Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-08-09 / 29. szám

190 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. SZEP T EMBER 6. 1871. évről évre ismétlődnek, tavakon és apróbb folyó vizekben р. o. Küküllöben, Nyáridban, Sajóban stb. Azonban sem a kormány, sem annak közegei, meg fülüket sem mozdítják a fennirtak meggátlá­sára, s ennélfogva tőlem is távol legyen az előso­rolt tényeket hibáztatni. Azonban a feletti fájdalmam, hogy senki ez or­szágban, egyes, tiz ujon felszámitható egyéneket ki­véve, absolut semmi tekintettel sem viseltetik a ha­lak és vadak szaporítási idejére, — olly őszinte : mikép nem tudtam elnyomni, utat tört magának. Azonban erre is csak az a megjegyzésem, hogy sem a kormány, sem közegei részéről ez iránt semmi in­tézkedés hosszú évek folytán nem történvén, való­színű, hogy nézetem merő álokoskodás következése, s annak nyilvánítása oktalan izgágaság, s bár bo­csánatot is kérek érte, de nem birtam hallgatni. Laptulajdonosok a : szerkesztők. Valóban nevetséges, gyermekes kiváncsiság ki­noz, hogy ha ez még sokáig igy tart, mivel fogunk böjtölni ezután, és azt a sok Ízletes vadat mivel he­lyettesitjük ? A róka gyengén helyettesitné nézetem szerint a nyulat, s a farkas tán még gyengébben az özet ; azonban nem felelek róla, hogy ujabb izlelések folytán ki nem derül, hogy aggodalmam nem volt egyéb, mint czopfos ragaszkodás apáink szokásaihoz, s ennélfogva merőben elvetendő — ad actam ; s mint ennek előtte nyúllal és őzzel, fogolyal, stb. ép olly jól fogunk élni rókával, farkassal és ká­nyával. Többet nem fárasztom a szives olvasót, s csak annyit vadászni és halászni szerető erdélyi honfi társaimnak, bogy várjunk ; jobbat nem ajánlhatok. Azonban ha nem volna visszaélés, egy más szám­Felelös szerk. : Keve József. ban megkísértem közzétenni csekély tehetségem és praxisomhoz mérve, mikép kelljen halászni ha lesz mire, vagyis helyesebben, mikép sikerült e sorok ivójának mind ezek daczára is, többféle Ízletes és meglehetős nagy lialat fognia, maszlag , oltatlan mész, és dynamit alkalmazása nélkül is, és az óvási időn kivül. Gr. Lázár Vincze. Szerkesztői posta. Gr. F. P. úrnak Végen. Sietünk méltóságod fi­gyelmeztetésének eleget tenni. G. Fr. úrnak. К ... re. Becses válaszát megkap­tuk s majd intézkedünk a küldemény iránt. Gr. L. К. . . úrnak. T. . . ra. Becses levelét kap­tuk, s a kivánt könyvet küldjük. Hát a mi levelün­ket tetszett e kapni ? Szerkesztö-társ : Sárkány Ján. Fer. Egyhasábos Bourgeois-sor helyéért : 15 krajczár fizetendő. Bélyegdij kiilön minden beigtatásért 30 kr. r Jr T Л IV Г 1 A QTTÁR kettösesövü puskák, -UXAXN VJiYO X J_jXt különféle legjobb szerke­zetű saját készítményeim, Moirée-damaszk, Ber­nard v rózsa-damaszk csövekkel 100 frt, 120 frt, 140 frt, 105 frt, 175—200 frtig és feljebb. Lefaucheux revolverek. 7 m/m, 9m/m, vagy 12 m/m öbüek, hat lövetüek, egyszerű vagy elegáns kiállitás, különféle alakban, egyes vagy kettős mozgással, dió­ébenfa vagy elefántcsont agygyal . 14—60 ft Werndl-karabélyok 100—600 lépésig be­lőve öntött aczélcsővel 45 frt. 100 db golyóra töltött revolver töltények 7 m/m öb. 3.50 db „ „ „ „ 9 ш/ т 8b. 4 fit J®° d b .. „ „ „ 12 m/m öb. 4.50 Revolver-táskák, juh- va^ valódi bagariából, borja v. tohéabórból nagyság és kiállításukhoz képest 2—8 ft I ^ 46—26 Maear fir. üdyari fegyvergyártó KIRNER JÓZSEF PESTEN : Raktár : Belváros, servitatér 4. sz. Gyár : Terézváros : királyuteza 65. sz. Cserkész-kurtályok, saját készítményeim, Werndl rendszere után öntött aczél-csővei ; 100 — 600 lépésig pon­tosan belőve, 85 frt, 100 írttól 125 frtig. T ТГТ? Л TTPTATTTT'Y" kétcsövű puskák, Aj JXr ±\ U Uli JX U XX saját készítményeim, szalag, aczéldamaszk vagy angol damaszk-csö­vekkel, 85—160 frtig LEFAUCHEUX kettösesövü puskák, a bel- és külföld legjobb gyártmányai, személyesen ki­próbálva 45, 55, 60. 65, 70—85 frtig. KUPACSOS kettösesövü puskák 15—45 frtig. „ ,, egycsövű puskák 8—15 frtig. Egyedül itt kapható Magyarország- és Erdély­ben a Gasser Lipót által feltalált uj központi tüzű hadseregi revolver 6 lövésre, pontosan belőve, darabonként 26 frt. Szabott ár készpénzben. Megrendelések a pénz beküldése v. postai utánvét mellett is teljesíttetnek. jT Lancaster, Lefaucheux-vadászfegyverek, úgyszintén : litl® éi itl®r®vtlv©!®k éi YAdáfti-iierelékek legnagyobb raktárát ajánlja KISZELA KÁROLY fegyvergyáros « Pesten, ország-ut 17-ik szám alatt, a Zrinyi-kávéház mellett. 1. Csappantyús fegyverek. Egyszerű puska vascső szab. csavar 7—8 frt. Dupla puska keményöntés vascső . 13—16 „ „ „ sodronycsö szab. csavar 20—24 „ , „ da mask cső „ „ 24—30 „ 2. Lefaucheux-fegyverek finom sodronycsövei s kulcsrendszer. 40—45 frt. finom sodronycsővel, kettős zárral és vésve 45—50 „ finom damask csövei, kettős zárral és vésve 60—70 „ egészen finom damaskcsővel, kettős zárral, vésve v. ezüst berakatta! 75—85 „ 3. Lancaster, központi tüzű duplafegyverek. Damask-csövekkel vésve, igen szilárd munka .... 90—95 frt. Damask-csővekkel finom munka, szép kiállitás vésettél vagy arany berakattal .... 110—120 4. Flóbert, vagy salon-fegyverek. Kis caliber 6/m. különböző kiállitás 20 — 22 frt. Ugyanazok 9/m. nagy caliber . . 22—28 „ 5. Saját gyártmányú Lefaucheux-fegyverek, a legfi­nomabb sodrony- és damask-csövekkel, különböző rendszerek szerint. Kétcsövű fegyver, legfinomabb sod­rony-csővel, igen finom munká­val, vésve arany berakattal. 75—85 frt. Kétcsövű fegyver, finom damask­csővel, igen finom munkával, vésve arany berakattal . . 95—110 frt. Kétcsövű fegyver, damaskcsővel, legfinomabb munka csinos arany berakat, szép kiállítással 125—160 „ 6. Lancaster (központi-tüzű) kétcsövű fegyverek saját készítmény a legfinomabb sodrony-csővekkel, külön­böző rendszerek szerint. Damask-csővel, finom munka, vé­sett felirattal aranyban . . 130—140 frt. Damask-csővel,finom munka, szép kiállitással arany berakattal 145—160 „ Még finomabb, a legnagyobb szor­galommal kiállítva, igen gaz­dag arany berakattal . . 180—300 „ Lefaucheux- és Lancaster-revolverek különböző rend­szer és nagyságban, mindig a legnagyobb raktár választékra. Ököl- vagy zseb-revolver 7/m. . Lefaucheux-revolver 7/m. csövei „ „ nagyobb csövei, vont Lefaucheux-revolver, ebenfaagy vés, „ n elefántcsont véset. „ „ 9/m. közép vagy diófaagy Ugyanaz vontcső, diófaagy . „ „ ében fa agy vésve „ „ elefántcsont, vés­ve, aranynyal 7—9 frt.. 10-12 „ 12-14 „ 15-20 „ 16-25 „ 14-15 „ 15—16 „ 17-35 „ 25-40 . A nagy árjegyzék legújabb kiadása kívánatra bérmentve küldetik. Lefaucheux-revolver 12/m. sima . 15—17 frt. Ugyanaz vontcső diófaagygyal. . 16—20 „ „ „ ébenfaagy vésve . 25—36 „ „ „ elefántcsont,vésve, arany s ezüst berakattal . . 28 — 45 „ Lefaucheux-rev., vontcső, 10—12 löv. 25—45 „ Lancaster központi tüzű revolverek, különböző nagyságban és rend­szerek szerint 25—40 „ Egyszerű hátultöltő pisztoly . . 9—12 „ Dupla „ . . 1-2—18 „ 7. Vadász.s töltény-készletek, valamint vadásztáskák, tölténytartók és tölténytáskák, fegyverszíjak és fojtások , revolver-táskák, gyutacs-felrakók és kupacs-gépek, jelző-sípok és puskapors/aru-tar­tók, s minden egyéb vadász- és töltény-készletek, mellyek itt sokféleségük miatt elő nem sorolhatók. 8. Mindennemű töltényből a legolcsóbb árakon mindig a legnagyobb raktár. 9. Allatfejek, fegyverállványok és minden e szakba vágó czikkek agancsokból a legszilár­dabban és logfiuomabban állíttatnak elő. Minden fegyverért kezesség nyujtatik, s azon esetben, lia nem alkalmasak, 14 nap alatt becserélhetők. Vidéki megbízások utánvét vagy az összeg beküldése mellett a leggyorsabban teljesíttetnek. Csomagolás a költségárhoz képest a legju­tányosabban számíttatik. 3—12 Nyomatott az „Athenaeum" nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom