Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871
1871-01-20 / 2. szám
FEBRUÁR 20. 1871. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. _13 tot ; ebhez járult még a sok nyul is, ugy hogy bármily szépen hajtott is falkánk, lia egy illy tengeriföldhöz értünk, a benne fekvő sok friss nyul meghiúsította még a reményét is a hallalinak. Mindezek daczára ernyedetlenül folytattuk vadászatainkat, bizván derék falkánkban, melly bizodalmunkat később fényesen igazolta is, napról-napra szebbnél szebb sportot nyújtván. Illy mostoha körülményekkel küzdve, jöttünk öszsze Hubertus napján Polgárdin, gr. Batthyányi László vendégszerető házánál. Három napig szakadó eső után, reggeli 10 óra felé az idő tisztulni kezdett; 12 órakor vig reggeli után Lajos-majornak tartottunk nyulat keresni. Amint azonban az első vetésen át lovagolnánk, akaratlanul is egymásra néztünk ; lovaink t. i. majdnem térdig sülyedtek a felázott talajban. Innét a tarló földeknek tartottunk, kedvezőbb talajt keresve ; de csakhamar azon kellemetlen tapasztalást nyertük, hogy ez még nehezebb az előbbinél. Ily körülmények közt vájjon követhetjük-e a falkát? — volt a kérdések kérdése; de mielőtt válaszolhattunk volna — egyszerre nyul ugrott a falka előtt, mely azonnal hangot adva, minket is maguk után ragadt. Tapsink egyenesen egy tengeriföldnek tartván, erősen szorítottuk őt s rövid lovaglás után kezdettünk bizni, hogy majd valahogy csak eleviezkélünk falkánk után ; tapsink azonban megmenekült. A tengeriföldet odahagyva, uj nyulat kerestünk s csakhamar találtunk is egyet. Ez a Lajosmajortól Tarnóczának vitt bennünket, s a futam (5 rövid checkel) 1 óra 10 perczig tartott, s mindnyájunk csodálkozására derék lovaink végig kibírták ezen feneketlen talajt. Meglátszott az egész „fielden", hogy tisztában van magával. Legtüzesebb lovasaink is már kezdettől fogva lovaikat tartva lovagoltak ; akadály volt elég ! Talán sok is, lia a talajt veszszük tekintetbe. Két különböző lovas kilencz izbeni bukását láttuk (magam is köztük voltam), de nem is volt csuda ; ily mély talajjal elég volt a „paeet" is tartani. Fáradt nyulunkat a tarnóczai legelökön az eközben feltámadt-hideg felszél következtében elvesztettük. Innét hazatérve lepsényi tanyánkon gyűltünk össze, jó kedv s vig poharazás közt emlékeztünk meg távol levő vadászpajtásainkról. Adja Isten, hogy jövőre ismét együtt vadászva ünnepelhessük védszentünk évfordulóját. Nov. 5. találkozó Csab da. Másfél óráig kerestünk nyulat, végre találtunk egyet, ^e ezt egy tcngerifóldben csakhamar felváltottuk egy rókával. Izgalmas „Tally ho!" után, hévvel indultunk utána, a csabdai legelőkön végig s át a vasuttöltésen a Sárrétbe ; innét, a Sárvizén átúszván, követve a falka által — kénytelenek voltunk Tácz faluba lovagolni, itt átkelve a hidon, beértük ugyan kopóinkat, de egy roppant terjedelmű kukoriczaföld biztos menedékül szolgált ravaszunknak minden üldözés ellen. Nov. 7. Csabda. Asárpentelei határban ugrott nyulunk20pareznyi futammal átkelt a Sárvizén, a falka által követve, mi pedig a sárpentelei malomhoz voltunk kénytelenek lovagolni ; itt átkelve a túlpartra, iparkodtunk beérni falkánkat, nyulunk azonban az urhidai szőllökbe menekült. Masterünk e szőllőből kijövet egy régi betemetett kútba s z а к a d t 1 о v a s t ó 1, s csak lélekjelenléte és gyors segélyünknek köszönheti, hogy nagyobb baja nem történt. Nov. 8. Polgárdi. 1-ső hallallink, mely gyönyörű vadászatot nyújtott a sessio-földekröl Cséribe. Nov. 11-én Lepsény. Rövid, de csinos vadászat 2 hallalival. Nov. 12. Ecsi puszta. Idestova hajszolódva, a sok nyul miatt semmire sem mehettünk, mit annyival is inkább sajnáltunk, miután, ez egyetlen alkalommal lovagolt csak falkánk után Zichy Livia grófnő, s tán a rossz eredmény tarthatta vissza többszöri megjelenéstől, mit annyival is inkább sajnáltunk, miután ez alkalommal tapasztaltuk, hogy jelenléte, kecses és bátor lovaglása mennyire emelte és élénkité az egész „field"-et. Ez alkalommal egy nem mindennapi eseménynek voltam szemtanuja; ugyanis egyik „run" alkalmával a mellettem galoppirozó gr. Batthyányi Eleméilova a lárma elől vaczkába lapult nyúlnak véletlenül éppen derekára ugrott s azt letiporta. Igy jar a félénk megliunyászkodás. Kund Jenő. (Vége következik.) ! fentmaradt agár a maga nyulával a törvény értelmében be nem számolt, a verseny' dij ezúttal benmaradt, s uj verseny napul decz. 17-ik napja ugyanazon terrenenumra tüzetett ki azon reménységben, hogy a rendkívüli esőzések miatt felette ellágyult talaj a téli évszak beálltával a futásra alkalmasabbá válik. Azonban a verseny nap elkövetkezvén, az idő és talaj ugyanaz maradt, de a szerencse ezúttal jobban kedvezett a már elsőizben is a díjra utoljára fenmaradt Domahidy István Lidérczének, mely a maga nyulával a szabályok értelmében beszámolván, a bíróság egyhangú ítélete folytán az angol gyártmányú diszes nyeregszerszámot elnyerte. Azonban az 5 frt betéteiből összegyűlt mintegy 70 frtot tevő „második dij" ismételve bennmaradván, ennek, s a jövő tételekből származó összegnek elnyerésére a társaság f. évi január 20-ik napját Vállajra tűzte ki; melyre ezennel ugy az egyleti tagokat, mint a résztvenni kivánó vendégeket tisztelettel meghívja Domahidy Sándor egyleti jegyző. (Mint magánlevélben már tudattuk, e levél a postán megkésve, csak 10-kén érkezett hozzánk, midőn 1-ső számunk már ki volt nyomva. Szükségesnek tartottuk azonban egész terjedelmében közölni, mint örvendetes jelét a mindenfelé ébredő sportszellemnek s reméljük hogy ezután gyakrabban is találkozunk ! Szerk.) áüatimliü s vadlássatfi Domaliida január 4. 1871. Tiszt, szerkesztő ur ! — Midőn van szerencsém tudomására juttatni, miszerint a megyénk kebelében régóta szunnyadó, s csak is egyes szenvedélyesebb egyének kitartásában öszpontosult, általuk szított sport-szellem ez idén lángra gyúlván, megyénk veterán s ujoncz agarászait felhevítve szabályozott egyesületbe olvasztotta : Egyszersmint az egyesület megbízásából a társulat eddigi működését a következőkben van szerencsém közzé tenni. 1870. novb. 10-én a meghatározott alapszabályok értelmében 10 frt évi egyleti dij lefizetése mellett a társaság Vetésben megalakulván, a verseny agarászatot a Szaniszlói homok területre novb. 27-ik napjára tűzte ki ; melly ugyanott a nevezett napon szabályszerűen végbe ment ugyan, de mivel az utoljára A madarak költözése és az állatok téli dermedtsége. Az ösztön, mely öntudatosság nélkül vezérli az állatokat, a természet legcsodálatosb jelenségeinek egyike. Ez ösztön egy megfejtetlen talány, melyet az állati test és lélek működéséből nem tudunk kimagyarázni. Igy például a kis csibe, mely még tojásban van, épen a kellő időben töri át belülről gyenge csőrével a tojást, hogy kibújjék az uj világra. A kis kacsa alig kibújva, azonnal a vizbe szalad, mitsem hajtva aggódó mostoha-anyjának (kotlós-tyuk) jajveszéklésére. Hasonlóan a teknöcz is, alig kiköltve, megtalálja az egyenes utat a gyakr.au órányira fekvő tengerbe, bár útközben elég akadály tornyosul elébe. A hangya leginkább éjjel épiti bolyját, s különösen, lia a föld gyenge esőtől nyirkos. A Itt volnánk tehát, s mintegy másfél puskalövésnyire előttük az egész csapat, de a bokrok közül nem tanácsos kilépni, inert megugrik, ha mindjárt Joe mögé rejtőzöm is, ki különben derék tuskó lenne minden tekintetben illy ezélra, ha csak annyira szagos nem volna dohány és whiskeytől — hogy még szél ellenében is riskirt dolog vele közelebb menni az állatokhoz — inert megszimatolják. De mit volt mást tenni mint ravasz rókákként négykézláb tovább kúszni a legközelebbi bokrokig, onnan fel a balomra mászni s ott jó reménység fejében megfeküdni a közeledő falkát. Lassanként közelebb is sétált az, futóikat szétterpesztve, mintha ők is kereplyéu sétálnának, mi nagyon emlékeztetett engem bécsi öreg kvártélyos asszonyomra, ha reggel a kávéval betotyogott. — Itt fenn, néhány bokortól fedve s szél ellenében az állatoktól — reménylhettiik : hogy ha meg nem látnak vagy neszeznek, több lövést is tehetünk rájok. Az amerikai iramszarvas ugyanis meghökken a lövésre, de csak akkor szökik meg, ha a vadászt megszimatolja vagy megpillantja. Egyelőre is neki készültem a dolognak, s lőporos tülkömet, valamint golyós-zacskómat és fojtásaimat leraktam vidrabőrsapkámra, valamint töltővesszőmet és kalapácsomat is, hogy kéznél legyenek. Végre az idősb dámák egyike lőtávolba érkezett, utánna az egész csapat közeledett ; az ünők és csaposok vigan szökdécselvén a hóban, mig az erösb szarvasok és suták a bokrok ágain legelészve lassan sétikáltak felénk. Kőztük vagy 80 lépésnyire lehetett egy jól hizott villás, oldalát egészen felém adva s néhány rügy után ágaskodva. Az én régi löcslábam egyet pukkan, a szarvas egyet szökken s ugy bukfenczezik hátra, hogy meg se moczczan. Az egész falka pedig leretten és bámul. Sietve akarom tölteni puskámat hogy még egy lövést tehessek, midőn Joe mind a két csövét elpufogtatja, s ügyetlenségében, a mint visszafordul, ugy lök meg egy erős ágat, hogy egész hólavina zubog le kopasz fejemre s lőszeremre. Erre a zörejre állataink persze megsokalták a dolgot s ugy eltűntek, mint a tündérmesékben. Én se voltam rest s haragomban „auf gut wienerisch" jól összeszidtam Joet ostobaságáért, de ő csak bámult, s nagy karikára nyitott szemeivel mint egy kérdezni látszott — hogy mit jelentenek az idegen hangok. — Mikor aztán töltényeimet és golyóimat kiszedegettem volna a hóból, intettem Joenek, s lementünk elejtett szarvasom megtekintésére, inellyet, miután előbb vastag fenyőágyat készítettünk volna alája, azonnal fel is törtünk. Joe egy sutát lőtt beteggé mint állitá, s mellyet, a sebvéren haladva, mintegy 500 lépésnyire fel is találtunk dermedten. Ezt is mindjárt feltörtük, s az én szarvasomhoz vonszoltuk, hol annak agancsait kivágva, csuháját lehuztuk s az egészet feltagolván, villáival együtt az izletesb részeket, mint р. о. a remeket és ezombokat, s pár velős csontot az állatok csuhájába takarva — ágakból és gályákból improvisált boronára raktuk, s elébe fogván Joet mint egy remorqueurt, vadászkastélyunk felé baktattunk — a feltünedező csillagok fényénél. — Karácsony estéje volt. Nem sokára ismét vigan pattogott a tüz, s mire I jó átmelegedtünk s kipihentük magunkat, elkészült I szarvas-sültünk is, mellynél izeletesbbet Európa valamenyi vendéglőjében sem találtam volua karácsony estéjére — arra fogadok. Én legalább azt állítom, hogy egy darab earibu-stoak, szarvas velővel à point sütve — olly valami finom dolog, mellynek készítési titkáért Európában a vendéglősök hajbamennének egymással. Joe is hasonlóan látszott gondolkodni, mert ugyancsak tömte magába az Ízletes falatokat, hogy szemei dülledtek bele. Odahaza talán kényelmesb és melegebb szobában lettem volna karácsony estéjén, valószínűleg valami fekete hallal traktáltak-, egy üveg gumpoldskirchenit ittunk-, s néhány óráig kártyáztunk volna dióért ; — hanem én azt mondom, hogy igy jobban tetszett nekem karácson estéje ; — e hófalak, a zúzmarás erdő itt köröskörül, a pattogó tüz s a fénylő csillagok — ezek adják az igazi vadász-karácsont. A pecsenye — mint mondom — kitűnő ; forró grog volt elég, a lobogó boróka-fenyő pedig olly pompásan illatozott és künn olly szépen vonitottak a rókák — mintha lakodalmuk lett volna. Hallottam én már rosszabb muzsikát is életemben. Másnapra ébredve, olly zimankós és hóviharos időnk lett, hogy sietve felkerekedtünk s örültünk, hogy vadászatunk eredményével még idejekorán — a mindent eltemető hófuvatagok elől — Chatambe visszatérhettünk. J. Z.