Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-05-31 / 19. szám

MÍJCS 31. 1871. YADÍSZ- ÉS VERSENY-LAP. 139 Felelet a .Kirándulás Kisbérre" czimü elmélkedésre. Szegény Kisbér ! — Ennek ugy látszik évenkint kijut egy kemény leczke, még pedig a véletlen gúnyos szeszélye folytán, az évnek épen azon szakában , midőn diadalt aratni szokott növendékei rendesen versenytéren is megezáfolják a szülőhelyük s bölcsőjük ellen hangoztatott kicsinyléseket és vádakat. A mult év tavaszán, — Cadet, Zdenko, Advocat és Bajadere szereplése fénykorában, a „Sportbl." támadta meg a kisbéri méneskezelést,— azon telivér csikók elhanyagolt és szánalmas felnevelése iránt jajdulván egyúttal fel, melly csikók állapota felett, a czikk megjelenése után tizennégy napra tartott árverés alkalmával közmegelégedés nyilvánult. A sport ezen támadása, a keztyüt felvett Szapáry Iván gróf által teljesen visszaveretett ugyan, az elégedetlen szerepet játszó urak beismerték a csikók feletti mostoha ítélet igaztalanságát,— de az árverés eredménye eléggé constatálni látszott azt : hogy a Sportbl. támadása nem volt terv nélküli,vagy legalább bebizonyitotta azt, hogy a ménesnek érzékeny anyagi hátrányt okozott. — Azonban elmúlt esőnek nem kell köpönyeg, s elég, ha az ember az egyszer nyakába szakadt záportól annyit okult, hogy ismét k özeleghctő felhő ellen a köpönyeg kéznél legyen. Ez idén, midőn Andorka, Einsiedler, Haudegen, Sweet-Katie, Milchbruder stb., részint már bebizonyították, részint joggal bebizonyitani Ígérik eredetük jelességét, illetőleg pedig első nevelésük helyességét is: — a támadás (habár nem a tavali irányban és modorban) a hazai szaklapban ismétlődik. Igaztalanok, sőt ügyetlenek volnánk, ha a czikk tisztelt iróját, a telivér csikók ócsárlásaért vádolnék, mert hiszen maga beismeri, hogy azok kellő állapotban vannak ; csak azt nem bírjuk felfogni, hogy mikép tudja összeegyeztetni az egyévesek állapotáról mondott dicsérettel azon állítását, hogy Kisbéren poron és koplaláson nevelt csikók vásárlására lehet kilátása a tenyésztőnek ; s nem tudjuk felfogni azt, hogy a csikók jó karban létét kizárólag a csak két hóval ezelőtt érkezett levászmester kezelési ügyességének tulajdonítja, holott bizonyára nagyon jól tudja, miszerint az évesek kellő állapotára hozatalának nem a betöltött év utolsó két havának ügyesen felhasználása, hanem az egész éven át való szakadatlan jó gondviselés a feltétele. — De tudatni kivánjuk a czikkiró úrral azt is, hogy a lovászmester a telivérek felnevelése körül nem önállóan intézkedő, hanem a ménesparancsnok rendelkezéseit teljesítő ollyan közeg, kinek tanácsa igénybe vétetik ugyan és kellően méltányoltatik is, de kit sem felelősség nem terhel, sem önálló intézkedés nem illet. — Ezek szerint a lovászmester szakavatottsága iránti teljes elismerés mellett is, s a dolog bármely részét véve, csak akkor leend igazságos az ítélet, ha az eredményt a rendelkezésre és kivitelre hivatott ménesbeli közegek együttes működésének tulajdonítjuk. Mielőtt a czikkben tartalmazott fösérelmet érintenök, előbb csak azon kis bajok iránt nyilatkozunk, mellyek talán nem is tekinthetők önálló kórtüneteknek, hanem csak a föbaj következtében beállt lehangoltság szülte idegesség csekélyebb bántalmai lesznek, mint p. o. azon feltevés, hogy a telivérek durva bánásmódban részesülnek. Nem tagadjuk, hogy első pillanatra, az ügyesebb alakú idomárok és lovászok látását megszokott urak szemébe különösen tűnhetik elő a nem épen finom posztóból, s nem is legszabatosabban készült egyenruhát viselő kisbéri legénység, s valószínűleg csakis ez öltözék adta kinézés hozta czikkiró urat azon gondolatra, hogy Kisbéren a csikók már csak azért is okvetlenül durva bánásmódban részesülnek, mivel a legénység megjelenése erre enged következtetni. Ámde a bánásmód tekintetében legkevésbé lehetne indokolt panaszszal fellépni, mivel épen a lovaknak a jó bánásmód következtében tapasztalt szelídsége és nyugodtsága az, mit már igen sok tenyésztő dicséret és elismerés mellett volt kénytelen, ugy a telepeknél, mint a méneseknél is — érdemkép kiemelni. Tessék elhinni , hogy nem oly hátrányos !iz a sarkantyupengés, mint azt talán sokan képzelik, s ha azt el kell is ismerni, hogy a besorozott ujonezok legnagyobb része ügyetlenebb és tehetetlenebb a jelesebb magánistállókban alkalmazott lovászoknál, másrészt nem lehet figyelem nélkül hagyni azon körülményt sem, hogy az álladalmi ménesek és méntelepek kezelésére szükséges nagy létszámot kellő ügyességű egyénekből sokkal nehezebb kiállitani,— mint az egyes magánistállóknak legtöbb esetben csak 10—-12 főből álló személyzetét.— Egyébiránt arra kellő gond van forditva, hogy a telivérek mellett a leghasználhatóbb legények alkalmaztassanak, kik között nem egy van, ki besoroztatása előtt nevezetesebb magánistállókban szolgált, s csak a rajt levő hat forintos atilla s a három forintos magyarnadrág oka annak, hogy nem lehet benne a fürge lovászt felismerni. — Ez állítás némi igazolására szabad legyen felhoznunk, hogy a csikók nevelésénél alkalmazott legénységet szolgálati kötelezettségük kitelte után, az egyes tenyésztők örömmel fogadják fel tenyészdéik számára. Általános népesség-, cseléd- és munkaviszonyaink szükségessé teszik, hogy a kellő erő biztosítása végett az állam lótenyész-intézetei ma még katonai szolgálatra kötelezett egyénekkel kezeltessenek, — s hogy ez intézkedés jelenbeni megbontása alig szülne kedvező eredményt, ezt, azt hiszem czikkiró ur is elismeri, ha elmélkedése tárgyául az állam lótenyész-intézetek egész szervezetét és feladatát, nem pedig annak egyik, a legkisebb részét tüzé ki. A kisbéri ménes mult évi halandósága negyvennégy darabra teendő, a kimúlt negyvennégy darabból a mult évben nem csak az államménesben, de az a tájt mindenhol uralgott tüdőgenyesedésben harminczkilencz szopós csikó veszett el, — mig a tulajdonkép lólétszámnak nevezhető 600 db lóállományból csakis 5 db mult ki. Minthogy egy felmerülő járvány áldozatait kérlelhetetlenül követeli meg, a halandóság e számát a kezelés rovására annyival kevésbé lehet felemlíteni, mivel a tulajdonképeni lólétszámból egy percentre sem tehető egészen a veszteség. A meddőségre nézve annyit mondhatunk, hogy az egyik évben jobb, másikban roszabb arányban tűnik elő, s habár a mult évi arány, azaz : ötven telivér kancza után huszonhét csikó, kedvezőtlen is, — hogy ezen rosz arány nem megrögzött jellege a kisbéri telivér ménesnek, azt maga a tiszt, czikkiró bizonyítja, midőn a harmad évi arányt megemlíti. Egyébiránt, ha a telivérek meddősége némely években feltűnő lenne is, mindig számba kell venui ennek megbirálásánál azon körülményt, hogy a fedeztetésre küldött magán kanczáknak elsőbbsége van a ménesbeliek előtt. Ámde az eddig vitatott kérdések, mint már emiitettük, ugy is csak másodrendüeknek állíthatók, forduljunk tehát a sérelmek legléuyegesbéhez, mely egyedül látszik alapját képezni a kifakadások összegének, s szóljunk a kormány azon intézkedéséhez, mely szerint az éves telivércsikók árverezését tartalék-árak mellett rendelte eszközöltetni. Ha tisztelt czikkiró ur kizárólag a versenyistállók érdekét tartja szem előtt, ha a telivértenyésztést tisztán csak mint versenyre szolgálót tekinti, s ha a kormánynak ez irányú intézkedéseit egyedül az emiitett czélra irányzottaknak óhajtja látni, ugy igaza lehet, hogy a csikóknak tartalék-ár melletti eladása a versenyzők számára nem előnyös, valamint hogy a kisbéri telivér-mének fedeztetési ára magasabbra van szabva, miutsem hogy azoknak használását egyes tenyésztőkre nézve különös kedvezménynek lehetne tartani. De ha meggondolja azt, hogy az állam a telivértenyésztést nem mint czélt, hanem csak mint az általános tenyésztés emelésére hivatott eszközt tekinti, ha számba veszi azt, hogy a közvagyonból fentartott álladalmi tenyészintézetek költségének mily aránytalan nagy részét veszi igénybe a telivér-tenyésztés, ha latba veti azon körülményt, hogy a lótenyésztés érdekének szentelt álladalmi javadalom felett határozni jogositott közvélemény (habár nagy részben helytelenül is) leginkább a telivér tenyésztésre fordított összegek ellen formál nehézséget : ugy be kell látnia, hogy a kormány csak az országos lótenyésztés érdekének szolgál akkor, midőn a telivér-tenyészte'sre fordított összegek némi részét az azt köz" vetlen és első sorban használó tenyésztők által ki" vánja megtéríttetni, azért, hogy ez által megmente" nie lehessen az országos lótenyésztés jövőjének biz" tos haladását. A kormány sem nyerészkedni, sem uzsoráskodni nem kiván a telive'resikók eladásánál, — kivánatu, sőt talán jogos követelése is csak annyiból áll, hogy a felelősségével járó kezelésnél az eredményt az eshetőség szeszélyeinek koczkájárn ne tegye. — Nem tartozik kívánalmai közé, hogy a telivér árverezésénél egyes csikókért oly árakat nyerjen, mely árak az egyesek nyereséges vásárlásának minden esélyét kizárja, — de másrészt nem engedheti, hogy ugyanakkor, midőn az állam magánosoktól illendő áron veszi a méneket, az ezen méneknél vérben és értékben magasabb egyéves telivéresikók oly aránytalanul csekély árakért adassanak cl, mint a tavali telivér árverés alkalmával. Ily rosz eredmény megakadályozása végett történt azon intézkedés, mely szerint ezentúl minden egyes telivércsikónak kikiáltási ára becsérték szerint bizottságilag meg fog határoztatni; — mi által a tavaly károsnak bizonyult feltétlen (sans reserve) árverés megszűnik. Felzúdulhat ugyan ezen indokolt intézkedés ellen az önérdek, de megkívánta azt a közérdek, melynek megóvásában a kormányt bármely oldalról származó támadás sem fogja megakadályozni. A mi végre a t. ezikkirónak azon könnyedén s csak mellesleg odavetett állítását illeti, miszerint „legokosabb volna mindenesetre, az államméneseket eltörölni," — ezen állítás megezáfolása nem tartozik e sorok keretébe, — s azért t. czikkirót egyszerűen csak a sajtó azon termékeire utaljuk, melyek nyomán a közvélemény határozottan oda nyilatkozott, hogy áz álladalmi lótenyészintézetek feloszlatása jelenleg még a fejlődésnek indult országos lótenyésztés sülyedését eredményezné. Szilárd meggyőződésünk azonban, — mellyet a t. czikkiró figyelmébe ajánlunk, hogy a kormány az álladalmi lótenyészintézeteket, s különösen a kisbéri telivértenyészdét csak addig s csak olly mérvben fogja fentartani, a meddig és a milly mérvben azt az országos lótenyésztés érdekei megkívánják. VAIAM-SM1T, Vándor vizi-madaraink az Al-Dunán. (Folytatás.) Következtek ezután e család több tagjai, a charadrius auratus, arany lile, rigó nagyságú 10 —11 hüvelyk hosszú. Hüvelynyi hosszú csőre, fekete orrlyukai mélyedettek, kiálló barna szemo fehér pillájú ; sajátságos tollazat szinének télen elváltozása. Felülről fekete aranysárga foltokkal; nyáron tokája, nyaka alsó- és előrésze fekete, télen nyaka és melle sárgás, szürke foltokkal, teste alsó része pedig fehér. Torkája és nyakszirtje kifejlődött állapotában szép aranysárga a szárnyfödél alsó tollai és lábczombjai feketék, a fark hegyéig érő evezötollak feketebarnák, a fark tollazata olivafekete barna szalagzattal. A valamivel kisebb jérczike halványabb színezetű. Ezen szép madár inkább az éjszaki tartományokban honos, öszszel a melegebb éghajlatú tájakra költözik. Az idén húzását nálunk april elején kezdette meg, a Duna mellékén rétségekbe bocsátkozván, leginkább hajnali szürkületkor ékszögalaku csoportokban törtéuő menetrendben. Enyhe tavaszi esők alkalmával hallatja sipogó hangját leggyakrabban, s innét neve a németben Regenpfeifer. Eledelét a rovarok és férgek országa szolgáltatja, egyúttal azonban magevő is. A vizhez csak ivás és fürdés végett közeledik, s leginkább a rétségek vizéből kiálló göröngyein található. Jérczikéje négy, izabellszinü, viola, szürke és barnafekete foltos, pöttyös tojást rak mesterkéletlen kis gödröcskéböl álló fészkébe. Márczius végén egy Tovarisova nevü község áradás alatt levő udvarában vadásztársunk, J. G. őrnagy által lövetett 8 darab közül egy szép példány. A vándorlásban sorra követték egymást kisebbnagyobb csoportokban, az ezeu családhoz tartozó egyedek, mint charadrius morinellus, morinell lile, ch. hiaticula. A hypsilutes faj közül (partnyargon*