Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-03-20 / 8. szám

62 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁRTIUS 20. 1870. VafeemléM Kecsiemét környékéit*) GÖMÖRY FRIGYES tői. i. Későn esett hó mint a vadtenyészet nemtöje a jövő idényre. — A szánkás vadászatok Kecskemét vidékén nyúlra, fogolyra. — Főszereplő itt nem a vadász, hanem a kocsis. — Reminiscentiák. — Különbség a valódi és az orvvadász között. — Vadárusok és vendéglősök tilalmazása az óvási idény alatt. Kecskemét, febr. l-jén. Vadászati érdekből tekintve a legközelebb jövőt, szerencsénk, hogy a havazás nálunk ezelőtt, hacsak egy hóval is, be nem állott s alföldünk sikterületeit, miként most, magas hófuvatagokkal el nem boritá, mely esetben tétova nélkül állithatjuk: hogy alig maradt volna — jelesül bclhatárainkban s az ezekkel kapcsolatos kiebb eső tanyás pusztáinkon — nyul és fogolyból annyi tenyészanyag : bogy a jövő vadászidény, szaporulat tekintetében, a valódi vadászszenvedélyt csak némileg is kielégíthetné, és a pecsenyevadász csatangolásait nagy ritkán egy-két darab vaddal megörvendeztethetné ; mert a különben is igen csekély menynyi ségre leapadt e vidékbeli vadak, hogy ha havas telünk van, csaknem egy lábig elverettek volna, nem [ugyan a vadászszenvedély kielégítésére vadászgató rendes vadászaink kopói vagy vizslái előtt, hanem a saját kezük, re vadkereskedést üzö tanyásaink s az úgynevezett g á n y ó-p u s k á s o k fegyverei által. Ki nem tudná, a ki alföldünk téli vadászatainak különböző nemeit ismeri: hogy a havas tél, mely állandó burkolatban tartja a föld szinét, a vadak elejthetéséhez a természetnek valódi segédkeze, azok kiirtásának, ha úgy akarnók, fő-főtényezője. Nem szándékom azonban a havas télben szokásos vadirtó mesterség különféle műveleteit ezúttal elemezni, s csupán csak az alföldön honos vadak legkiválóbb veszedelmét, a szánvadászatot, miként az nálunk az alsó néposztálynál'szokásos, kívántam alkalmilag lehető rövidséggel körülimi. A közönséges parasztszán két oldalát, miként már más alkalommal is elmondám, hogy a gyors felülés és hirtelen leszállás könnyedén eszközölhető legyen, egy-egy szál deszka képezi csak. A szán hátulján egy rakás dudva a vadászok ülhelyéül szolgál; a kihajtónak pedig elől, van is, nincs is ülése, a ki többnyire rudas lova mellett czammog s azt gyeplőszáron vezetve gázolja a mély havat, és csak nagy ritkán, ha a fárasztó gyaloglást már csakugyan és komolyan megsokalta, kuporodik fel a szán orrába, alá kapja lábait, s neki fészkeli magát amúgy istenigazában, mintha talpaira soha többé szüksége sem leendene, s ócska kopott röhögő subájában,óriás nagyságú gubanczos bagósapkája alól jobbra balra sanditva, úgy néz ki, mint egy összeaszott aegyptusi múmia. Es ki hinné ? A szánvadászatnál ez a főszerepvivö egyéniség. Egykereseten van a háta megett ülő vadászokkal. Minden elejtett vadnál osztozik velők egyenlő arány szerint. Es ez, ha már csakugyan „ex professo" vadász*) Figyelmeztetjük olvasóinkat a jelen czikksorozatra. 1 nak, helyén is van; mert hiszen bámulatraméltó éles látásánál fogva, ö szánozza a lövészeket a mély hóba vaczkolt nyúlhoz, nem ritkán öt-hat lépésnyi közelségig: hogy azt halálos lövéssel biztosan kiforgathassa fekvéséből, s mutatja meg a hóban nagy erővel bevágódott fogolyfalkát, melyet azután az utolsó darabig lepuskázni könnyű feladat. Visszaemlékezve itjabb korombeli egy ily vadászatra, a végből: hogy a szánvadászatok sikerdus eredménye is feltűnhessen, ide jegyzem a következőket: Egykor, január hóban, az évszámot nem lényeges dolog tudni, egyik ügyvédcollegámmal összebeszélve, felbéreltünk szánvadászatra egy illyen élő távcsövet. A város közelében vadra nem találván, ki kellett hatolnunk a külső tanyabirtokokra. Órákig barangoltunk már öszszevissza a sík hótengeren eredménytelenül, midőn délutáni egy óra körül, addig hallgatag emberünk egyszerre csak szót emel, mondván : „no nemzetös uraim, nem csavargunk már híjában, mint a klárinétos czigány egyik üres csárdából a másikba. Ahun ni, amott balra, ott ahun a hókaparás látszik, bóbiskol a nagy f—e nyul. S egyszersmind szűkebb körökbe fogván szánunk vezetését, azt kérdezi, látjuk-e már a nyulat. Mi a jelzett irányt követve szemeinkkel, a vakitó sikhavon semmit se vehettünk kinEgy ám, jegyzi meg emberünk, mert az urak, gyakorlatlan szemmel, egyszerre meg akarnák látni a fülest fektében. Az nem megy oly könynyen. Iparkodjanak amott azt a hóturást kivenni, a többi azután magától következik." Végre csakugyan megpillantottuk a hóturást; de ugyanazon perezben, mintha a hóból kilátszó kettős göröngy volt volna, egész nagyságában megpillantottuk a nyulat magát is, s nem kissé álmélkodánk, hogy illy nagy tárgyat emberünk nélkül is fölfedezni nem tudánk. „Csak akkor lőjjenek uraim, ha inteni fogok," s emberünk vagy tiz lépésnyire kanyarodott a nyúlhoz ; de meg nem állt, melly esetben a nyul rögtön ki szokott ugrani vaczkából. Most visszatekintve, egyet kacsintott balszemével: a puska eldördült és a szegény állat kifordult fektéből. Ezenkívül s illy módon még öt darab nyulat ejtettünk el csakhamar egymásután. Emberünk azonban e siker daczára is mindegyre csóválta fejét, mignem utóbb szive titkát csakugyan feltárta előttünk. Rosszul esett neki, hogy addig még foglyokra nem akadhattunk, szerette volna a szánróli fogolyvadászatot is bemutatni. Azonban rövid idő teltével, meg lett az ö öröme és dicsekedése e tekintetben is. „Nézzék csak az urak amott azokat a fekete pontokat, ugy gondolom, hogy foglyok lesznek." S ezzel neki fordítja a szán rúdját. „De már azok ám, csak arra vigyázzanak: hogy a hol legsűrűbb, oda, de csak egyre czélozzanak, ugy majd több is ott maradhat egyetlen lövésre." A foglyokat mái- könnyebben kivehettük, mint azelőtt a nyulakat; mert ugy tűntek elé a hóból,-mint egy-egy gömbölyű rögdarab. Az első lövésre jól találva, kettő maradt ülhelyén ; a többi fölrebbent: egy, kettő, három — öszszesen hét darab. Röptük irányát követve, estszürkületig mind a hetet elvertük. Még ma is gyakran emlegetjük K. régi vadászbarátommal ez érdekes kirándulást. Ezeket elmondva, örömömet nyilvánítom a felett: hogy a törvénytiltotta időszak, melly alatt a nyul- és fogoly vadászat többé nem gyakorolható, beállott, és a mellyben a törvényt tisztelő valódi vadász szegre akasztva fegyverét, mindaddig szünetel, mignem az erdei és szárszalonkászati idény beálland. Szerintem, legkíméletesebben mondva „vadőr" az, a ki a törvény által megszabott tilalmat tenyészidö alatt akár nyerészeti vágyból, akár pecsenyevadászként, megszegi. Az eljárás egyik esetben sem menthető. Ha én városkapitány volnék : hogy a törvénynek tekintélyt és érvényt szerezzek, nemcsak a vadásztilalmat falragasz és dobszó utján minél gyakrabban hirdettetném, az erdő- és szöllöcsöcsöszöket, a pusztázó hadnagyokat s átalán véve az egész rendőri személyzetet a legszigorúbb felügyeletre utalnám : hanem egyszersmind tilalmat vetnék a vadárusokra, vendéglősökre és a magán vevőkre is, a kiktenyészidöb e n a vadvásárlásokba bocsátkoznának. — A vadásztilalmi törvény szelleme ezt, márcsak vadászrendöri szempontoknál fogva is, kétségtelenül megengedi.*) Ha a mi vidékünkbeli vadőr, elejtett apróvadját — fővadunk különben sem lévén — mint áruezikket pénzzé 'nem tehetné, bizonynyal nem fogna tilalmazott időben vadászgatni ; mert hogy egy — a párosodás idején lesoványkodott,— nyúlnak szemfedelét lerántva, pecsenyéjét a gányó-vadász saját nyikorgó asztalára tegye, e czélból bizonyosan nem fogna egész pusztákat éhen-szomjan napokig bebarangolni. De hát ne évelődjünk a jövő titkai felett ; mert könnyen megeshetik, hogy a vadszaporulatnak kedvező időjárás s eshetöleg a már tervben levő vadásztörvények életbeléptetése, rendkivüli előnyére válandanak, és mi teljes önérzettel vadászati tekintetben is el fogjuk mondhatni, hogy: „Megvirad még valaha!" S most már, a csaknem szokássá vált vadász-jeremiádák helyett, szellőztessük egy kissé a közel-multnak eseményeit s a menynyire lehet, iparkodjunk élvezhető olvasmányt tárni a „Vadász és Versenylap" nyájas olvasói elé. A mult-évi nagy szárazság kitartott nálunk egész october közepéig, és igy a megindult vadászatok a kukoriczások és a külpusztákoni nyárjas buezkásokban a vadászati örömök élvezhetéséhez nem nyujtának kedvező esélyeket, nem pedig azért, mert a legkitűnőbb vadász-ebnek sem sikerült folytonos jó szimatban megmaradhatni. — A kopó egyet nyiffantott, és a nyul vagy rögtön a vadász lábaihoz hengerült és elejtetett, vagy pedig, ha e veszélyt kikerülheté, azután s azontúl élete mentve lön ; mert a kopó a hév napokban teljesen kiszáradt talajon tovább nem nyomozhatá. A vizslászat sem felelt meg, ép a rendkivüli szárazság miatt — fogolyállományaink *) Mindenesetre a legsikeresb ellenőrzés volns, mert ha a vendéglős étlapjain nem árulhatja a vadhúst, bizony nyakán marad az, vagy csak bizalmas ismerőseinek suttyomban kellene azt fogyasztaniok, ez pedig sokkal kevesebb volns, mintsem érte törvényt szegne. szerk.