Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872
1872-12-25 / 51. szám
378 VADÁSZ- ÉS VERSENV-LAP. DKCZEMBRR 25. 1872. va, a lótenyésztési jutalmazások ügyének központoni kezelését, a lótenyésztésügyi osztály teendői közé soroztam. Ölömmel nyilatkoztathatom ki a képviselőház előtt, hogy az ily modor mellett felhasznált őszszeg sikert ígér, miután már ez évben, a jutalmazásra elővezetett lovak száma többszörösen baladta meg az előbb elővezetni szokottakét, s a lótenyésztési bizottmányok elnökei, valamint a inéntelepek közegeinek jelentése szerint, nem csak az eleven érdekeltségét és versenykedvet lehetett észlelni a tenyésztőknél, hanem egyúttal az elövezetett anyag állapotának haladását is. A mennyiben az ország több pontján évenként tartatni szokott lóversenyek az országos lótenyésztéssel szoros kapcsolatban vannak, söt a tenyésztést eszközlö anyagnak mintegy fő-rizsyáit képezik, — kötelességemnek vélem, hogy róluk annyival is inkább megemlékezzem e jelentésemben, miután fontartásukhoz az állam is hozzájárul. Elismert tény ma már, hogy a tenyésztés általán csakis ott virágzik, hot a lóversenyek egy bizonyos jelentőségre vergődhetnek ; mert leginkább ez azon tér és alkalom, hol egyes példányok, eröképessegök és kitartásukról próbát tehetnek. S ez ismét az alkalom arra, hogy a tenyésztő közönség tájékozva legyen, az egyes ily példányoknak képesséröl mely tájékozottság következtében mintegy biztosan választhatja meg mindenki azon anyagot, melylyel tenyésztését előnyösen kezelni kívánja. Anglia , melynek lótenyésztése kétségcnkiviil majd minden irányban legjobbnak állitható, ezt nagy részben a versenyek felkarolásának, melyek bő alkalmat adtak az egyes törzsek sajátságainak felismerésére, s a szerinti felhasználására — köszönheti. Francziaországban, melynek lótenyésztése az utóbbi két tizedben oly meglepő haladást mutatott : с rendkivüli eredmény legnagyobb mérvben az ugyan ez emiitett idö alatt nevezetes lendületet nyert — versenyekuek tulajdonitható. Tudjuk, hogy a lótenyésztést ujabb időben sok áldotkészséggel felkarolt Németország, különös erőfeszitéss.l iparkodik a versenyeket szaporítani és uép'zerüvé tenni, érezvén azt, hogy lótenyésztésének csak ugy adhat egészséges alapot, ha versenyeken alkalma leend megválasztani azon példányokat, melyeket a tenyésztés törzsekép kell felhasználni. Azonban főkép a mi viszonyaink azok, melyek mellett a versenyekre különös súlyt kell fektetni, mivel leginkább csakis azon lófajok tenyésztésére vagyunk, meglevő anyagunk, tenyésztési szokásaink s hajlamaink, végre éghajlatunk és rendelkezésre álló tápszereink természeténél fogva utalva, melyeknek értékét, az erővel párosított gyorsaság cs szívósság képezi. Tenyésztőink, ennek tudatában, sok áldozatot és erélyt voltak kifejteni hajlandók, s törekvéseikben az állam részéről közvetve a kisbéri telivér-törzs, közvetlen pedig az államdijak megszavazása által is jelentékenyen támogattattak. Az állam és a tenyésztők ezen összefogó törekvése folytán versenyeink jelentékenységet vívtak ki maguknak. Yersenytéreink nem idegen tenyésztők felsőbbsége alatt állnak többé, versenylovaink a szárazföld bármely pályáján is szerepre hivatvák, holott egy tizeddel ezelőtt, még saját versenytéreinken is, másod- vagy harmad-osztályuakká törpültek, mihelyt egy külföldi tenyésztő e határozta magát, hogy lovát snrompjaink között versenyeztesse. Mult évi jelentésemből értesült a t. képviselőház többek közt ai ról is, hogy mily fontosságot tulajdonitok összes állattenyésztésünk érdekében annak, hogy minél hamarább rendelkezhessünk kellő számú, képzett állatorvosok felett. Bejelentettem azon intézkedésemét, mely szerint az állatgyógyintézeti tanulmányokat jó sikerrel végzett fiatal egyénekből évenként hat gyakornok képeztetik két évi gyakorlat mellett a ménes intézetekben. Szerenesés vagyok ez alkalommal jelenthetni, mikép az első években a ménesekbe küldött ifjak közül öt, a két évi gyakorlatot teljes megelégedésemre már befejezte, kik hatósági állatorvosokul egyes megyékben már is alkalmazvák ; s reménylem, hogy azokat, kik a jövő években fogják gyakorlati tanulmányaikat befejezni, évről-évre sikerűiéiül, akár hatósági, akár magán-tenyészdei orvosBármily örvendetes is tenyésztésünkre nézve azon tény, hogy a hadsereg lósziikséglete nagyobbrészt (a honvédségé pedig kizárólagosan) tőlünk szereztetik be, nem kevésbbé kenvező még az is ránk, h'.gy — biztos tudomás szerint — a csapatok. lovaink képességével, tökéletesen meg vannak elégedve. Még nagyobb mérvben értékesitik azonban tenyésztőink lovaikat külföldre történő eladások által, a mi kitiinik onnét, hegv — ide nem értve azon lovakat, melyek a monarchia másik fele számára adatnak el, vagy onnan való kereskedők közvetítése által jutnak a külföldre — a Magyarországból direct külföldve eladott lovak száma a folyó évben 7294 darabot tesz. A z ügy ilyetén lendületénél, kötelességemet vélem teljesíteni, lia annak tovább-fejlesztéséro az állam részéről — buziiitó'ag kiváuok hatni. E buzdítás egyik főmódja, a növendékek sikerültjeinek évenkénti jutalmazása. Az ily jutalmazások — bár esi kélyobb mérvben — már a lótenyésztési ügynek átvétele előtt is életbe voltak léptetve. Az időben, söt átvétel utáni évben is az eljárás nem látszó.t kellő hatást tenni. A jutalmazás c».él- és népszerűen történő eszközöltetéset tűztem tubát ki feladatomul, s midőn ennek foganatosítására a mult évben nagyobb hitelt kértem a t. képviselőháztól. — iinlokoláso i ban szerencséin volt kifejezni, mikép az esetre, — ha a jutalmak osztása practikus előnyt nyújtani nem látszanék, — s az a józan tenyésztés buzdítására nem fogna kellőleg szolgálni, önmagam fogom annak beszüntetését a képviselőház előtt javaslatba hozni. Hogy a lónyeeztési jutalmak osztása eredménye, vagy eredménytelensége felöl magamnak világos tájékozást szerezhessek, mindenekelőtt el kellett térnem a jutalmazási módozatok iránt eddig követett szokásoktól. Elrendeltem ennélfogva, hogy az egyes jutalmak megszabásánál s odaítélésénél, a jutalomosztó bizottságnak egy bizonyos keret között szabadabb kéz adassék, hogy az — az egyes vidéki viszonyok szerint — önbelátása folytán rendelkezzék, s ez intézkedést vidékenként az illető lótenyésztési bizottmányok elnökeire ruháztál meglepetve, mint valami egérfogóba jut az ember. Einalmarina után Porto Maurizio következett, ; majd harmadnapra S. Remo, aztán Menton s végre a világhírű limite de la Corniche on át : Nizza. Miután mi a Riviera Ponentét épen most jártuk meg, és mivel nem bízhattam, hogy lovaim Nizzától Florenczig nyugnap nélkül fussanak, Cannes-ra való kirándulásunk után visszatértünk Genuába vasúton, vagy inkább a fold alatt, a menynyiben a vonat nem kevesebb mint 99 alagúton fut keresztül, ugy hogy az, ki vasúton megy Nizzába a Riviera felöl, csak a legtökéletlenebb fogalmat nyerheti, s fájdalom a kocsin való utazás Olaszországban, a vasutak alkalmazása óta, hovatovább több nehézségbe ütközik, mert a fogadók a kis állomásokon teljesen megszűntek s csaknem istállók sem léteznek már, minthogy a vetturiuiiigylet csaknem megszűnt, s igy lovaimnak is gyakran kellett istállók helyett raktárakkal beelégeduiök. Késő estve érkezven Genuába, másnap reggel a Riviera di Eevante-n Sestri Eevante-ig akartam utazni, midőn korán reggel azzal a hirrel iidvözöltettem. hogy noha a lovaknak a waggonból kiszállását megengedték, hanem a szerszámot, kocsit s az egész pogyászt az érdemes dogana lefoglalta. E talány megoldása iin ez: a dogana urai Geuuaban, — daczára a bécsi olasz követségtől nyert ajánló leveleimnek. — el nem képzelhették, hogy okos ember a XIX-dik században mikép jöhet arra az eszmére, hogy vasút mentén saját lovaival utazzék ; a honnan ezt csak ravaszul kigondolt ürügynek tartik, hogy eképen kocsit, lovat vámmentesen be lehessen csempészni. No pedig az én pbaetonom — melyen meglehetősen meglátszottak a kiáltott viharok nyomai — egyáltalában nem hasonlított uj kocsihoz ; de miután minden áron tovább akartam kelni, lefizettem a 300 franc beviteli vámot (melyet egyébiránt Florenczben újra visszahódítottam) s igy hosszas vesződség után végre, estefelé tovább eresztettek, ugy hogy aznap csupán Nerviig juthattam. Az ut — Genuától Nerviu át Sostrire, a legközelebbi éji szállásra — andalítóan szép, söt előttem némely tekintetben kedvesebb, mint a Genuától Savonáig terjedő ; Sestrit elhagyva azonban hirtelen más jelleget ölt az egész vidék, s magas, sivár hegygerinezen vonuf az ut nagy ivbeu a speziai öböl felé. Az idö, mely eddig reménytelenül kedvező volt ránk nézve, egyszerre, megváltozott s derekasan átázva érkezőnk Speziába. — Másnap reggel szakadó eső volt, mi azonban minket épen nem tartott vissza attól, hogy Porto Venere-re kirándulást ne tegyünk, s ajánlom is hathatósan mindenkinek, ki Spoziát érinti, hogy ugyanezt tenni el ne mulaszsza. Dél felé, ugy látszott, ki akar derülni, s én hirtelen befogattam, hogy még legalább is Carraráig juthassak, mely czélom ámbár sikerült is, azonban Avenzánál oly zivatar lepett meg, hogy mikorra Carrarába érkeztünk, mindnyájunkon facsaró viz volt a ruha. Egész éjjel s azt követő délelőtt tombolt a vihar, s csak déltájban csillapodott és mi oda törekedtünk, hogy a 8'/a mértföldnyi távolra eső Lunát még elérhessük. Ez kissé erős hajtás volt egy délutánra, de közelebb egyátalábau nem kinálkozott éji szállás. Massán és Pietra-Sautáu hajtottunk át, midőn eme városkát elhagyva, egy fél óra múlva egy csapat ember által, kik ép oly hevesen kiabáltak mint gestieuláltak, föltartóztattam. Sokáig nem tudtam meg, mit akarnak hát voltaképen, minthogy mindnyájan egyszerre beszéltek. Végre kivehetőm beszédükből, hogy a vizár egy hidat elsodort, mi okból nekem jobbra egész a Viareggio melletti tengerpartig és nagy ivben a Lueca felé kellő visszafordulnom, mi körülbelől két mértföldnyi ráadás gyanánt tekinthető, — de hiába, mitsem lehetett az ellen tenni, különben is az utak pompásak voltak s igy bátran haladtam Viareggio felé, s esti 6 órakor, 10 mértföld megfutása után szerencsésen megérkeztem Luccába. Luecából vasúton tettünk Pisába kirándulást, a honnan újra visszatértünk Luccába. Másnap igézöleg szép vidéken hajtottunk át, Peseián keresztül Pistojára s azt követő nap délelőtt, szerdán, október 9-én Flóronczbcn a Lung Arnón fekvő „Hotel de la Ville" előtt állottunk meg. Nizzától Flórenczig 7 7 né net mértföld, és Innsbrucktól számítva 246 mértföldet hagytunk hátunk mögött lovainkon. Éppen az utolsó órában érkeztünk Flórenczbe. Még az nap este iszonyú zivatar tört ki s oly felhőszakadás volt, mely Felső-Olaszországban áradásokat idézve elő, az utakat járhatlanná tette. A mellett olyasmit értem meg, a mit teljes életemben soha sem észleltem, jelesen több nap s éjig tartó folytonos zivatart. Noha a rosz időt Florenczben könnyebben el lehet tűrni, mint bárhol másutt, mégis eléggé boszantó volt, hogy ama gyönyörűségem, a kies vidéken sétakocsizást tenni, a szó teljes értelmében vízzé vált, — s két heti ott idözésünknek csupán utolsó napjain voltak egyes szünetek, melyeket föl használónk, hogy S. Miniatora, a Certosára és Fiasolera kocsizzunk ki. Miután átalában lebeszéltek ama szándékomról, hogy Bolognába az Appeninekcn át kocsin utazzam, mivel ama útvonalon most teljességgel nem lehet szállóhelyet találni, a mellett az időjárás is gyanússá kezdett válni: ekkép aztán elliatárzám Palit Paduáig egyedül küldeni előre, s a következés azt bizonyitá, hogy azt jól cselekedtem, mert Palit az Appeninekcn oly iszonyú zivata r lepte meg, hogy csuk harmadnap érkezhetett me i r *
