Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-17 / 28. szám

216 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JU

N

IUS 26. 1872. szerencsések voltak a „legjobb eontinensij gyep" daczára letörni. A nyergelö-istállóra nézve czikkiró urnák tökéletes igaza van, s azt ép olly sajnosan nélkülözzük Kassán, mint a sokkal régebben fennálló debreczeni gyepen. — Ha sikerülend a pálya birtokosával a szerződést ujabb hat évre megkötni : első teendőnk lesz egy illy istállót felállíttatni, azt azonban ugy hiszszük, mindenki természetesnek találandja, hogy a verseny-egylet a bérszerződés utolsó évében nem épitkezhetik olly téren, mellyről azt sem tudja, váljon megkaphatja-e jövőre vagy sem. — De hiszen dijjak , nézőállvány, pályabér, nyergelőistálló stb. szóval minden egyszerre nem megy, s tisztelt czikkiró urnák tudnia kellene : hogy ifjú egyletek nem mérlegelhetök ugyan olly mérleggel, mint a már évtizedek óta fennállók. Atyailag feddetünk meg végre a nem tudom mi véletlen által történt hiba miatt, melly a Nagy Handicap utáni visszamázsálásnál fordult elő. — Hogy ez nagy — igen nagy — hiba volt, az kétségtelen, de hiszen, ezt kivéve, semmi sem adá elő magát, mi az általános versenyszabályokkal ellentétben állana. S aztán, hát unicum-e az illyesmi? Csak Kassán történnek-e illy véletlenek ? — Ugyan kérem, emlékezzünk csak vissza az ezévi Batthyányi-Hunyadyés Nákódijra.*) Ugyebár, Pesten is történnek furcsa dolgok, csakhogy ezeket loyalitásból s egyes személyek iránti kíméletből nem vonszoljuk a nyilvánosság elé ! Csakis az illetők jó szive — úgymond czikkiró ur — mentett meg ezen kassai mázsálási esetnél а protesttől ; vannak dolgok, mellyek urak között történvén, jó szivet nem, de úrias gondolkozást igényelnek, illy eseteknél csakis üzleti ember, de gentleman soha sem fog óvást emelni. Czikkiró ur észrevételeit igy fejezi be : „a jelszólegyen jó pálya, kényelmes helyiség, szigorú versenyrend, s ha lehet kevesebb, de nagyobb dijjak!" .. Valóban, nem rosz izlés. Csak kár, hogy „kevesebb és nagyobb dijjak" helyett nem „több s nagyobb dij jak at" méltóztatik kívánni. A kassai verseny-egylet iotézösége nevében : GR. FORGÁCH LÁSZLÓ. *) A pesti lovar-egyleti titkárság а В. H. dij ban elkövetett tévedéseért egyik intéző által a választmápy előtt érzékenyen lett megróva, és igy bűnéért lakolt,— ii Nákó-dijbani mulasztás nem a titkárságot, de egyenesen az elkésett nevezőt illeti. Szerk. MBAt**P®BT. Vgcfász-naptár« Julius hóra. Az embervadászatnak, vulgo : választásoknak vége volna hát ; a canicula és savanyu-ugorka idénye pedig beköszöntött, s menekül a ki tud a Kárpátok, Erdély vagy a külföld fürdőibe ; csak a journalistika folytatja még mérges csipkedéseit, s fogyasztja a tintát és növeli az epét. Csodálkozzon aztán valaki, bogy ragályos betegségek támadnak. Azért el el a városból, ki a hegyek közé, árnyas erdőkbe, hol mindenféle vad hüselve meghúzza magát, в egy kis szünidőért cseng, mit a legtöbbjének törvény és szokás meg is adna, ha az előbbire a vadőr, az utóbbira pedig a szabad (?) korszellem valamit hajtana. Kímélendők: a szarvas-, dám- és őz-suták, hornyuk, nyulak, borzok, siket- és nyirfajdok, fáczánok, foglyok, császármadarak, fürjek ; s csak a zergebak, him-szarvas és dámvad, a csaposok és őzbakok lőhetők cserkészve. Vadkacsa- és libavadászat kellemes most az esti beszállásnál. A fiatal mo csári szalonka most kezd röpködni. A rókakölyköket most lehet ásni, mert odahaza hűsölnek a barlangban. Kócsag és ragadozó madarak fiókái lövetnek fészekből. A fürjek költenek, részben már el is végezték, vadgalamb, fogoly, vadrécze, ha az első költés elveszett, másodszor költenek s tojásaik kóbor vad és parasztfiúk ellen védendők. — Ellenben a vadsertés, melly kondákban kiszokik burgonya- és kukoriezaföldekre, esti leseken kímélet nélkül lőhető. Vadgalamb és gerle is estefelé, midőn a tarlókról az erdők, ligetek felé húz éji szállásra, mulatságos vadászatot ad a gyakorlott lövésznek, Augustus elsejével megnyílik majd a fürj- és fogolyvadászat, addig is jó lesz a fegyvertisztítás, göbecstöltések készítése után nézni. A hegyek közül Ismerkedésül.— Vadászati miséreék. — A drót! A drót! Vizsláink. — Az én „Friponom." Nagy-Maros, julius 8. A hely, honnan e levél kelt, Magyarország egyik legszebb pontja. Tájszépségre hazánkban csak egy versenytársa lehet : Szigliget a Balatonnál. Talán ismeretcsb lesz mindenki előtt azonnal, ha hozzá teszem. hogy ős Visegrádd al átellenben fekszik. A Duna, melly itt jó széles, félmértföldnyi hoszszuságban meredek, óriási hegyektől bezárva, hoszszudad tónak tetszik, s az egész egy svajezi tájképség ritka látványát nyújtja. Megvallom, szivesebben vadászok a legegyalakubb, prózai, de vadbö iugoványban, mint a legregényesebb vadszegény tájon. A ki ébes, mit ér annak, ha a legjobb vizzel vagy borral kínálják ? Vadászati szempontból elvül állithatjuk föl, hogy a vad mindent pótol, a vadat nem pótolja semmi. Hanem hát ha már kevés a vad, jó, ha egy kis érzékünk is van a festői szépségek iránt. Mert a ki vadászaton kizárólag csak a vad elejtésében vagy csupán a tudatban gyönyörködik, hogy a konyhára visz valamit, és ezenkívül egyéb mellékizét a vadászat szenvedélyének nem érzi : az ugyan az e szenvedély kielégítésével járó gyönyörök leglényegesbjét igen, de korántsem egész összegét, kétségkívül egy jelentős részét nem élvezi. Ennyit némi vigaszul arra, hogy itt bizony kevés a vad. Sőt, ha igy megy tovább is, lia a vadászati törvény ugy hajtatik végre másutt is, mint itt, tudniillik ugy, hogy a főerdészi hivatal többszörös sürgetésére az még csak ki sem hirdettetik, — akkor maholnap a panasz országszerte átalánossá válik. Kivált a mi a nyulat illeti, ez innen-onnan ollyatén hitregei állattá eszményülend, mint akár a hétfejű sárkány, a griffmadár stb., mellyek csak a dajkamesékben fordulnak elő, de a valóságban nem léteznek. Országgyűlésünk mázsaszámra hozza a helylyelközzel korszerű törvényeket. Valószinüleg azon czélból, hogy elhitesse a külfölddel, miszerint immár mi is közeledünk a modern állam eszméjéhez^ Mert hogy a többnyire vidéken lakó képviselők ne tudnák, miszerint egész működésük egy lyukas hordó töltögetéséhez hasonlít, hogy a szolgabirák, alispánok csak épen ama törvényeket hajtják végre, a mi nekik tetszik, és a mit ugy is tennének, ha e hol az a kis emelkedés van, szárcsákra vadászva egy pompás bikát lőttem." „Mi a kő! Ezt el keil beszélni" — kiáltánk fői egyhangúlag. „Na persze!" — mondá az öreg boszusan,— „nem vagyok én krón ka !" — s morogva kezdte pipáját kipiszkálni, írért ki nem á 1hatta a szokásos vadászkalandokat. Mi azonban nem hagytuk, s ügyesen vetett kérdésekkel végre oda vittük, hogy, miután előbb uj pohár puncsot kevert magának, pár hörpentést tett belőle s jónak találta, szintúgy tajt kobakja is egészen rendes füstkarikákat vetett volna, székében kényelmesen elnyújtózva, meg »redt szava : „Mintegy tizenöt évvel ezelőtt, — igen, enynyt 'ehet, — egyszer csolnakon kirándultam ide Dorpatból, hogy kedvemre kivadászbassam magam viziszárnyasokon. Az éjet e faluban töltöttem, s másnap virradóra jókor megindultam, hogy amott a rét végén vadászatomat megkezdjem! Szerencsétlenségeire ebemet otthon kellett hagynom, mert egy pár városi eb, épen kutyalakzi ideje levén, nadrágját igen megtépte, s biz annak pihenni kellett ; a helyette egy ismerősömtől kölcsönzött eb nevelése pedig még sok kivátini valót hagyott. Tudvalevő dolog, hogy kellemetlen ollyan vizslával vadászni, melly ne n kezes; még kellemetlenebb les- a dolog, ha se vadász, se az ] eb nincsenek összeszokva... Jegyezd meg ezt | magadnak Caro, te kutya !.. . te se tudsz leszokni a csatangolásról... Tehát, a mint mondom, csakhamar vettem észre, miszerint kikölcsönzött ebem, Brillant — gondolom igy hitták a dögöt, pedig ugyancsak kevés „brillantság" volt rajta — egyre csak szeleskedik. Alig értünk ki a faluból, midőn, mintha az ö szánkázná, egy csapat ott legelő disznó közé rohant; pár malacznak a sonkájába esi- | pett, hogy azok sikítva szaladtak szét, majd | egy falka ludat és kacsát hajszolt a vizbe ; röviden mondva : kutyábbnál kutyábbnak mutatta magát. Nagy baj és fáradozás után végre kézre keritettem a hunezfutot ; jól elnáspágol! 1am s ráparancso'tam, hogy utánam ballagjon. Ez segitett ideig-óráig, de nem lehetett benne bizni. Elég kutya volt már kezem alatt, j hogy tudjam, miszerint az illy dögökben néha épen annyi a hiba és csökönyösség mint a , balha. Illy én képmutató volt a Brillant is, s mikor kikapta a portiót, ollyan ártatlan pofát vágott, mintha a legjámborabb állat vo'na a világon. Hanem ez is ugy tett a mint gondoltam. Alig értünk ugyanis a mocsárba, midőn Brillantom elkezdett ide-oda futkosni. Hiába híttam, kiabáltam utánna, nem használt semmit ; a mocsárban sok és sürü volt a sásos, melly elrejté őt szemeim elől, s igy pár perez múlva, ollyan magamra maradtam, mint az ujjam. Vártam egy darabig, puskámat is kilőttem, de Bril'ant se nem hallatta, se nem láttatta magát. De mégis, nagy távolra egy csapat foglyot láttam fölrebbeni, s igy tudhattam, hogy ott ő vadász a maga kedvére. Elhihetitek, hogy lassanként elhagyott a türelem. Ha az ember 40 verstnyire evez izzó napsugarak alatt, egy éjet szenved át poloskák és balhák közt egy füstös putriban, s akkor egy illy dög az egész vadászatot elrontja, mellyért pedig mindezen bajokat eltűrte volna : akkor lehetlen, hogy a legbékésebb ember is dühössé ne legyen. Ott hagytam volna mindjárt az egész vadászatot, hanem előbb rettentő boszút akartam állni a semmiházi kutyán s olly leczkét adni neki, mire holta napjáig visszaemlékezzék. Ha az enyim lett volna, azonnal agyonlövöm, annyira kihozott sodromból. No, de más lett a dologból. Mig én ott álldogálok s méregtől reszkető kézzel egy pipa dohányra töltök, egyszerre hangos csaholását hallom Brillantnak. „No, — morogtam magamban, — most meg lármázni is kezd már, mint a legjobb nyulkopó ; csak ez hiányzott még, hogy rovása tele legyen. Várj csak, majd kikapod ezt mind egyszerre!" — Ezzel kiakasztám a kozák-áldást nyakamból, s jól ke-