlenül. Nem tesz semmit, gondoltam magamban, mig a puskát újra töltöttem, megvárja a parancsot; hanem aztán rákiáltottam : »hozd elő.« Ezt annál könnyebben tehette volna, mert a rokkant nyul a dülő végében már letelepedett. Alidor ugyan engedelmeskedett a parancsnak, de a mint 10 lépésnyire ért a tapsifüleshez, s ez megijedve tótágast csinált, — Alidor, nagy csodálkozásomra olyan állást foglalt, mit hadi nyelven »eine reservirte Stellung«nak neveznének. Apport ! Apport ! biztatásomra pedig csak akkor kezdett mozogni, midőn a nyul is megindult ; midőn pedig az rövid sántikálás után ismét letelepedett, az előbbi komoedia ismétlődött. A mulatság vége az volt, hogy a sánta nyul egy közeli cserjésbe menekült, s midőn lélegzet nélkül futva oda értem volna — Alidort rendületlenül »állva« találtam. A nyulak iránt tanúsított eme kissé túlságos tartózkodása mellett volt még az én Alidoromnak egy más bogara is, t. i. szeretett meleg időben a hűvösön nyújtózkodni. Hisz én nem bántam, ha addig tette, mig én a reggeli órákban katonai gyakorlaton voltam, de hogy e kommoditást akkor is akarja gyakorolni, mikor a nap melegében nekem is gyalogolnom kellett — ez már boszantott. Feltettem magamban, hogy ha csak lehet majd leszoktatom én e lustaságról, miután lassankint észrevettem, hogy a nyulaktóli túlzott tartózkodása is csak e kardinális hibából, t. i. a tunyaságból ered. E czélom elérésének megkönnyítésére mindenekelőtt megnyirattam őt mint egy pudlit, ezenkívül a vadászat előtt mindig megkoplaltattam. Ezenkívül mind útközben mind a vadászat alatt majd visszahívtam, majd ismét keresésre buzdítottam, s igy kissé több elevenségre kezdtem szoktatni. Czélom kivitelében nagy segítségemre volt az 1844-diki nyul-járványos idő. Sok göthös nyul volt akkor, miket egy jólábu vadászember kutya nélkül is elfoghatott. Mindamellett is sok izzadságomba került, mig Alidorral egy ilyen invalidust elfogatni birtam, s bár magam is többször versenyt futottam a tapsi után, sok ideig nem használt ez semmit, mert Alidor csak lépést tartott velem, s ezt is abba hagyta, a mint én, vagy a nyul megálltunk. Három álló hónapig fáradtam vele, mig annyira vittem, liogy csak félig legyőzze lustaságát és az első nyulat maga fogja. Hanem ezután mindig javult. Az ősz vége felé egyszer egészen ép nyul után küldtem, mely előlünk egy keskeny földnyelv végéről egy folyóba szoríttatott. A nyul vagy ötven lépéssel előnyben volt s átúszott az Elbe folyam egyik szigetére, liol aztán el akart bújni ; szerencsétlenségére egy pár siheder meglátta őt, s foguk vásván nyulpecsenyére, az átázott tapsit meg akarták fogni. Ez azonban újra a]vizbe retirált, hol Alidorom szerencsésen elcsipte őt, s daczára annak, hogy a sihederek kővel dobáltak utánna — diadalmasan átúszta vele az Elbét s élve fektette lábaim elé. Ekkor már a legnagyobb forróságban ís pompásan vadászhattam vele, ha csak egy kevés vizet nyújthattam neki oly vidékeken, hol vízhiány volt. Egyszer, egy igen forró nyári napon, foglyászni voltam a p—i határban L. ottani derék puskamivessel, ki felszólított, hogy egy éppen elkészített jó puskát próbáljak ki. Miután ő maga is jó lövész volt, s ezenfelül jó angol vizslával is birt, kíváncsi volt talán lövészi gyakorlottságomra, és kutyámra, hogyan viseli magát, miután P— ban nagy hire volt kezes voltának. Hanem ugy szokott lenni, hogy ily alkalommal minden viszásan megy ; én is az első foglyot husz lépésnyiről mind a két lövéssel elhibáztam. Alidor ís blamirozta magát egy kevéssé ; mert hogy vizet nem vittem neki, tehát nem állta a foglyot mint közönségesen, hanem — lefeküdt előttük egész hosszában és kényelemben. L. ur félig hallhatólag meglehetős nyiltszívüséggel tette megjegyzéseit e kettős blamagera. Később azonban megváltoztatá kissé sietve koczkáztatott véleményét ; kivált hogy az első foglyot ő is mindkét lövésével elhibázta, és a nagy melegségben az ő vizslája is elment a foglyok mellett, mig az én Alidorom kitűnő orrával és fontolva keresésével, minden megfeküdt nyulat és foglyot kiérezett, és szépen »megfeküdt«, mire én azokat több szerencsével mint először, rendesen le is szedtem egymásután, és különösen L. ur orra elől. Alidor nyolcz évig szolgált fel vadászataimon, s miután igen jól úszott is, tehát Lorddal együtt sokszor használtam őt kacsászat( nál. Ilyenkor Alidornak kellett előttem parI ton keresni, mig Lord a túlsó partot kutatta ' fel. Még egy kuriosumot kell e két ebről elmondanom. Egy éjjel magányosan hagytam ' őket bezárva lakásomon, hova egy tolvaj tört be, s ők egész nyugodtsággal hagyták az ajtót kifeszíteni, anélkül, hogy egyet nyiffantottak volna ; persze magam voltam az oka, miután igen túlzott szigorral némítottam el bennök minden hajlamot, hogy valakit csak megugassanak is. Most hogy a magam kárán tanultam, felhagytam e principiummal, s már megengedem, hogy éjszaka tisztességes módon jelezzék éberségüket. Alidor 1851-ben jutott jól megérdemlett nyugalomba, mit azonban nem soká élvezett ; a kutya természete nem igen tűri a békés nyugalom csendjét, csak a homo sapiens az, ki sokáig képes élvezni a — penziót. Eb—kiállítás. A párisi acclimatizáló társaság kertjében (a boulognei erdőben) mult hó 25-étől e hó 2-áig tartott igen érdekes kiállításhoz az ebek szép számú contingenst nyújtottak. Mint egy 6 — 700 darabra menő mindenféle faj szerepelt itt a kutya családból, s helylyel-közzel valóban szép példányokban. A fekete és fehér ujfoundlandiak és szt. bernardiak jeles fajtáin kivül nagyon szép látványt nyújtottak a vadkan-kopók (boar-heund) s különféle szinü vizslák csoportjai, a finom water spánielek és orosz retrieverek, a fürjész-ebek ; nagy feltűnést idéztek elé a persiai, szíriai, orosz és skót agarak is. A vérebekben sem volt hiány, söt a pudlik is tekintélyes számban jelenkeztek, egy köztük oly hatalmas, hogy a mérlegen többet nyomott 60 fontnál. Nagyon fokozták az érdekeltséget a nagy dán ebek, melyeket különösen alkalmasnak tartanak a vadkan és más nagy vad vadászatára. Ezek az ebóriások nagyobbára pettyesek, vagy sötét színűek s 44 hüvelyk magasságig megnőnek. Az eb-matadorokról érdemileg szólva, megemlítjük, hogy legnagyobb méltánylást nyertek a vadász ebek seregéből a Le Couteulx gróf vérebei, s ugyané családból a meudoni falka számára Napoleon herczegtől vásárolt jeles Druid és Welcome, s egy Royalist nevü, mely e nemben a legkitűnőbbnek tartatott s számos ivadékaival is kiváló diadalt aratott. A 40 font értékű nagy „becsületérmet" nevezett grófnak itélte oda a jury, mig az egyesek számára kitűzött első dijat a Challoner által nevelt Warrior, mely most Le Couteulx gróf tulajdona, a második dij pedig a Reynolds Edward „Rosswell"-jének jutott. — A vizslák közül а 20 font értékű nagy becsületérmet a Beaufort Lipót gróf ur vizslája Dan nyerte. Gyönyörű nagy, gesztenyeszin barna eb ez, minden tarkaság nélkül, A retrieverek közül az első dijat M. Caille Piston-ja, az agarak közül a nagy tisztelet-érmet S. Taprell-Holland Russian és Cosack-ja kapta, s az első dijat Mr. Mangenert Nelson-ja. A rókakopók családjából Greffulh őrgróf Cajolant-ja, a nyulkopókéból d'Arenberg herczeg Ramblerje. A szarvaskopók közül d'Onsenbray őrgróf Vaillant-ja nyert fődijat. Az uj-foundlandi hősök közül az első dij Turlure ur Bastien-jének ; a sz.-bernárdiak közül W. Hedler Sultane és Cotóess-sének jutott. A juhászebek közül Coeh Coquetteje nyerte а fődijat. Vadász-fegyverek a bécsi kiállításon il j (Az első közlemény e lapok 23. számában.) j Mielőtt tovább haladnánk, nem hagyhatjuk itt emlittetlenül, hogy a magyar osztályban fegyverI iparosaink igen elszórva és kedvezőtlen helyeken, I mintegy eldugva vannak ; alig akadhatni rájuk. I Aztán birálat nélkül bevettek mindent, semmi küI lömbséget sem téve valóban puska-imuesefc-e a kiáli litók, s a gyáros saját készítményei a kiállított tárgyak, vagy csak maguk is simpla fegyverárusok. Ellenben kiváló gonddal rendezé be Ausztria azon osztályát, melyben fegyveripara található. Szembeötlő heb ken állnak a szekrények s igen Ízlésesen vannak berendezve, ugy hogy a látogatót kellemesen lepik meg. S ámbár az itt kiállított sok fegyver között is megakad néha az ember szeme olyanokon, melyek világosan magukon hordjak a külföldi gyárak bélyegét, mégis ez osztályt leggazdagabbnak mondhatni az egész kiállításon. A sok szekrény közül már messziről kimagaslik egy óriási pavillon, Springer Johann bécsi puskagyáros kiállitása, melynek nagy térfogatában 50 — 60 db fegyver van. Hogy minek állított ki Springer ily borzasztó nagy térfogatú szekrényt — azt nem tudnánk másként megmagyarázni, minthogy a laikusokat akarja tömeges kiállításával lelánezolni. Mert mind az 50 — 60 db fegyver közt sem nagy változatosság van ; többnyire központi tüzü rendszerre és angol modorban készített duplacsövüek levén. Az igaz, hogy szépen és pontosan készitvék, de ennek kimutatására minden caliberből egy pár is elegendő lett volna. A sok göbecs-cső közt láthatni néhány, nagy gonddal készített golyófegyvert is, különösen a központi tüzü cserkész-kurtályokból egy csomót ; ezek különösen szépen és csinosan vannak dolgozva ; pedig e rendszert csak a forma-szépség hátrányára lehet alkalmazni, miután a gyúpeczek
