Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-09-27 / 36. szám

SZEPTEMBER 20. 1871. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 233 gyarhonban csaknem páratlan volt. Sajnos — már csak volt. A magas Krivánt ugyanis 184 0-ben egy nemes fejedelem látogatta meg, Szászország akkori királya, s a természettudományok buzgó pártolója, Frigyes Ágoston, ki az emiitett évben, tibbek közt, a Kriván 'magas csúcsát is megmászta. Ezen emlékezetes nap megörökítésére, melyen a természeti szülemények iránt fogékony király semmi fáradságot és erömegfeszitést nem kiméit, hogy hazánk természeti szépségeit megszemlélhesse, még az évben emlékoszlopot emeltek a hegy kellő csúcsán. А 2'/з méternyi magas emlékjel 2 méter széles és ép olly magas kőből épült erös talapzaton állt. Négy oldalfalát vaslemezek képezték, melyeken a szász nemzet czimere és feliratok voltak láthatók. Az emlék homlokzatán az emiitett czimer felett gót betűkkel irt következő körirat volt : „Gott segne Sachsen." A jobb oldalfal ezen feliratot viselte : Möns Krivan ! Gestas i Regum primum Fridericum j Augustum regem, Saxoniaeque patrem ' Heros intrepidus spernens I Tua culmina scandit ! Et veteros Saxos spectat j Abinde suos j Unde Tibi splendor venit qunque fama perennis Impavidis praestant haec monumenta fidem. A bal oldalfalat ezen magyar felirat dis/.ité : Itt állt egy távol népnek szabadelvű királya, S e föld szépségén lelke gyönyörbe merült, Vajha ne csak földét tudják bámulni hazánknak, Nemzete legyen erős, s tettei hirre dicsők! Az emlék hátán meg ez volt olvasható : Pridrich Auguszt A szászoknak Névvel és tettel diesö királya Aug. IV. MDCCCXL. Kíséretében lévén Heinz Fridrich főörnagy és segédtjszt, Zipszer Keresztély Tanár és Tanitó Thuránszky Péter Főszolgabíró Es Münszter György, Kir. erdőmester s táblabíró, Ki ez emléket Mély tisztelete jeléül Emelte. A Kriván ezen disze azonban nem örvendhetett soká fennálltának, mert azt, fájdalom, nem sokára vandal kezek feldúlták. Az emlékoszlop lerontatott, az egyes részek szétszórattak, ugy, hogy már csak egy-egy kőrakás emlékeztet azon helyre, melyen egykor e ritka emlékmű állott. Ezen barbarismusról azt a liirt terjesztgették egyideig, mintha azt havasi pásztorok követték volna el azon czélból, hogy az aranynak vélt kir. koronát, mely a mii tetején ragyogot, elsajátitsák. E fama azonban kevés hitelt érdemel. Mások az egészet nemzetiségi kérdéssel akarták összefüggésbe hozni, s а csint а рапslavismusra fogták. Melyik hir а való, nem tudni. üvegházi ablak stb. hullott le csörömpölve, s végre sem tágított előbb, mig támadója megunva a haszontalan küzdelmet, egy „üssön meg a -vei ott hagyta öt, midőn aztán Babby Jolin hiába várván а comoedia folytatását, egy nyaláb vereshagymával és mindenféle prédával megrakodtan, a kertek felől haza ballagott. Végre az „addig jár а korsó а kútra stb." példabeszéd az én Babby Johnomon is beteljesült, s erőszakoskodó természetéhez képest, tragikus véget ért. A dolog következőleg történt. Pár napra elutazván, ez időre egy pastétomsütőhöz adtam kosztba, hol azonban mindjárt az első éjjel elszakítván lánczát, betört a pástétomos boltba, nyilván : szántszándékos rosz akarattal. A gonosz tett azonban megboszulta magát rajta, mert reggelre kelve, Babby Johnt a földön elterülve s megdermedve találták ; annyi tortát tömött magába, hogy meggebedt bele. Nyitva maradt nagy szemfehérei kisértetiesen meredtek ki sötétbarna arezából, s keskeny, fekete kacsóit az emésztési kínok közt felpuffadt gyomrára kulcsolta. Szegény Babby John ! Nagyon csúnya volt halottnak , s a ki egyszer rátekintett, másodszor ugyan nem tette azt. Mert bizony, egy bolt majom teste nem valami kellemes látvány, s azért minden utazónak, ki egyszer azon helyzetbe jönne, hogy majomhust egyék, tanácsolom, miszerint pecsenyéjét ne nézze meg előbb, mig sülve s felvagdalva előtte nincs. Hanem akkor aztán а közönséges kis zöld majom husa, szalonnával áttüzdelve s pástétomban megsütve — nem rosz pecsenye ; ezt elhihetik egy ollyannak, ki már evett illyent. Chamb. J. Később a koronát Karczer nevü hrádeki kamarai tisztviselőnél találták, ki azt, midőn Albrecht főherczeg kivánatára az emlék helyreállítása indítványba hozatott, s Koch Venczel akkori rózsahegyi pénzügyi tanácsos a terv valósításával megbízatott, kiadni igérte. A felterjesztett helyreállítási tervnek munkálatai azonban az illető hatóságnál maradtak. Ezen emlékmű mint mü is nagybecsű volt, a mennyiben az egész magas Tátrában nincs rá eset, hogy egy közel 2600 méter magashegyen az építészet szabályai szerint rendes kőfal emeltetett volna, mert azon építkezések, melyekről az aranybányáknál tettünk említést, csak szárazon állíttattak fel, kődarabok s erdei moh egymásra tétele által, minden összekötő vakolat nélkül. Pedig ezen emlék a természettudományt illette, amennyiben az nem a királynak, mint ollyannak, hanem a természettudományok kedvelőjének és buzgó pártolójának emeltetett. Maradjon meg ezzel legalább az emlék emléke. Dr. Szontagh Miklós. Udvari vadászatok Gödöllőn. A gödöllői korona uradalmi erdőségekben f. é v szeptember hóban a z udvari vadászatok alkalmával lövetett fővad: Ó Felsége szept. 16. , 17. , 19. n 20.21, Я 22. Hány ágas. Sz.-királyi pagony Idb 12 Valkói „ 1 „ 12 Sz.-királyi „ Isaszeghi я Sz.-királyi Toseánai nagy herczeg Gr.Bdlegarde , Gr. UxküU 1 „ 12 1 „ 10 1 „ 12 1 „ 10 1 я 14 1 n 12 n Máesai 14. Mártonberki 16. 18. 19. 21. 19. 20. 18. Babath-Gudra 21. Segédtiszt őrnagy Krieghammer„ 16. „ Segédtiszt kapitány Majnieri,, 15. Kerepesi Я Я Я 1.7 - „ Я Я Я 2 1. „ 1 „ 12 1 я 10 1 я 16 1 Я 14 » n 1 я 16 Babath Juharosi pag.2 „ 10 n 1 я 14 1 Я 14 , 1 я 12 • 1 Я 14 , 1 csapos , Idb14 , 1 „ 10 Összesen 22 darab. A vadászat általánosan cserkészve reggeli és esti napszakokban vitetett véghez, és még folyamatban van ; a szarvasoknak bőgése lehetőleg kielégitő, de a nagy szárazság miatt, a vadhozi közelférhetés igen nehéz. Gödöllőről Ö Felsége 22-kén Fóthra gr. Károlyi István ő méltósága kastélyába tevé át főhadi szállását mintegy 50 személyre menő kíséretével s vagy 80 lóval ; honnan naponként a bon véd és közös sereg Vácz körüli táborozására rándult ki. Kíséretében Ó es. kir. fenségei Albrecht és József föhgek ; ő uagyméltóságuk gr. Andrássy Gyula és br. Wenckheim Béla miniszterek, stb. mint ez a napi lapokban bőven olvasható. Mikor az X-et U-nak néztem. (Egyik szarvas-lesem.) Több esztendeje már hogy а következendő eset történt velem. Eddig nem igen volt kedvem elbe-« szélni, hanem már most magamnak is nevetnem kell rajta, ha néha eszembe jut, s akár másnak is juttatok belőle egy keveset — hanem csak úgy incognito. Tehát, mint mondom, több év előtt történt, hogy a t. . . i uradalom egy derék szarvasát nyomoztam, melly a siirüböl rendesen a szomszéd v ... község földjeire szokott kilátogatni, s mellyre a parasztok ugy is élethalál lest vetvén, az uradalom erdésze rendelkezésemre bocsátotta. Eu ki csapáztam a szarvast s nyomáról itélve, tiz vagy tizenkét ágasnak becsültem, mi tetemesen felfokozta vadász-buzgalmamat, s este is reggel is szorgalmasan kijártam a lesre, de mindig hiába. Azon az ösvényen, hol a szarvas forogni szokott, egész kis kényelmes leshelyt is rendeztem már be magamnak, de bizou még sok éjszakát töltöttem ott, anélkül, hogy a várvavárt aganesárt megpillanthattam volna. A mint egy szép alkonyaton ismét leshelyemre vonulnék ki, összetalálkozom pár hazatérő s favágó paraszttal, s egyikök, ki már tudta mi járatban vagyok , azt mondá, hogy szarvasora megváltoztatá forgását s a mult éjjel В . . . ur nagy darab rozsosába látta kivonulni. Megköszöntem emberemnek a jó hirt s pár iteze borra valót adtam neki. A nélkül, hogy ez állítás valódiságáról kiesapázás által meggyőződtem volna, a következő éjjet a rozsosban töltöttem, végig nyújtózkodván annak kellő közepében, hogy akár honnan látogat a szarvas, megközelíthessem. A közeli toronyóra azonban már az éjféli órákat is elverte, de szarvasom csak nem jelentkezett. Kezdtem hosszasnak találni а dolgot. Hanem azért csak erőltettem látókáimat és még jobban neszező szerveimet, mi annál szüksége3b volt, mert gyenge északkeleti szellő játszott a rozskalászok közt s ez által egy kis zizegés zúgás támadt, mi a vad lépteinek kineszezését nehezítette. .. Egyszerre mintha erősb döngölést hallanék, mint mikor a fővad a gallyakat tördelve jár, azután mintha a szemközti erdő ösvényén, a fák közt valami közelednék ; szivem hevesebben kezdett verni ; már alig lehet 30 lépésnyire, s bár éjihomály uralg a tájon, de kivehetőm körvonalait ; derék egy állat — mondogatám magamban, s a vér hevesebben lüktetett ereimben; kezeim, melyekkel a kakasokat lassan felvonni kezdtem — reszkettek, sőt még fogaim is kezdtek összevaezogni, s valóságos szarv as-láz kapott meg. Hogy is ne, a horizonton tisztán véltem látni erős agancsait ; — itt van az olly rég keresett királyi vad ! Meg sem mozzantam helyemen, sőt alig mertem léhlzeni. Végre kissé lecsendesültem, s ismét a vad után nézve, arezhoz emelém fegyveremet, mellyet előbb letettem mellém ; de alig peczkeltem fel a ravaszt, megint visszatért vadászlázam ; most azonban megerőltettem magam, s felállva, arezhoz emelém a puskát, czéloztam a hogy csak a sötétben le.betett— mert Luna kisasszony is a horizont mögé szállt le ezalatt — és eldurrantottam ! Hallottam a golyó bevágódását, de szarvasom tovább ügetett, kissé sajátságosan nehézkes módon. Füleim zúgtak a megtörtént nagy esemény után, azután meg neszeztem és kerestem, de а sötétben nem akadtam semmire. — Minden csendes volt, csak a túlsó oldalon barczázott fel egy őzbak, alkalmasint lövésem riasztá fel, — vagy kinevetett ! Haza mentem, hogy majd reggelre kelve vérebemmel visszajövök s kicsapázzuk a szarvast ; addig is, csak úgy felöltözve, kissé lenyugodtam. Azonban nj'ugtalan álmaim felköltöttek, midőn még alig hogy szürkölödött. Felkeltem, s bogy legyen valaki a kivel beszélgetek, átmentem szomszédomhoz, a rozsos föld tulajdonosához, egy régi vadászbarátomhoz, hogy jöjjön velem а derék szarvas nyomozására, ki természetesen örömmel el is jött. Bar csak ne jött volna. Mert hát uramíia ! a mint rövid keresés utána lősebzés helyére értünk, mit kell látnunk? — nyomokat ugyan, de nem a nemes fővad nyomait, hanem — oh sz. Hubert fordulj el — valami riska tehén széles talpas nyomait !

rAz erös körmölés gyanitni engedé, hogy az állat találva van, s mi követtük a csapat — mihez kutyára se volt szükségünk — hogy fájdalom nem messzire, már а megeredő sebvér széles festését lássuk, а rozsos főid végén pedig, egy kis csergöpatakban, az elejtett állatot — egy nagy öreg riskatebenet ! Képzelheti az olvasó minő szemeket meresztettem én a szerencsétlen teremtésre, mig barátom — а mint félszemmel észrevettem — majd a nyelvét harapta le kaczaghatási vágyában, mit el akart nyomni, mig végre zsebkendőjét rántá elő s fére fordulva, mintha köhögés venné elő, — jól kiszuhogta magát nevettében, hogy csak ugy könyeztek bele szemei. Mit volt mint tenni ; a fait accompli — mint a diplomaták szokták mondani — már nem változtathatott meg. A telién a csőszé volt ; kifizettem neki, még borravalót is adtam, csak fogja be a száját ; a tehenet meg a mészárosnak adtam el, persze fele áron, mert Mathuzalem öregségü volt az isten adta. Sokáig boszankodtam az eseten, s különösen bán-