Vadász- és Versenylap 17. évfolyam, 1873

1873-04-09 / 15. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. nyosan több vad közé keveredett és Tit-ász ezáltal elvesztette ? bocsira ültünk s mentünk egész odáig bol utoljára hallottuk Tirászt. Útközben azon kocsival találkoztunk, mely a két elejtett vadat haza vitte, a kocsin iilö erdész segédtől kérdeztük, hogy merre hallotta utoljára az eb esahintást ? de az sem tudott mást mondani mint amit úgyis tudtunk. Tovább indultunk, megálltunk, hallgattunk, de folyton csend volt. Most éreztem mily boszantó volna rámnézve az, hogy ha Tirászt előbb — a bizontalan csapáson eresztettem volna el; — igy azonban legalább ment vagyok minden önhibáz'atástól. — Néhány pagonnyal tovább mentünk ; ha megálltunk, mindig mély csend volt — fene mód röatultem, hogy Tirász talán fiáskot csinál. — j Fölötte nehezitette az nap keresésünket a légömlés azáltal, hogy az erdő körül fekvő helységek Csákberény, Gánth és Kápolna felöl minden ebugatás az erdőbe nagyon becsapódott, — s igy hol itt bol ott véltiik Tirász hangját felismerni, — azonban csak hamar meggyőzödtünk a hasonló hang valótlanságáról, mert az nem oly tartós maradt mit mikor a véreb helytálló (Standlaut) csaholását hallatja. Reménységünk 'igy hol fel. hol alá szált, mint a barometer az idő változásbau. E variális nyugtalanságban rái.k szállt az alkony is ; és igy reménységünktől megfosztva érezve, fejcsóválva és sohajtozva hazafelé fordittottuk a kocsirudat Csákberénynek. Minekelőtte a gánthi erdőből kiértünk volna, egy magaslaton még egy. ; szer szerencsénket megpróbálva, megálltunk ; — a lovak nagyon fújtak s csörögtek, a közeli helységekből a kutya ugatási concert még mindig áthangzott ; leszálltam a kocsiról, s hogy a lovak lihegésükkel ne háborgassanak, távol áltam a kocsitól és figyelmessen hallgattam — különösen akkor, ha olykor egy rövid perez állt be a falusi ebek csahintásában. — Alig 3 perczig ínozdulatlanul állván, egy nagyon távol eső tompa „au au au" üté meg fülemet; ez Tirász hangja volt; — csakhamar közbecsabintottak a falusi spitzlik ; türelmetlenül vártam a következő beálló csendet. — Négv — öt perez múlva ismét sziiuet lett, — a ? semmi ; — azon pilanatban nagy boszuságomra a spitzlik ismét bele ceahintottak. Már haza menésre i hivtak a kocsin ülő gróf urak, de az előbb észrevett hang nem hagyott elindulni, még egy kevés időt kértem, és igy helyemen maradva tovább lestem a beálló csendet, — u.ire nem soká kelletett várni, s midőn csend lett, — ismét az előbbi irányban, és most pedig hosszabban hangzott azon ismeretes tompa „au au au." Ez Tirász hangja, kiáltám, most csak hamar vissza. A mily gyorsan csak lehetett mentünk, — gróf urak hihetetlenségükből útközben többször megakartak állni, de én csak siettettem a menést — nekünk időt kell nyerni, nem veszteni, mondám, majd •megállunk ha egyszer közelebb leszünk a ozélboz. (Folytatás következik.) Vizi-vadászat ok*) Kajtori vadászat. Fehérmegye déli részén, a velenczei tónak mintegy kifolyásakép, a bárándi és kaponi puszták _121_ alatt kigyódzva Abáig terjed ama nádas rész, mely vadászat dolgában ritkítja párját az országban, s méltán elmondhatom, hogy hajdanában az istenek is iJe jártak kacsázni és szárcsázni. E nádasnak a kajtori pusztához tartozó területén tartott szárcsa-vadászatot e hó 1-én annak birtokosa Fiát h Imre ur, s szerzett élvezetet barátainak olyat, mir.őt mind baráti összejövetel, mind vadászati szempontból minden tekintetben kitünőleg sikerültnek mondhatni ; mert mig a háznál az igazi magyar barátság szelleme honolt, a szeretetreméltó és bájo3 házi asszony páratlan kedvességével mintegy elbűvölte a meghívottakat, addig a háziúr a vadászat tapintatos és iigyes rendezése által a szép számmal fel-fel repített szárcsa és kacsa lövöldözésében ritka élvezetet nyújtott nem csak azoknak, kik a csolnakokban alig győzték tölteni fegyverüket, de azoknak is, kik a jobb és bal parton a csolnakok előtt és azokkal párhuzamosan sétálva, minden egyes lövést közelről szemlélhetve, mint nézők is gyönyörködtető mulatSiígot lelhettek, a mint egy-egy szárnyas sebes reptében a fegyver pattanására a vizbe vagy nádasba zuhant. Csak azt sajnáljuk, bogy e szép mulatságot ismételni nem lehet, azonban az idény előrehaladván, a párzás és költés ideje bekövetkezett, s ezt minden igazi vadásznak respectálni kell. | Huszonkét vadász által lövetett körülbelöl 160 darab, de csak is 110 darab lett összeszedve, mert számos helyre, a honnan a nád kivágatott, a torzs miatt a csolnakkal eljutni nem lehetett. Szivünkből kívánjuk, hogy e kedves ház még vagy 50 évig évenkint engedje ez élvezetet ismételhetni. Lancaster. Шй g!p®iî Oxford and Cambridge Boat Race. Oly nyárias jellegű napra, mint ez ünnepélyre derült, ily kora kikeletkor, nem emlékeznek az emberek. Код-a reggel ugyan még köd lebegett a folyam fölött s ez aggályt keltett, hogy a küzdelmet nem lehet folyvást figyelemmel kisérni, de a verőfény szétfoszlatá a köd fátyolát. A két part négy mföldnyi bosszaságban volt ellepve a nép ezreivel, tarka változatos képet nyújtva. Itt egyegy feetész készité vállatait, megörökítendő e „noble holyday"-t, ott bájos falusi leánykák kínálgatták ibolya és kankaliu virágból kötött bokrétáikat. A küzdelem a két fél között d. u. 2 órakor vette kezdetét. A Cambridge csónak győzelmére, az utóbbi évek esélyeinek tekintetbe vételével, többen fogadtak s untalan lehetett hallani: „Cambridge! Cambridge! I'll bet jou a pound to a penny!" Az indulásra a versenyzők jelt kapván, minden szem a folyamra lett irányozva. A lady-k hevélylyel ugráltak föl üléseikből, mig a gyalogszeres prolecáriárus, a háttérből box segélyével is igyekezett ez „University Match" mentül közelebbi szemtanuja lenni. A színházi és mezei távcsövek megannyi lövegek gyanánt szegeződtek a folyamot gyorsan szelő jármüvekre. A cambridgeiek taktikát változtatva, az idén 36-os hosszú stroke-al eveztek, s csak az utolsó negyed mértfóldön változtatták azt át 4l-esre. Oxford ellenkezőleg sebesb apróbb ütenybeu dolgozott ; baj volt azonban rajok nézve, hogy két evezősük az utolsó előtti nap kidőlt, s bár a sorshúzásnál a csendesebb vizet kapták, soha sem sikerült ellenfelöket elhagyni, s nagyon kimerülve érkeztek be. A pályafutás 19 perez s 36 másodperczig tartott s a folyvást másfél hosszal vezető Cambridge sajka Mr. H. E. Rhodes (stroke-man) vezénylete A

PRIL 9. 1873. _ levő papirt hasztalanul gyujtottunk alája. Elmés ötletekben tetsző ifjú grófunk (Br.) által épített tábori katlan sem felelt meg a várakozásnak, amit ö egy tüzér katonától tanult. — Igy ve.-zödve, — éízrevétleniil megérkezett a kocsi az ebekkel. Mentünk a körmölés helyére, de — ottan egy kis szálka csonton kivíil semmit nem találtunk, sebvért nem lelvén, fris csapás pedig annyi volt, hogy lépni sem lehetett annélkiil ; — igy sebve'r nélkül a csapást tovább keresni teljes lehetetlenség volt. Nem m iradt más, mint Tirászt — a vérebnek ntve — szijjra venni, s az elugrásra vezetni hol szón kis csont szálka feküdt. — Onnét kiindulva egy darabig húzattam a csapáson, ismét vissza mentem a kiiudulóra vagy is az elugrásra , — ezt igy párszor ismételtem addig és azért : mig nem láttam, hogy Tirász első hevessége csillapodik, és hogy mint tartja meg a felvett első csapást ? Ezen bevezető műtét után meggyőződtem, hogy Tirász mindig egyféle csapás után huz ; most a szijjat lassan lassau hoszabbra eresztettem és T. hátulsó lábai közé fűztem, mire mérsékeltebb tempóban szépen tovább haladtunk Az utánom haladók szorgalmassan keresték a csapáson a sebvért, de nem találtak egy cseppet sem. Már három pagonyon át ide s tova kanyorogva haladtunk, ami bennem, vigasztalást kezdett ébreszteni , noha sebvért még nem találtunk. A sánta vadnak ez tulajdonsága? — s onnét van, mivel bárom csülkön sokszor megáll, a nagy fájdalomtól azonban nem soká nyughatik, letelepedni szinte nem mer, mert ez fájdalmas erőltetésébe keiül s igy inkább mindig ide s tova bolyong. — Már elértük a negyedik pagonyt. Tirász után mindig láttam futó vadcsapást, de vájjon ez e az igazi csapás vagy nem ? Bizontalanra nem szoktam a vérebet elereszteni soha, igy most sem akartam, tovább folytattam az utat azon jó reménységben, hogyha az igazi csapáson vagyok, valahol csak kell egyszer egy csepp sebvért találni ? Már a többiek mind elálltak a reménységtől, de bennem a hit hogy Tirász hellyel közzel meg meg állt és szaglált, inkább nagyobbodott. Egyszerre eszembe jutott valami ? Mi ? mi ? kér- i dezték. — Tudom már, liogy mit szaglál Tirász 1 olykor (mit? mit? hangzott ismét a kíváncsiaktól ;) az nem más, mint az ellőtt tőcsontnak kifolyt kenedéke (Lymphe,) azt pedig látni nem lehet, mert fehér sárgás szinü ; ez nemcsak valószínű, hanem természetes dolog lesz. Állításomra nagyon biztattak, hogy hát esak eresszem el az ebet stb. Még sem tudtam magamat mindjárt elhatároz- j ni, s folytattam tovább dolgomat azon reménységben, hogy majd egyszer esak találok egy csepp sebvért. Tirász egyik helyen ismét megállt és a fü közé dugta orrát, oda mentem, és nagy örömünkre egy csepp sebvért találtam egy fűszálon, a futás közben a vad a magas fűben lecsiszolta ellőtt lábát. — No, most constatálva van, hogy Tirász idáig az igazi csapáson maradt ; és azonnal — eleresztettem. Azután a legközelebbi magaslatra szaladtunk, liogy a esahintást jobban kivehessük stb. — Jó ideig csend maradt, — egyszerre csak elkezdődött a gyors egymásutáni „nyinyá ! nyi-nyá !" ide s tova, nemsokára azonban tartós csend lett. Soká álltunk, mindig csak vártuk az újra kezdő esahintást, de hasztalan ; mint ha az egész csak egy álom lett volna előttünk, — oly nyomnélküli csend állt be. Mi lehet ez ? mi lehet ez ! a beteg vad bizo*) Feltünöleg kevés tudósítást kapunk vizi-vadászatokról, pedig az Alföld nagy álló vizei és mocsarai környékén sok paszionatus vadászunk lakik; talán csak e rovat hiánya okozta a késlekedést, mit ezennel megnyitunk. Szcrk.