Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-08-14 / 32. szám

250 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. tünk meg, hogy ez a fenevad valóban emberevő volt. Utóbbi áldozatának kéz- és lábujjai, melyeket belsejében föltalálhattunk, elegendő bizonyság volt a felöl. A benszülöttek közt, kik minket nyomára találni segitének, a vadászdijat (10 font) szétosztottam. Ez emberek öröme annál nagyobb volt a fenevad megsemmisítése felett, mert a mennyire emlékeztek, valami h uszonegy ember lett már áldozata, ha ugyan nem több. Ata'ában véve a tigrisek nem emberevök, de ez valamely benszülött által megsebesíttetvén (megtaláltuk benne golyóját is) midőn épen három kölykét etette, a fegyveres embert megrohanta; ki képtelen levén magát megvédelmezni, zsákmányul esett a tigrisnek, mely attól kezdve az emberhúst inyenczfalat gyanánt tekinté. K. B. W. Vadászat Burmahban. Burmah, jun. 4. Epen most érkeztem vissza egy igen kellemes és eredménydús vadászati kirándulásomból. Társaságunkat L. őrnagy, T. őrnagy, H. kapitány, S. kapitány és jó magam képezék. Egy bárkát kibérelvén, a folyamon lefelé egy Tonghootól miutegy 60 a. mértföldnyire távolra eső falucskához értünk, hol tizenhat elefánt s egész sereg vezető várakozott ránk. Az idő eléggé kedvezőtlen volt. Hol megeredt az eső, hol pedig türhetlen melegen sütött a nap. Tizenöt napi vadászati kirándulás alatt csak kilencz alkalmas nap állott rendelkezésünkre, в az egész zsákmány egy vad elefántból (meglehetős példány), öt bölény (melyek között a legnagyobb tizennyolez marok s egy hüvelyk), tizonnyolez darab rötvad, egy vadkan, egy nőstény tigris s négy hatalmas golyvás-gyikból állott. Az elefánt ugyancsak hevélyes sportot teremtett ; azt hiszem, a legizgatottabb fél napom volt ez, melyet átéltem valaha. Midőn benyomultunk tizenhat elefántunkkal az erdőbe, a vezérlő elefántot egy benszülött kalauz lovagolta vagyis elefánt ag о 1 t a , a másodikat L., a harmadikatt., a négyediket én, az ötödiket H, a hatodikat T., a többi tiz pedig tartalékul és szállításra szolgált. Nem messze haladtunk még, midőn egy vad elefánt fris nyomára akadtunk, melyet követve, csakhamar megpillanthatók vagy 300 yardnyi távolra. Megcsapkodtuk hatalmas paripáinkat s átgázoltunk vizén, mocsái-on, magas haraszokon rettentő gyors léptekben. Az én elefántom különösen serény volt s jóval elhagyta a többit. A vad, üldözőit észrevevén, hirtelen balra fordult, s mi is gyorsan ugyanazt az irányt vettük, noha paripáink lábai minden lépten nyomon iszapba süppedtek. Nagyszerű látványt nyújtott társaságunk, a mint e mozgó óriások tetején harezba szállott. E'efántjaink nagyon jól viselték magokat; S. hajtója nagyon remegett és igy jobbnak látta öt mással cserélni ki, közvetlenül mielőtt a harcz kezdetét vette, s ugy bocsátkozott a küzdelembe. Nos, én legalább is hatvan yardnyira megközelitet'em ellenségünket s rátüzeltem vontcsövümmel, két golyót bocsátva fejébe. Ez megtette a kívánt hatást; sem föl nem fordult ugyan, sem nem hörgött, de megszédült s a helyett hogy tőlünk tova futott volna, nagy bután soraink felé vette útját, ugy hogy sikerültöt szépen körtüzbe fognunk. Két izben támadt meg minket, de mindkét alkalommal visszavertükA hátultöltők sokkal jobban működtek, semmint az a vadnakinyéreleendett. Sohasem tett egyébiránt kísérletet tüzkörünkböl menekülni, sem fájdalomhörgését nem lehetett hallani, noha én meg vagyok győződve, hogy legalább is ötven golyó fúródott agyába, nyakába s lapoczkájába. En magam vagy huszonkétezer borsoltam rá; L. pedig 15-ször, a kalauz 10szer, T. 8-szor, H. 6-szor és S. 4-szer. Ebből el lehet képzelni, mily szivós élettel bir az eféle vad. En voltam a szerencsés, ki először vérét onthattam és igy mint saját elefántomra tarthattam igényt, épugy sajátom gyanánt tekintheték egy bölényt és négy darab rőtvadat. Az elejtett néhány bölény jó sportot nyújtott, de mi az ahhoz képest, a mit az elefánttal való emlékezetes küzdelem nyújtott! Megvallom, soha nem vadásztam tüskénbokron, árkon-vizen oly élvezettel és kedves társaságban, s nem sajnálom a költséget melybe elefántunk került, holott a kalauz minden egyes hajtót naponkint öt rúpiájával fogadott, a mellett minden egyes paripa naponkint 80 rúpiába (8 font) került s a mulatság a társaság egyeseinek körülbelül 100 fontjába járt. (J. N. B.) Adatot a hazai vadászat гею! történetéhez. XI. (Vadórzók büntetése а XVI. századb a n.) Bornemisza Mátyás levele Mezőlaki Ferenczhez 1557-ből. „Egregie domine, mihi observande, servitiorum perpetuam exhibitionem. Továbbá én az kegyelmed levelét megértettem, hol Csórón János nagyságos nádorispán urunknak ö nagyságának mi panaszt tett, hogy én az Tomay János jobbágyit fáczán lüni alá h ittam volna és itt megfogattam és bárom pálczával verettem, azután mezejtelen vetkeztettem és az jégbe háromszor buktattam volna (megértse kegyelmed). Bizonynyal irom meg kegyelmednek úgy volt, hogy én hivattam alá hogy fáczánt lüjenek, de akkor én őket nem bántottam, hanem békével bocsátottam, mert akkor még nem értettem, hogy szarvast Hittek és erdeit, hanem azután Rezen megmondá egy jámbor barátom nagyságos Pethö János uram embere, hogy az németfalviak egy szarvast lüttek és egy erdeit, hogy az szarvast Bydre adták, ő is evett a húsában (húsából), az erdeit magukra osztották. Ezt megértvén, hogy igy csaltanak meg, az erdőre ki küldék hogy őket megkeressék és megfogják,— ott őket nem találták vala az kegyelmed emberi, hanem azután önmaguk gyüttenek volt alá Gyerekre ; én megtudám hogy itt vannak, úgy fogattam meg őket. Itt nagyon kérdezém és nagyon eskettetém, semmikképpen meg nem vallák, nagy külömb —. külömb hitre esküttenek, hogy ök sem szarvast sem erdeit nem lüttek. Én semmi módon nem hihettem az ő hitüket (esküjöket) hanem vágaték egy léket az jégben ijesztésnek okáért (és) hogy netalán inkább megvallyák (nem tagadon) az egyiket fejével egyszer kevéssé megmártattam, de sem le nem vetkeztettem, sem meg nem buktattam egyszerűéi többe (többször); ezen megijede és úgy mondá, hogy az erdeit ök lütték meg és öten voltak, öt felé osztották, de az szarvast nem ők lütték meg, hanem Cserép Balázs lütte, nagyságos Pethö János jobbágya és ö adta volna nekik azon helyen el. — Okét elbocsátám kezességen, azután fel kelék, menék Rezibe nagyságos Pethö János uramhoz ; ö nagyságának megmondám, hogy Cserép Balázs, ö nagysága jobbágya az kegyelmed földjén egy szarvast lütt és elhozta. Azon helyen János uram Cserép Balázst felliivatá és ezt mondá neki: „miért Cserép Balázs hogy egy szarvast lüttél és én hirem nélkül az németfalviaknak adtad" ? azon ezt feleié az úrnak : „higyje nagyságod hogy bizony én nem lüttem, hanem az németfalviak lütték volt és ök adának nekem egy fertált benne" (belőle); ez okáért, hogy valahonnét ne lenne harag reájok, ha Cserép Balázs ezt meg nem bizonyéthattya vala, azon helyen ötetnyakon kötteti vala és kezembe adja vala. Így mentem végére az szarva

з lütelnek Jövetelnek), higyje meg kegyelmed külömben nem volt. Továbbá tudja azt kegyelmed, hogy nekem fejemre azt parancsolta kegyelmed, hogy éjjel nappal rája gondollyak, hol valami öreg vadnak szerét tehetném, kit kegyelmed nagyságos nádorispán urunknak ő nagyságának küldhessen: az kegyelmed paranc3olattyát én nem vettem soha héjába, azon helyen alá hivattam azokat az németfalviakat és úgy szerződém meg velek kegyelmed szavával, hogy ha valami öreg vadakat Hihetnek, hát be adják ide az kegyelmed házába és ö nekik kegyelmed megfizeti mind a vad árát és mind fáradságokat ; még velők kegyelmednek is emberét adtam vala, de nem hagyták velők járni az kegyelmed emberét, hogy csak inkább meg csalhassanak. Ez alatt esett az szarvas lüvés es az erdei, ez az oka az büntetésnek, mert tudja kegyelmed, hogy minden esztendőbe urozva (orozva) is rája jártak azok az németfalviak az valussi (?) erdőre és azok vesztették ol az öreg vadakat az kegyelmed erdejéről, ő miattuk fogyatkozott meg az vad, az öreg vad az kegyelmed főidéről. Továbbá ha Isten kegyelmedet Gyerekbe hozza, kegyelmed nyilvábban (jobban) megérti, tudja kegyelmed hogy az én fejem kegyelmed kezében vagyon, bir én velem kegyelmed, és valamikképpen büntet kegyelmed, azzal szabad kegyelmed, és meglátja kegyelmed, ha m Ián büntettem őket vagy méltatlan. Valere vestram d. felicissime opto. Datum in Gywreg feria quinta Epiphauiarum domini anno 1557. Servitor vestrae dominationis Mathyas Bornemyza." Közölve Szalay Ágoston után (Magyar levéltár. Kiadja a magyar tud. akadémia történelmi bizottmánya. Első kötet. Pest 1861. 215 —216. lap.) mai helyesírás izsiint de a régi kiejtés megtartásával. Figyelmet érdemel a közleményben többször előforduló „erde i" szó, melly Szalay szerint (u. o. 425. lap) vad-