Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-03-20 / 8. szám

MAUTIUS 20. 1871. iiyet. A gümüri, liptói, szepesi, beregi és marmarosi t. cz. olvasóinkat és vadászainkat, kik nagy vadászatunk e legkitűnőbb szárnyasa iránt csak némi érdekeltséggel vannak, tapasztalataik és élményeik szives közlésére tisztelettel felkérjük. A vadak jogosultsága az óvásidényre gazdasági szempontból. A képviselőház mult novemberi egyik ülésén Halász B. és társai egy ujabb vadászati törvényjavaslatot nyújtottak be a már meglevő báromhoz. Hosszadalmas volna itt e munkálatot egész terjedelmében bonczolgatni ; olvasóink ugy is ismerik azt közlésünk után*) csupán a vadóvás-idény megszüntetését czélzó részére volna itt pár észrevételünk. Különös iróniája a sorsnak, hogy most, midőn e törvényjavaslat benyújtói által is kétségtelenül a polgári szabadság netovábbjaként ismert északamerikai államok is belátják a korlátlan vadászati tilalom hiányának káros voltát — mert veszik észre, hogy egyrészt oly hires vadállományuk teljesen tönkre megy, más részről pedig mezei gazdaságuk, különösen gabna és gyümölcs terinelésök a szárnyasvadak korlátlan lövöldözése és irtása folytán az elszaporodott férgek által végkipusztulással fenyegettetik: nálunk találkoznak emberek, kik nem annyira talán rosszakaratból, mint a kárnak— mit javaslatuk elfogadásával okozhatnának — nem ismerésével, éppen a vadóvás időt kivánják megszüntetni, s javaslatukat azon naiv okoskodással támogatni, hogy „minden ember legjobban tudja mi hasznos neki, s maga kárát nem akarja", — továbbá „ha el lehet tiltani a birtokost hogy vadját tetszése szerint akkor lőhesse le midőn akarja, ugy szelid állatainak leölésében is ép olly joggal korlátoltathatnék az állam által, pedig ez még soha semmiféle törvényhozásnak sem jutott eszébe." — Ezekre röviden csak annyit, liogy először is — nem minden embernek van elég ismerete annak megítélésére: niilly fontos szerepet játszanak a szabadon tenyésző állatok a természet és gazdaságban (mint majd alább kifejtjük), s liogy éppen ebben különböznek a házi állatoktól azáltal, liogy üldözésük vagy kiirtásukkal a közjólét szenved, s ezért van joguk az óvási idényre, még a házi állatok, kiknek életviszonyait a naponta vele foglalkozó gazda ismeri, s kik csak is neki hajtanak hasznot -— nem szükség, bogy illy tilalom alatt álljanak. Sajnos, hogy nálunk még nagyon csekély gond fordittatik az állatok életének tanulmányozására. Kinek j ut eszébe ellesni házi és családi éltüket, küzdelmeiket, vadászataikat ? Ki törődik azzal, liogy a természet háztartásában minő szerep jutott a magasban kóválygó sasnak, a lomberdő hüs árnyában dalló madárnak, a bozót között elrejtődző sünnek, a vakondnak, eme született árkásznak ; amaz ezer meg ezer csúszó, mászó, röpkedő rovarnak, mellyek milliói földet, szirtet, füvet, gabonát, fát ellepnek ? Ki teszi itt tanulmánya tárgyává azt az örökön folyó érdekes harezot, mit a különböző állatok a létérti ne liéz küzdelemben egymás ellen vívnak. Es ha alig találkozik hazánkban ember,ki mind ezt maga észlelné,milly kevés azoknak száma is, kik az állatvilág életének kiilön*) Lapunk mult évi 33. számában jelent meg. Szerk. böző mozzanataival legalább könyvekből megismerkedni óhajtanának ; pedig mennyi élvet nyújt az illy észlelés és tanulmány, e mellett minő nagy fontossággal bir a mezei gazda-, az erdész-, vadász-, iparos- és kereskedőre nézve is. Ne tekintsünk egyelőre mást, mint a rovarvilágot, s bámulat és rémület fog el, látva, bogy ép a p arány-él et milly száz meg száz különböző alakban jelentkező, iszonyú pusztításokat képes rövid idő alatt tenni, liogy azok miatt egész vidék vagy ország lakossága az éhhalál veszélyének van kitéve. Némelly apró rovarok a házi állatokat támadják meg, s a baromtenyésztésre rendkivül károsan folynak be ; igy nálunk az alsó Duna mentében az alig másfél vonalnyi goll a bácsi (vagy kolumbácsi) szúnyog (Simulia Kolumbacensis Fabr.) némelly évben töméntelen számmal jelenve meg : Arad, Versetz és Temesvár környékén, Zaránd- és Hunyadmegyékben, szúrásaival egyegy megyében több százra menő szarvas-marhát halálra gyötör; például 18G7 május havában olly nagy számmal lepték el Hátszeg vidékét, hogy a marhákat nem lehetett a legelőre kiereszteni, s a szántással pár hétig kénytelenek voltak felhagyni ; csak futólag említem meg a lovakat kinzó Gastrus equit, a gímszarvason élődő H y p о d e r m a A с t a e о r t. „Sokkal tetemesebb s érzékenyebb azonban azon kár, melylyel gazdasági növényeink pusztitása által mindennapi kenyerünket veszélyeztetik. Még a liázi állatainkra nézve ártalmas rovarok, a félröpüek (Hemiptera) rendébe tartozó SZÍVÓ tetvek (Pediculini) s az egyenesröpiiekhez (Orthoptera) sorakozó rágó tetvek (Mallophagae) kivételével valamenynyien a kétröpiiek rendéhez tartoznak : a ddig a rovarok csaknem val a menynyi rendében fordulnak elő olly kártékony fajok, mellyek gazdasági növényeinket tizedelik, s a gyökértől elkezdve a li i m p о r i g nincs olly része a növénynek, mely a legkülönfélébb rovarálczák- és alakoknak tápszerül nem szolgá 1n a. Ha számba veszszük az egyes növényeken élődő rovarfajokat, valóban bámulatos eredményre jutunk : igy Kaltenbach szerint a középeurópai fenyii (Pinns) fajokon 291, a nyárfákon (Populus) 251 , a nyírfán 243, szilván (Prunus) 225, a körtefán 170, a bikkfán 147, végre a mogyorón 74 különböző rovarfaj élődik, nem is számítva azon számos pillangót, két- és hártyaröpüt sat. melly ezen növények virágán nyalakodik. Katzeburg 050 olly rovarfajt ir le, mely az erdőkre nézve kártékony.*) Erdő, gabona, burgonya, répa, repeze, hüvelyes vetemények, káposzta, szőlőtő, mindeniknek van veszedelmes ellensége a rovarvilágban. A vándorsáska pusztításait hazánk sok vidékén szomorú tapasztalatból ismerik ; az erdészt rémülettel tölti el több kártékony rovar megjelenése, ugy liogy Erdödy Adolf nem ok nélkül mondja : „Mindazon bajok közt, melyekkel a szabad természet erdeinket meg *) Dr. Entz Géza a jelesen szerkesztett „Természet" ez idei 3., 4. és 5-ik számaiban „A rovarok a természet háztartásában" czim alatt megjelent értekezéséből. L. szokta látogatni, azok a legnagyobbak és legsúlyosabbak, mellyek az oly kicsiny és silány rovaroktól eredn e k." Hogy többet ne emlitsek, a betűző s z ú (Bostrychus typographus), emez alig 2 vonalnyi hosszú picziny állat, néha egész nagy kiterjedésű erdőrészek pusztulását okozza. — Gyümölcsöseinkben tudjuk, miként gazdálkodik a cser ebül y. A buza, rozs, árpavetéseket sok apró rovar annyira pusztítja, liogy néba a termés felét is tönkre teszi; a sok közül a Margó Tivadar egyetemi tanár ur által a „Gazdasági lapokban" ismertetett, s a cserebüly félékhez tartozó 11 li i z о t г о g u s solstitialist, az Anisoplia agrico1 á t és a közönséges gabnadarázst (Ceplius pigmaeus) emlitem, mely utóbbi veszélyes rovar petéit a növényszár csövébe rakja le, s kifejlett pondrói ott élődve elölik a gabonát. Már most к é r d e m : m i к é n t képes az ember az állatvilág segédkezése nélkül eme kártékony rovarok pusztításainak elejét venni, vagy jövőbeni ismétlődését meggátolni ? Erre semmi némíi inás eszközhöz nem nyulhat, mint a természettel szövetkezni, mint a mely bölcsen gondoskodott a liáztartásábaui egyensúly fennállásáról ; mi ha megzavartatik, annak legtöbb esetben mi magunk vagyunk okai bele kontárkodásunk által. Ez nagyon isnagyon is elég ok arra, liogy a vadakat jogosultaknak tartsuk az óvási idényre, még pedig azt kiterjesztve sok, a vadászat körébe nem is tartozó állatra. Ép ezért tanuljuk ismerni az állatok életét, gondoskodjunk módokról, bogy a nép is tudjon különbséget tenni a hasznos-, éskárosok között, s bizonyára rövid néhány év múlva el lesz háritva sok, most elháríthatatlannak tetsző pusztítás. L—r. (Vége következik.) A zerge kíméletlen pusztítása elleni intézkedésekről. A havasi világ gyér állatországában kétségkívül első helyet foglal el a majestätikus zerge (Antilop

л vupicapra), az egyetlen európai antilope-faj, melly minálunk is honos, s rendkivül szép, mondhatnám gracieuse alakja s mozdulatai által alpin magaslatainkat kopárságuk mellett is igen érdekessé teszi. A zergéknek tulajdonképeni liazájok az európai fennliavasok legmagasabb tájai, nevezetesen a svájczi , savoyi, Vorarlberg!, tyroli, bajor, salzburgi, steiermarki, pyrünei, kárpáti és kaukasusi havasok, egészen fel a hóvonalig, leggyakoriabbak azonban a svájezi alpok különféle vidékein. Azon elég gyakran nyilvánuló félelem, mintha az alpokban a zerge is, ugy mint az a vadkccskével történt, néhány évtized alatt tökéletesen kiirtható volna, egészen alaptalan. Ennek ellenében inkább azt állíthatnék, liogy mig az alpok állanak, addig a zergéknek is biztos tanyájuk marad. Eltekintve a vadászat nehézségeitől, a szokott vadászati mód kétes sikerességétől, eltekintve továbbá a tulajdonképeni zergevadászoknak évről évre kisebbedő számától, már a törpefenyő-táj feletti régiók természete magában véve biztosítja ezen vadat <iz absolut kiirtástól. Az alpokban ugyanis a zergék vadtanyájához tartozó rész igen tetemes, s nyugatról keletnek körülbelöl 120 mfldnyi bosszú, északtól délnek pedig 1 legalább 15 mértföldnyi széles. A hatalmas, s szá1 mos lejtő szirtfalak, jéghegyek s sziklaormok által I vciett hegytömeg igen kiterjedt elágazásai, védett