Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-24 / 29. szám

VADÁSZ- ÉS VEKSENV-LAP. JULIUS 24. 1872. hirii Orphelin, Monarque és Gladiator ivadék'.kat s az idei íiagydijjak nyerőit. Porosz részről gr. Renard Adonisát, Flibustier és Taberiak-ját, Captain Stachel hasonlóuevü 4é. ménjét, és gr. Henektl egy 6é. p. m. Allbrook-ot a. Wild Dayrcll a. Elisabeth — Dan. O'Rourketól. — A 2 évesek Zukunftspreis jére Hamilton hg 4-et, gr. Henckel hármat, köztük Jupiter és Espagniolát, gr. Renard pedig egy Grimston csikót nevezett. — Csak a császári istállóhói nem látunk semmit ; pedig különösen szerettük volna Druinm Majort és Meliát ujabb próbára tenni, hogy fogalmat szerezhessünk magunknak, milly magasan állnak legjobb 3 éveseink a R.ivignyk, Berryerek és Little Ágnesek mellett, miután ugy hiszszük, bogy e két ló jobb, mint azok, mellyekkel tavaly tettünk odakinn kísérletet. Nyllt-tér. Egyhasábos bonrgeois-sor helyéért 25 Ur. fizetendő. Adás — vevés ! 1-ör. Kerestetik egy Ivét éves tiszta angolfaj kan vizsla, melly levegő után keres és a vadat aportirozza, ajánltatik érette 100 frt. o. é. A színre nincs, csak a fajra tekintet; a kinek van eladó alólirottnál jelentse ; próba után megvétetik. 2-or. Alólirottnál vannak körülbelöl 8 darab régi erdélyi fajú méneses lovak 4—5 évesek, heréltek és kanczák 14 '/

2 —15 У

2 markosok , pejek, szürkék eladók. — Mind a két üzletre, a kiknek kedvükvan, tegyék magokat érintkezésbe post rest. TiszaEszláron О n о d y P á liai. MiâtMiPilï* Fiat mundus, pereat — justitia! (Valami — uj vadásztörvényünk alka'mazásához.) Illok-Palánka, jun. 30. April '9 én egyik pagonyom özállományából, ismeretlen módon egy öz-bak és egy suta ugrasztatott ki, s az ott szántó földészektől riasztatva, az erdőt körülvevő földeken és legelőn át, a negyedórányira fekvő Dunába rohant. Bár itt a Duna medre a viz sebtéig a kincstári birtokhoz s igy a pagony vadászterületéhez tartozik, s ezen tényállás a bíróságnál bebizonyíttatott; úgy az is, hogy azon hely, mellyböl az özek kizavartattak, rendesen védett őzállományhely, s a kizavart özek csakugyan ezen állomány tagjait képezék ; továbbá bebizonyíttatott, hogy az özek onnan ki, és a Dunába rohantak, s mindezekre négy tanú állíttatott, kik esküvel bizonyiták, hogy a Dunában uszó őzbakot egy dunai malomból való molnárlegény csolnakon üldözőbe vette, elfogta, hazavitte s leölte. Mindezt elfogó maga is töredelmesen bevallotta : mégis mindezen napnál világosabb tények daczára a járásbíróság : „fiat justitia et pereat mundus" ! — három napi vájudozás után a vadőrt fölmentette : a) mert be nem bizonyittatott a vadaknak általa, vagy bármi néven nevezendő hozzátartozója által szántszándékos gyilkossági vállalkozásbóla vadászterületröli kihajtása ; b) mert tilos vadászeszközökkel, tőrrel, méreggel, csellel, lőfegyverrel el nem ejtette, (mintha bizony súlyos evező a vizben nem sikeresebben treffelne, mint a csötörtököt mondó puska!) c) mert a tilalmi időn túl őzbakra vadi-zni szabad lévén (legkivált cso'nakon evezővel!) : az ellene támasztott sértő (sic!) vadorzási vád alól, minden néven nevezendő kártérítési s bírságolási követelések befoglalásával. tökéletesen felmentetik! Igy történi ez a vadásztörvények megszülemlése után alig félévre, s kétségkivül e törvény hatályosságának emelésére; s bebizonyíttatott az ős Duna semlegessége nemcsak a világ hajózásra, de az őzfogási jog szabadságára nézve is; mert már ezentúl nemcsak holmi halacskákat, hanem alkalmilag őz, szarvas, s más vad képében körmös csukákat is szabad tilos fegyver stb. nélkül elsajátitgatni, habár a tulajdonos bebizonyította is az elfogott vadhozi jogát és ezt törvényszabta módon az elfogótól vissza is követelte. Eredeti látványt nyújtott, az itélet kihirdetésénél a vétség öntudatában ott álló vádlott, ki egészen elkészült tartamosb fogságra, s a törve németizáló járásbiró urnák igen jószivüleg ismételve előadott felmentési nyilatkozatát, meglepetésében — mert ez előtte is megfoghatlannak látszott — seh"gy sem tudta megérteni; inig amaz kifogyván türelme fonalából, ráförmedt, hogy kotródjék már egyszer innen, itt semmi dolga sincsen, mert egészen bűntelen az őz elfogásában, s minden büntetéstől felmentetett ! Kérdeztetvén ezután van-e kedve fellebbezni, vagy megelégszik-e ezen öt annyira zavarba hozó Ítélettel ? azt feleié : uram igen szegény ember vagyok ; hibáztam, a büntetést kiállóm. De hát elvégre is, tétovázása daczára, az ítéletet elfogadta, hanem megdöbbent arczából mindig esak ki lehetett olvasni az itélet fellebbezése elleni titkos szándékot. Felperes vadászattulajdonos fellebbezést jelentett be s kíváncsian várja ezen igen érdekes eset ügyében a magasabb döntvényt, s lia kivánata nem ütköznék akadályokba, kérné a t. szerkesztőséget, méltóztassék ezen közleményt — a vadászati tulajdonjog fogalmának tisztázása érdemében — az olvasottabb lapokban is megismertetni.*) G. J. Szegedi levelei. (Megkésett tudósitás a tavaszi szalonkákról.— A vándormadarak érkezése ez idén. Gémek és karakatonák gyarmata a Maros-menti nyárerdökben. — A sport különféle nemei mit e madarak iiznek, — s a vadászatok különféle eredményei, miket mi iizünk rájok.) Julius 8-án, 1872. Hogy a lefolyt tavaszi szalonka-idény csekélyebb eredményekkel járt, mint rendesen, annak több oka volt. Mindenekelőtt a kedvezőtlen, többnyire zivataros, szeles és változékony időjárás, melly a kirándulások és észleletekben gátolta a vadászokat, azután a kora hóolvadás, mert hiszen már február utolsó napjaiban más évek inárcziusa végének becsületére válható, meleg napjaink és estéink voltak, minélfogva a költözködők húzása hamarább kezdődött, s igy az erdei szalonka húzásában azok, kik márczius 15-től fogva várták, ezidén nagyon csalódtak. Mintha csak a *) Kérjük a napi lapok t. szerkesztőségeit e közlemény átvételére. A t. közlöt pedig az illy biró megnevezésére. Szerk. német vadászkalendárium szabályait akarta volna az idei tapasztalat szentesíteni, mellyek azt tartják a szalonkát illetőleg, hogy: „Oculi, da kommen sie; Laetare, das ist das Wahre, Iudica, sie sind Alle da, — Palmarum, trallarum !" Biz ez a lefolyt tavaszszal szóról szóra igy is volt, inert a Judica-Palmarnm hetébe esö József nap körül, midőn máskor alföldünkön is legszebb a búzás, itt már gyéren voltak találhatók. S valamint az erdei, ép úgy viselte magát a sárszalonka is — a mi egyébként rendesen igy szokott lenni о két fa jnál — s ennek utóhada, a nagy mocsári szalonka. Ez vidékünkön april 20-ika körül szokott megjelenni, mig ezidén april második felében már többé nem volt található. Ebből következik, liogy a költözködő madarak tavaszi megjelenésére nézve lehetlen csak hozzávetőleg se határozni biztos időpoDtokat, s bogy minden évben újból kell megfigyelni a költözködést. Nálunk a szalonkának ugy a sár-, mint az erdeinek, két elöpostája van, a bibicz és a billegény. Az első valamivel megelőzi az utóbbit, s midőn ez már megjelent, bátran kimehetünk a rétre és az erdőre, sár- és erdei szalonkákat recognoscirozni. Különben az ezidei tavaszszal a vándormadarak mii den neme korábban érkezett, és én már april 20 ikán, midőn még az apró sárszalonkát kerestem, fürjet hallottam verni a teljes virágzásban levő repezében, mi máskor május elseje előtt ismét szokatlan jelenség. Igy a nagy hamvas gém (Fischreiher) és a karakatona (Cormoran) szintén korábban jött s kezdé építeni fészkét. E két szárnyasnak főtelepe nálunk a Torontálmegyében, a Maros mentén fekvő Deszk és Klárafalva közti nyárfa-erdő, melly Szegedhez jó órányira esik. Ezen 15 holdnyi erdőben s annak magas nyárfáin ezidén 150-nél több gémpár és 30 pár kárakatona fészkel. A ki tudja, hogy e két vízimadár, különösen az utóbbi, mennyire falánk s mennyi halat emészt, meg nem ütközbetik azon, hogy a szegedi balász a bűnnél jobban gyűlöli mindkettőt, kivált a fortélyos karakatonát, a me'ly hihetetlen pusztítást tesz a halban, annyira, hogy egy illy madárra apriltől octoberig 10 mázsa halat számítanak, mi középárban 100 frtot képvisel. S mig a szürke gém, melly tisztán gázló, és kissé molancholikus természetű, csak a folyó partján, vagy sekély vizben állva óraliosszig vár zsákmányára, tehát lesvadászatot gyakorol, addig a karakatoua valóságos j parforce-sportot üz és meglep többoldalusá1 gával. Eleintén rendesen a magasban, fegyverrel alig elérhető távolban sasként czirkál, kémlelve, mcllyik vizben, hol gyül a liai, s a hol azt látja, hogy a bal megszorult — például : tavak \agy mocsárok leapasztásánál, sekély vizben vagy keskeny tóban, vagy a halászok által bálóval avagy lézákkal elrekesztett érben — ott lecsap s dúl mint a farkas; csak hogy ez fölös zsákmányát nem hagyja ott, hanem a mi gyomrába nem fért, torokzacskójába tömi s fiainak viszi, vagy az első eniész : tés után onnan kihányván, saját javára költi el. Valóságos Gulo meridionalis tehát, a melly addig s annyit öl, a mennyit maga és