Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-17 / 28. szám

JULIUS 17. 1872. volna rá, holott egy társam vizslája már a vadászat derekán untalan letehénkedett a fűbe, e's alig birt haza mászni. Az illyen eb tehát, ha a nyul után elfutna is, messze semmi esetre sem megy,— mert hiszen a messzemeneteltől már kisebbme'rvü fenyítékkel mégis csak le lehet szoktatni — és ha pár perez múlva visszatér, épen ugy keres, mintha semmi sem történt volna. E fajtának tehát a cseh vizslák fölötti előnye a fáradhatlanság ; az ismeretes többi angol vizslák fölött pedig az, hogy nem olly kényes, nem olly szeszélyes, mint amazok. Ismertem olly angol vizslát, melly egyébként tökéletes volt, de elinduláskor nem volt szabad rá hátra nézni. Ekkor megállt és csak mintegy 80—100 lépésnyi távolban követte gazdáját és nem keresett. A legtöbb angol vizsla, ha megverik, vagy csak látja a korbácsot, végkép elszalad gazdájától. És majd mindegyiknek van valami ollyan bolondja, a miről le nem lehet szoktatni. Némellyik áll, de nem hozza el a lelőtt vadat stb. Az imént leirt remek fajta semmi efféle boszantó különösséggel nein bir. Ha épen szükséges, meg lehet egy kissé, és csakis egy kissé verni, ez nagyon hat rá, de azért nem válik csökönyössé. A mellett igen hü, é

s noha barátságos mindenkivel, de nem szegődi, kivált ha észezerüleg nevelik ; tudniillik, lia a nevelő megkéri környezetét, miszerint maguktól elverjék, hogy megtanulja, miszerint neki csak gazdájánál van legjobb helye. De immár kelleténél hosszabbra is terjeszkedtem. Azért legyen elég ezúttal, ha ugyan Szerk. ur ezt is teljesen fölöslegesnek nein találja.*) VAJDA JANOS. A fekete-fajd emíai Oroszországban. (Folytatás és vége.) Mihelyt a bogyók érni kezdenek, a tőrvetö is megkezdi körútját, kiszabaditja a hurokból a madarat, megfojtja azt s a hurkot újra helyreigazítja. Rendesen életben találja a tőrbe került fajdot, noha revierjét nem mindig járhatja be egy nap alatt. Még ott csak jó dolguk van a szegény fogolyszárnyasoknak, hol torvetöjük csupán ezen mesterségéből él; mert ezek, ha akkornap nem is, de másnap megszabadítják rettentő helyzetükből, mig a szorgalmas emberek, kik egész héten át munkával foglalvák el, csak vasárnap nézhetnek ! a madártőrök után. Igy aztán megesik, hogy négy-öt napon át is csüggenek hurkaikon, nyakuknál fogva, mig meg nem fúlnak, mi testük csekély súlya miatt csak sokára történhetik meg. Hogy a szárnyasvad a söpredék által ekkép pusztíttatik, már annyira megszokott vabmi, hogy az emberek legfelebb vállat, vonnak, ha a beszéd eféléről foly. Hanem az, hogy e szegény szárnyasok illy méltatlan halállal múlnak ki, sokkal több, mint azt a jó vadász gyomra megemészthetné. De hát mikép lehetne ennek elejét venni! Hogy az ember, a hol ily tőröket, hurkokat talál, elrontja, önként értetik. Epugy érthető az is, hogy némely vadász, abban a reménységben, hogy hébe-hóba egy-egy illy tőrvetőt in flagranti nyakon csiphet, olyan hatalmas kutyakorbácsot hordoz magával, a minővel, mielőtt ebére ráhúzna, kétszer is meggondolja magát. Hanem azok a semmiháziak is élnek a gyanúperrel, s a roszbüzt megérezve, ha vadászt látnak *) Kérjük máskor is. Szerk. iziben elkotródnak az ostor hatásköréből. Ha nem csalódom, van egy kormányrendelet, melly a szárnyas vadaknak hurokkal fogását tiltja. Legalább egyes korona erdészek kerülőiknek kiadják parancsban, hogy minden tőr által fogott vadat el kell kobozni. De c.-akis ennyiből áll az egész óvrendszabály. Mig a vadorok egy faja ekép gazdálkodik, egy másik faja a „csalogatás"-ra fekteti a fősúlyt. A pecsenyevadászat e nemét magok az erdőkerülők is buzgón gyakorolják. Mihelyt ugyanis a fiatal fajdok fenyőmadárnagyságra nőttek, kimegy a lesipuskás legelevenebb őrebével vadászatra. Az eféle ebeknek van annyi szimatoló tehetségük, hogy a friss fajdnyomokra izgalomba jőnek. Addig futkároznak aztán idestova, mig csak a falkára rá nem bukkannak, melly illyenkor hirtelen szétrebben. A vén fajd rendesen egy ágra száll föl s először esik el. Ekkor a lesipuskás madzagra köti ebét s elrejtőzködve egy magánosan álló bokorban, megkisérli a vén fajdtyuk hangját utánozni, mi azt eredményezi, bogy a csirkék újra csoportosulnak s közelednek, mire aztán a pocsenyevadász puskahegyie szedi valamennyit. Julius közepe táján átlag annyira fölcseperedtek a fajdcsirkék, hogy a fiatal kakasok kezdenek foltosodni. Ekkor kezdődik a vizslákkal való vadászat. Sajnos, csak ritka helyen kiraélik illyenkor a vén fajdot. A falkákat egyelőre nedves, mocsáros helyeken keresik, a fűben , ha közelben áfonya terem. A gabnaföldeken is örömest tartózkodnak. A nyár előrehaladtával a fenyőerdők széleire vonulnak, hol -a Vaccinium vitis idaea L. terem s később, ősz kezdetével a falkák többnyire föloszlanak s a fajdok szétszéledve, a bokrok-, mocsári gazokban és magas füvekben keresendők, ha ugyan áfonya tenyészik közelében. A kutyákat bevárják, mig az eiső fagy be nem köszönt, gyakran még tovább is, sőt tiszta, verőfényes őszi napokon október havában is. Mihelyt az első hó leesik, a fekete fajdok a nyírfákon ütnek tanyát, a fris bimbókra áhítozván. Itt lassankint újra falkákat alakitnak. Most a vadászatnak uj módja kezdődik. A vadász rendesen egy egyfogatú parasztszánon rándul ki a helyszínére, hol t. i. a fajdok délelőtt és után az ágakon pihennek. Ilyenkor jól vannak lakva és lomhák. A legtöbb köztök mozdulatlanul ül, némelyik a bimbókat szedegeti, s egyes kakasok enyhébb, borús napokon, jelesen pedig csekély, olvadó havazások alkalmával, megkísérlik a dürgést. A parasztjármüvek nem igen keltenek bonnök aggoj dalmat. Némelyik kakas csak a nyakát nyují togatja ha feléje közelednek, némelyik pedig egy távolabb eső fára száll át, de ritkán röppen el a lőtávból, a honnan a vadásznak csak le kell szállani s czélbavenni áldozatát. Ha lova a lövöldözéshez hozzá van szokva, le sem kell szállania a szánkáról, melyről egész kényelemmel lőhet. Illy módon tömérdek fajdtyukot el lehet ejteni, miután ezek jobban bevárják a vadászt, mint az ovatosabb kakasok. A fagynak fokozódásával a fajdok is szilajabbakká válnak, ugy hogy utójára még golyóhoz is kell folyamodui a vadásznak. A szánkával való vadászattal később kénytelen az ember fölhagyni, mivel a mély hó e tekintetben gátul szolgál s azt lehetlenné teszi. Ezután а „В о 1 w a n" következik. Bolwan orosz szó s annyit jelent mint tuskó, czövek. A vadász-tuskó igen egyszerűen állíttatik elé. Egy szalmacsutak fekete szövettel borittatik be. mellynek nyakat és fejet készitenek, s fejére kétfelől kis vörös szövetet illesztenek, s ekkép eléállittatik az utánzott fajdkakas. A vadászok néhány illy „Bolwan"-t szállítnak reggel az erdőnek ama tájára, hol a fajdok tömegesen szoknak tartózkodni. Ott aztán egy nyirfának ágára illesztik , olly módon, hogy azt legott látni lehessen. Ekkor néhány vadász elrejtőzik fegyverével a fa közelében, mig néhányan elmennek a fajdok zaklatására, melyek a reggeli órákban szanaszét járnak, vagy a hóban futkároznak s borókát szemecskélnek. A hajtóknak most az a föladatuk, hogy a fajdokat fölriaszszák, hogy a „Bolwan" felé röpüljenek. Mihelyt ezt a szárnyasok megpillantják, azonnal megszállanak a közeli fákon és bokrokon. Ekkor az elbujt vadászok egy átalános vezényszóra czéloznak és lőnek. A zsákmányon aztán egyenlően osztozkodnak* Azután tovább szálfitják a Bol want, ama tájra, hol még egy másik falkát rászedhetni vélnek. Az illy bolwan-vadászat rendesen egész társaságban megy végbe, ha azonban nagy számmal össze nem vergődhetnek, két vadász együtt is kirándul szerencsét próbálni, az egyik a lövész, a másik a hajtó szerepét vállalván el. Sőt gyakran egyes vadász is föltüzi Bolwánját a fára s ott hasal egész türelemmel, mig véletlenül arra nem vetődik egy-két fajd ; hanem az illy solo-vadásznak tudnia kell ám, melly helyek azok, melyeket a fajdok leginkább kedvelnek. A Bolwanokat még következőkép is alkalmazzák : Megjelöli a vadász magának este, hogy egyegy falka hová jár hálásra. Es ez nem nehéz dolog, mivel a fajdtyukok rendesen ama helyek közelében választanak éji szállást, a hol azelőtt való éjjel elültek. Amellett nem is hajtják álomra egész csendességben fejüket a fajdok, hanem először ide s tova futkosnak, röpködnek, csattognak, számos lyukat kaparnak, mig valamelyiket alkalmasnak találják hálókamarául. És ez, kivált a tyúkok részéről nem minden lárma nélkül megy végbe. Ha az embernek jó ballérzéke van s a helyiséggel teljesen ismerős, már négy-ötszáz "lépésnyiről megállapíthatja fektanyájukat. Éjféltájban, midőn a fajdoka legmélyebb álomba merülvék, oda megy a vadász. Egyes fajdok fölijedő hangjáról és fölrebbenéséből azonnal tudja, bogy a falka közé jutott. Akkor lármát csap, kilövi fegyverét s össze-visszafutkároz, nagyokat kurjongatva. A fölriasztott szárnyasok szétszélednek mindenfelé — s ép ez az, mit a vadász akart ; ekkor elégülten ballag haza, hogy jóval virradat előtt a Bolwannal visszatérjen, melyet egy póznára szúr föl, s ugy állítja, hogy az a körülte lovö fáknál valamivel magasabban essék. Azután alkalmas rejteket választ magának, s mikor a hajnal már javában hasad, elkezdi a fajd hangját utánozni. A fajdok az éj második szakát szétszórtan töltvén, ébredésükkor igyekeznek falkába gyülekezni, hogy tömegesen