Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-04-26 / 14. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 99 МуММегг. Közlési dij : 25 kr. egy ritkitatlan borgis sor helyéért. Eladó telivér csikó. Egy éves, fekete mén, 15 V« markos, apja Chief Baron Nicholson, anyja Olga by Montain Deer. Értekezhetni tulajdonosa Naizer Istvánnál Homonnán. Egy nagy jószág egy millió forintnyi értékben, azonnali kézpénz-fizetés mellett a cs. k. engedélyezett mezei és erdőgazdászati közlekedési hivatal részére Bécsben (Gizeiiauteza 9 sz.) vásároltatni kívántatik. Közvetlen ajánlatok magyarországi képviselőnk Dr. Máday Sándor ügyvéd úrhoz Pesten (Erzsébettér 13 SZ.) intézendők, hol bővebb értesítések is vehetők. Közbenjárók kizárvák. f ADáiS-tmT. Vaddisznók két különös vaczka. Kevés ember lehet olly szerencsés, hogy kerítetlen helyen jól tenyésző sertevad állomaDynyal birjon. E kevesek közé számítom magamat én, miután meglehetős terjedelmű erdőségek és a köztök levő gabna-földek és rétségek sajátjaim levén, ennek folytán a vaddisznó-tenyészet legfőbb akadálya, a vad okozta kártérítés elmarad, jobbára csak a magam birtokán történvén az, és sokkal csekélyebb mérvben a szomszéd községek szántóföldjein vagy szőlőhegyeiben. Szaporitni azonban a vaddisznó-állományt illy szerencsés helyzetemnél fogva sem tanácsos, mert különben még is ki szoknának a szomszédos három község szöllőhcgyeibe, s részint a nagy kártérítés, részint az ezt megelőző tractatumok sokkal kellemetlenebbek, mintsem az ember ki ne kerülné, ha lehet. Ebből folyólag, midőn a mult nyáron, őzekre barkácsolva feles számú sertevadat észleltem volna, feltettem magamba, bogy télen át erősen megfogyasztom őket, mi, nézetem szerint, legkönnyebben a csapára barkácsolás utján történhetik. Megparancsoltam tehát, hogy minden friss havazás után valamennyi pagonyt kicsapázzák, s igy nagyobb eredménynyel történhessék hadjáratunk. — Január 25-kéu, midőn már 22 sertevad lövetett, éppen a legtávolabbi, de egyszersmmt legjobb vadászkerületen, a welcsitzin volt a sor. Éjen át friss hó esett, de kevesebb ideig (reggeli 6 óráig) bogy sem jó eredményt Ígérhetett volna. De miután már január vége felé jártunk, s még csak igen keveset lőttem le, 10 óra felé befogatva, kocsira ültem s déli harangszó tájban meg• érkeztem a vadas kerület központján álló vadászialkomba, azon feltétellel, hogy az esti-csapát felhaszi nálva barkácsolok sertevadjaim után, mert illymódon már előbb is több darabot sikerült lőnöm. Megérkeztemkor a kerületi vadász a várt jelentéssel fogadott : „semmi nyom, a havazás nagyon kevés volt." — Mondtam neki, hogy az esti-esapát akarom felhasználni, s hogy készüljön fel. — Miután a sertevad januáriusban már 2 órakor, és sok• szor előbb is felkerekedik, azonnal indulhattunk. Hogy miért nem mentem magánosan, mindjárt megmondom. Ismeretes dolog : hogy a sertevadat vaezkában, vagy abból keltében — midőn sokszor jó ideig állóhelyt vesztegel és neszez, könnyű lőni ; még is ezelőtti években, midőn senkit sem vittem magammal, igen gyakran megtörtént, hogy mialatt a sertevadnak azon igen bonyolódott keringőit és perecz alakú viszajárásait vizsgálgattam — mellyeket valamelly irányban megindulása előtt rendesen tiporni szokott, az alatt a disznók hátam megett, vagy oldalt keltek fel, s néha észrevétlenül koezogtak el, néha pedig már csak távolra láthattam meg őket. Ennek megakadályozása végett azóta mindig vagy a kerületi vadászt vagy segédét, ki a nyomozásnál is volt, viszem magammal. Ez a csapán marad, mig én 2 — 3 lépésnyire oldalt megyek, lehetőleg vigyázva, hogy figyelmemet valami ki ne kerülje ; e vadász viszi tartalékpuskámat is, melly béllövés esetében nem felesleges, s sokszor kisegített már, hogy egy-egy konda disznóra két lövésnél többet is tehessek. Én tehát és erdészem egy óra felé lábra kerekedtünk, jó posztóbotosokban. Közel a velcsiczi vadásziakhoz tölgyes erdő van, mellyben az előbbi években hordó-dongák, majd vasúti talpfák készíttettek, mig a maradékot ölfára dolgoztattam fel. Ez erdőt részint áthatolhatlan tüskés cserjék, részint igen szép növésű makk- és tölgymag-hajtványok képezik, vannak azonban kopár helyei is, mint azt őserdők vagy időn tul hagyott állabok lefejszézése után gyakran találhatni. Egy szóval ollyan helyek, mellyeket a sertevad télen-nyáron egyaránt kedvel, miután makkozást is eleget talál. Alig mentünk az erdőben vagy 200 lépésnyire, midőn egy erős kan nyomára akadtunk, melly a jelek szerint napközben és szokatlanul késő időben haladván erre, nem lehetett messze ; nem sokára aztán ráakadtunk üresen hagyott vaczkára is, minőt az illy vén ficzkók, mellyek nem egyszer hallották már golyóink fütyülését — maguknak almozni szoktak. Ez egy tisztáson álló csipkebokor volt, mellynek alsó szárai közt az agyaras kiláthatott, mig hóval fedett ágai által takarva levén s elillanás közben is a bokor által fedeztetvén, csak árnyát vehettem ki vagy 30 lépésnyiről s nem lőhettem reá. Azonkívül, mint ez már a sertevadnak szokása, mindig nagy kerülőket és köröket jár, mielőtt megindulna, s igy többnyire hamar neszt fog (mire igen finom érzékkel b'

r)> "gy hogy nem is hamar lehet a vénebb agyarosokat, kik már kipróbált ficzkók és igen óvatosak — szép, biztos lövésre meglopni, s leggyakrabban csak vak szerencsére kell lőni. Boszaukodva, hogy az agyaras igy elillant, tovább indultam egyenes Irányban, egy erdei ut felé, mellyen magasabbra, a hegyek közé akartam jutni, midőn egy tisztáson valami 3 láb magas s a hordódonga készítők által levágott cserfa törzsre akadtam, mellynek átmérője mintegy 3y

2 — 4 láb lehetett. A törzsnek tőlem túlsó oldalán a hangyák egy nagy „bolyt" épitettek, melly a tuskót még vagy 1—2 lábbal meghaladta, azonkívül mindezt még a hófuvatag is ellepvén és növelvén, az egész építmény magassága mintegy 5 — 6 láb lehetett. A vén, óriási tölgy egyik gyökere kinyúlt a földből, s e gyökéren nyomok vezettek a törzsre fel egy lyukig a hangyabolyban, mellynek tartalma kiszórva hevert. Közelebbről vizsgálván, látom, hogy a nyomok serte"vadtól származnak, s éppen puskámat kapom le vállamról, midőn 5 darab marcassin (kocza) bújik ki a lyukból, ugrik le a törzsről, s általam 2 lövéssel köszöntve, teljesen ép bőrrel menekül tova. Először a különös vaczkot szemléltem meg, melly inkább egy rókabarlanghoz, mind vaddisznók atomjához hasonlított, s a hangyabolyon át a hófuvatagba mélyedt, mellybe a koczák meglehetős nagy padmalyt túrva, mind az öten jól elfértek s szél és vihar ellen óva voltak. A bó másfél lábnyi s felszíne fagykéreggel levén bevonva, azonban gyengébben, mintsem Áakár embert, akár sertevadat elbírt volna, s mindamellett sem igen ropogós : elhatároztam tehát, hogy a koczákat kigyalogolom, mi nagy hó mellett, s ha az emse nincs velők liogy csapát törjön, s a vadásznak jó lábai vannak, sikerülni szokott ; az ember hamarabb is jut lövéshez, kivált ha a disznók visszaváltanak, legelnek vagy turkálnak, mi közben könnyű őket meglepni, csak jó szelünk legyen, ez a fődolog. Nem mehettem még 200 lépést, midőn néhány derekabb disznót pillantottam meg, mellyek egy cser-sürüségbeu, tőlem vagy 30 — 40 lépésnyire lehettek, s a mint puskámat arezomhoz kaptam, azonnal megugrottak. Három darab süldő volt (tavali koczák). Az elsőt elhibáztam, a másik bukfenczet vetett mint akár egy nyul. Éppen második fegyverem után nyúltam (mellyet a vadász hordott), hogy ha szükséges, a kegylövést megadhassam , midőn igen beteggé lőtt süldőm felkerekedik, s mögötte alig egy ölnyi távolságban az én 5 koczámat — mellyek csapáján jöttem eddig — latom abból a különös vaczokból kikelni. Biztos levén a felől, hogy lövésem untig elég a süldőnek, s hogy nem messze mehet, hagytam őt utazni s a koczákhoz fordultam. Első lövésemre az egyik összerogyott, a másikat futás közben üdvözöltem, mire erősen panaszkodni kezdett. Az először meglőtt is duettezni akart hozzá, de szarvas-pengém egy szúrásával elnémítottam, mert sietni kellett, s miután előbb még gallyat szúrtam bele, liogy a lő-jog el ne vesszen, azon tanakodtam vadászommal, hogy a két meglőtt darab mellyike után induljak. A süldő mély lapoczka-lövést kapott, messze tehát nem menekülhet. Hogy a koczát hol találhatta golyóm, azt már nem tudtam olly bizonyosan, miután futása közben ágon-bokron keresztül lőttem, s ezért inkább ez után akartam indulni, midőn kocsisom az alig 150 lépésnyire fekvő vadászlak udvaráról a lövéseket és kocza-rikogást hallván, hozzánk jött és mondta, hogy a megfutott négy koczát, köztük egyiket igen betegen, éppen a közeli tisztáson látta átmenekülni. Meghagyván neki, hogy a lőtt koczát vonszolja haza, elindultam a nyavalyás után, melly a csürhével járt és erősen vérzett. — Két óra hosszant meghurczoltak maguk után a mély hóban, hegynek fel, hegynek le, a nélkül hogy a meglőtt kocza kiállt volna, pedig még mindig sok vért, s nem egészen világos szinüt — vesztett. Végre is magamnak kellett kiállni ; nem győztem többé a fáradtságtól, és ugy határoztam, hogy másnap majd folytatom a csapázást. A lövés helyére visszatéret, csakhamar ráakadtam süldőmre, mely ezalatt kimúlt ; fiatal emse volt, s feltörve 82 fontot nyomott. Másnap reggel megindultam a koczák csapáján, s ismét jó 2 órát baktattam utánnuk, a nélkül hogy meglőtt koczám elmaradt volna testvéreitől, pedig már ekkor a hegység túlsó oldalára váltottak át. — Végre láttam a csapából, hogy a még mindig vérző kocza elvált társaitól, s már hittem hogy nem sokára valahol letelepedve lelem, midőn csapája ismét egyesült a más hároméval, s pedig egy tisztáson, mellynek közepén egy századokat átélt magas cser emelkedett, s mellynek törzsén egyik felöl valami 2 — 2 '/'г láb magas és 1 — 1 '/

2 láb széles odu látszott, s mellynek nyilása egész a földig ért. Ez odúból ugrott ki most közeledtemre először egy kocza, mellyet első lövésemmel véknyán, a másodikkal pedig farktól szügynek átlőttem. Még puskát sem cserélhettem, midőn egy másik kocza bujt ki a fa üregéből, s mig a kakast felhúztam, már messze volt, legalább messze reám nézve, ki nagy gyakorlat mellett sem a legbiztosb lövész vagyok. Alig hibáztam el ezt, s megjelent a harmadik, mellyet azonban szjigybe lőttem hogy menten lefeküdt. Kettőt tehát elejtettem, s egyet hibáztam. Kerestem a két elejtettben tegnapi golyómat, de nem találtam ; azután meg esak hárman voltak, pedig négynek kellett volna lenni ; világos hogy a tegnap meglőtt kocza hiányzott. Miután zöld gallyal megtüztük őket, azt mondám vadászomnak : menjünk vissza, a sebzett malacz valahol elvált, pedig nem messzire innét, csak mi nem vettük észre csapáját. Erre azonban kísérőm az odúba tekint s azt mondja : „hisz itt fülel a kópé, hanem majd kihúzom én mindjárt", mit azonban nem akartam megengedni, mert ínég meglehetős friss kinézésè volt, s igy inkább megadtam neki a kegylövést, különben lia kísérőm bedugja kezét, meglehet, hogy nem ő a sertést, hanem majd az rikatta volna meg őtet. Kihúzatván, láttuk azután, hogy tegnapi golyóm a vállapoczka alsó részén hatolt át, a vállaptól a szügy felé, a nélkül hogy életet ért volna. Ez a vaczok is ollyan volt megint, minőt nem mindennap láthatni. Az ezer éves cser gyökerei, valamint az egész törzs üres volt s a széltől belesodort gazzal telve, melyen a koczák — sze'1 és eső ellen óva — kényelmes almot találtak. Csodálkozva és kíváncsian nézegettem az efajta vad számára szokatlan tanyát, — inert hát odvas fából hamarabb vár az ember vadmacskát, nyestet vagy rókát kiötleni — de vaddisznót nem. Ámbár az öt koczából illy formán négyet már megkerítettem, az ötödiket se akartam anya hiányában veszni hagyni. Mindaddig mentem tehát csapáján, mig esak birtam ; végre azonban teljesen kimerültem, s kipihenve hazatértem, hagyván az egészet kerületi vadászomra, ki 20 évvel fiatalabb, s ki