Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-12-25 / 51. szám

37 6 DECZF.MBER 25. 1872. igen jó futamot s árokugratásokat adott, melyeknél Harkányi Károly, Keglevics Gábor, Almássy Kálmán sót Szápáry László is többé kevésbbé megmérték a földet, a verseny téren ez is eltűnt. A környékbeli rókák ugy tetszik hatalmas búvókkal birnak ott, jó volna azokat szorgalmasan betömetni. Pénteken dec. 20-kán télies időben, havas mezőkön át indultunk meg Káposztás Megyerröl 22-en, elöl a király, ki gr. Bellagardeval jött át Budáról. A királynéhoz nem volt szerencsénk ; dolga van most a sok karácsonyi ajándék rendezésével ; ellenben külügyminiszterünk most is jelen volt. A 8-as rejtből egy derék rókát ugrasztottunk, mely igen ra vasz volt, minduntalan vargabetűt ugrott, s kutyáink sokszor elvesztették szimatját, a miért valami jó futást nem is tehettünk utánna. Végre a ravasz egy bidpadlat alá bujt be, oly szük nyilason, miszerint kutyáink egyike se fért be ; éppen az egyik padlót fesziteltük fel, midőn ő komasága, belátva rosszul választott rejtjének czélszerütlenségét, kiugrott. Itt elfoghattuk volna mindjárt, de О Felsége egy jó sebes lovaglást óhajtván, eleresztettük. Rókánk igazolá is a benne vetett bizalmat, s vagy 12 percznyi szép sebes futamot szolgáltatott egész a fóthi parkig, melyben eltűnt ; mi utánna, s itt közülünk egy pár lovassal sajátságos eset történt. Blaskovits Miklós, Sztáray János és Mr ki az nap e sorok Írójának szürkéjét lovagolta, egyszerre lovastól együtt ingoványba jutottak, s nem csekély dologba került őket onnan kidolgozni. Rókánkat a sok nyul miatt, melyek itt lucullusi életnek örvendenek, elvesztvé a falka, hazafelé indultunk, átázva és fázva, mi azonban egy kis jó ügetés után elpárolgott, s a palotai iudó-vendéglönél pár pohár jó veresbor felhajtása, és egy Deliciosa rápörkölése után vigan koezogtunk htza. A lepsényi falka vadászatai — mint haljuk szintén pompásan mennek, s gr. Nádasdy Feri mint tulajdonos és Master, Kund Jenő és Béla urak — kivéve ha a rákosi rókafalka hajtásaira néha felrándulnak — elég szorgalmasan vadásznak a Sárréti kopókkal. Többet sajnálatunkra nem mondhatunk róluk, pedig örömmel vennők, s a többi falkavadászok is. A kolozsvári falkának meggyült a baja a sok juhászkutyával s a nagy köddel, s ha eddig is csiklandós dolog volt ugy hegynek lefelé, most kétszeresen az. Olyanba tűnik az fel, mintha mélységes tengerbe vágtatna le a lovas. A mult héten egy igen szép, 41 pcrczig tartó futamuk volt check nélkül. Jövő számukban részletesen. Francziaországban is minél inkább föltámadnak ismét a lovas vadászatok. Emlékeztünk már többször a Chantillyről, melyen kivül még Isle-Adam környékén, a Meudoni kastélyban a Bretagneban vannak falkák ; Mr. Maillrd a Grand-Pins erdőségeiben vadász. Legszebb munkát végeznének az Isk-Adami kopók, kik az idén már 9 vadkant füleltek le. Némely napon 20 sertés vad is futott a falka előtt, s oct. 22-én, egy nap 4 darabot fogtak a kutyák, sulyuk 100, 75 és 50 kilo közt váltakozott. Ámult hetekben Villers-Cotteret s köinyékére vezettetett át a kopósereg, hogy szarvasra vadáezanak velők. (Sportb.) Meghívás! 18 73. évi január hó 22-én Tompán tartandó „Elegyversenyre" szívesen látunk minden egyletet, annál inkább a galgavölgyieket és kocsériakat, kiknek midőn szives fogadásukért köszönetet mondanánk , kijelentjük hogy viszonzással tartozunk. А В. B. megyei agarászegylet vészéről Kovátsits Károly e. j. Egy nyul emlékiratai. Sem éjjelem, sem nappalom, Agártól, puskástól nem nyughatom. (Folytatás és vége.*) A vidék, hová vetődtem, sokkal jobban tetszett, mint a Duna-Tisza közti sikság ; árnyasabb erdöszélek, hegyes-völgyes vidék, több lóher és káposztás kert zöldéit erre felé , melyekbe ugyan eleinte madárijesztők miatt nem igen mertem közeledni, de csakhamar észrevettem, hogy még a verebek is csicseregnek rajta, s az én félszem is elmúlt ; ez emberek is, ugy látszott, jámborabb természetűek arra felé. Mint később hallottam, a Matyók földje volt az ; gondolhattam is, mert olyan phlegmaticus embereket ritkán láttam, mint ott. Egyszer hosszabb ideig pihent mellettem egy ily Matyók, mig én egy zab-kéve alatt szunnyadoztam, s nem is tudtam volna, hogy „dos à dos" vagyunk, ha valami szokatlan hang, egy erőteljes pukkanás fel nem riaszt szendergésemböl, mire ijedtemben persze felugorva, megoldottam a kereket. Erre a palócz is körültekintett s engemet látva, kissé csodálkozva, de különben egész phlegmával csak annyit mondott nem messze tőle kévét kötögető cselédeinek : „Na jaá azt a bojond nyujat, hogy megijesztett." Saját fajombeli atyámfiai is hasonló természetűek a vidéken, s termetre, szőrre is különböznek siksági rokonimtól ; kisebbek és barnábbak is, azonban futószereik nincsenek annyira kiképezve ; vérök is lassabban csergedez, s nincs náluk az a szaporaság, mint kiskunsági atyafiainknál. — E csendes vidéken pár szép Dyugadalmas hetet töltöttem már, s oly jól éreztem magam, mint egy miniszter zselyeszékében midőn országgyűlési feriák vannak. Jhah de tudjuk, hogy semmi sem állandó a világon ; igy az irigy sors engem is felriasztott nem sokára kényelmes tanyámról, hogy száz meg száz ujabb veszedelembe hajtson. Szeptember hava köszöntött be, s vele a szomszédok boszantására az iskolákról hazatérő fiatalság, kik aztán naponként fellármázták az erdőt és környékét egy pár rigó vagy szajkó végett. Természetes, hogy nem volt maradásom ; mert a mint egyik-egyik határban megészlelték csekélységemet, mindjárt feltámadt e reményteljes ifjúság hajlama a nagy vadászatra, s másnap már egy egész falu apró kölyökkel és nagy mennyiségű mindenféle fajta kutyával (e polizei-spitzlikkel) jelentek meg s kerítettek be : szóval oly nagy készületeket tettek szegény fejem ellen, mint hajdan egyik ősöm ellen a 7 vitéz svábok. En ugyan rendesen megugrottam, mi ezen gyakorlatlan had közt nem is volt valami nagy mesterség ; puska ugyan ropogott elég, a göbecs is repült mindenfelé mint a jégeső, s ennek hatását *) Kezdete а „V. és. V.-lap" 11., 13. és 22-dik számában. egy-egy káromkodás vugy kutya sivalkodása eléggé elárulta, de én szerencsésen keresztül csúsztam. Mindemellett sem volt maradásom, természetem nem vette be e folytonos policzájkodás alatt léteit. Sürün levén lakva a vidék, s minden valamire való honoratior puskás levén, örökké a határt barangolja ; ismer minden darab nyulat, foglyot, tudja, hol tartózkodik és legelész, s kaján örömmel vizsgálja folyvást, mikor éri el legjobb húsos idejét, hogy ledurrantsa. Kiállhatlan az ily élet, mikor örökösen Damocles-kardja függ feletlünk. Visszakívánkoztam biz én a tágas rónákra, a Tisza és Duna közé, hol még van napijáró földig terjidő lakatlan föld, hol bölcsömet ringatták, s bol ha van is pár róka, de nincs annyi vadpuskás. Még akkor neun tudtam, mi vár reám, я l'alóczföldi szép ismerönöim közül is velem csalogattam egyet, gondtalanul ballagva délfelé, s megpihenve egy-egy takarmány-kukoricza vagy lóher-táblában, mig végre a Galgavölgy vidékére jutottunk, hol már nagyobb határok mellett nyugalmasb életet I reménylettünk. No iszen csak keserűen csalódtam. Itt ugyan nem kérnek passust minden tapsi fülestől, s nem ie les annyi puskás, de van a vadászatnak egy más neme, mely még veszelyesebb ; a göbecses puskák elöl egy kis hibázást reménylve, hamar eltűnhetni a cserjésekben s a göbecs is lepihen ; de az éppen ismertetendő vadászatnál s a végtelen sikságra jutva, eldúdolhatjuk a „Pokol" költői mcgéncklöjével : „Lascia oggi speranza!" Egy délelőtt éppen gazdag termésű czukorrépafóld nedvdús takarmányán rágicskáltunk s hanczároztunk, midőn a távolról csillámló kastély tornya felől 4 lovast láttunk веЬез vágtatva felénk köze edni. Előttük 2 darab azon nyúlánk fajta ebek közül, melyek szélsebességük mellett fajunknak legnagyobb „fogdmegei", s most is egy szegény tapsirokonunk sarkaban rugaszkodván, halálig kergették, néha-néha egyet csellentvén rajta, s rövid futás után csakugyan elkapván öt, mert az egyik, mely idáig pár hoszszal mindig hátul volt, orrával a levegőbe dobta őt, hogy csak ugy kalimpózott. Mi csaknem kővé váltunk ijjedtünkben e látványra, mely tőlünk oldalt pár száz lépésnyire történt, mig a lovas-csapat, melynek élén egy J deli férfi és amazon lovagoltak, nevetve czirógaI ták a most hozzájuk felágaskodó hosszúlábú gyilkosokat. „Nos látod — szólt a lovag a hölgyhöz fordulva, mondtam ugy-e, hogy Comtesse a sebesb ; Cziczko nem birt volna már reá fölmenni ; s ezt megmutatja 2 — 3 nyúlon még; mint mindjárt láthatod, csak találjunk hamar még egy párt!.." A szép hölgy mosolygott ; velem azonban el fordult a világ, kivált midőn láttam, mint köti fel az urlovag intésére az odaérkezett csatlósok egyike szegény rokonomat nyergére. — Nem is gondolkodtam soká, hanem szép társnőimnek búcsút sem mondva, nesztelenül kotródni kezdtem egy mély barázda hosszában. Ezzel azonban csak fejünkre zúdítottam a veszélyt, mert társnőim is e manővert követve, de persze nem ily ovatosan — — asszonyok sohase elég elörevigyázók — megeredtek sarkomban nagy robajjal; ez elárult bennünket, s a lovag sas szeme megpillantván, azonnal egy harsány rikkantással : „Haj rá Cziczke! hajrá Contessc!" nyomunkra uszitá az agarakat, igy nevezik tudniillik azokat a hosszúlábú fogdmegeket; s persze ö és hölgye is vágtattak utáu-