Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-06-25 / 27. szám

209 Blue Gowntól. Megvette b. Biel 580 Frigyesaranyon. (A meklenburgi nhg rabensteini ménese számára.) A harmadik legmagasb árt elért kancza németországi tenyésztmény : Ignatia, sötp. k. ell. 1866-ban gr. Renard J. gross-strehlitzi ménesében, ap. Ignoramus a. Sweet Katie (a derék Flibustier anyja) Stockwelltől stb. Van egy mén csikaja Blue Gowntól, s fedezve van Soapstonetól ; 500 Frigyesaranynál több nem igértetvén, megtartotta a tulajdonos. Még egy kancza ért el ily magas árat, t. i. Pampa (Theodore és Geisterseher anyja), ez Angliában Mr. C. Alexander által tenyésztetett 1872-ben Stockwelltől a Repentance kanezából (a Peon csődör anyja) s származását Annandale és Messalinán át Bay Midletonhoz viszi föl; ennek is van egy mén csikaja Seahorsetól és fedezve van Soopstone által. Nevezetesb árakat adtak még a következőkért: Lady Hester р. к. (Beaufort hg tenyésztése Angliában 1864-ből), ennek apja Thunderbolt a. Lurley (Pitt anyja) Orlandotól stb ; csikaja kancza Seahorsetól, fedezve Soapstonetól, megv. gr. Hahn 270 Fr. ar. 250 Fr. aranyt értek el még egyenként, de nem adattak oda: La Movette ell. 1865. a. Voltigeur a. Moresca ; van méncsikaja Blue Gowntól, s fedezve van Soapstonetól ; és Proté sg. k. (Barbara anyja) Sir Jos, Hawley nevelése 1858-ból; apja West Australian a. Kalypige (Bethnal Green anyja) — Bay Midleton és Venustól, mely utóbbi Herculestől származott. Ennek is van egy kancza csikaja Blue Gowntól és ugyanettől van fedezve is. 200 Fr. aranyon nem keltek el: Alicia р. к. Ritter v. Geist és Graditz anyja, ell. 1862. ; ap. Lord Exeter v. Ambrose volt, anyja a hires Besika, kitől Knight of Crescent, Grand Gross és Mozlem származtak ; és Dirt Cheap p. k. az angol királyné ménesének nevelése 1860-ból — ap. Orlaudo a. Sister to Filius — Venisontól stb., kancza csikóval Blue Gowntól, és fedezve ugyanattól. * * * Ezután 8 egyéves csikó jött árverésre, melyek átlag 56 Fr. aranyon keltek el. Legdrágább volt egy sga mén csikó Blue Gowntól a Dame Quicklyből, — tehát nagyapja Voltigeur, melyért Czirsky ur 110 Fr. aranyat adott; s egy sárga kanczacsikó szintén Blue Gowntól a Lara kanczá ból, melyet André ur 7 6 Fr. aranyon vett meg ; ugyanily áron kelt egy méncsikó még a Gaspardtól a Missunde kanezából. Voltak még eladó csikók több ménesből is ; igy Frigyes Károly herczeg düppeli méneséből 3 db, melyek átlag 50 Fr. aranyat hoztak ; azután kettő a basedowi ménesből ; az egyik egy sga m. csikó King of Diamondtól a Klymencböl, melyért Seelig ur 160 Fr. arany, adott; azután még 5 db csikó magántenyésztöktől, melyek közül megemlitendőnek véljük Mars la-Tour p. m. csikót, melynek ap. Blue Gown, anyja pedig St. Agnes — West Australiantól, nevelte gr. Kleist zützeni ménese ; ez volt a legdrágább csikó, s André ur 535 Fr. aranynyal fizette meg. Ш-41 Felvidélci vadász-rajzok. (Folytatás.) ELSŐ RÉSZ. A felvidéki vadak s vadászatok. Itt az ideje s helye, hogy a vadász hü társáról, a vadászebről néhány szót mondjak. Kopókat az egész Felvidéken mindenütt találunk, a Királyhegységtől kezdve Jászóig, s a Hernádtól a Sajóig s Rimáig nemcsak uri házakná s erdészeknél, de városi polgároknál is. Sőt ujabb időben a volt úrbéresek közt is nem egy van, ki a vadászat mesterségébe belekontárkodva, kopókat tart. Nagyságra, csontosságra s szinre mindenféle vegyületü, s hol sima, hol borzas vagy szálkás szőrű az itteni kopó, s egy vidék sem bir e részben semmi sajátságos fajjal. Tehát nem is fajbeli, mint inkább csak külső formabeli azon megkülönböztetés, mely itt mégis némi figyelembe vétetik. Az t. i., hogy a kis s vékonycsontú kopót nyulvadászatra legjobbnak mondják, s ilyenekből csakugyan több jeles kereső s hajtó nyulaskopót ismertem. A magas s erősebb csontú ellenben az őzvadászatra alkalmasabb, ez a nagy gazosokban s nagy havakban könnyebben mozog, oly hamar el nem fárad s nagyobb gyözősséget mutat. Inkább lehetne külön fajnak nevezni azon kopót, melyet ritkán ugyan, de egyes példányokban uri házaknál imitt-amott mégis láthatni. (Magunknak mindössze két példányunk volt : Prépost, aggkórságban mult ki ; Lator, a farkasok prédája lett.) Ezek rendkívül erős s zömök testalkattal inkább mészároskutyához mint vadászebhez hasonlitanak, igen lassú, nehézkes, de rendszerint jó orru s jól hajtó kopók. Mi а корок jóságát illeti, csak azt lehet mondani : hogy van jó is, rosz is, mint egyebütt az országban. Én azonban, ki vadászbarátimtól eltérőleg itélem meg a kopót, s mindegyiknek nem csupán sikeres vagy sikertelen működését a vadásztéren, hanem különös sajátságait s hajlamait is megfigyelni szeretem, a kopóban tehát nem anynyira példányt, mint inkább egyéniséget látni akarok, én, mondom, kissé másként classificálom a kopókat. Nyulkopókat jókat, sőt jeleseket kedvező számmal találunk, de másként áll a dolog az őz- s rókakopókra nézve. Itt kettő-három közül csak egyik lesz némileg használható; — 3—4 használható közt csak egy lesz jó ; s ismét 3—4 jó közt egy lesz jeles. Végre a kitünö s remek kopó egy-egy megyében néha csak egy évtizedben egy születik. Hogy mit értek a kitűnő s remek kopó alatt, azt fentebbi osztályozásom után kissé megmagyarázni szükséges, mit azért is tehetek, mert valóban jó, jeles s kitűnő kopókkal évekig vadászni s azok tulajdonait s sajátságait kiismerni alkalmam volt. Kopó, mely a legnagyobb szárazságban vagy forróságban is serényen keres, a vadat biztosan megtalálja, azt a rosz talaj s gyenge szimat daczára veszitgetés nélkül órákig elhajtani tudja, friss szimaton kivül hangot soha nem ád, őzet, rókát, nyulat külömböző hangon jelez s egyforma kedvvel és kitartással követ: a legszámosabb bandában is mindig vezérkutya marad, s az őzet, habár 6 — 8 óra múlva, beérni s lefogni tudja, mely azután második, sőt harmadik nap is, ha nem is hasonló sebességgel, de hasonló szmvedélylyel vadászni tud, mely ilyetén ereje s győzőssége mellett mégis jámbor és kezes, mely ha nincs friss nyomon, az első kürtszóra bármily távolból viszszajön, külömben pedig, liabár mértföldnyi ismeretlen tájakon legyen is, urához biztosan visszatalál : az ily kopót nevezem kitűnő és remek kopónak. Ha eme tulajdonságok mellett még kellemes külsővel, nevezetesen barátságos látókkal s értelmes ! arczkifejezésekkel bir, ugy megérthető, hogy a szenvedélyes vadász legjobb barátja gyanánt fogja becsülni s szeretni. Használható kopó 5—10 frton kapható; jó kopó ára 20—25 frt; jeles kopóért kérnek s adnak 40—50 irtot ; kitűnő kopónak, ha gazdája igazi vadász, ára nincsen. Városokban némely polgár, faluhelyen egyes gazda vagy iskolatanitó egy-egy kopót tart, melyből néha jeles nyulkopó válik. A puskás ilyen kopójával addig jár keresve, mig valahol nyulat ugraszt, ott azután megvárja, mig kopója tízszer elveszítve s tízszer megtalálva, a nyulat visszahozza s igy biztos lövéshez juttatja. Igy szoktatott kutyák soló-kopó név alatt ismeretesek, s sem ők, sem gazdáik nem szeretnek mások társaságában vadászni. Az egesz Felvidéken lovasvadászatok nem létezvén, kopófalkák sincsenek. Egy-egy uri háznál vagy erdőhivatalnál a kopók száma ritkán baladja tul a 6 — 8 dbot, melyek együvé szokva, egy bandát képeznek, s ha némely társas vadászaton 12—16 db kopóval rendelkezünk, azok több bandából vagy több vadásznak egyes gyürkéiből állíttattak össze, s ha egymáshoz szoktatva nem voltak, nem is folyt összhangzásban a hajtás. Végül megemlitendö, hogy a vadászebek egyik jeles faja a kis borzeb (tacskó) e Felvidéken még kevés példányban van elterjedve, de ha az uj vadásztörvény 16. és 19. §§-ai szigorú alkalmazást fognak nyerni, mihez még itt kevés a remény, ugy az apró vadászterületekről kell, hogy eltűnjenek a kopók s borz-ebekkel cseréltessenek fel. A nyulakra térvén át, rövideden megemlítem, hogy a Felvidék csak némely kedvezőbb fekvésű völgye táplál annyi mezei nyulat, hogy az rendes tárgya a vadászatnak, egyebütt gyérebben jön elő. Találtatik ugyan mindenütt egyenként az erdőség felső határánál is, de nem számosan, de annál erősebb példányokban. Csontos, nagyfejű, 10—12 fontos hegyi nyulak gyakrabban lövetnek. A havasi nyul ellenben (lepus variabilis) mely azelőtt itt honosnak mondatott — most már nem ismeretes, legalább hosszas kérdezősködés és kutatás után sem találtunk embert, ki ilyet lőtt vagy látott volna. Hogy a nyul a hegyes tájakon a vadóvás daczára nem mutat nagyobb létszámot, annak okát a csekély szaporodásban találom, a mennyiben a zord időjárás s nehéz táplálkozás miatt itt évenkint legfeljebb kétszer fiadzik, vagy ha többször is, ugy az első s utolsó álombeli süldőket a rosz időjárás bizonyosan elpusztítja. Maga a zaj s lárma különben nem igen árt a tapsifülesnek, minden félénksége mellett bir annyi életfilosofiával, hogy a zajos körökhöz is tud alkalmazkodni, s nem egyszer ugrasztottam nyulakat oly járt helyekről, hol a kocsizörgés s bányacsillék nyikorgása s az emberek lármája reggeltől estig me g nem szűnt. Krasznahorka-váralján az ottani 13—15 éve erdei fenyőültetvényekben szép eredménynyel tenye'sztetik a mezei nyul. Évenkint deczemberben itt igen kellemes apró nyulhajtások tartatnak, s kedvtelten nézi a vadasz, ha a 20 — 30 holdas hajtásokból tizével, húszával látja a füleseket kibaktatni. E helyek persze nem a hideg Felvidékbe, hanem a hegyek lábainál elterülő kedvezőbb égalju mezöségbe esnek s gondosan tilalmazta tnak. A hegyes Felvidék körében aránylag legtöbb nyulat találtam Wagendrüssel körül , hol többi közt egy csekély terjedelmű fiatalos fenyvesből a kopók rövid félóra alatt ötöt vertek k' s hoztak lövésre. Itt a vadászat bérbe van adva, lesi puskás alig van, s mint értesültem, a róka is oly ritka, hogy néha két-három télen át sem láthatni csapáját. (Folytatás következik.) Azén tiz vizslám története. BUJANOVÍCS LÁSZLÓ TÁBORNOKTÓL. ш. lord.*) Emlékezzünk régi időkről. — Diannám eltűnése óta majd 5 év folyt le; s én ezalatt katona lettem, s a vadakban dus Csehország egy kis városkájában állomásoztam, hol egy vizsla szükségességét naponta jobban éreztem, kivált hogy végre a városka közelében egy derék vadászatot béreltem ki. Az évszak már jó előrehaladt, juniust irtunk s már mindenfelé megbízást adtam s kérdezősködtem egy jó vizsla után, midőn egészen válatlanul egy ilyennek birtokába jutottam. Az I. és II. Fejezetek még а „V. és V.-l 1870. 20., 21. és 22. számában közöltettek.