Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-12-20 / 46. szám

N OVEMBER 20. 1871. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 305 Pest egyébiránt most nem szenved vadban hiányt, vasúton, szekéren mindenfelül tódul, s a városháztéren , Fuchsbergerék vadkereskedése előtt kifüggesztett zergék, vadkanok, őzek, túzokok s egyéb a fővárosi nemzedék előtt ismeretlen állatok napestig elég bámulót csöditnek s sok mulatságos élczet improvisálnak. Különben Fuchsberger vadaskamráját szárazi és vízi szárnyasai miatt zoologjainknak is figyelmébe ajánlanánk. A város egyéb vadaspiaezain : Dunapart, két nyul utcza, István tér, máinem olly nagy a tarkaság, ezeknél csak „tapsi" ismeretes szürke irhája csüng tuczat számra az alföldi sátoroskocsik oldalain, s csak elvétve látható itt-ott egy túzok, vadlúd stb. A mult betekben a tatai vadasban a meddő suták kerültek puskavégre, Szluháék tolnai pusztáin pedig a tenyésztett vaddisznók kalapács alá! Minek is volna e jámborokra a puskaport vesztegetni, a fővárosi Stammgast egyenlő igazhitüséggel költi el „schwarzwildjét" akár a tamási erdőkben lőtték, akár a kőbányai állásokban késelték le. Különben a vadhús elkészítésében a pesti vendéglősök nem igen excellálnak ; nekik mindegy : bornyu-schnitzli vagy fáczánypeesenye ; kivételt talán az egy „Borsajtó" vendéglőse képez, ki maga is sokáig Albert főbg konyhamestere volt ; ő a vadludat is delicattá tudja praeparirozni ; fogoly, vadkacsa stb. pecsenyéi pedig valódi vadász-gourmandiessel ke'szitvék. Leghiresebb azonban „rostbeuf"-ja, s e miatt megvannak az ő saját törzsvendégei, kik hetenként szerdán gyűlnek össze, köztük egy 8—10 tagból álló compania, mellynek saját statutumai és szertartásai vannak ez étkezés körül , van nekik saját pinczemesterük s „Grosz-Siegelbewahrer"-jük ; szóval ez egylet a jó étkezés már annyira kiveszendőben volt eultusát tehetsége szerint ápolni törekszik. Tagjai a főváros ismertebb főtisztviselői és gazdag magánzóiból áll (Th.E.v. k., H. G. kvk., V.R. zen., Dr. M.) s működésük eredménye szépen domborodó embompointjukról felismerhető. De hogy ismét а vadhúsra térjünk : készítésében mégis legrosszabbak nagy vendéglőink, kivéve az Európát és Frohnert. Egyik dunaparti hotelünkben mosolyognunk kellett a múltkor egy szegedi család ijedtségén (B Z. és leánya), kik vadkacsát rendelvén, а várt ízletes sült helyett — inkább főtt mint sült és Ízetlen sauceal leöntött csodát kaptak, mellyhez ráadásul narancs-szeletek voltak ! Már most képzelhetjük a jó porhanyós sülthöz szokott magyar ember megbotránkozását ! neki kacsahúst szószszal és narancscsal ! Mikor tanulják már meg vendéglőseink, hogy a magyar sült sokkal izletesb, mint a bosszú 1ère eresztett s dunstolt franczia. No de majd máskor erről többet. Nyilas. Mit kaptam első vadkanomért. (Elbeszéli a wildbahni föerdész) 18... évi octóber havában még otthon voltam atyámnál, Wolfsgarten vadászkastélyban Langen mellett; 15-ik évemet értem el akkor, s minthogy nagy előszeretettel viseltettem a vadászat iránt, atyám mindig magával vitt; nemegyszer egymagam is tettem kirándulásokat, s bár kezdő voltam csak, a nyulat, foglyot vagy szalonkát ritkán hibáztam el. Ugyanekkor egy hatalmas vaddisznó barangolt vidékünkön, melly majd itt, majd amott jelentkezett, atyámnak is volt a vadászlaktól nem meszszire burgonyaföldje, melyet már párszor látogatásával megtisztelt és nem esekély kárt tett benne, ugy, hogy éjjel többször engem állítottak ki őrül. Miután lakásunk egy nagyobb terjedelmű, számos melléképülettel biró vadászkastély volt, melly gyakori javitásokat igényelt, rendszerint egy langeni kőmives volt ezek véghezvitelével megbízva, kinek három fiával igen meghitt lábon állottam ; a legidősebb éppen akkor nősülvén, lakzijáva engem is meghitt, de atyám sehogyse akarta megengedni hogy elmenjek, s midőn kéréseimmel már nagyon elzaklattam, mindjárt ebéd után bosszúsan a mellékszobába parancsolt azon meghagyással, hogy az asztalon fekvő kimutatást irjam le. Ez persze épense'ggel nem volt ínyemre, minthogy pedig atyám szobája börtönömnek közvetlen szomszédságában volt, rendes úton nem menekülhettem ; azon törtem hát fejemet, mit tevő legyek, s miután két borzeb és kis vadászfegyverem szintén e szobában volt, bátor elszántsággal az ablakon ugrottam ki, s nem mult belé 5 perez, mire fegyverrel vállamon, két kutyám kíséretében a közel erdőnek tartottam, azon szándékkal, hogy az ott levő rókabarlangokat veszem szemügyre, s ha lehet rókát lövök. Lefűzvén mindkét ebet, nem sokára egy rókát kergettek fel és búvójába' szoritották ; hol az egyik tacskó, szokása szerint, mindaddig csaholt, mig atyám vagy én hozzáértünk ; mielőtt utána mehettem volna, épen egy elkerülhetlen természet parancsolta szükségletnek tettem eleget, midőn a másik borzeb is hirtelen mutatva magát, egy szemközti sürüsbe futott, s ott erősen csaholt. Nem sok súlyt fektettem eleinte e jelenségre, mert ezen kutyában kevésbbé lehetett megbizni, s úgy hittem, hogy fatalvajt láthatott; de nem igy volt, a kutya folyton csaholt, s nagy meglepetésemre egyszerre csörtetést hallok, a kutyát a siirüsböl sietve kiiramlani látom, utána pedig kibukkan egy roppant vaddisznó. Nem törődve derangirozott toilettemmel 3-mas számú söréttel töltött fegyverem után nyúlok, s lábaim közé osont ebemet elrúgva, a 10 lépésnyire közeledett emsét vérten lövöm, mire az legnagyobb örömömre összerogyott s többé nem mozdult. — Egy pillanatig se kétkedtem, hogy a sokszor emlegetett nagy vaddisznót ejtettem el, s mihelyt izgatottságom és örömem kissé csillapúit , toilettemet rendbe szedve, haza siettem, és atyámat, ki engem még az íróasztal mögött vélt, azon hírrel leptem meg, hogy a vaddisznót elejtettem. Mellőzöm az első magyarázatokat, melyekhez atyám nádpálezája is hozzászólt, s miután anyám sokszor tapasztalt bölcs interventiójának sikerült az öreg úr haragját lecsillapítani, körülményesen beszéltem el a történteket, mire mindketten szekér kíséretében kimentünk a helyszinére a vaddisznót hazaszállitandók. Csak nagy nehezen tudtuk a kocsissal együtt hárman a szekérre felrakni , mert a disznó, mint később láttuk, három mázsánál többet nyomott ; megjegyzem, hogy csak 3 serétszem hatolt koponyájába. Atyám később Knapp mitteldicki főerdésznek megtette ez eset felöl hivatalos jelentését, mert azon terület, hol a vaddisznót elejtettem, a Hessen Darmstadt nagyherezegségbeli udvari vadászathoz tartozott, ki mint mondta „bátor magam viseletéért" egy koronatallérral ajándékozott meg, és arról biztosított, hogy a törvényes vadbért később megkapom ; nem akartam neki megmondani, hogy azt atyám ütlegek alakjában rögtön kiadta volt. Hogyan izlik a schnepf? (Ugyanattól.) A húszas években tavaszkor szalonkavadászatra kaptam meghívást ; de egész nap, és pedig mindjárt kezdetben egyetlenegy szalonkát láttunk csak, melly el is esett, s minthogy a szalonkaidénynek még nagyon is elején voltunk, az ejtett egyetlenegy szalonkát ritkaságnak tekintettük, és olly megjegyzéssel adtuk át a felügyelőnek, vigyázna jól, bogy baj ne érje ; ez tehát azon meghagyással adta át а szalonkát 11 éves fiának, hogy azt egész nap kezéből ki ne adja. A vadászat befejeztével, midőn a gyerköcze a szalonkát visszaszolgáltatta, kitűnt, hogy a hosszucsörű béllyuka tallér nagyságra tollaitól meg van fosztva és nedves; teljesen megfoghatlan volt mindnyájunk előtt, hogy történhetett ez. Nyolcz nappal ezután ugyan-e társasággal ismét szalonkákra vadásztam, s ez alkalommal a jó szalonkapecsenye és hulladéka volt beszédünk tárgya, midőn a felügyelő kételyeit fejezte ki az iránt, hogy a szalonka hulladéka csakugyan oly jó volna, milyennek általánosan állítják, mert, ugy mond, fiam a nyolcz nappal ezelőtt ejtett szalonka hulladékát kipréselte és kiszopta, de jónak egyátalján nem találta. Ezzel természetesen megvolt fejtve a múltkori talány. Rókafiat ápoló szaka. Jansen Frigyes, a Holsteinban fekvő bimothleni uradalom vadásza beszéli, hogy 1870. april 18-án, két borzebével és vizslájával, melly pár nappal az alábbi kis történet előtt vesztette el kölykeit — az erdőbe ment egy rókaverem látogatására. A tacskókat kétfelöl a lyukba eresztvén, nem sokára hallotta nyifogásukból, hogy ráakadtak rókakomára, s igy a megfelelő ponton ásatni kezdte a lyukat. E közben a borzebek mozgásából, csaholása és nyifogásából, mint az illyenekben jártas ember kiösmerte, hogy ebei fiatal rókák bőrét szabdalják , az öregek alkalmasint nem levén honn, különben nagyobb lárma lett volna odabenn. Mikor már odáig jutottak az ásással, hogy a barlangba vezető folyosót is elérték, kiparancsolta a borztacskókat s pórázra vette. A folyosó egyik nyilását pedig betömette, hogy ez oldalról el ne illanhassanak a rókák, mig а másik felől hosszú kampóval akard a komákat kihúzogatni, mi azonban hosszas keresés után sem sikerült. Ekkor vizsla szukáját biztatá, hogy hozza ki a rókafiukat. A szuka be is ment, s csakhamar egy fiatal, alig 4 hetes rókakölyökkel tért vissza, mellyet letéve, szaglászni s azután nyalogatni kezdett, mindenkép fel akarván ébreszteni ; alkalmasint saját kölykeire gondolt. Ismét a barlangba küldve, egy másik, szintén agyonnyomott rókakölyköt vonszolt elő ; végre pedig egy harmadikat, melly azonban még életben volt. Ezt maga alá vette s melengetni és nyalogatni kezdte, az pedig azonnal emlőit kérésé, mit a szuka egész készséggel engedett át neki szopás végett. A két borztacskó ugyan morgott a különös barátság láttára, s valószínűleg egészen más tanácsot osztogattak kutya-dialectusukbau a szukának, azonban se a szuka, se a vadász nem hallgattak reájuk, úgyannyira, hogy ez utóbbi vadásztáskájába vévén a rókafiut, haza vitte, s a gyerekek nagy örömére, még az nap egy pohár bor mellett meg is keresztelte azt „Reinhard" névre, tovább is a fiatal szuka dajkaságára bizván, melly fogadott-anyai szerepét egész híven teljesítette mellette. A fiatal róka csakugyan megélt, s pár hónapig a gyerekek és a szuka legjobb mulatságát képezé, csak a kurta lábu borztacskók nem méltaták őt barátságukra ; s igazuk volt, mert a fiatal koma ősz felé már megunván a gyerekjátékot s a korpacziberét, a háziasszony együgyü csirkéi után ólálkodott s kimutatta fogafehérét, de in flagranti rajta kapatván, a seprőnyélt kapta „dessertnek"; mellyen hihetőleg megboszankodván, minden búcsúszó nélkül kereket oldott. y © g y © 8. Király 0 Felsége kedden Neubergbe érkezett vadászatra. A walesi herczeg állapota, kinek halálos betegségben volta olvasóink előtt eléggé ismeretes — lassan bár, de folyvást javul. AdolphuS I. — Hogy ki ez az uj potentát? Majd meghalljuk mindjárt. Párisból irja egy sportkedvelő : „Pár nap előtt teltek le a vadász-contractusok, midőn a marlyi praefectus hirtelen távirati tudósítást kap, hogy a marly-i vadászatot ne adja haszonbérbe. Miért ? ... Mert Marly .. . elnöki vadászhelylyé van kiszemelve ! Adolphus primus épen most rendezi be udvarát, s a ki udvart tart, annak természetesen vadászatokat is kell tartani, ha mindjárt az esernyő szokottabb kézifegyvere volt eddig, mint a puska. Egyébiránt, mint hallom, a petit Präsident sokáig habozott Rambouillet és Marly közt, mig utoljára ez utóbbira határozta magát ; mondják, hog}' ez elhatározására nem kis befolyással volt egy herczeg, ki most a napi politikában is szerepel, s kinek igen fáj a foga e pompás uradalomra, és igy