Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-17 / 28. szám

214 keztében disqualificáltatott, bár a versenyt könnyen nyerte meg egy nyakhoszszal. A do­log annál boszantóbb, mert Madden azt ál­lítja, hogy biztosan kezében volt a verseny s akár több lóhosszal győzhet. Hymenäus és Seemann holtversenyt futottak a második helyért; s Primas disqualificatioja folytán újra kellett volna küzdeniök egy döntőversenyben a dijért, azonban kiegyeztek, s Hymenäus kö­rüljárván , elsőnek nyilváníttatott 6475 tallér nyereménynyel. — Dualist, mint mondják, igen javult és nagyon szépen futott. A négy első ló annyira együtt jött be a czélpont elé, hogy Primas és Dualist közt alig egy lóliossz kü­lönbség volt; csodálják is ez utóbbit, s nem lehetlen hogy még az őszig — ba csak lábai nem szólnak valamit ellene — jobbá növi ki magát mint a Renard ló. A vér, mellyböl ered, különben igazolná is ezt. Hogy Primas a tava­szi kudarezok után e futamávalrenommált he­lyét megállja-e? kérdés, mert bár a wands­becki gyepen igen jól ment s a bárom ver­senynap mindenikén nyert egy-egy dijat, de az elsőt és harmadikat igen középszerű lovak­tól vette el, s e miatt igen igen sajnáljuk hogy a császári istálló vagy Captain Blue lo­vai meg nem jelentek az északi tengerpart kies gyepén ujabb mérkőzésre. Az öreg Jack­son ugy látszik ollyanformáu van a császári istállóval, mint Montecuculi egykor a császári hadsereggel; sokkal jobban örül neki hogy összeállitotta, mintsem koczkáztatni merné. Szép győzelmeket arathatna velők, s nem kel­lett volna Szigetvárt (vulgo a lissai istállót Hamburgban) feláldozni — hanem hát talán nem akarják illy kis (?) győzelmekért kocz­káztatni a sikert, s egy második S z. • G о 11­hardra várnak. Azt gondoltuk majd Ba­denben mutatják meg mit tudnak, s vár­tunk a badeni nevezésekre ! A ki azonban nem jelenik meg az international gyepen tő­lünk, az ismét a császári istálló ; pedig ha va­lakinek, ugy a birodalomból neki volna leg­több chanceja, hogy győztesen mérközhetik össze a külfölddel. No de hagyjuk ezt más helyre s forduljunk a hamburgi versenyekhez, mellyeknek julius 5-kén, 7-én és 8-kán a legszebb idö kedvezett. Látogatott is volt a gyep erősen, mind a misera plebs contribuens, mind a sportsman világ ál­tal közelről és távolról. Uraink közül id gr. Festetich Tasziló ö mltsga, gr. Szé­chenyi Kálmán, gr. Esterházy Mik­lós, gr. Lamberg Henrik, gr. Lam­berg Ferencz, gr. Batthyány Ele­mér, gr. Sztáray János, Mocsonyi J. ur, br. Mecklenburg, a Baltazzi testvérek stb. voltak jelen mint halljuk. A közbeeső napokat egyrészről a mecklenburgi nhg rabensteini telivér egyéveseinek árverése töltötte ki, mellyek átlag igen magas árakat, circa 160 Frigye3-aranyat hoztak; részint egy kellemes kirándulás az északi tengerre. A há­rom nap átalános jellemzéseül elmondhatjuk, hogy az oroszlánrész nem a legnagyobb istál­lóké lett; a graditzi ménes éppen nem vett részt a küzdolembeu ; a Henckel istálló több­nyire későn járt, s a Renard lovak is mindösz­sze csak 4 dijat nyertek, miből kettő Pri­masra jut. Az egyes futamok magok ránk nézve nem igen jelentősek, miután lovaink csak a Derbyre voltak nevezve, s igy csak ' röviden jellegezziik ezek lefolyását ; jelentő­sebbek talán egye • lovak működései, miután a mieinkkel találkozhatnak. Primas a Derbyn kivül még a „Megnyitó­versenyhben és a „Hanza Zucht-Rennenbeo" szerepeli : az elsőt már emiitettük hogyan vé­gezte ; a másodikban két középszerű crackot í (Peelt és Rheit), a Hausában podig Libellet 'és Velocityt verte meg, istállótársa Winds­braut a második helj et is elvévén tőlük. A 2 évesek „Criteriuma" meglepetést hozott Lulu­iml, Dr. Markwald e harzburgi nevelésű Ne­ville csikójával, melly gr. Henckel nagy re­ményű Espagniolját, a berlini critérium nyer­tesét és Jupitert is letorkolta és pedig köny­nyedén. Föltült mindjárt az első nap Bacchus is, Dániel O'Rourkenk egy 5 éves fia Switch kanczától, melylyel Bülow hadnagy, e kitíinö lovas, az „ezüst ostort" szerezte meg, igaz hogy nem valami különös lovak ellen; har­madnap pedig ismétlé győzelmét a „Hammo­nia Rennenben" hasonló körülmények közt. Bachusban egy nagyobb szabású akadályver­seny lovat gyanítnak, s ha e tulajdonság csak­ugyan megvolna benne, jelenlegi tulajdonosa bizonyára legalkalmasabb lesz, hogy öt illyenné kiképezze. — A Gyldensteen Rennent br. Oppenheim 3é. sg. k. Mitgift (a. Gas­pard a. Missunde) nyerte meg gr. Henckel is­meretes Oaks nyertese Libelle, Kirsait és még 4 harmadrangú ló ellen. A nagy handicap 2000 tallérjáért indult a legnagyobb mezőny 13 lóval. Nyertes Scavenius ur egy 3 éves ismeretlen pej ménje, King Wh if 1er lett (a. Tim Wiffler a. Hermi­one) 50 kilogramm teherrel ; második Mecklen­burg hg 3é. sötp. ménje Don Pedro (56 kg.), harmadik Crown Princess (68 kg!), melly e handicapet már kétizben nyerte meg s most is igen szépen futott Ezután jött Lupana 63, és Workmann (most Brown ur szolgálatában) 62 kg, s az utolsók közt Beau Louis, 4 éve da­czára alig 101 font teherrel és a várakozás­nak éppen meg nem felelve. Igy járt Beau Louis másnap a kis handicapben is, pedig egy fonttal se több teher alatt. E futamban King Whiffler is csak a második helyet kapta, mig az elsőre br. Oppenheim 4é. sötp. ménje Porto (a. Sting a. Aurora) praenumerálta magát egy lóhoszszal, harmadik Extensor ; futott ll ló. — Az első napi „vadászversenyt" Kalkreuth had­nagy nyerte el Overstolz nevü id. p. ménjén (a. Thormanby a. Georgiana) 160 font teher­A liviandi sárréteken. (Vadászrajzok.) II. Egy kalandom fogoly-vadászaton. Az egyeteméről híres Dorpat városától dél­nek mintegy 40 verstnyire, mérhetlen terje­delmű rétségek és mocsárok közt fekszik Streudorf nevü kis falu, az Embach folyó partján. E falucska igen szegényes, szalmával fedett füstös kunyhókból inkább, mint házak­ból áll, szétszórva, minden rend nélkül a sárga vizű folyam mentén; s a mi kis határa van, s a mi kevés zab és burgonya terem ott néha, abból bizony lakosai alig hogy megélhetnek. Nem is látogatja biz e szegény helyet más ta­lán soha, mint néha nyár folytán egy-egy va­dász-társaság ; se lakói nem igen mozdulhat­nak kilencz hónapon át az évben, kivéve az egyedüli közlekedés-uton, a folyó hátán, a jócskán távol eső városba, mert a mocsarak e vadonába más ut ugyan ritkán találkozik. A mértföldekre terjedő ingoványokon át nevet­séges kísérlet volna, csak a legprimitívebb galy-utat vagy töltést is kívánni, s ennélfogva csak a vidékben igen ismerős jó gyalogló szánhatja rá magát száraz időben, hogy a zsombékokon át más, boldogabb vidékre ki­juthasson; ugy, hogy ba a kilencz hónapig vizkörnyezte faluban valaki szerencsétlensé­gére (vagy szerencséjére) e sárfészekböl egy talán szárazabba költözik el : rokonai kényte­lenek a holttetemet a tiz verstnyire terjedő mocsáron át, mellybe minden lépésnél bokán fölül süppednek, vállaikon vinni a legközelebb északnak fekvő templom udvaráig, hogy végre száraz fekhelyet és a szokásos szertartást meg­adhassák neki. Illy gyönyörűséges oldaláról közelitettem én meg e falut negyed magammal 1866. augustus 10-én, egy egész napig tartó fáradságos s meg­lehetősen eredménytelen vadászat után, hogy legalább éji szállást kaphassunk benne. Több óráig szerencsésen vándoroltuk át már a szé­les rétséget, mellyben csak vizityúk és szárcsa tanyázott, s ott álltunk végre a faluval szem­közt, a hosszas esőzés miatt egész a rétségre kiáradt folyó szélén, melly utunkat zárta. Hi­ába kiabálván át jó sokáig csolnakért, mellyen átkelhessünk, utolj ára is el kellett magunkat szánnunk, hogy a kiöntött rétségen közelebb gázoljunk e kívánságunkat talán könnyebben átjuttassuk. Térdig vízben pocsékolva, s vizs­láink mellettünk úszva, elértük végre a folyam természetes partját is, s mind a négyen egye­sült erővel torokszakadtából kiabáltunk át. Lett is eredménye. Nem sokára egy kis pa­rasztgyerek szaladt elő az egyik házból, egy ingben, nadrágban, s a parton egy szál lélek­vesztőt eloldva, átevezett hozzánk, s közremű­ködésünkkel együtt szerencsésen át is szállí­tott a túlpartra. Átérve, legelső dolgunk volt természetesen, hogy átázott ruháinktól szabaduljunk, s a kunyhóban rakott tűznél száritgassuk ; egy­idejűleg pedig egy kis vacsoráról is gondos­kodjunk, mi végből egy jókora fazék burgo­nyát főzettünk, s hozzája nagy ügygyel-bajjal egy árpakenyeret s vagy egy fontnyi vajat szereztünk. Természetes, hogy a füstös kuny­hóban nem állhattuk ki sokáig, s szép nyári est levén, egy asztalnak csúfolt rozzant áll­ványt s néhány széket vagy inkább zsámolyt a szabadba vitettünk s a folyó partján tele­pedtünk le. Szerencsénkre forró vizet s né­hány poharat is kaphatván, cognacot meg butykosainkból vévén, csakhamar kedélyesen vacsoráltunk s beszélgettünk asztalunk körül, melly ez egy estére látszólag még csak együtt birta tartani szétkivánkozó tagjait. A mint igy ott ültünk, sajátságos, nehezen leirható kép terült el előttünk. Közel hozzánk a kiáradt folyam hömpölygeté sárga, iszapos habjait, mellyek feleslege a túloldali rétséget

Next

/
Oldalképek
Tartalom