Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-05-22 / 20. szám

158 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁJUS 22. 1872. sen kegyelmedtől; én is kegyelmednek nem az ebért, hanem az jó akaratért örömest ked­veskedem. Isten sokáig éltesse kegyelmedet. — Datum in libera civitate Cassovia die 3 augusti a (nno) 1644; generosae dominationis vestrae benevolus. S. Rákóczy, m. p. IX. (Eszterházy Sándor urbariuma.) Báró Esz­terházy Sándor, ki bátyjával, Miklóssal a reá­jok maradt birtokok felett 1652-ben megosz­ozott, az ezen osztályból neki jutott birtoko­kat 1668-ban egy általa „Urbarium"-nak czirnzett könyvben sajátkezüleg összeirogatta. Ezen több tekintetből becses urbáriumot ifj abb Kubinyi Ferencz hozta napvilágra s ismerte­tésében egyebek közt a következő érdekes adatokat sorolja elő : „Hiteles oklevelekből tudjuk, hogy IV-ik Béla királynak Zólyom mellett vadaskertje volt, melynek őrzésével a szomszéd Hajnik helység lakosai tartoztak, innét a falu neve, (hányik : tótul csőszt jelent). Az ezen helység­től csak a Garam vize által elválasztott Ribár, Béla idejében Halászi vagy Halászfalvának s lakosai királyi halászoknak neveztettek, föld­jeik pedig az oklevelekben „terra piscato­rum" név alatt fordulnak elő. A Motyovaiak vagy Motozófalvaiak tartoztak motozni vagyis a körülfekvő erdőségekben a szabad vadat kinyomozni, továbbá a vár őrizetét maguk kö­zül kiállitani, végre pedig mindennemű külde­téseket hi ven elvégezni." , s) Az urbárium azon részéből, hol a zólyomi uradalom úrbéreseinek tartozásai és adózásai vannak feljegyezve, a következő adatokat tartjuk kiemelendőknek : (20 ) Rybariaknak adója (végén) : „Az le­vél hordozással és fegyveres (kézzel) való szolgálattal tartoznak mikor kívántatik." (28.) Motyovaiaknak szolgálattya : „Valami­kor kívántatik vadászással, halászással és ró­kászattal tartoznak ; fegyveres kézzel tartoz­nak be jönni az várra mikor kívántatik." — // Alább: „0 tisztük az egész határokat, tilal­mas erdőket, halászi vizeket őrizni, kerülni." Ismét alább : „Halászattal, rókászattal és va­dászattal mindenkor tartoznak az várhoz." 16) Figyelemre méltó, bogy a motyovaiak szolgá­latainál kétszer is előfordul ezeknek abbeli kötelezettsége, hogy a mikor kívántatott, köte­lesek voltak vadászatra kimenni, holott a töb­bi falvaknál ez nem fordul elő, mi azt látszik mutatni, hogy a motyovaiaknak földes uruk­hoz való viszonyok kicsinyben olyféle lehetett, mint volt, р. о. a szent-gáli vadászoké a kirá­lyi udvarhoz, vagyis hogy kiválólag ők voltak földesuraik vadász-jobbágyai. X (Thököly Imre vadaskertjének emléke.) Thö­köly Imre a „kurucz király" 1684. julius 10-én sajátkezüleg aláirva s megpecsételve egy „Instructio generalis"-nak czirnzett gaz­dászati utasítást adott ki munkácsi uradalmi gazdatisztjei számára. Ennek ötödik pontjá­ban meghagyja, hogy a rákosi udvarház, ma­, 4) Mai helyesírás szerint. — Eredetije az Úsz család levéltárában Bogdányban. 1 5) Tudom, értekező. II. 459. 1 6) U. o. 468 —470. 1. jor és kert különösen ápoltassék, ugy a mun­kácsi vár alatt levő csűr és vadaskert. 1 7) Csekély, de mint a nagy szabadsághősre vonatkozó s különben sem érdektelen adat' méltó a felemlitésre. Közli Hatos Gusztáv. A doctor — hátaltöltője, meg а siketfajdkakas. (Vadász-humoreszk.) A mult april első hetében volt egyik este, hogy a sz i föerdésznél pagátot kergettünk, midőn an­nak öreg kerülője Stépán egy „Guatn Abend Herr Oberförster ! Wenn Sie alleweile wollen, da können Sie gleich morgen, ich kann Sie bei zweien anbrin­gen !" — féle lacocicus jelentéssel állított be a szobába, hivatalos kötelességgel tudatván a már óhajtva várt siketfajd dürgés-idény kezdetét. „Bizon rég vártam már kendet öreg" — vála­szolt a föerdész, a kerülő nyelvén, — „azt hittem, hogy a kineszezés és szemezés már nem megy rend­ben !" „Deehogy ; — hát ki tehet róla, ha előbb nem akarnak ; nálam még minden ugy van, azt hiszem, mint ezelőtt !" „No annál jobb, — üljön le kend ; egy pohár borovicska talán nem árt meg, s azalatt elbeszélheti, hol állnak a kakasok." „Hát azok bizon megint a régi helyeket foglal­ták el; az egyik a róka-zugban szállásolta be ma­gát a vén tölgyre ; a másik meg a kilátóra ; azon­kívül még más három is kezd játszani, de még csak lassan." „Nos uram" — fordult most hozzám az öreg föerdész, — itt van hát a kakasa ; vegye azt a ki­látón, én meg majd amazt a vén tölgyről szállitom le ; azonkívül megizenhetjük a főerdészmesternek, hogy a számára is lesz egy kakas. Más oldalról re­mélem, nem háborgatnak az idén vendégek, elég jó­kor kikürtöltem, hogy az idei dürgés nem sokat igér, s keveset adhatok lelövésre. A ki az öreg erdész e szavaiból azt hiszi, hogy az nem igen vendégszerető lehet, igen csalódik. Vendé­geket mindig szívesen lát ; csakhogy a siketfajd­idényre mindenfelől ostromolják öt, néha egészen ismeretlenek is, vagy ollyanok, kikről tudva van, hogy csak a vasárnapi vadászok categoriájába tar­toznak, divatból járnak vadászatra s mit sem érte­nek hozzá. Vacsora után úgy egyezkedtünk, hogy az öreg Stépán ott hál s korán reggel felvezet bennünket a föerdész kakasához , az enyimet meg másnapra hagyjuk. Reggel kissé elkéshettünk, mert mire megérkez­tünk,már a kakas leszállott s a talajon böstörködött, a jérczék is mindenfelöl húztak már feléje ; el is hall­gatott csakhamar s aztán elvitorlázott. Hiábavaló fáradozásunkon boszankodva léptünk ki a legközelebbi tisztásra, midőn a föerdész egyszerre megragad karomnál és — csakugyan ott pompázott alig kétszáz lépésnyire tőlünk, egy vén erdei fenyő búbján, élesen kiemelkedve a derengő égboltozatról, egy derék kakas, dürrögvén és köszörülvén a leg­különfélébb attitűdökben ; s mig mi nézésében elbá­mulva állunk, suhogás hallatszik fejünk fölött, s egy jércze gallyaz fel a fenyőre, melly alatt állunk. Mozdulatlanul, mintha léhlzete elállt volna, guggol az ágon, folyvást a kakasra „szemel", s csak mi­után az leszállott, pár perez múlva követi fekete szeretőjét a pázsitra. „Egyjérczéta fejünk felett, egy dürgő kakast meg előttünk — nem minden esztendőben lát az ember ; s fáradozásunk, azt hiszem, eléggé meg van jutalmazva, — mormogá mintegy áhítattal a föer­dész. Majd holnap talán többet is kapunk. Másnap reggel csakugyan le is lőtte szerencsésen a „vén tölgy" kakasát ; reá következő reggel meg én hoztam haza az enyémet a kilátásról, a föerdész­mester azonban gyengélkedés miatt nem jelent meg. Hazaérve éppen a reggelinél ültünk, tanácskozva, vájjon a kemény télben igen megviselt kakasállo­") Századok 1870. év 389. 1. mány kímélése végett a többit ne hagyjuk-e meg, midőn sebes kocsizörgés hallatszott odakün, s meg­állva, egy roppant corpulens ember, vadász-zekében és tollas kalappal, ugrott le róla. „A doctor!" — kiáltánk fel egyszerre. „Uram istenem, mit akar ez illyen habitusban — talán csak nem" de mielőtt a föerdész véle­ményét kimondhatta volna, a vastag ember már a szobában termett és az éppen érkező háziasszonyt velünk együtt a régi ismerős szokásával üdvözlé. „No, én nagyon örülök édes barátom, hogy itt láthatlak", kezdé meg a föerdész, midőn ismét az aszta' körül ülve füstölni kezdtünk, „hiszen te pom­pásan nézesz ki s úgy kicsípted magad abban a vadászruhában, mintha hódításra mennél ! No én örömmel mondok rá áment !" „Köszönöm öreg pajtás, én csakugyan hóditásra akarok menni, s ahhoz a te ammened is szükséges ; de téves uton cserkészel ha azt hiszed, hogy hódí­tási szándékom valami crinolinos vadnak szól ; — nem, nem ; te tudod hogy " . . . . „De hát minek t arra csakugyan kiváncsi va­gyok !" „Hej, hogy szeretne kibújni a vén róka, hogy tet­teti magát, hanem engem nem szedsz rá, s azért minden teketória nélkül legyen mondva : én egy siketfajdot akarok lőni. „Micsoda? — te — egy siketfajd-kakast?. .. . „Azt hát ; egy si — ket — fajd—ka — kast ! — vi­szonzá a doctor, apróra rágva a szót ; — remélem csak nem másitod meg ammenedet ?. . . . „De szépen kérlek, édes doctor, eszeden vagy-e ? .... Hogy akarsz te ... . vagy helyesebben mond­va, ki vontasson fel téged a te 300 fontnyi terhed­del a kakashoz ? Azt hiszed, az is csak úgy megy, mintha lesből egy nyulat lössz ? !. . . „Hogyan kell magát viselni az embernek a siket­fajdvadászaton, az előttem eléggé ismeretes— recitálá a doctor erőltetett phlegmával; kikölcsönöztem Pákot és könyvnélkül betanultam ; ne törd hát a fejedet a véletlenségek és jó tanácsok kigondolá­sával ; a mi pedig az én három száz fontomat illeti, a mit különben se meg nem mértél, se nem fogod hordani, az az én dolgom, azt senkinek sem akasz­tom a hátára. De igy van az ; ha nektek ránk szük­ségtek van, akkor nem tudjátok, hogyan édeskedje­tek legjobban ; édes doctor elől, édes doctor hátul ; hanem aztán ha egyszer egy kis mulatságot akar az ember magának tőletek, akkor ezerféle excusatioval álltok elő ! — No de semmi, természetes, hogy ha nem lehet — hát nem lehet, s akár mindjárt visz­sza is kocsizhatom !" „No, de nem, édes doctor ; hisz ha valamit akar­tam, úgy javadat akartam ; hisz te nem vagy szokva a hideg éji levegőhöz, s aztán.... teremtugyse nem tudom én hogyan akarsz te a kakashoz szökelni ; a talaj göröngyös , egyenetlen s nagyokat kellene ugornod, hogy lövésre juss. ..." „Hát azt?hiszed, hogy én nem tudok ugorni ?" — riadt fel a doctor, s mielőtt észrevettük, olyan ugrá­sokkal mérte át a szobát, hogy rengett belé a ház. Denique nem használt-semmi, a mit a doctor a fejébe vett, annak meg kellett lenni ; ha tovább is ellenkezünk a különben jó kedélyű, de érzékeny emberrel, úgy komolyan megbántjuk ; pedig ö és a föerdész régi, kipróbált jó barátok voltak. Legtaná­csosabb volt itt a közvetítés, s miután a dologból egy jó kis tréfa is eredhetett, én pedig szeretem a dolgok tréfás oldalát, elhatároztam pártjára kelni. „Föerdész úr" — kezdém meg alkudózásomat — „még is lehetséges, hogy a doctor urnák szeren­cséje lesz ; minek hát attól megfosztani. Hogy ki­tartja-e a fáradalmat, s nem árt-e egészségének, azt neki mint orvosnak jobban kell tudni ; aztán utoljá­ra is, mit tesz az, ha az idén egy kakas elrczzente­tik, hisz ugy se kell már többet lelőni ; ha pedig talál egyet, az se baj." • „Oh miattam ! . . .én nem akarom a szerencsédet elrontani — doctor ! Nem bánom ; csak készitsd rá a tüdődet ; elriheted magaddal az öreg Stépánt meg a másik kerülőt, hogy felvontassanak ; egyik viheti a puskádat ; — hanem aztán ne panaszkodj, ha rosszul üt ki ; Diana istenasszony karcsú me­nyecske s nem igen kedveli a potrohosakat ; számíts szeszélyére 1"

Next

/
Oldalképek
Tartalom