Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-03-20 / 11. szám

_86 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ÁPRILIS 17. 1872. már e nappali ellenségeinktől megmentettük is irhánkat, még mindig nem monhatjuk hogy „lementével dicsérheted a napot" — mert többnyire csak ekkor jön még két legkeményebb ellenségünk : a róka, meg — a gányó ; s hogy e kettő közül mellyik a nagyobb róka, azt majd memoirjaimból maguk ítéljék meg utódaim . . . . " Idáig olvasva — kíváncsi talán egynémely tisztelt olvasóm — mivel motiválhatom a szabadságot, miszerint tapsifülesemmel egész publieisticai irályban kezdem elmondatni élettörténetét ?. . . De ha kissé körültekintünk új-világnézetekkel saturált napjain jelenünknek, midőn minden eszme jogosult, mi az eddig szokottól eltér : midőn némelyek Darwin után a fajok keletkezése utján evidenter bizonyítgatják miszerint majmoktól származnak — mit az ember könnyen elhisz nekik ; midőn egy-egy Vogt, Haeckel stb. az állatok lelki életét és szellemi képességeiket demonstrálva, korszerű szabadelvüségükben anatomico-physice kimutatják, miszerint azok mind azon érzekekkel birnak — s igy örömet és bánatot ép úgy tudnak érezni — mint a Homo sapiens, ki conservaticus csökönyösségében mindezeket csak magának vindicálta eddig : úgy nincs talán szükségem a régibb irodalom hasonló szabadságára hivatkozni, mellyben Aesopustól — Nagy Ignáczig s e lapok boldogult szerkesztőjeig ) annyian felruházták őket a képességgel, élményeik közölhetésére annál inkább, mert úgy hisszük, hogy Bagossy koma talán több raisonnai mondja el majd saját tapasztalatait , mint egynémelly parlamenti szónokunk Kutyabagosról, midőn a Noe idejebeli constitutionalis szabadságról demonstrálva, órahosszat untatja füleinket, s azért a deductióval megelégedve, hagyjuk őt haladni tovább élményeinek előadásában. „Hogy hol születtem tulajdonképpen a világra, azt, nem lévén eléggé jártas a geographiában, egészen pontosan nem mondhatom meg ; azt hiszem azonban, családi hasonlatosságok után ítélve, hogy valahol a Kis-Kunság homok-buczkái közt pillantottam meg először a napvilágot. Arra még emlékszem, hogy egy kis ákácz-esenderesben, lapulevelek alatt volt vaczkunk, nekem meg egy fivéremnek, mert más két nővérem születésünk után csakhamar kimúlt ez árnyékvilágból. Hogy az esztendőnek mily táján lehetett e reám nézve fontos nap, azt nem mondhatom meg bizonyosan. Azon körülményből következtetve azonban, hogy csak aratás idején értem el a süldő kort, s hogy sohasem záródó érzékeny világitóim a pompásan ragyogó nap sugaraitól igen kápráztak már létem első perczeiben, úgy következtetem, hogy már jó tavaszszal, talán májusban kellett születésemnek történni. E pontra nézve azonban mint mondám, nem adhatok keresztlevéllel erősíthető bizonyságot, túl tévén ős nemzetségünk magát régen a társadalmi szabályok illy nyűgein, mit, mint hallom, holmi nazarénus sectája az embereknek csak most kezd utánozni. Megvallhatom itt egyúttal azt is talán, hogy apámat sem ismertem soha ; anyám sem igen nyilatkozott róla, meglehet ö sem tudta bizonyosan, ki volt az ; mi, úgy hallom, nem ritka eset a mai világban. Hogy különben nemzetségem a Parlagi család azon ágához tartozik, mellynek tagjai roppant sebességük mellett szívósságukkal oly sokszor „marasztják le" négylábú ellenségeinket a Duna-Tisza közti buezkákon, miszerint e végett — kitüntetésül felföldi nápicz atyafiainktól — a „homoki" nevet nyerték : nincs okom kétkedni, hisz magam is nem egyszer hánytam fittyet Szellőnek , Cziczkének, vagy a hogy nevezik mindazon vékony dongáju hóhérainkat, kiket noble passióból szenvedélyes agarászok nyaggatásunkra tartanak. — Nemzetségem ez erőteljes alkatának köszönhetem, hogy már születésem napján szorgos anyám ösztönzésére, gyámolitásával, ingadozó léptekkel ugyan, s az esteli bcsetétedéskor elhagyhattam áz erdő homályát, s a közeli zöldvetésben új menhelyet találtam. Itt éltem át ) Lásd Bérczy Károly : „Egy róka emlékiratai" а „V,- és V.-lap" 1865-ki folyamában. S —s. gyermekkorom első napjait háboritlan örömök s ízletes buzafü nyesegetése közt, korán tanitván meg ösztönöm és anyám az életfenntartás azon princípiumára, hogy „a más vetéséből arass — ba jól akarsz lakni," mi, mint azóta volt alkalmam tapasztalni, szintén nem uj eszme a világban. Amint kissé gyenge csülkeimen odább bakdácsolni tudtam, azonnal elkezdtem környezetünkben nagyobb kirándulásokat tenni, részint a famíliánkkal született kiváncsi természetemnél fogva, hogy világot lássak, részint mama ösztönzésére, ki maga is erős eommotiót szokott tenni minden reggel, hogy, mint mondá : folyvást „trainingben" legyen, levén famíliánkban családi devise : hogy a futás nagj-on hasznos. Illy alkalmakkor a szomszédbeli fiatalsággal is összejővén és megismerkedvén, mindenféle apró pajkosságok és hecze-huczák közt vigan teltek fiatalságom hetei. Ez örömteljes napokat azonban csakhamar egy szomorú esemény zavarta meg. Egy nap ugyan is testvéremmel s több hasonkoru társainkkal az erdőcske egy tisztásán hauezukáztunk szokás szerint, midőn egy kis zörej kíváncsiságunkat felkölté. Odatekintve, egy hosszúkás, veresszőrü és nagy vitorláju állatot pillantottunk meg, melly kissé meglapulva a cserjés közt, de különben látszólag egészen ártatlanul gyönyörködött a mi mulatozásunkon, farkát csóválgatva s néha a fűben egyet hemperegve. Miután az idegent megbámultuk volna s meglepetésünkből magunkhoz tértünk, ismét folytattuk mulatozásunkat, -— ha jól emlékszem, „róka jár a kert alatt"-ot játszottunk — midőn egyik pajtáskánk fájdalmas makogása ijesztett fel bennünket, s odapillantva rémülve ismertem fel testvéremet a vörös idegen fogai közt, melly, ugy látszik, csak nehezen tudott megválni tőlünk, mig mi halálra ijedve futottunk szét. Hazatérve, anyám már messziről felismerte physiognomiámon a katastrófát, s szerető anyai szive igen megszomorodott ; el is indult mindjárt magzatja keresésére, s keseregve hangoztatá nevét erdőn, mezőn végig az éj csendjében. Pedig hol lehetett az már akkor. A csillagok már halványulni kezdettek, s köd szállt a közeli vizekről, midőn anyám végre hazatért ; de nem szomorúan többé ; szemei csak úgy ragyogtak, mint a kun menyecskéké ; valami történt vele, mit csak később tudtam megmagyarázni, azonban itt most is elmondhatom. A szomszéd dűlőn Bagzi kománk tanyája mellett vitte el utja, ki egy luezernásban heverészett s anyám láttára tótágast csinált. Beszédbe ereszkedtek, egyik szó a másikat adta, a szomszéd szemei szerelmesen pislogtak, mama is elfelejtette búját, s a menyegző pap és polgári házasság nélkül is megtörtént. (Folyt, köv.) A pesti yaflaspiacz a lefolyt vaúiüéiiy alatt.*) Pest, martius hó, 1872. Midőn a mult őszelején a helybeli vadas-kereskedök és nagyobb consumensek szemlét tartottak hazánk és a szomszédországok vadállománya felett, általánossa vált azon nézet, liogy az 187

'/о ki tél, igen szük, illetőleg drága vadidény leend. Iparkodtak is szükségleteikhez mért mennyiségű vadat, kivált fáczánt és nyulat, a szokásos szerződések által, korán maguknak biztosítani, — mit az illető uradalmak felhasználva, ez idén oly magas árakat kértek vadjaikért, a minőket mindeddig el nem értek, s valószinüleg a közel jövőben sem fognak elérni. Hogy kereskedelmi szakkifejezéssel éljünk, a vadaspiacz „tendentiája" a mult ősz elején határozottan „

hausse" volt. Hogy a magyarországi vadforgalomnak hü és könnyen átlátható képét vázolhassuk, szükséges : ezen kereskedelmi szak „üzletszokásait" röviden, bevezetéskép elősorolni. Magyarországon a vad „legal" értékesítése, két módon történik, u. m. árverés által közvetlenül a vadászat helyszínén, vagy pedig, pénzbeli biztosíték mellett, a vevő és eladó közt, az egész vadászidényre kötendő átadási illetőleg átvevési szerződéssel. Az *) Figyelmeztetjük nagyobb vadász-területeink tulajdonosait a jelen ezikksorozatra. Szerk. „

illegal" vadértékesités szintén kétfélekép gyakoroltatik, u. m. vadorzók által, kik a vadat maguk elejtik s biztos vevőiknek potom árért eladják ; — vagy pedig az alsóbb vadászszemélyzet azon osztálya üzi e szép mesterséget, melly valószinüleg, minden képzelet alatti rosz fizetésük folytán kényszeritettik ezen alávaló keresetmódra, s igy bizony hasznosabbnak tartják az elejtett vadat fele értékeért kéz alatt eladni, mint azt uruk- vagy előjáróiknak, a csekély lőpénz kiszolgáltatása mellett, beszolgáltatni. Ezen De'gy vadértékesitési szokás árny- és fényoldalai az eladó és vevő, tolvaj és meglopott, végre szolga és úrra nézve következők : - - Ha a vad , a vadászat helyszínén esetről esetre árverés utján adatik el, az eladó mindenkor a rövidebbet huzza, mert : először kénytelen a már elejtett vadat az ígérendő árért odaadni, azt más kedvezőbb alkalomra el nem tehetvén ; 2-szor : a vevők azon szük körére van utalva, kik véletlenül a vidéket lakják, — eltekintve attól, hogy ezen vevők, ritka kivétellel, földieink azon „intelligens" fajához tartoznak, kik ilyenkor „diplomatice" járván el, az „árverés ből rendesen „árlejtést" csinálnak. Hogy különben ezen állitásunk alapos és való, be fogjuk a következő számokkal bizonyítani : Az „árverési szokás" például, Békés-, Bihar-, Baranya-, Tolna-, Fehér, és más megyékben a lefolyt télen eredményezett : 1 nyúlért 50 — 70 krt. 1 fáczánért 80 kr. —1.20. 1 őzért 3—6 frtot, átlag. Ellenben a „szerződési kötés" ugyanezen megyékben : 1 nyúlért 90—1.20 1 fáczánért 1. 20 — 2.50. 1 őzért 6—9 frt voltTermészetes mégis, hogy a fenn vázolt „árverési szokás", miután a vevőkre nézve igen hasznos, a vadászszemélyzetnek pedig kényelmes és „vígságos" : (a tapsi le van lőve, a zsidó kocsira rakja, a vadász pipára „csihol" s haza ballag) még sokáig élni fog. Különben nem is illik hogy magyar ember törődjék azzal, mit jövedelmezhetne" az, a mivel nemes mulatságot ütött. A „szerződési szokás" ellenben már magában oly eljárás, melynél a felek, (érdekük egyenlő levén) pressiót nem gyakorolnak egymásra, mint azelöbb emiitett kótyavetyi módnál. A vevő kötelezi magát az illető uradalomtól az egész fvadászidényen át mindennemű vadat , bármi menyiségben s bármikor, ezen és ezen árért, készpénz fizetés mellett átvenni s letesz a szállítandó vad értékéhez mért biztosítékot. Az eladó ellenben kötelezi magát, minden az illető uradalomban vagy vadászkerületben elejtendő vadat jó minőségben, a megállapított árért, ide vagy oda szállíttatni. Ezen egyszerű és szolid eljárás az eladónak sohasem okozhat kárt, â vevőnek pedig csak akkor, ha az országos vadászeredmény oly mértékben nagyobb a reméltnél , hogy a vad piaczi értéke kisebb a bevásárlási árnál. Es minálunk mégis ezen józan , biztos eljárás csakis öt, hat uradalomnál állaudósittatott. De ha tekintetbe veszszük, hogy „ki minden vezérli sorsunkat" innen és tul a Királyhágón, bizony nem lehet mindezt rendkivüli dolognak tartani. Valóban gazdasági viszonyaink nem jobbak mint azokat legújabb statistikai müveinkben rajzolva találjuk. Igaz, sok fáradsággal jár a vadnak időnkénti elszállittása a szerződés megállapította állomásra, s miután a Magyarországon alkalmazott (kevés magyar) vadászszemélyzet nem igen szeret a vadnak „szakszerinti árúképesitésével" bajlódni (árverésnél nem kívánja mindezt az emanzipirozott földi) ; — ezen személyes munkaellenszenv is egyike azon okoknak , melyek az egyedül ajánlható szerződési szokásnak ajtót, kapát — zárnak. A legál vadértékesitésnok még két neme szokásos. Az uradalmak ugyanis vadászkerületjeikhez közel fekvő városokban közvetlenül maguk adatják el „cn detail" a vadat ; — továbbá ott, hol az úgynevezett „szabad vadászat" gyakorolattik, р. о. a Kunságban stb. a telkes, tanyás gazda úgy, mint a hét szilvafás „nömös" földesúr, a maga „fundussán" állitólag lőtt nyulakat vagy maga „személyesen" árulja a „városban", vagy eladja a faluról