Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-04-24 / 16. szám

124 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. felé, hol szintén van egy vasráescsal zárt nyilás, melly az alagcsövekkel összeköttetésben van. Itt mindjárt megemlítem, bogy sok helyen az egyéves csikók szalma-udvarát vastag réteg fürészporral szokták behinteni s száraz időben vízzel locsolni ; az illyképen berendezett talaj a paták ruganyosságára, szívósságára és a szárcsontok kimélésére nézve felülmulhatlan jóságú. Az istállók eszterhéjja legtöbbnyire esöíogó csövekkel van ellátva, rnellyből az esöviz csatornákba vagy kádakba vezettetik le. A lóistállók nyáron át közönségesen heten kint egyszer ganajoztatnak ki, télen azonban minden nap ; azonkívül minden ganajozás után, p. o. Mr. Blenkironnél, mészhalvag hintetik a ganajra szagtalanítás végett. — Legjobban van gondoskodva azonban átlagosan mindenütt a tökéletes szellőztetésről, bár istállónként és építészet szerint különféieképen. Igy például néhol szellöztető-kürtök nyúlnak fel a tetőn át, mellyeknek a szél forgása szerint van nyílásuk ; máshol szelelőlyukak vannak az istállók falain át a sarkakban, fent és alant, a talaj felett, elől, hátul, különösen mének és csikóknál az ajtóknál kétfelől, miknek nyílását vasrács fedi, melly eltolható. A magasban levő szelelőlyukak többnyire tolórácscsal vannak ellátva, némellyek fölfelé szélesen nyiló vaspléh ládákkal látvák el, mik a betóduló levegőt a padlás felé vezetik föl, s igy meghűléstől óvják az állatokat. E berendezést különösen verseny-istállókban és a törzslovak állásaiban láttam, kevésbbé a ménesbeli, szél- és viharhoz szokott lovak istállóiban. Az ablakok a hány istálló, annyifélekép épitvék, gyakran az ajtók mellett, s legtöbbnyire le- és feltolással nyithatók, melly esetben rács védi őket, és sokszor függönynyel is ellátvák ; sok helyütt a tetőzetbe vannak illesztve, melly esetben nem nyithatók fel, s friss levegő az ajtókon és szelelölyukakon át jár az istállóba. Majd mindenütt található ablak az ajtók felett is, mik az udvarról egyenest nyilnak minden ló kamrájába (Box) ; az ablakok többnyire olly szélesek mint az ajtók, 1 láb magasságúak, s vagy fel- és lebocsátható ablakkal, vagy deszkaellenzővel látvák el ; néha egészen nyitvák és télen át se zárhatók, mint p. o. Mr. Johnston kanczaistállóin Sheffield Laneben. A guilfordi — fentebb már emiitett — 30 anyakancza kamráin (Box) pedig egyáltalában semmi ablak sincs, csak deszka-ellenzők az ajtók felett ; igy találtam azt Mentmore-ben is, a telivér törzsmének számára ujon épített barackon. Általában pedig azt tapasztaltam, hogy az istálló-építéseknél igen szeretnek valamit meggazdálkodni, már a mennyire t. i. a czélszerüség megengedi. Az apalovak mindenütt a farm középpontján, a főépület közelében vannak elhelyezve ; ellenben a kanczák és csikók istállói többnyire távolabb, az egymás mellett levő kifutó udvarokban (Paddocks) szétszórva vann-ik, s a körülmények szerint 4-töl 10-ig, Guilfordban pedig — mint emiitettük — 30-ig terjedő kamrát (Box) tartalmaznak. A ménlovak kamrái mindenütt igen nagyok és tágasak, legalább is kétszer, sőt háromszor olly nagyok, mint Kisbéren ; ellenben az anyakanczáké gyakrau — az én nézetem szerint — aprók és szűkek ; mint р. o. Hampton Courtban, hol egy illy kamrának hossza csak 6 lépés, szélessége pedig 4 lépés. A szalmás-udvarok a czélnak megfelelőn elég nagyok, kanczák- és csikóknál 2—3 kamra számára van egy-egy. A tisztaságot és rendet ugy istállókban, mint a szalmás-udvarokban, az almozásnál stb. a mi szo kásáinkhoz képest igen elhanyagoltnak találtam. A fából épített istálllók, szalmás udvarok és paddockok deszkafalal közönségesen kátránynyal vannak befestve, néhol az apalovak boxai (belülről is) sárgás olajlackkal szépen bemázolva. A kamrákban minden kiálló farészek vaspléhvel, a zabo3vályuk (jászol) belseje és feneke fehér v. czinbádoggal van béllelvc. Minden boxban, a szögletben, egy fa-hombár vagy szekrény van, hol az ivóvizet többnyire mázos vas-vedrekben vagy nagy fazekakban tartják. Az istálló kapuk és ajtók mind zárra vannak, és azonkívül feszítő rudakkal is ellátvák ; különben többnyire ugy csinálvák mint a kisbéri csikó-paddoekban, t. i. felső kisebb és alsó nagyobb szárnynyal. A middleparki kancza-box-okban az ajtóval szemközti falban két zabosvályu van az anyakanczák és csikóknak, ez utóbbiak számára jobbfelől kissé alacsonyabban, két keresztlécz által elválasztva, hogy a zab kiszórása akadályoztassák, s mellettük a fal felől a szénásjászolok. Az angol tenyésztő nagy fontosságúnak tartja a hosszú paddockot vagy futóudvarokat jó kövér legelővel, s e részbeni bőkezűsége a mi fogalmaink szerint majdnem túlzott. Egy illyen paddockban közönségeseu 2 — 6 kancza jár, kiterjedése pedig 2 — 6 hold közt váltakozik, sőt néha több is. Csak a már többször említett guilfordi ménesben vaunak a kanczák két nagyobb csoportra s igen nagy kiterjedésű legelőre osztva, a meddők külön levén a csikós kanczáktól. A paddock-okban ugyanott itató-válukat nem találtam ; ugyanis a lovak reggel és este a ki és betereléskor itatnak meg ; csak nyáron át van itatásukról egy ajpaddock mellett elhúzódó csekély folyású patak által gondoskodva, melynek felülete mindennemű vizi növényekkel van benőve; ezek azonban a legkényelmesebb itatóhelyeken eltávolitvák. Ugyanazon ménesben egy nagy kiterjedésű legelön, melynek közepét meglehetős terjedelmű mocsár foglalta el, 7—8 darab, az árverésen el nem kelt egy éves kauezát láttam legelni , és pedig néhányat térdig érő vizben. A kifutó-udvarok rendszerint sürü sövénynyel vannak kerítve, melyekben gyönyörű imposans fák, többnyire szil- és tölgyfák díszlenek. A legelökön azonban sehol sem láttam fát. A nagyobb legelőket részekre oszto válaszfalok legtöbbnyire kátránynyal bevont 7 láb magas deszkakerítésekből vagy helyenkint vasrácsból állanak. A legelőkön a leggyönyörűbb füvek tenyésznek és pedig oly buják, üdék és zamatosak, minőket azelőtt sohasem láttam. Az olaszországi Reugras igen nagyra beesültetik. A paddockokban rendszerint itatóváluk vannak, és pedig, a hol csak lehet 2 paddock közt van egy megerősítve ; ezek napjában egyszer töltetnek meg friss vizzel. A váluk többnyire vasból vannak, és közelükben álló apró, gyakran alig 2 lábnji magas kutakból vagy csövek közvetítésével egy meszebb levő kútból láttatnak el vizzel. Az ereszekben összegyűlő esővíz csövek vagy csatornák által a kutakba vezettetik és ott frissen tartatik, a honnan azután a lovak itatására ismét kimerik. A paddockokat minden évben, legkésőbben azonban minden két évben, megtrágyázzák s a hol szükséges fűmagot vetnek el. Ugyanazok télen a szarvasmarhának szolgálnak legelőül. A teli vérlovak tartása és táplálása Angliában egészben véve majdnem mindenütt egyenlő, s csak a részletekben tapasztalható itt-ott némi eltérés. Vezérelvek gyanánt a következőket lehet tekinteni : oly időben, midőn a tenyészlovak ereje saját táplálkozásukon kivül még más czélra is igénybe vétetik,

dus és tápláló, ha az nem követeltetik sovány és hüsitő táplálék nyújtandó nekik ; csikóknak annyi — de nem szerfelett hevitő táplálék, a mennyit csak kívánnak, és pedig olyan, mely a fejlődésükre szükséges anyagokat a legnagyobb mértékben magában foglalja, hogy éppen e fejlődés lehetőleg elömozdittassék. További követelmény ; sok üde és egészen tiszta lég, és különösen csikók részérc annyi mérsékelt mozgás, a mennyit a körülmények csak megengednek. Apalovak a fedezési idény alatt naponkint átlag 12 — 14 angol font zabot kapnak, a hidegebb hónapokban egy kevés borsót és árpát is ; némely helyütt az egész idény alatt zab árpával keverve jár nekik, borsó nélkül, és minden este lenmag-ital, ezenkívül lehető sok sárga-répa, de mosatlauul, és mihelyt E napon épen együtt ebédeltem öreg barátommal, midőn egy lovas bevágtatott az udvarra s lepattanván nyergéből, hirtelen benyitott hozzánk. Mind- I ketten jól ismertük őt. Keveset beszélő ember volt ez, ki minden hosszadalmas bevezetés nélkül előadta, hogy Tómmal nagy szcrenc-étlenség történt : lova egy korláton átbukva keresztcsontját törte, őt magát pedi^ eszméletlen állapotban vitték be egy közel eső majorházba. Ámbár nyolez mértföldnyi távolra volt e hely tőlünk, még abban az órában útnak indultunk fölkeresésére. Alig hiszem, hogy e lovaglásunk alatt csak húsz szót is váltottunk volna egymással. „Csudálatos,— motyogta az öreg mintegy magában — hogy ép ott kellett annak történnie." -— És valóban különös is volt az, hogy a baj ép ama majorságnál érte, hol az a vén gentleman lakott, kit leányával a findoni verseny alkalmával megjegyeztünk, és Tomot ép ama lakba ezipelték be eszméletlen állapotában, honnan öt mint ép, egészséges embert oly határozottan kitiltották. Midőn lova a korláton átugrott, a túlnan eső árokban megbotolva, elbukott; a ló nyakát szegte és a szegény Tomot, ki épen alája esett, élettelenül vonszolták ki s szálliták egy saraglyán az emiitett lakba. A leányka, — Torn szerelme tárgya — épen az ablaknál állott ; látta midőn kedvese alázuhant, vén mogorva atyja pedig ép az ajtóban állott, midőn az élettelen Tomot hozzá bevitték. Haragos érzületnek most nem volt helye. A hirtelen és szerencsétlen halállal kimúlt embernek hibáit egyszerre el szokták felejteni, s a vén ember elérzékenyülten rohant be a szalonba, egyetlen leányának vigasztalására. Lelkiismerete bántani látszott az öreget. Mit érzett ő e pillanatban, nehéz volna megmondani. Pedig mily rettentő ingerültségben volt, midőn a fiatal ember elől elzárta hajlékának ajtaját, esküdözve, hogy inkább halottnak óhajtja látni egyetlen gyermekét, mintsem olly ember nejének, kit ő aféle jött-ment s istentől elrugaszkodott embernek tartott ! Elgondolta most egyszerre, mennyit kellett szegény leányának szenvednie ama rettentő esküje óta ! És most ott feküdt a pamlagon egyetlen gyermeke eszméletlenül ; s kit ez egyedül szeretett — a férfi, mint halott került hajlékukba. Ott állott az őszhaju öreg megtörten, nyomorultan, kárhoztatva magát szigoráért. De nem akarjuk e szomorú történet leplét sokáig szellőztetni. Midőn én és Tom nagybátyja a majorház kapujához értünk, a lovász, ki lovainkat átvette, azt súgta nekünk, hogy Tom meghalt, midőn pedig az öreggel az előcsarnokban találkoztunk, megszoritá kezünket s szó nélkül vezetett be minket. A legkisebb szobában feküdt a szegény Tom egy ágyon. Ugy látszott, minden fájdalom nélkül való, rögtöni halál lepte meg ; arczának kifejezése mitsem változott el ; ép oly szilárdságot tanusitott az, mint a minőt az'életben visszatükrözött. Némi kis vér szivárgott ki orrán és ajkán, de ez gondosan le lett mosva s a ki őt ott nyugodt szelid arczával feküdni látta, alig hihette el, hogy pár órával előbb oly végzetes halállal mult ki. Nehéz volna lerajzolni a két öreg arczának kife" jezését, a mint Ők egymással szemközt állottak, de még bajosabb leendett eltalálni, minő érzelmek váltakoztak keblükben ez ünnepélyesen komoly pillanatban. Egészen megkönnyebbült lelkünk, midőn a halottas szobát oda hagyva, egy kis terembe léptünk. A leányka még mindig ájultan feküdt hálószobájában, hová bevitték s hol mindent elkövettek, hogy eszméletre hozhassák. Ama teremben, melybe viszavonultuuk, számosan voltak, kik a szerencsétlen esetnek szemtami voltak s annak részleteit nekünk elbeszélték. Mi lesz már most steeple-chase üukből a szegény Tom kimultával ? Az öreg nagybátya nem mondhatnók, hogy mélyen nem sajnálkozott öcscsének végzetszerű halálán, azonban nem kis gondot adott neki az is, hogy ki fogja már ezentúl a Herculest lovagolni. Még aznap este tiz órakor gyorskocsira ültem az állatorvossal együtt, hogy Bidefordba utazva, valamely ügyes lovart szerződtessek, a ki az ottani versenyen lovunkat győzelemre vezethesse. (Folyt, köv.)