Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-01-20 / 2. szám

FEBRUÁR 20. 1871. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. _13 tot ; ebhez járult még a sok nyul is, ugy hogy bár­mily szépen hajtott is falkánk, lia egy illy tengeri­földhöz értünk, a benne fekvő sok friss nyul meg­hiúsította még a reményét is a hallalinak. Mindezek daczára ernyedetlenül folytattuk vadászatainkat, biz­ván derék falkánkban, melly bizodalmunkat később fényesen igazolta is, napról-napra szebbnél szebb sportot nyújtván. Illy mostoha körülményekkel küzdve, jöttünk ösz­sze Hubertus napján Polgárdin, gr. Batthyányi László vendégszerető házánál. Három napig szakadó eső után, reggeli 10 óra felé az idő tisztulni kez­dett; 12 órakor vig reggeli után Lajos-majornak tartottunk nyulat keresni. Amint azonban az első vetésen át lovagolnánk, akaratlanul is egymásra néztünk ; lovaink t. i. majdnem térdig sülyedtek a felázott talajban. Innét a tarló földeknek tartottunk, kedvezőbb talajt keresve ; de csakhamar azon kelle­metlen tapasztalást nyertük, hogy ez még nehezebb az előbbinél. Ily körülmények közt vájjon követhet­jük-e a falkát? — volt a kérdések kérdése; de mi­előtt válaszolhattunk volna — egyszerre nyul ugrott a falka előtt, mely azonnal hangot adva, minket is maguk után ragadt. Tapsink egyenesen egy tengeri­földnek tartván, erősen szorítottuk őt s rövid lovag­lás után kezdettünk bizni, hogy majd valahogy csak eleviezkélünk falkánk után ; tapsink azonban meg­menekült. A tengeriföldet odahagyva, uj nyulat kerestünk s csakhamar találtunk is egyet. Ez a La­josmajortól Tarnóczának vitt bennünket, s a futam (5 rövid checkel) 1 óra 10 perczig tartott, s mind­nyájunk csodálkozására derék lovaink végig kibír­ták ezen feneketlen talajt. Meglátszott az egész „fielden", hogy tisztában van magával. Legtüzesebb lovasaink is már kezdettől fogva lovaikat tartva lo­vagoltak ; akadály volt elég ! Talán sok is, lia a talajt veszszük tekintetbe. Két különböző lovas ki­lencz izbeni bukását láttuk (magam is köztük vol­tam), de nem is volt csuda ; ily mély talajjal elég volt a „paeet" is tartani. Fáradt nyulunkat a tarnó­czai legelökön az eközben feltámadt-hideg felszél következtében elvesztettük. Innét hazatérve lepsényi tanyánkon gyűltünk össze, jó kedv s vig poharazás közt emlékeztünk meg távol levő vadászpajtásaink­ról. Adja Isten, hogy jövőre ismét együtt vadászva ünnepelhessük védszentünk évfordulóját. Nov. 5. találkozó Csab da. Másfél óráig kerestünk nyulat, végre találtunk egyet, ^e ezt egy tcngerifóldben csakhamar felváltottuk egy rókával. Izgalmas „Tally ho!" után, hévvel indultunk utána, a csabdai legelőkön végig s át a vasuttöltésen a Sár­rétbe ; innét, a Sárvizén átúszván, követve a falka ál­tal — kénytelenek voltunk Tácz faluba lovagolni, itt átkelve a hidon, beértük ugyan kopóinkat, de egy roppant terjedelmű kukoriczaföld biztos menedékül szolgált ravaszunknak minden üldözés ellen. Nov. 7. Csabda. Asárpentelei határban ugrott nyulunk20pareznyi futammal átkelt a Sárvizén, a fal­ka által követve, mi pedig a sárpentelei malomhoz voltunk kénytelenek lovagolni ; itt átkelve a túlpart­ra, iparkodtunk beérni falkánkat, nyulunk azonban az urhidai szőllökbe menekült. Masterünk e szőllőből kijövet egy régi betemetett kútba s z а к a d t 1 о v a s t ó 1, s csak lélekjelenlé­te és gyors segélyünknek köszönheti, hogy nagyobb baja nem történt. Nov. 8. Polgárdi. 1-ső hallallink, mely gyö­nyörű vadászatot nyújtott a sessio-földekröl Cséribe. Nov. 11-én Lepsény. Rövid, de csinos vadá­szat 2 hallalival. Nov. 12. Ecsi puszta. Idestova hajszolódva, a sok nyul miatt semmire sem mehettünk, mit annyi­val is inkább sajnáltunk, miután, ez egyetlen alkalom­mal lovagolt csak falkánk után Zichy Livia grófnő, s tán a rossz eredmény tarthatta vissza többszöri megjelenéstől, mit annyival is inkább sajnáltunk, mi­után ez alkalommal tapasztaltuk, hogy jelenléte, ke­cses és bátor lovaglása mennyire emelte és élénkité az egész „field"-et. Ez alkalommal egy nem mindennapi eseménynek voltam szemtanuja; ugyanis egyik „run" alkalmá­val a mellettem galoppirozó gr. Batthyányi Eleméi­lova a lárma elől vaczkába lapult nyúlnak vélet­lenül éppen derekára ugrott s azt letiporta. Igy jar a félénk megliunyászkodás. Kund Jenő. (Vége következik.) ! fentmaradt agár a maga nyulával a törvény értel­mében be nem számolt, a verseny' dij ezúttal ben­maradt, s uj verseny napul decz. 17-ik napja ugyan­azon terrenenumra tüzetett ki azon reménységben, hogy a rendkívüli esőzések miatt felette ellágyult ta­laj a téli évszak beálltával a futásra alkalmasabbá válik. Azonban a verseny nap elkövetkezvén, az idő és talaj ugyanaz maradt, de a szerencse ezúttal jobban kedvezett a már elsőizben is a díjra utoljára fenma­radt Domahidy István Lidérczének, mely a maga nyu­lával a szabályok értelmében beszámolván, a bíróság egyhangú ítélete folytán az angol gyártmányú diszes nyeregszerszámot elnyerte. Azonban az 5 frt betéteiből összegyűlt mintegy 70 frtot tevő „második dij" ismételve bennmarad­ván, ennek, s a jövő tételekből származó összegnek elnyerésére a társaság f. évi január 20-ik nap­ját Vállajra tűzte ki; melyre ezennel ugy az egyleti tagokat, mint a résztvenni kivánó vendégeket tisztelettel meghívja Domahidy Sándor egyleti jegyző. (Mint magánlevélben már tudattuk, e levél a pos­tán megkésve, csak 10-kén érkezett hozzánk, midőn 1-ső számunk már ki volt nyomva. Szükségesnek tar­tottuk azonban egész terjedelmében közölni, mint örvendetes jelét a mindenfelé ébredő sportszellemnek s reméljük hogy ezután gyakrabban is találkozunk ! Szerk.) áüatimliü s vadlássatfi Domaliida január 4. 1871. Tiszt, szerkesztő ur ! — Midőn van szerencsém tudomására juttatni, miszerint a megyénk kebelében régóta szunnyadó, s csak is egyes szenvedélyesebb egyének kitartásában öszpontosult, általuk szított sport-szellem ez idén lángra gyúlván, megyénk ve­terán s ujoncz agarászait felhevítve szabályozott egyesületbe olvasztotta : Egyszersmint az egyesület megbízásából a társulat eddigi működését a követ­kezőkben van szerencsém közzé tenni. 1870. novb. 10-én a meghatározott alapszabályok értelmében 10 frt évi egyleti dij lefizetése mellett a társaság Vetésben megalakulván, a verseny agarásza­tot a Szaniszlói homok területre novb. 27-ik napjára tűzte ki ; melly ugyanott a nevezett napon szabály­szerűen végbe ment ugyan, de mivel az utoljára A madarak költözése és az állatok téli dermedtsége. Az ösztön, mely öntudatosság nélkül vezérli az állatokat, a természet legcsodálatosb jelenségeinek egyike. Ez ösztön egy megfejtetlen talány, melyet az állati test és lélek működéséből nem tudunk ki­magyarázni. Igy például a kis csibe, mely még to­jásban van, épen a kellő időben töri át belülről gyenge csőrével a tojást, hogy kibújjék az uj világ­ra. A kis kacsa alig kibújva, azonnal a vizbe sza­lad, mitsem hajtva aggódó mostoha-anyjának (kot­lós-tyuk) jajveszéklésére. Hasonlóan a teknöcz is, alig kiköltve, megtalálja az egyenes utat a gyakr.au órányira fekvő tengerbe, bár útközben elég akadály tornyosul elébe. A hangya leginkább éjjel épiti boly­ját, s különösen, lia a föld gyenge esőtől nyirkos. A Itt volnánk tehát, s mintegy másfél puskalövésnyire előttük az egész csapat, de a bokrok közül nem ta­nácsos kilépni, inert megugrik, ha mindjárt Joe mö­gé rejtőzöm is, ki különben derék tuskó lenne minden tekintetben illy ezélra, ha csak annyira szagos nem volna dohány és whiskeytől — hogy még szél ellené­ben is riskirt dolog vele közelebb menni az állatok­hoz — inert megszimatolják. De mit volt mást tenni mint ravasz rókákként négykézláb tovább kúszni a legközelebbi bokrokig, onnan fel a balomra mászni s ott jó reménység fejében megfeküdni a közeledő falkát. Lassanként közelebb is sétált az, futóikat szét­terpesztve, mintha ők is kereplyéu sétálnának, mi nagyon emlékeztetett engem bécsi öreg kvártélyos asszonyomra, ha reggel a kávéval betotyogott. — Itt fenn, néhány bokortól fedve s szél ellenében az állatoktól — reménylhettiik : hogy ha meg nem lát­nak vagy neszeznek, több lövést is tehetünk rájok. Az amerikai iramszarvas ugyanis meghökken a lö­vésre, de csak akkor szökik meg, ha a vadászt meg­szimatolja vagy megpillantja. Egyelőre is neki ké­szültem a dolognak, s lőporos tülkömet, valamint golyós-zacskómat és fojtásaimat leraktam vidrabőr­sapkámra, valamint töltővesszőmet és kalapácsomat is, hogy kéznél legyenek. Végre az idősb dámák egyike lőtávolba érkezett, utánna az egész csapat közeledett ; az ünők és csa­posok vigan szökdécselvén a hóban, mig az erösb szarvasok és suták a bokrok ágain legelészve lassan sétikáltak felénk. Kőztük vagy 80 lépésnyire lehe­tett egy jól hizott villás, oldalát egészen felém adva s néhány rügy után ágaskodva. Az én régi löcslábam egyet pukkan, a szarvas egyet szökken s ugy buk­fenczezik hátra, hogy meg se moczczan. Az egész fal­ka pedig leretten és bámul. Sietve akarom tölteni puskámat hogy még egy lövést tehessek, midőn Joe mind a két csövét elpufogtatja, s ügyetlenségében, a mint visszafordul, ugy lök meg egy erős ágat, hogy egész hólavina zubog le kopasz fejemre s lőszeremre. Erre a zörejre állataink persze megsokalták a dolgot s ugy eltűntek, mint a tündérmesékben. Én se voltam rest s haragomban „auf gut wienerisch" jól összeszidtam Joet ostobaságáért, de ő csak bá­mult, s nagy karikára nyitott szemeivel mint egy kérdezni látszott — hogy mit jelentenek az idegen hangok. — Mikor aztán töltényeimet és golyóimat kiszedegettem volna a hóból, intettem Joenek, s le­mentünk elejtett szarvasom megtekintésére, inellyet, miután előbb vastag fenyőágyat készítettünk volna alája, azonnal fel is törtünk. Joe egy sutát lőtt be­teggé mint állitá, s mellyet, a sebvéren haladva, min­tegy 500 lépésnyire fel is találtunk dermedten. Ezt is mindjárt feltörtük, s az én szarvasomhoz vonszol­tuk, hol annak agancsait kivágva, csuháját lehuztuk s az egészet feltagolván, villáival együtt az izletesb részeket, mint р. о. a remeket és ezombokat, s pár velős csontot az állatok csuhájába takarva — ágak­ból és gályákból improvisált boronára raktuk, s elébe fogván Joet mint egy remorqueurt, vadászkas­télyunk felé baktattunk — a feltünedező csillagok fé­nyénél. — Karácsony estéje volt. Nem sokára ismét vigan pattogott a tüz, s mire I jó átmelegedtünk s kipihentük magunkat, elkészült I szarvas-sültünk is, mellynél izeletesbbet Európa va­lamenyi vendéglőjében sem találtam volua kará­csony estéjére — arra fogadok. Én legalább azt állí­tom, hogy egy darab earibu-stoak, szarvas velővel à point sütve — olly valami finom dolog, mellynek készítési titkáért Európában a vendéglősök hajba­mennének egymással. Joe is hasonlóan látszott gon­dolkodni, mert ugyancsak tömte magába az Ízletes falatokat, hogy szemei dülledtek bele. Odahaza talán kényelmesb és melegebb szobában lettem volna karácsony estéjén, valószínűleg valami fekete hallal traktáltak-, egy üveg gumpoldskirchenit ittunk-, s néhány óráig kártyáztunk volna dióért ; — hanem én azt mondom, hogy igy jobban tetszett nekem karácson estéje ; — e hófalak, a zúzmarás erdő itt köröskörül, a pattogó tüz s a fénylő csilla­gok — ezek adják az igazi vadász-karácsont. A pe­csenye — mint mondom — kitűnő ; forró grog volt elég, a lobogó boróka-fenyő pedig olly pompásan illa­tozott és künn olly szépen vonitottak a rókák — mintha lakodalmuk lett volna. Hallottam én már rosszabb muzsikát is életemben. Másnapra ébredve, olly zimankós és hóviharos időnk lett, hogy sietve felkerekedtünk s örültünk, hogy vadászatunk eredményével még idejekorán — a mindent eltemető hófuvatagok elől — Chatambe visszatérhettünk. J. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom