Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-11-06 / 44. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 323 vagy meredek partot mászni meg, ily állásra nehézkes ember egyátalán nem való. Jól emlékezem még, hogy egy oxfordi képárusboltban egy metszvényt láttam, melyen Anglesea őrgróf van ábrázolva, amint ponyja hátáról a hegyeken grousek-ra lő. E miivön ő akép van előtüntetie, hogy csaknem egészen megfordulva ül nyergében, második madarát ejtve el, mig ezalatt az ő derék csinos ponyja mozdulatlanul áll, szájában vastag csikózabiával, s nyakára eresztett kantárszárral. Noha e vén nobleman nem igen szokott messze távozni Brüssel környékéről, több élvet nyújtván neki a belföldi mint az angol sport, mindazáltal mégis megtörténik ez, az áthajózásból sportot csinálván, és merem mondani, hogy akik öt olykor látták, nem fogják tagadhatni, mikép érdemes volt őt nézni, midőn yachtját heves szélben kormányozd, s tanúja lenni tevékenységének, ámbár egyik lába „dugaszfából" volt készítve. A marquis a szónak valódi értelmében hevült a sportért, ernyedest nem ismerve s ritka munkában fáradva ki. Azt szokta nekem rendesen mondani, hogy ne tartsak anDyit egy egész csapat jó vizslára, mint egy türelmes, jó ponyra ha olykor kellemes szórakozást akarok szerezni, mire örömmel is keresek alkalmat, meit a sport iránti szenvedély bennem most is oly élénk még, mint hajdanában, s habár a tél hava borítja fejemet, versenyre kelek még a barnahajuakkal is. A valódi sportsman semmiféle akadálytól nem riad vissza mig csak mozgathatja tagjait, akár saját, akár pedig kölcsönzött lábain. A rövidlátó szemüveg segélyéhez folyamodik, kivéve ha a végzet köddel borítja a tájat; és én nem láttam szebb lövéseket madarakra, minőket az öreg ur tett biczegő jármüvén s ama segédeszköz használatával, melyet ö nem igen hizelgó'en „g i g - I a m p s"-nek nevezett el. Terhes hivatásszerű kötelezettségek, „lots of w о г к", törvény tudományban, fizikában stb. való lendületek tanulmányozása, melyekhez — mi csűrés-csavarás — nem valami sokat értek, nem tartanak vissza a nemes sport élvezésétől, melynek szivemből hódolok, s ha egy. szer augusztusban a higbland-ra felvehettem magam, ott maradhat miattam jurisprudent, chemica, ph'sika ahol neki tetszik. Csak az a baj, hogy az idő nem igen van az ember iránt tekintettel. A haladó évek megviselnek mindenkit egyaránt, s mig a lóhere vetés folyvást meg-megifjadva, üdén. zölden diszlik, mint bajdanában láttuk, mi nehézkesen vontatjuk lábunkat rajta odább; gyöngülünk s öregszünk. Nem örömest szemlélem, midőn fiatal ember puskával vállán, vadászponyján barangolja be a térséget, kivéve ha nagy kiterjedésű helyet kell a reggeli órákban megtennie; azonban bizonyos körülmények közt nagy előny, ha az ember egy jó ponnyval bir, különösen a bighlandon, hol az ember mértföldekre távozik el hazulról. A ponyk és gillik ugy délutáni órákban a vizslák társaságában, a mint a nagy kosár harapnivalókat s a pinczetokot ezepelik, valóban érdekes tableaut képeznek; az embernek egészen fölvidul a lelke, a mint e látványos csoportozat a távolból egy halom tövében megállapodni látja, s közelebb érve, keddvel vizsgálgatja sorra, minő pecsenyefélék rakvák le a természet zöld abroszára, a nemes italokkal telt karafinák csábos szomszédságában. Kivált ha az ember már meglehetősen eltelt a sporttal s hgalább is fél mértföldnyiről kellett a puskát s az elejtett vadakat czepelni, mig a vecsernye színhelyéhez eljuthat, bezzeg mohón neki lát a jóféle hideg marhanyolvnek, meg az inycsiklandoz tató finom pástétomnak, s ha aztán a gyomor követelményének eleget tett, s.egy pár korty kedves itallal nyomtatá le a falatokat, is'ennek szép ege alatt, oly ruganyosságot érez előbb ellankadt lábaiban, mint mikor kiindult ; hanem azért azon sem csodálkozom, ha valaki ellátva magát egy kis skót paripával, az étkezés után ennek nyakát megve regetven, nyeregbe veti magát. Az alább emlitendő állatok, melyeket lővadásxathoz idomitottem, olyanok voltak, melyeknek idegei puskadörejhez sehogy sem akartak szokni. Soha sem volt erősebb kísérleteknek kitéve egy is, mint egy deres, melyen Wiltshirebe tettem kirándulásokat. Ez, ha megmértük volna, aligha nyom vala többet husz stone-nél, de oly könnyeden vitte az embert a hátán, hogy a lovar ugy érezhette rajta magát, mintha csak karosszékben ülende ; de a lőfegyvertől való félelmét soba sem tudá leküzdeni, noha én untalan szoktatni akartam ama Rarey-féle fogással, mely akkoriban még ne n igen volt ismeretes. Ha magamat hátára fölvetve, reggel réczelövésre kilovagoltam, midőn a vadászat után ama fenyőezölöphöz, melyhez a lovat kötém, visszatértem, ez merő bab volt, kapált patáival s egyre nyugtalankodott. Felülni hátára a félelmet okozó fegyverrel kezemben, nem kis fö'adat volt, sőt gyakran lehetetlenség, ahonnan ilyenkor kénytelen valék először a fenyőoszlopra akaszfani föl puskámat s ugy vetni föl rá magamat. Ha aztán ilyenkor nyakát megezirógatva, rz első száz yarduyi távolra erősen szöktetett előre, aztán oldalvást tánczolt, kissé ágaskodott, mintegy értésemre akarva adni, hogy e merényi egyszer még nagyon drágán fogom megfizetni. Pár héttel később pisztolylyal tettem kísérletet, de hasztalahin. Mondák, hogy a katonalovakat ugy szoktatják puskaszóboz, hogy a pisztolyt abrak olásk or sütik el fülök mellett. Lovamnál azonban legfelebb takarékossági szempontból lebete ezt alkalmazni, amennyiben pisztolysütögetés után órákig sem érinté tápszerét. Két esetről mondhatom el életemben, hogy nem nagy vesződséggel járt a puskadörejhez szoktatás. Mindkét esetben kilovagoltam rajta, s miután körülbelül egy órahosszat jártattam, elővettem a fegyvert s kevés porral sütém el, a nélkül, hogy ama lovak még csak figyelembe is vették volna azt. Erre vérsze met kapván, kevés idő múlva nagy töltést alkalmaztam, — s az egyik (egy szürke) már estefelé annyira beletörődött a durrogatásba, mintha csak évek óta vadászgattak volna hátán. Egy agg gentleman, ki a „Field"-ben hirdetés utján keresett ily négylábú állatot ötven font sterlingen vásárolta ezt tőlem meg s annyira megszerette, hogy két-három év múlva levelet intézett hozzám, liogy számára egy másikat is lanitsak be; azt gondolván az öreg ur, liogy ez csak oly könnyeden megy, mintha csak valami sonnetet rendelnénk meg a poétánál. Tökéletes bizalommal volt irántam. A másik meg egy öt éves barna pej volt, melyet egy farmertől vettem, egyik közel eső helység vásárján. Odahozta hozzám s kért vegyem meg tőle, olcsó áron idja, mert az ö czéljainak nehézkes levén, nem felel meg. Egy próbalovaglást tevén előbb rajta, tizenegy fontot adtam érte, mi nem volt sok egy ötéves lóért, melyen hol ügetve, bol vág'atva öt mfldnyire ellovagolhattam egy húzómban, habár nem kis fáradsággal, egyik barátom mezei jószágára. Legjelesebb tulajdonsága az volt, hogy a lövésre meg csak fülét sem mozgatta. Az első kellék egy vadászponynál a phlegmaticusság. Lehet az aztán kalapácsfejű, I borjútérdü, ha csak e czélnek megfelel, s lia ! még vágtatni is jól tud, akár a bölényt is 1 lelöheti azzal a vadász. Bámulatos egy-egy erdőkerülő ponyjában mennyi tehetség rejlik, gyakran mennyire alkalmazkodik az gazdájához, daczára annak, hogy nem valami beható tanulmányozás nyomán szokott az eféle ló betanittatni, mint az a magunk szőrű emberek ponyjainál történik. Ez alacsony marjú, lecsapott faru, rövid nyakú gebék közül gyakran láttam már olyanokat, melyek minden hibájuk mellett is nap-estig ezepelték 17 stone-nyi terhüket, és gazdá k á'litása szerint minden erőködés nélkül. Pedig nem hiszem, hogy az ily ló gazdája részéről valami különösebb bánásmódban részesülendett. Ha egésznapi futkározás után hazatérve, leszedte róla a gazda a nyerget és a kantárt —- legfellebb lia árpaszalmát kapott eleget, s mégis ha másnap reggel aztán a kerülő feléje közeledett, hogy fölny rgelje, hangos nyerítéssel fogadta öt. A vadászpony kétségkívül kiegészitő részét képezi a falusi háztartásnak a sport emberénél , s a kedély felvillanyozására nem kis befolyással van. Nem fölviditó-e az, midőn az ily lovacska játszva szökdécsel az udvaron, szelíden nyújtogatván fejét a háziak felé, s követve a házi asszonyságot vagy kisasszonyt, kiknek szép kezéből egész örömérzettel fogadja el az odanyújtott csemegéket. Szinte ugy tetszik ilyenkor az embernek, mintha a kis ló, valahányszor ily kegyben részesül, mindannyiszor a „gentlemanly" fejezné báláját ki. Még eredetibb látvány, mikor a gyermekek sörényébe vagy farkába kapaszkodnak, s ugy vontatja őket tova, akár pedig mikor a nyolcz-kilencz éves házi úrfi kaposzkodik föl rá, csak amúgy nyereg nélkül szőrére, maga alá gyömöszölvén olykor nagyobb kéjelemszerzés végett, patent waterproof-ját. Volt alkalmam az életben jó irföldi, skót, exmoori, nevv-foresti és norvégiai ponykat látni, de bizonyára egy kitűnő minőségűt sem harmincz év leforgás alatt.