Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-04-10 / 10. szám

1 02 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. APRIL 30. 1870. a nyúl pedig szépségesen fart hányva, tovább karikázik. „E.. e volna meg a f.. e ezt a peramidelos fegyvert, bát csak sehogy sem veszi ám be ezt a kis esőt!" mormogá magában, mialatt mellettem is kiszökik egy szép vörhenyes nyuszi, és én szokásom szerint nem sokat késve, csattogásba hozom a kakasokat, azonban: csitt, esett! mind a két cső becsötörtököl. Emberem közelebb jön hozzám s egy párt intve fejével puskám felé, egész naivsággal kérdezi : „Hát a tekintetes uré szintén?" „ Szintén, szintén!" förmedtem rá boszúságomban ; csak már legalább a tekintetes urat ne tette volna hozzá, zúgolódtam magamban. Hasztalanul rejtegettük csappantyús puskáink szerszámját hónalj vagy öltönyeink szárnyai alá, a be nem siilés egymást érte, mig e 1lenben a Lefaucbeux - fegyverek pontosan tüzelve egyre ropogtak. További hátrányom pedig az volt, hogy mig én a töltéseket a kilőtt csövekbe egymás után bezöcskölém, addig a mellettem állók öt-bat lövést tettek uj szerkezetű fegyvereikkel s forgatták fel egymásután a nyulakat. Mi kecskemétiek még nem kaptuk fel a Lefaucheux-kat, s alig egy-két uri embernek van még illyen jjfegyvere , és ha jól értesültem, ezek is gyalázzák. Én azonban vacsi tapasztalataim után egész respectussal viseltetem irántuk. A második hajtás bezártával következett a villás reggeli, déli 12—1 óra között. A Victor majorság udvartelekjén bosszú asztalon gőzölt nagy fazekakban a jó gulyásos, volt azontúl hideg pecsenye] kétféle is, és hozzá hatalmas jó bor. A berezegek s főúri vendégeik részére a juhszinbenjvolt felterítve, a kik ott — a kényelmes ellátást tekintve — csakis annyira voltak előnyben, hogy az eső étkezésük alatt nyakukba nem hullott; azonban szükség törvényt bont. Ámde mi azért odakint, hátat vetve a nyugotról csapkodó esőnek,igen j ó étvágygyal költöttük el a villás reggelit, egyiránt ázván kivül is, belől is. Ezután a vadászatok kün a sikon, körökben lettek folytatva egész napestig : hogy minő eredménynyel, azt majd alább közlendem. Másnap ismét erdei vadászatokon kezdők a véres mulatságot. E vadászatok mindannyiszor igen nagyfpontossággal vitettek keresztül, s rendezés tekintetében semmi kívánni valót nem hagytak maguk után. A főurak részére a les-állások földbe levert sövényfonatu, övig érő karókból állottak, azontúl még leveles faágokkal is, a cserjést utánozva, körülrakattak,úgyhogy a vad, veszélyt nem gya nitva, közeledett az állásokhoz, mellyek mögül bizonyos halál szóratott a szegényekre. Igaz, hogy az illy vonalakon azután a puskaropogás rendkivüli is volt. A főurak több fegyverrel ellátva, a mellettük álló vadászaiktól mindig töltve szedegették kézhez azokat és igy a lövések perczenként követték egymást. Egy illy bajtóvadászaton tisztelt Íróbarátom Kutben-nel estem állás-közelségbe. Int és figyelmeztet , bogy a dámvad keresztbe törtet előttem; ö a távolság miatt nem tüzelhetett rá, vagy tán nem is akart, az alább megmondandó ok miatt. Pillanatba került csak, a mint egy szép fehér dámvad előttem termett, egész olda1 lát mutatva ; azonban neszt foghatott, mert ' ugyanazon perezben, alig 20 lépésnyíre előttem hirtelen megbukott. Egy ősi tölgy vastagsága által igen jól valék fedve, meg nem láthatott; én pedig gyönyörködve kémlelhetém a nemes vadat, melly hol fel-fel nyujtányakát s jobbra balra nézegetett, hol pedig a hajtók zaját neszezve, a sűrűben meglapult. Párszor rá fogám fegyverem, lapoczka- vagy fölövést, halálosat küldhettem volna reá tetszés szerint; de az erdőben lövés, főként golyóval tiltva volt, s én a tilalmat vadászlievélyem daczára, a legszebb esély megnyerhetése mellett sem akarám megszegni. Várakoztam tehát, mig a hajtók által szorongatva megindul és talán mellettem ki fogna törni, de csalódtam; mert egyszer csak fölemelkedik , megindul szembe a bajtóbnab s köztük szerencsésen keresztül is tört. Ekkor láttam csak, hogy súlyos sebben van : hátulsó jobb lába majd egész a forgónál volt összezúzva. Midőn a hajtás befejeztével összegyülekeztünk, kérdezé az erdész, hogy ki látta azt a fehér dámvadat, melyet Fülöp herczeg ö magassága megsebesített. Kész volt nálam az értesítés, elvezettem az erdészt a fekvés helyére, melly tócsa vért mutatott, azután pedig megindultunk a vérnyomokon s több mint félórai járáskelés után végre gyermekhangokat hallottunk az erdő mélyében : „ne bántsd, jönnek már;" „biz ott nem jönnek, csak fogjunk hozzá." Oda siettünk és már akkor az elesett vadat, melly az agancs tövén is vérzett, tehát kétszeresen is meg volt sebezve, bárom gyermek készült feltörni. Emberek jöttek legottan, s rúdra kötve a dámvadat, beszállították a közelben eső erdőbirói lak udvarára. Nem mulaszthatom el feljegyezni a többi közt: hogy mindjárt a másnapi hajtóvadászat alkalmával, a villás reggeli után, ugy délutáni 2 óra tájon Ágoston berezeg ő magassága, t. i. az ifjabbik berezeg, bintóra ülve, egy kisded borzebet a kocsis elé tétetett s dámvadakra ment cserkészni, mely kirándulás egy szép bikát eredményezett. Harmadnap is oda cserkészett ő magassága és két dámvadat ejtett el

5 mi pedig folytattuk a kör- és hajtó vadászatokat. (Folyt, köv.) Allatrajzi és vadászati képek. NYCLASTY FARKASTÓL. Az erdei szalonka. Scolopax rusticola I. (Folytatás.) Valószínű, hogy a szalonka, ha csak részben is, évente kétszer költ, egyszer april végével, vagy május elején, másodszor junius végével és július elején. Ezt onnét lehet következtetni, mert olly helyiségeken, a hol az erdei szalonka költeni szokott, a millyenek lehetnek a mi Kárpátjaink is, a tavaszi húzás után való szünetre junius, juliusban újra húzni szoktak a szalonkák, söt egymást üldözni is tapasztalták ; jele annak, hogy a féltékenység bántja apró sziveiket; a féltékenység pedig szerelmi inger jele. Igen érdekes dr. Middendorf azon tanulmánya, hogy a szalonkák nem délfelől északnak, hanem délnyugat felöl északkeletnek és megfordítva vándorolnak. Ezen állítás bebizonyitására álljon itt csak az egy, hogy mig Angolhonban szalonkák telelni szoktak, tavaszszal és nyáron alig lelhetők, pedig az eddigi vélemény után északfelöl nincs szárazföld, honnét e madarak jöhettek volna. Valószinü, hogy az Angolországban telelő szabnkák Svéd-Norvégországból kerültek. Az azóii szigeteken telelő számos szalonka szintén nem jöhetett máshonnét, csak északkeletről. Nagy befolyással van a vándorlásra a szélirány is, és a többször emiitett Hoffmann tapasztalatai szerint a szalonkák rendesen déli, délnyugati s nyugati szelekkel érkeznek ; egyszerre beálló északi és keleti szél v. zivatar a vándorlást tüstént megszakitja. Ha a húzás javában folyik, az idő meleg, gyenge keleti szél nem szakítja ugyan meg, de azért még sem olly erös az, mint meleg, nedves, déli vagy nyugati szél'el. A húzás vége felé azonban más, ellenkező szelek sem szolgálnak igen akadályul. A mi az erdei szalonka tartózkodási helyeit illeti, ismert dolog, hogy tavaszszal a mélyebb, nedves erdőket, esalitosokat, öszszel a száraz tetőket és fensikokat kedveli. Legbiztosabb jele a szalonkák megérkezésének a somvirág rügyeink fakadása, és a házi vörösfark (Ruticilla tithys Scop.) A húzásra nézve ériemesnek tartom megemliteni, hogy a szalonka hideg, világos estéken inkább a tetők körül; nedves, esős, borult időkben pedig inkább a mélyedések, lejtök, szakadások fölölt húz. Meleg borongós napokon jól húz, hideg, világosakon gyéren, éles keleti és északi szélben pedig semmit. — Különben mind e szabályok nincsenek kivétel nélkül. Megbocsásson a szives olvasó, hogy olly sokáig időztem e tárgynál, s talán sok olly dolgot mondtam el, ami már régen ismeretes előtte. Pedig csakugyan szívesen kiterjeszkedtem volna még sok másra, mert e minden vadász előtt kedvelt madár megérdemli azt, hogy körülményesebben ismerjük De térjünk kedvesebb képekhez. * • • A pacsirta, a galambok, a seregélyek, bibicz, billegény már régen megérkeztek ; viszhangzik az erdő az éneklő rigók dalától; a köszméte rügyei fakadnak, a som sárga virágbimbai kitörtek a rügyekböl, a farkas boroszlán (daphne mezereum) rózsaszín, csengetyüalaku virágjai erös illattal töltik meg a berket. A cserjék aljából az ibolya kéklő szirmai kandikálnak kifelé, itt-ott a dentaria fehér, sárgás, violaszín virágai virágszőnyeget képeznek, a krokus, anemone egé-z tisztásokat lep el gyönyörű virágjaival. A természet éled, sajátságos illat tölti be a léget; az állatország keble't a szerelem melegiti föl, s dalban énekli hatalmát. Az ember örül, ha a város vagy falu sáros utczáiból kiszabadulhat , a zöldülni kezdő réteket vasárnap délutánokon tarka népség lepi el, s a jövő nemzedéke, az apró népség kapóra veri a labdát, vagy rótában, longamétábau egymás hátához vagy oda, a hova lehet. Est: felé az ég borulni kezd, lanyha szél fúj nyugat felöl ; a tornácz alatt ülö vadász hosszúszárú pipájából, a melly a jó hazafiság daczára szüzdohánynyal van megtömve, bodor füstöt ereget a tavaszillatos légbe. A vizsla lábánál hever, s csak néha emeli föl fejét nagyot ásitva. Egys/erre a kapuban szürke ruhás férfi jelenik meg, puskával vál án, sarka nyomába lépdelő vizslával. A kutyák ugatnak, de ugy látszik ismerik, mert farkcsóválva futják kőül, sőt az Indico, a kopó, pláne olly merész, rá is ugrálni. A két vadász kezet fog s egy quaterka kihörpentése után a kerten át megindul az erdő felé. Nemsokára elérik a csalitot ; kedves helye a szalonkáknak ez ; évről évre itt húznak legelőször, legsűrűbben, legjobban. Mig a nap az égen van, még várni kell. Hamarjában tüzet hevenyésznek, és leülve mellé köre, tuskóra, beszélni kezdenek mult évek szalonkaestélyeiiől. „Fogy az a madár, barátom," mondja az öreg, „20 év előtt számát sem tudtam mennyit lőttem, ma meg már ugyancsak megolvasom." „Hogy is ne fogyna," válaszol a fiatalabb, a ki a természettudományokban jártas és a vadász-irodalmat jól ismeri, különben is világlátott ember. „Hogy is ne fogyna, a vad általában fogy a kulturával, őseink tökéletlen fegyverei sem pusztítottak annyit., mint mi hátultöltöinkkel, azután pedig az angol puskások (vadászoknak nevezni őket bűn lenne), ezri-