Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-01-10 / 1. szám

VADÁSZ- ÉS' VERSENY-LAT. 7 Követtük tanácsosát s mig mi hárman a kis szedres téreket jártuk le nagy buzgalommal, a kuvasz nyugtalanul keresve a fenyvesbe eltűnt. — Hadd menjen, majd hirt ad, — mondá gazdája. Egyszerre egy helyen a törpe bozót megmozdul s az ingás kígyósán szaladt tova a sixrü felé. Mi észre véve, hogy ott fiatal siketfajd menekül haris módjára, ostromot futottunk, de a madár gyorsabb volt s a sürübe érve ott kelt szárnyra, ugy hogy nem láthattuk,csakis szárnycsattogását hallottuk. E perezben elugatta magát a kuvasz, de ismét elhallgatott s azonnal utánna fejem felett zúgott el egy nagy kakas, azonban olly magasban, hogy a lövés kétes volt, mind a mellett hevélyemnek nem állhatva ellent, rálőttem ; a madár találva levén, lejebb ereszkedett, de mégis tova szaladt, mig a távolban hal

1'"®) bogy csörtetve bukik alá. Ez volt az eb által felvert kakas. Azonnal előbíva kutyánkat, keresésére indultunk, mi nem sokáig" tartott, mert a kuvasz friss szimatot kapott, csakhamar fel is vert egy fiatal kakast, a melly megrettenve az eb csaholásától, felgalyazott. A jól begyakorolt kutya ekkor a fa alá állva, folyton ugatta, mig a siketfajd le nem vette szemét róla, és igy én, bár jó távol voltam, könnyen megközelíthettem s egész kényelemmel lőttem le. Alig néhány perez telt el, s most már egy vén jérczét vert fel kutyánk. Az szintén felgalyazott, s bárha nagyon csábitó volt a kísértés, ellenálltam hevélyemnek, nem lőttem le, hanem beértem észlelésével. Nagy élvezetet nyújtott igy is a kép s a jelenet. Ailg 150 lépésre tőlem a szeder és hangával benőtt, s az oldalról legurult szirtdarabokkal mintegy behintett kis tér szélén egy, az erdő sűrűjétől kiilün álló fényű alig 20 láb magasban levő gályán ült a szép madár, hoszszan előre nyújtott nyakkal és feszült figyelemmel tekintve az alant ugató kutyára, s megfogbatlan ostobasággal azon látszék törni eszét : „hogy már most mit teendő legyen ?" mig végre 5—7 perez múlva elszánta magát nagy rémülten tova repülni. Ekkor már a nap delelőn tul volt, egy hirtelen keletkezett felhő is kezdé könycseppjeit hullatni, gyomrunk pedig élénken figyelmeztetett mindnyájunkat, hogy jó sétát tettünk ma. Egy moha lepte szirt-darab kényelmespamlagul szolgált, s mi falatozáshoz kezdtünk. Ez időt választám arra, hogy kikérdezzem a kuy tatul ajdonost, miért hogy épen kuvaszt használ a vadászat emez előttem uj, de kellemes nemére, s miért nem tanit arra be kopót, miután az sokkal kitűnőbb szaglási képességgel bir. — Látom a nagyság a") is ismeri a kutyákat. Igaza van, a kopó jobban érzi a nyomot, de ritka a fehéren tarkáit, s én csak egy párt láttam ; egyet, a mellyiket a herczeg (néhai Schwarzenberg) vett meg, a másikat pedig gr. L.-nak vitték. No ezek is jó kutyák voltak, hanem azok sem idevalók, azok megforgatták az őzet, mintha tánezra járna, s a gr. L. Udvarhelyről szerzett „Pali" nevűje (pedig nem is fejéren tarkáit volt) az Ugrón Zsigó nagyságáéval ugy megtéritek a nyulat, hogy fél napig is állásukban ott p i p á 1 h a ttak s mégis lövésre jöttek, pedig isten úgyse magam láttam, hogv az egy órányira fekvő falu utczáján hajtották végig a nyulat. Puskásom szavai igen érdekeltek, hiszen ki ismerhette jobban nálamnál a „Palit", emez örökösön haragosnak tetsző, kifáradhatlan kopót, mely nagyon is megérdemli — mint tanulmány, — hogy neki egyezikket szenteljek; — azonban vadászhevélyem kielégítése végett a siesta mielőbbi megszüntetését óhajtva, paraszt sportmanem megjegyzéseit félig kikerülve kérdém : *) Erdélyben régi betegség ez a nagyságos czim ; minden úrfélét igy czimeznek. L. — Miért nem hasinál tehát a siketfajd, s esetleg a császárfajd vadászatára is jobban hajlászó (szimatoló) kopót. — 'Már megmondtam -— viszonzá egy felkapott üszök meilctt nyugodtan gyújtogatva az általom adott szivart. -- No hát lássa e s t á 1 о m a 1 á s о n, az a madár ott a fán nagyon együgyü egy jószág, s ott biz ennek hijába csahol a kutya, h a n e m 1 á t j a a f e h é r b u n d á j á t, hanem egyet gondol s tovább repül. Ezért tanitunk be e vadászatra kuvaszt s isten segélyével meg se bánjuk Falatozásunkat hamar befejeztük, a „Bodri" ujabb kísérletet tett, kilátásunk is nagy volt, hogy a már két nap óta zaklatott siketfajdfalka szanaszét csatongoló tagjaira még rá találunk. Aeide reményünk csalóka volt s meggyőződtünk a felől, hogy sem gyakorlott vadásztársaim, sem én nem ; firjiik eléggé az óvatos, szeszélyes maonrat. Még kevés idő előtt közélünkben nem egyet hallottunk pityegni anyja után, s ime már mind eltűntek, mintha a föld nyelte volna el. — Annak nagysága az oka. Lőtte volna le a vén tyúkot, akkor a fiókák mind szét szaladtak volna, igy az öreg összeszedte s elossantott, — mondá a székely. Ez valószinü volt, s ép azért most még jobban örvendettem önuralmamnak. Csakugyan néhány órai legbuzgóbb keresés mellett sem találtunk se siketfajd-, se császármadárra, pedig kaparást akárhány helyen láttunk. No, hanem hát elég ennyi is a jóból, gondolám, s kiáltók vadászaimnak, hogy húzódjanak lefelé a szekérhez, mert ideje megtérnünk. Fütyölve, gondtalanul haladtam tova ; mintegy 5Ü0 lépésre tőlem, egy csúnya, mély szakadék túlsó oldalán haladt vezetőm, az átjövésre alkalmas helyet keresve, midőn egyszerre arról valami szárnycsattogást hallok, s oda tekintve, látom, hogy egy fiatal fajdkakas a székely előtt a szakadás közelében alig öt lépés távolra galyazott. fel és pedig csak mintegy husz—huszonöt láb magasságban. Jövő perezben dördült a fegyver, s a madár összezuzottan bukott alá. A székely fegyverét meg se töltve haladt tova, midőn e helytől alig egy lövésnyire fiatal jércze galyazott fel előtte ; ekkor fütytyel, jellel figyelmeztetett s nagy sietséggel kezdett tölteni, de persze mielőtt átjuthattam, vagy a székely fegyverét megtölthette volna, elég udvariatlan volt a kisasszonyka elvonulni. Mi aztán előhíva a kutyát, eléggé megkerestük a helyet körülte azon reményben, hátha még bukkanunk vagy egy tovariasztott fiatalra, de nem találtunk egyre sem, mindamellett megelégedve az eredménynyel s a vadászati élvezettel, vigan siettem vissza a homorodi fenyüfapalotába, erősen elhatározva, hogy ottmulatásom alatt még egyszer kirándulok az oláhfalvi erdőkbe, a miben azonban meggátolt a kedvezőtlen idő. L—r. A vadápolás erős télben. A jól kezelt vadászathoz háromféle dolog szükséges, u. m. vad-óvás, vad-őrzés és vad-ápolás. A két előbbire nem pazarlók szót, anélkül is minden igaz vadász- vagy erdésznek főkötelessége, s értenie kell azt, ha csakugyan a vadász névre érdemes akar lenni. A mi azonban a harmadik pontot illeti, ehhez már kétségtelenül hosszas tapasztalás, kitartás és a vadnak igazán kedvelése, hogy ugy mondjam, szeretete kivántatik. Az 1867-ről 68-ra forduló erős télben igen sokat tapasztaltam a gim- és őz-vadat érhető calamitásokról. Különösen feltűnt, hogy legtöbb vad a völgyekben, közel az erek- és folyókhoz, vagy szakadékos meredek helyeken veszett el. Gondolkodtam a dolgon, megvizsgáltam az elhullottakat, s azt tapasztaltam,hogy legtöbbje nem táphiány miatt veszett el, hanem a fagyott rétegű vizbe tfagy hóba beszakadván vékony csülkeivel, ezek kisebesedtek, a szegény vad fájdalmában lenyugodott, tápot nem kereshetett, elgyengült és megfagyott, vagy a kóválygó rókák és farkasok áldozata lett, mint többnek kikezdett s ott hagyott részeiken észlelhettem is. Feltettem tehát magamban, hogy táplálék-szórás által a vadat járhatóbb és óvottabb helyre csalogatom, mi sikerült is. Ily helyekül fiatalabb, puha állabu s árnyékos csendereseket választék, mi mellett az a hasznom is volt, hogy néha etetnem sem kellett, miután illy helyeken a szél és hó által letördelt ágakon és mohán a vad elégséges tápot talált, ugy hogy a szórt takarmányt is otthagyta. Az a hasznom is volt, hogy az illy fiatalabb és nyesetlen állabakban vadaim a luezfenyő (?) hántását se produkálhatták olly nagyon, mert a törzseken lévő ágak abban akadályozták. Még egy más nagyobb hasznot is nyertem e megfigyelésemből az által, hogy a hol vettem észre, hogy a gimvad a körisfa héjját is hántja, utánajárva megvizsgáltam a fákat, s az olly törzsököt, mellynek kiszáradásától félhettem, kidöntetém. Egy-egy illy kidöntött fa ágain a vad sokkal kellemesb módon gyakorolhatván hántását, a többinek békét hagyott, mig benne tartott, s én számos törzsemet mentettem meg a roncsolástól, mi által ez ugy is mindjobban kiveszendő fanemet talán tovább megtarthatom, s takarmányban is nagy meggazdálkodást tettem. Illy vándorlásaim közt azt is észrevettem, hogy őzikéim megérezve, miszerint tiprásom nyomán könynyebben haladhatnak, rendesen fel is használták azt ; én meg aztán nem is sajnáltam fáradságot, hogy csapást csináljak nekik, mi vadjaim mozoghatását nagyban megkönnyité. Illy látogatásaim alkalmával néha szükség szerint pár fe n y ő t *) is ledöntöttem a fiatalabbakból, mi különösen az őzeknek igen jó tápot nyújtott. Miután azonban az agancsos vad már novemberben elkezdi a körisfa hántását, s télen át több száz törzset megrongál, ha ledöntöttet nem talál, ennélfogva feltettem magamban, hogy ezután már oetoberben döntetek le egy párt itt-ott, a mint a vad csoportosulva van, hogy igy már a hó leesése előtt megszokja azt, s igy egyrészről legkedvesb téli tápjához könnyebben férhessen, másrészről faállományomat is megóvjam. A mi a vad belső egészségét illeti, erről azt tapasztaltam, hogy az olyanok, melyek a vigályosokra járhattak, sokkal kevesebben betegedtek meg, alkalmasint mert a nagyobb mértékben élvezett fü- és gyökerek még sem hatnak olly keményitőleg mint a fa rügyei és kérgezete. Már emiitettem, hogy legtöbb vadam a folyók, meredekek és árkok mélyedéseiben veszett el ; okát abban keresem, hogy egyrészről folyók mellett a hideg mindig tetemest) ; másrészt a hófuvatok és torlódások itt történnek, mellybe aztán a szegény vékony csülkii vad beleszakad és. nem mozdulhatván, elvész. Főgondom tehát az illy helyekről a vadat elcsalogatni téli időben, s ez eljárás következtében az idén még nem is panaszkodhatom fogyatkozásról, minek igen örülök s reménylem, hogy ha telünk még olly erős lenne is, nem fogja 100 db vadain megbánni, mint az 1867-ről 68-ra forduló télen. J. Z. *) Nemtollhiba-eez? Talán nyírfa legyen? Szerk. Lő-vadászat. Vacsi vadászatok. Tiszt, szerkesztő ur ! Becses felszólítása folytán van szerencsém jelenteni, hogy idei vadászataink január 2-kán kezdődvén 5-ig tartottak. Résztvettek benne : ő Fensége József föherczeg; ő kir. fensége Ágoston szászeoburgi fejedelem, és fiai Fülöp és Gusztáv berezegek, továbbá Ráth Károly ur Pestről és gr. VayL. Budáról, valamint 12 más lövész. Az elejtett összes vadak jegyzéke a következő : 5 7 db dámvad 420 „ nyúl 18 ,, róka 75 „ fáczán 13 ,, fogoly, melyek nagyobb része-