Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-10-04 / 37. szám

Szep

T

em

BER 20. 1871. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 241 folytatja, s ezt isme'tli mind addig, mig a terület túlsó szélére nem ért. A tapasztalt vadász a nyomozás ezen módjának eló'nyeit a nyúl föltalálását illeleg kellőképen fogja méltányolni. Végre tanácsoljuk, hogy se vizslával, se a nélkül ne induljon a vadász nyúlkeresésre holdtölte előtt, simára fagyott földön , hózivatarban, szeles vagy esős időben, mig ellenben hózivatar után az első derült reggelen, vagy erős szélfuvás után nagy havon szorgalmasan járja be a mesgyéket, mélly utakat, vagy elhagyott utak széleit, és cserjés méllyedéseket, mert a nyúl illyenkor igen szeret az illy helyeken a szél alatt vaczkot választani. Ny. F. Rókavadászat különös akadályokkal. E czim alatt „Bells life" egy érdekes vadászkalandot közöl, mellj' 1835-ben, a spanyol örökösödési háború idejében történt. — S. angol lovassági kapitány, utánozni akarván tábornagyát Wellingtont, magával vitte 12 pár kitűnő kopóját, szabad idejét egyedüli szenvedélyének, a róka vadászatnak szentelendő. Egyik tiszttársa egy felette merész vadászkalandját következőleg írja le : November elején Vittoriába érkeztünk, hol én, mint hadnagy, S. kapitány századába osztattam be. Alig melegedtünk meg új állomásunkon, már kitűnt kapitányunk vadászati szenvedélye. — Szemben a mi arczvonalunkkal, nagy erővel állott az ellenség (Carlisták), elvágva a közlekedést Pampelunától, mindamellett több faluból szerencsésen kiszorítottuk őket, mellyeket azonnal megszálltunk. E megszállók között volt a mi századunk is, és S. kapitány első gondja volt kikutatni az e vidéken épen nem ritka rókák menhelyeit. Az ellenség iránt közönyös volt, noha nem rettent vele megütközni. A parancsnokló tábornok igen meg volt elégedve a kapitánynyal szolgálatbani buzgalmáért ; mert bármikor vizsgálta meg az előőrsöket, miudig helyén találta őt egy Salo nevü bennszülött kíséretében, ki, noha talán a legnagyobb gazember volt a világon, de tolmács és kalauzi kettős minőségében sok hasznos szolgálatot tett a kapitánynak. Salo föladata volt a kapitányt a táj kikémlelése alkalmával kalauzolni, a ki már 3 hét múlva maga is úgy ismerte a tájat, mint bármelly benszülött. Katonai szempontból ez nagy előny volt ; de igen csalódott a tábornok, ha azt hivé, hogy S. kapitányt erre katonai érdek vezette. Rókavadászat volt az ő fő czélja, mihez a táj ismerete, kivált illy veszélyes helyzetben, okvetlen szükséges volt. Állomásunk előtt, jobbra a nagy Gaummarától, egy kis nyires volt ; ez előtt állitottuk fel kettős előőrseinket. E nyires igen izgatta kapitányunkat, mert tudta, hogy abban egy-két j ó - r ó к a tartózkodik mellyek egy gyepes sikon át szoktak oda járni. De sehogy sem lehetett e tájon vadászni ekkor anélkül, hogy az ember az ellenség körme közé ne kerüljön ; s hozzá még az ellenség kijelentette, hogy semmi fogolynak nem kegyelmez. Ez olly akadály volt, melly igen bántotta kapitányunkat ; ki azon törte fejét, hogy ha már nem is lehet olly nagy katona, mint Wellington berezeg volt, de legalább kopóival felülmúlja öt a vakmerőségben. Egyszer egy pórházban ültünk, a kandalló mellett, pipázva, szótlanul. Észrevettem, hogy a kapitány valami tervet forral, mert igen nyugtalanul járt föl-alá a szobában. Egyszerre csak nyugodtan felém fordúl, s komolysággal mondja : „Pajtás, holnap reggel előőrsre mégy !" — „Igen" Természetesen a nyires előtt fogod szokásos helyedet elfoglalni." „Én is úgy tudom" — válaszolám — „ha valami uj parancs ezt meg nem másitja." A kapitány szemközt velem megállott, s olly kéröleg nézett reám , mintha tőlem függött volna élete ; s monda : „Hallgass meg, barátom ! Te nekem egy nagy szívességet tehetsz ; igérd meg, mielőtt szólok, hogy megteszed !" Ismervén ritka becsületességét és lovagiasságát, hogy lehetlent nem fog tőlem követelni , megígértem. „Tehát ide figyelj ! Holnap reggel hajtani fogok kopóimmal azon uyiresben, liol előőrsön leszesz. — Ha más valaki lenne ott helyetted, úgy bizonynyal nem tenném, mert sok fecsegésre adnék alkalmat, sőt tán el is ugrasztanák rókáimat és vége lenne az egész élvezetnek. Azt a nagy barátságot várom tehát tőled , hogy engem tervemben ne gátolj ; ne végy engem észre, sem kopóimat. Ennél többet nem kívánok, a többi az én gondom. Senkit nem viszek magammal, s ha bajba jövök, a kopók tulajdonosa én vagyok ; úgyis elegen vannak, kik előléptetésre várnak." — Egy perezre elnémultam, mert e nyilatkozati túltett minden regényes képzeletemen S. őrült gondolatj ai felől. Yégrc megkisértém őt észre téríteni, biztositám öt, hogy ez nem egyébb, mint öngyilkosság, mert okvetlenül elfogják, és Durango vendelete szerint főbe fog lövetni. De ez mind hasztalan volt. Kértem őt, mentsen fel Ígéretemtől ; de mindhiába ! S. határozata mellet maradván, nem volt mit tennem, mint bizni a szerencsében , melly bátor embert ritkán hagy el. A fölötte nyugtalan éj után elfoglaltam a kirendelt előőrsi állomást. Nyolcz óra táján észrevettem S.-t, a mint Gaummaraból telivér kedvencz pej vadászlován kinyargalt. E ló kitűnő ugró volt ; minden akadályon keresztül ment, gyors futó, s ereje arányos a lovas súlyához. Ha nem lövik agyon, — gondolám magamban, — a carlista lovasok bizony el nem fogják ! Ez alkalomra kitűnő gonddal állította össze vadászöltönyét, s kedélyesen a hegy felé lovagolva, szivarvéggel a szájában, szólitgatta kopóit. Jobb lovas tán soha nem ü't disznóbőrön, mint ö, és sajnálkozva elgondoltam, milly nagy kár lesz a Leicestershiri grófságra illy egyént tulajdon örült ma! kacssága miatt elveszteni. De mind hiába ! Szavamat birta ; meg nem akadályozhattam. A mint felügetett a hegytetőre, katonáim észrevették. A legények irlandiak lévén, kapitányukat igen szerették , ki azonfelül velük együtt Bachusnak nagy áldozója volt. „Nini, hisz az a mi kapitányunk !" — kiált föl Fletcher őrmester, — „hová akar ez most menni ? Talán lovát akarja egy kicsit megtrappoltatni, s azután visszatér hátunk mögé."— „Ördögöt tér az vissza," — vág közbe Guatli káplár, —„hajtatni fog azon nyiresben, mert érzette velem együtt, milly gyönyörű róka vette útját arra felé a napokban!" S. ezalatt repülve ment kopóival tüskön bokron keresőül, kürtjével kezében. A róka jobbra vette útját, s vedettáink közt áttört. A kopók, nyomra találván, utánna. „Készüljetek lóra, nyeregbe" — parancsolám a legényeknek, s fel vágtattunk a magaslatra, a nélkül, hogy tudtam volna, mit akarok ? De alig, hogy megszemléltem a szemeink előtt feltárult látványt, rögtön el vo'tam határozva. S. egyenest, a mint csak lova repülhetett, rohant lefelé, az ellenségnek általa észre nem vett őrsei közé, kik már előkészületeket tettek elfogadására. Váljon az ellenség azt vélte-e, hogy lova megvadult, vagy, hogy mint szökevény a mi katonáink által üldöztetik, azt bajos eldönteni. De mindenesetre nagy zavarban voltak, a kopókról nem tudván, mit gondoljanak, és igy habozva, lassan lovagoltak feléje. A határozó pillanat közel volt ; nem volt veszteni való időnk. Egy részről előttem volt a hadi törvényszék szigora, mert parancsolva volt, az ellen Örseit fel nem zavarni, s a magaslatot át nem lépni, hol vedettáim voltak felállítva ; — másrészről pedig S.-nek elfogatása és kivégeztetése bizonyos volt, ha tétlen néző maradok. A kapitánytól jobbra a síkon átkigyózó patak átgázolható volt ; — egy perez alatt elvoltam határozva. „Galopp, sebes galopp!" — kiálték a trombitásra, s olly sebesen rohantunk a folyó átgázolható részéhez, a mint csak súlyosan megterhelt paripáink bírták. E mozgalom a carlista lovasságot visszariasztá. Lehet, hogy a kapitány rohanását stratégiai cselnek tartották , melylyel oldal és hátsó részöket akarja megtörni. Akárhogy vették a dolgot, de megfutottak, és sebesen visszavágtattak egy dombra. Milly comicus látvány ! Egy erős dragonyos csapat, üldöztetve futásában tizenkét pár kopó és egy fegyvertelen, vakmerő lovas által ! Eljutottunk ezalatt a folyó sekélyes részéhez. „Ismét eltűnt kapitányunk !" orditák katonáim, a mint a folyócskát átgázolva, vizesen a túlpartra vergődtünk. A kapitány csakugyan két—három pevczezel előbb gyönyörűen keresztül ugratta a folyócskát s eltűnt. E pillanatban vagy husz golyó zúdult reánk az ellenséges előőrsöktől, de szerencsénkre egy sem talált. Minden oldalról hallottuk az ellenségnél az összehívó trombitaszót. Ekkor megpillantottuk ismét kapitányunkat, ki már messze volt előttünk. „Lehetetlen kapitányunkat magára hagyni" — kiálta Grath káplár, s a másik perezben már öntudatlanul rohantunk mindnyájan utánna, mint ha nem is katonai fegyelem alatt álló dragonyosok lettünk volna, hanem mindmegannyi szenvedélyes rókavadászok. (Folyt, köv ) . . . „Még azs akasztófán se hagyjon el a reménység ; ott izs elsakadhat a kötél ..." — vigasztalta az egyszeri ezigány pajtását ; — s valami hasonlatost láttam a mult hetekben magam is, beszélé előttünk a tárczánkban megjelent „Vasárnapi vadaszok" humoristieus tollú irója. — Két ismerősömmel a sz -löriuczi határban foglyásztunk, két vizsla is volt velünk, — az egyik szegény Hectorom, ki a napokban olly füldaganatot kapott, liogy aggódom miatta — de bizon a nagy szárazság miatt semmi szimat nem levén, hátraparancsoltuk őket, s csak úgy cserkészve baladtunk hárman egy dülöfóld hosszában, midőn társaim idősbbike éles szemeivel egy a barázdában guggoló tapsifülest néz ki s rnegszóllal : „Egy bolond nyúl lapul itt előttem s meg se mozzan ; ezt most szépen elfogom" — s dictumfactum, azzal csak látjuk, hogy lehajlik s a remegő lepus timidust hosszufüleinél fogva fölemeli, uiellynek nyivákolásáva ebeink is előugrottak. Ismerősöm egy nyakonütéssel akarta kivégezni a remegő nyulat — de ellenvetésemre, hogy bárom puskás előtt ne kövessüuk el illy blasplieiniát, intett kissé nem igen biztos lövész társunknak — hogy grátiájára bizza s azzal szaladni bagyá a tapsifülest. Barátunk rá is durrant — de hibázza; ismerősöm utánna dupláz, de hálát adhat a tapsis Unschuld úr töltényeinek — mindkettő csütörtököt mond ; én nevettemben képtelen vagyok a lövésre, de meg kutyáink is a kereket oldott nyul nyomában levén — meg sem kisértettem a lövést, s a bosszú füles csakhamar eltűnt a közeli kukoriczásban. Az első erdei szalonkát ez őszön szept. 14 kén alkalmasint Prückler Imre úr itteni ismeretes vadász lőtte Vátyán, Monor mellett. Egyébiránt —- mint szavahihető helyről halljuk — Békésben már szép számmal lőttek a mult héten. Sas fogás. A reichenaui udvari vadászathoz tartozó egyik kerületben az erdész nem régiben egy kimúlt őz teteme körül öt tőrvasat állított fel, hogy rókát vagy nyestet fogjon ; azonban a várt vendégek helyett két kőszáli sas került a kelepczébe, melyek egyikét, a vassal együtt a felállítási helytől jó távolnyira, egy patak partján dermedve találták meg, mig a másik sast, melly egy 7 láb liosszu lánczczal ellátott tőrbe esett, a legszorgosb s gyakran napokig terjedő keresés után sem találták fel. Végre azonban ezt is, melly sokkal szebb és nagyobb volt mint társa, még élve fogták meg 8 — 10 órányira a helytől, hová a nehéz sulylyal együtt repülnie kellett, s hol 1С napig semmi tápot sem vett magához, mindamellett is elég friss volt, s épen nem fogyatkozott meg. Jagdz. Pár bét előtt az Oberbergi tavon sajátságos módon fogtak egy Habsasot (A. haliaetos. Fischadler.) Miután az nyilsebességgel csapott le a víztükörre zsákmánnyá után, a felett lebegve maradt a nélkül hogy erőlködése daczára elröpülni birt volna. Egy közelben levő balász látva a jelenetet oda sietett és sikerült is neki nagy küzdés után, élve elfogni a szép madarat, a inely egy nagy halat fogva el, azt sem felemelni nem birta, sem karmait kiszabadítani. A bal szerencsésen menekült, a sas pedig melly elmondhatná, hogy, „törököt fogtam — de viszen" él és jó egészségnek örvend. (A Weidmann után) Zergevadászat. A nemrég felső-Styriában (Mauternban) az ismeretös Waisnix testvéreknél tartott vadászaton 23 zerge, 3 szarvas és néhány őzbak lövetett. Mintegy 24 vendég volt jelen, köztük mint rendesen Benedek L. táborszernagy is, ki derekasan viselte a fárasztó vadászat terheit. J. Z. Septemberben diirgő siketfajd kakas A Jagdzeitungnak irja egy a Schwarzwaldon átutazó touriste, hogy ö sept. 7-kén a sz.-balázsi erdömester szívességéből egy siketfajd-kakast lőtt — az elsőt életében — melly még egy társával, az erdőkerülő állítása szerint, már akkor 10 nap óta hallati ren-