Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873
1873-05-07 / 19. szám
A PRIL 30. 1873. VADÁSZ- ÉS VEKSKNY-LAP. 153 A két pákász savanyu areza a borravaló említésére kiderült. — Akár száz olyan helyet is, — szólt az egyik. — Nekünk magunknak is van nebány ily lesgödrünk, — szólt a másik, növekedő közlékenységgel. A jó borravalót azonnal biztosítottuk nekik s a kocsikról is leszedtük a tarisznyákat s kulacsokat, melyeknek segélyével csakhamar megbarátkoztunk az eleintén bizalmatlan pákászokkal. Csak most vettük észre magunkat, hogy darulesre visszamaradt társainknak sem az elemózsiákból, sem a kulacsokból nem hagytunk egyetlen egyet is vissza. — Ejb — mondá Gyula barátom, — délig visszatérhetünk, addig pedig ott lesz a pompás reggharmat, s ha ez nem elég, a gulyakut vedré bői felséges fris vizet szörpölhetnek. — Az igaz, — szóláük, s nem gondoltunk többé a daru-lesőkre vissza ; csupán a vadlibavadászatszülte hevély foglalta egész lényüoket el: A két pákász még nap kelte előtt kimutatta állómáshelyeinket , s ők magok is meghúzódtak egy-egy lesben , miután kiürült lőpor-szarujokat lőporral és göbecszacskójukat seréttel újra megtöltöttük. Szép, verőfényes őszi reggel volt, s a szárnyas világban kedélyes mozgalom keletkezett, sebes suhogással csapott le egy-egy falka kercze-rucza előttem a sás közé, de most erre nem ügyeltem, mert a nem sokára érkező vadludakra tartók föl a posta-göbecset. — Nyolcz-kilencz óra tájban épen fölöttem vonult el egy csapat, jó magasan ugyan, de mégis reméltem vontcsövű patkószeg-fegyveremmel sikert aratni. Egyet csakugyan szerencsésen szárnytövön találtam, mely legott kalimpázva hullott alá. Gyönyörű, kövér gunár volt. Társaim közül is többen lőttek még, ki libát, ki ruczát s tizenegy óra tájban odahagyva leshelyeinket, a pákászok nyári rezidentiájához tértünk vissza. A pákászok egyike rögtön ajánlkozott, hogy ö olyan pompás libapecsenyét áljit elö egy félóra előbb azonban Ned rendeletet adott ki a bérszolgának, hogy öt pontban öt órakor fölébreszsze. Bárminő szándéklatai voltak Nednek, az előkészületeknél nem tüntetett föl ellenséges indulatot avagy hanyagságot. Korán reggel már talpon volt ő czimborájával együtt s kiszálliták a paripát az állomásra. Az underwoodiak is megérkeztek az indulás ideje előtt nagyreményű lovukkal ; Little Joe, Simon Péter és Mr. Nicholas В. Chinnery képezek kíséretét. Midőn a vonat az állomásra érkezett, nem sok vesztegetni való idő maradt s a kiséret sietett a lovat mielőbb elhelyezni az eleve megrendelt boxban s nem győztek eléggé boszankodni ama lassúság miatt, melyet itt az elhelyezésnél tapasztalniok kellett. Végre ez is megtörtént ; azonban midőn Mr. Chinnery személyesen akart meggyőződni, jó helyet kap-e a „dark horse", egyszerre boszusan kezde lármázni. — Ez már mégis szörnyűség! Mi dolog ez? Hiszen mi a boxot kizárólag saját lovunk számára rendeltük meg, s nem engedhetjük , hogy a mi boxunkban másnak a lova is helyet foglalhasson. — Nem segithetek a dolgon, sir, — szólt az állomásfőnök ; — két ló van bejegyezve s mind a kettőnek tova kell szállíttatnia. Mr. Chinnery hiába dult-fult. A dolgon már változtatni nem lehetett. A jel fölhangzott az indulásra s a vonat már mozogni kezdett. Mit volt mit tenni. Mr. Chinnery szintén fölkapaszkodott a boxba, hogy legalább személyesen ügyeljen a féltett kiucsre, mely a Derbyn oly dus kamatokat fog hajtani. (Folytatás következik.) alatt, hogy Árgyirus király asztalán sem volt jobb soha. Mi csak bámultunk, mert palotájukban nem igen sejténk takarékkonyha félét. Azonban kíváncsiak levén szakácsmüvészetére, biztattuk, hogy csak lásson hozzá. Leirom az egész eljárást, amelynek nyomán csakugyan a legpompásabb vadpecsenyét élveztük, melyet csakugyan Árgyirus király is megirigyelt volna tőlünk. Először is szépen megkoppasztá a legkövérebbik libát s beleitől kitisztogatván, besózta azt s egy csipetnyi borssal is behinté. Ekkor elővett egy tenyérnyi szalonnát s azt vékony szeletekre vagdalva, késének segélyével bedugdosta a liba husa alá. Elővett aztán két nagy cserép lábast, melynek egyikében a libát elhelyezvén, beboritá azt a másik, ép oly nagyságú lábassal s a két edény összeeső szélét légmentesen zárta el sárral, s e requisitumot száraz zsombikokra rakta s aztán föléje nagy rakás nádat és zsombikot hordván, meggyujtá azt s vagy egy félóráig egyre élesztgette a tüzet. Majd engedte a hamut a nagyjából kihűlni s ekkor vasfogóval a lábast kivonva, fölbontá az edényt. Hatalmas pecsenyegőz csapta meg orrunkat. Aztán újra föltette a parázsra a lábast, de most csak egy pléh fedővel boritá be s koronkint megforgatván, egy jó negyed óra alatt kész volt a legszebb pirosra sült, finom vadpecsenye, aminőt valaha csak ettünk. Délután két óra lehetett, midőn eszünkbe jutott, hogy a daruvadászok felöl is gondoskodnunk kellene. Fölkerekedtünk tehát s vidáman tértünk vissza a gulyakuthoz. A vadász - czimborák már Keservesen vártak ránk, mert éhgyomorral voltak g legnagyobb boszuságukra lőtávra még csak darut sem láthattak, csak a sok száz öl magasban fejük felett tova szálló csapatokra emelek föl olykor epedő szemüket. Bezzeg volt a tarisznyáknak és a kulacsoknak keletje. Az éhes had ugyancsak hozzá látott az az evésnek. A kis napoleonarczu férfiú először is szokott szavajárásával fogadott minket : -— Láttam törököt, görögöt, arabot, indust, örményt, oláht, tótot, németet, olaszt, spanyolt, — de még ilyen vadászatot soha ! A többi is dörmögött a foga közt kissé, de aztán mindnyájan velünk együtt kaczagtak a véletlen böjtnek, melyet hatalmas eszem-iszom követett, — s este felé vidám vadászdalban törve ki, indult haza felé a vadász-karaván. Hanem ezentúl K. Gy. barátunk hiába hitta többé „daru-les"-re a gulyakuthoz a felültetett kompániát. U. Téli vadászataink. Csákberény, 1873. febr. 14. (Folytatás.) Igy baladtam jó ideig hegyen-völgyön át, mig bizonyos magaslatra nem értünk, ottan megállván, kevés idő múlva a lovak is nyugodtabbak lettek, figyeltünk. És most már tökéletesen kivettük, noha még távol, Tirász „helytálló" hangját, a szakadatlan „au, au, au"-t. — Vidáman tova haladtunk, mig egy mély völgy meg nem akadályozta utunk folytatását. — Leszáltunk, ugrottunk vagy ugy estünk le a kocsiról ? arra már nem emlékezem. A kocsist kerülő útra utasítottam bizonyos helyre, lehetőleg közel utánunk. Mi meg versenyt tüskén-bokron át az előttünk levő völgyön, fel a túlsó hegy élére. Felérve, kimerülten megálltunk s kapkodtunk a levegő után, ezzel Tirászt is hallván, és pedig már nem nagyon távol tőlünk. Még egy keveset előre mentünk, s előttünk 2 — 300 lépésnyire láttuk Tirászt egy sivár pagonyon, vadját körözni, szakadatlan „au, au, au" alatt. — Most tervezzünk, — mondám — most már csak egynek szabad a vadhoz közeledni, mert együtt maradva, nem megyünk semmire, — elriasztjuk. E müszabályt reám bízták, és én azonnal indultam. Alig mentem egy darabig, átváltozott az „au, au, au — „uyi-nyá"-ra, cz azt jelentette, hogy a vad már szalad. Nem messze egy szálerdös pagonyban ismét „au, au, au", Tirász állitja. — Egyrészt jobb szerettem, hogy oda ment, mert könnyebb hozzá cserkészni, mint a sivár pagonyon, de lőni nehezebb a sötétség miatt. Óvatosan, biztos széllel siettem utánna ; közelebb érve, csak „andante" mentem , a kellemetlen harasztzörgés végett, s kénytelen voltam lépéseimet a tempo Tirász „au, au, au" után tartani, mert különben a vad nagyon félénk és éber volt, lépéseimet észre vette volna. Igy szerencsésen 60 — 70 lépésnyire közeledve, láttam, hogy már felém neszez, nem reszkíroztam tehát a továbbmenést, hanem megálltam és próbáltam czélba venni, de a sötétség miatt a cső végét sem vehettem ki, s igy czélozva, azt sem tudtam, hogy alant, fent, vagy a vadra áll-e a fegyverem. Meregettem szemeimet, a mennyire lehetett, de hiába ; a véletlen vak szerencsére bízva tehát, gondolatformán csak ráirányoztam és lőttem. Durranásközben már tudtam, hogy elhibáztam, mert a golyót hallottam a faba ütni, s rája „nyi nya !".... A vad elillant, egyenesen ki Gánth felé, de szerencsére, hogy az erdőszélen sodronykerités volt, nem mehetett tovább, különben átment volna még a csákvári erdőbe is. — Tirász a kerítés mellett ismét megállította, s most, midőn mindig nyílást keresett a kerítésen, nem volt oly éber a vad. Hanem én voltam csak nagy bajban ; nem tudtam hátultöltőmböl a patroDt kihúzni ; a bal cső serétcs levén, azzal nem akartam, nem is szabad nálunk lőni olyanféle vadra; húztam, feszitettem a patron-huzóval, de hiába, dákosomat (Hirschfänger) is elővettem, mind hasztalan. Ez aztán a Pech, — az idő csak múlik, hova leszek, mit kezdjek ? Ha ötvenszer földhöz vágom a puskát, mind hasztalan. A vad éppen a kápolnai közlekedési uton állt, jöjjön ezalatt egy kocsi, elzavarja előlem és tudja az ég, hová megy még ? Igy kínlódva, töprenkedve, végre eszembe jutott valami ; egy vékony faágat levágni és azzal azt az átkozott üres patront kilökni — amint meggondoltam, meg is tettem. Mily jól éreztem magamat ezután — lehet gondolni. Újra kredenczeztem hátultöltömnek egy töltött patront, előrelátásból az ágat csizmám szárába tűztem s vigan az agancsár közelébe lopództam ; mintegy 40 — 50 lépésnyiről czélba vettem, de bajosan lehetett rá lőni, mert mindig föl s alá szaladt a sodronykerités mellett, olykor-olykor Tirászra is iramodott ; Tirászra is nagyon vigyázni kellett, hogy a lövésbe ne találjon ugorni stb. Nos, czélba vettem s vártam a biztos pillanatot ; a lövés eldördült, a vad lerogyott, a gróf urak azonnal kiugrottak az erdő széléből és siettek Tirásznak simogatással legnagyobb megelégedésüket értésére adni. Igy végződött a legnagyobb hetez, miután délután 1 órától este 7-ig tartott. A vadat kocsinkra raktuk s bevittük Gánthra, a gróf urak meg lassan haza gyalogoltak Csákberénybe. (Vége következik.) [f A „nemzeti hajós-egylet" által a budapesti Dunán 187 3. május 10-én tartandó Regatta programmja 1. Kezdők versenye. Outriggeres hajók mérték nélkül, 2 pár evezőssel s kormányossal. Távolság 400° fel- s 300° lefelé. Dij 20 arany. Részt vehetnek magyarhoni és ausztriai egyletek oly tagjai, kik regattán mint evezősök még nem nyertek. Tét 3 arany. Ha 3 vagy több hajó indul, a 2-dik háromszoros tételt nyer, a többi, az utolsót, és elsőt kivéve, tételét menti. Neveztettek : 1. Gyöngyvér. Tulajd. az „Egyetértés" csónakegylet. Korm. : Follmann Alajos; evez: 1. Antonovits Gyula, 2. Deák Gyula. 2. Punch. Tul. Illmer Károly és Benke Gyula. Korm. Légrády László; evez.: l) Illmer Károly, 2) Benke Gyula.
