Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-03-10 / 7. szám

MÁRTIUS 10. 1870. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 55 folyton hajtottak , mi tehát az elmúlt tiz perez után ismét elfoglaltuk állásainkat,és vártuk a jó szerencsét. Én most az erdő keleti széle felé vezető szederfás uton foglal

1 am állást, nem tudom Diamia istennő akart-e kárpótlást adni, a szolgálatában szenvedett kis malheurért, vagy a véletlen szerencse kedvezett nekem e napon, de alig álltam ezen uj állásomra, midőn a süriiben előttem halk zörejt hallék , s ime ismét egy róka ugrott ki az útra , melyet szerenesésen le is lövék. — Az utána kijövő kopó szokása szerint megrázta, és mintegy megelégedetten nézett reám. Én a rókát állásomra vivém, a kopót pedig az ut másik felén lévő sürübe eresztem ; még jól bele sem ment, már is elkezde hajtani egyenest az emiitett Dianna-szobor felé, honnan kevés idő múlva kettős lövés hallatszott. A lövésekre F. ur hangját hallám , hogy „megvan" ! — de a kopó folyton hajtott; ismét kis vártatva a favágói uton szintén lövés történt, mire azután csend állott be. Én még vagy öt perczig állásomon maradtam, és miután több neszt nem ballék , a Dianuálioz mentem, hol már az egész társaság egybe gyűlve volt. Meglepetésemre láttam, hogy az utóbbi lövések is sikeresek voltak ; mert az első kettős lövésre F. és a másodszori lövésre B. szintén lőttek egy-egy rókát. Igy tehát e délelőtt 5 rókával számoltunk be , egy öreg ravaszszal és négy süldő rókával. Három napra reá erdészünk ismét jelenté, hogy „róka van az erdőben"! Mikimentünk , és alig egy óra telt belé , midőn ismét két rókával tértünk haza ; erdészem a megmaradt anyát, én pedig az árván maradt fiát lőttem le derék kutyáink előtt. E rókacsaládról tehát el lehet mondani, hogy szerencsétlen család volt. Még a nyár és ősz alatt néhányszor igen jól mulattunk a fáezányosba jövő komákkal, mellyek közül emlitést érdemel a mult hóban erdészem által elejtett fehér róka, melyet egy egész délután siker nélkül hajszoltunk , és csak másnap lesen került az erdész fegyvere elé. — E. A. *) Leopárd-vadászat róka-falkával. OotacamuQil , 1869. junius 22-én. Ootacamund , Keletindia déli részén , csapataink egyik fő állomáshelye , s azon előnye van a himalajai környék felett, hogy számos, terjedelmes lapály által környeztetik, mi a sportmanuek érdekes vadászati kirándulásokra , s egy-egj

r jó lovaglásra nyújt alkalmat. E helytől nyugot felé , körülbelül 30 a. mfdnyi lapály terül, mellyuek talaja olly kemény, kövecses és sikamlós , hogy még a legnedvesebb időben is , az itt-ott tátongó hegyszakadások és sziklás repedések közt a lovas csak a legnagyobb óvatossággal haladhat el. Az itt-ott szétszórt apró facsoportok , bozótos bokrok és kisebb erdők az itt roppant nagy menynyiségben tanyázó sakálokuak kényelmes búvó helyül szolgálnak. — Minthogy Madras éghajlata mártiustól—octoberig olly tikkasztó és forró, hogy itt ez idő alatt haj tó vadászatok nem tarthatók , — a falka ez időre rendesen máshová vándorol, s igy történt, hogy ez idényre az ootocamundi vadásztársulat vette azt haszonbérbe , melly meetingeit rendesen 2-szer hetiben tartá. E vadászatok itt felette érdekesek , — s tekintetbe véve , hogy nem ritkaság , ha egy órában 8 —10 illy hajlékony testű, kemény lábszára vad feliramlik , mondható , hogy a kutyákat ugyan kemény próbára teszi, mellyet a Pytchleyfaj e nemes utódai derekasan megálltak. S habár a „jack" nem bir azon érdekes apró „trick"-ekkel és fortélyokkal, mint Anglia ravasz rókája, mégis gyakran egy 30 — 40 pereznyi igen érdekes „run"-t nyújt sebessége által. — Egy hajtóvadászat, melly minden angol-indiai sportsman figyelmét magára vonta, f. é. jun. 22-én ment végbe. A falka követőivel együtt ép egy sakál kergetésébe a nungenadi völgy felé volt elmélyedve, midőn a közeli bozótos sűrűségből egy szép , tökéletesen kifejlődött leopárd ki*) Fogadja szives köszönetünket Mltságod e csinos kis elbeszélésért; vajha széles Magyarország minden vadásza csak évenként egy illy részvét-adományt tenne Dianna oltárára, milly gazdag kölcsönös élvezetet szereznének egymásnak. Szerk. rohan, a falka ezt megpillantva, sebes iramban nagy csaholás közt vette ez ismeretlen bestiát űzőbe ; csakhamar utóiérve megálliták, sőt egyszer le is kapták, de e dühös m cskafaj éles fogaival és körmeivel keményen megboszulá e merényt, hirtelen felkapott s a közeli fás sűrűségbe menekült, hova a kutyák is követték. A sűrűség nem engedé a történteket tisztán látni, de a messziről hallatszott csalialás , vonitás , ugatás , közben-közben a felbőszült vad ordítása sejteté a harcz megkezdését. A huntsman s néhány hajtó hiába kisérték meg a falka viszszaterelését, melly sokkal becsesebb, hogysem e vadfaj által megritkittassék. Egy félórai vesződség után sikerű't a kutyákat visszakergetni. Nem hiányzott közülök egy sem, de egy-pár veszedelmesen volt megmarva és erősen vérzett. Mig ez történt puskák hozattak és sikerült Mr. Atkinsnak a már lankadó és összemart bestiát két lövéssel földre teríteni. (Angolból). Vadász-táska, A szalonka-idény küszöbén. Tekintve az idő lágyságát, az idén alkalmasint érvényesülni fog a közmondás : „Oculi : itt vannak ni! Laetare : most kerül a javára !" Sok lövés fog találni, sok meg hibázni, s ne'mellyik talán, fájdalom, horzsolni fogja csak a hosszuesörüt. Szerencsére a szalonka egyéb szép tulajdonságai mellett olly ügyes is, hogy gyakran önmagának orvosa, a mint ez többoldalú megfigyelések után bebizonyult. Oly esetekben, mikor a szalonka „szárai" a csőd és ezomb között, lövés vagy más okok miatt megsérültek, gyakran volt észlelhető a hastollakból és vérből alakított ragtapasz vagy kötelékszerü párna , a mi az eltört csontot, jóllehet, gyakran ferdén, de mégis kigyógyította. Doctor Becker, ki az erdei-szalonkák természetrajzához meglehetős adatokkal járult, kezdetben hajlandó volt hinni, hogy a gyógyítás e neme csakis a véletlen esete, de később azon nézetre jutott, miszerint az állatok benső ösztönében gyökeredzik. A természet azt igen bölcsen rendezte be, mert a lábak használhatósága a szalonkánál valóságos életkérdés, miután a bogarak utáni szaladgálása közben sokat kell mászkálnia a mocsárokban. — E kis közleményt azért h .zzuk most, inert épen időszerű. Talán mi is tehetünk megfigyeléseket a jelen tavaszon az öngyógyítás felett, megvizsgálván a lőtt példányokat. A tel középszerű volt, s ennélfogva a tapasztalás szabályai szerint hosszú és tartós vándorlásra lehet kilátásunk , s ha uiég egy kissé keményre fordulna az idő , annál hosszabbra húzódna vándorlásuk. Kora tavaszszal szakgatott csapatokban az eiőposták húzódnak keresztül, azután nagy csapatokban kellene jöni a zömnek , ha az eger-fa bimbói felpattognak; s a sereghajtókat a párzás ideje nálunk érvén el, még nyáron is számos helyeken vadászhatnánk reájok. De kímélnünk kell őket, mert azok az alatt kotló jérczék hímjei. Anyai ápolása egy nyulacskának. A K . . . . erdész mult február elején egy poczkos nyulat vett el két pór-suliancztól, kik azt a tilosban lőtték, s a szemes erdész által tetten kapatva, prédájokat otthagyták s elillantak. A szegény állatot éppen fiadzás közben érte a halálos göbecs. Jószívű emberünk felismervén helyzetét, ovatosan felhasította a kiszenvedettet, s a még élő fiókát anyja méhében hazavivén, iparkodott az életnek megtartani, mi teljesen sikerült is neki; a legnagyobb segítségre találván e részben derék leányában, ki a kis nyulacskát naponkint hatszor-nyolezszor, kóczczal körülcsavart, ludtoll-száron át, vizzel kevert tehén-tejjel saját szájából itatta, s jó meleg vaczkot csinált neki kenderkóczból. Nyolcz nap múlva egy szoptató-kaucsuk tömlőt alkalmazott az erdész, minőt a csecsemőknél szoktak használni, s a kis nyul naponkint gyarapodott. Három hét múlván már télre eltett káposztaleveleket kapott, s most vigan futkároz a házban. Egy anya sem járhatna el szeretetteljesebben. Azt hiszsziik , találkoznak, kik példát vehetnének ez esetről. " Sp. A vakmerő róka ltíü4 öszéu volt, hogy N. —. ura V.... völgyében fekvő kis birtokán egy délután vadászni ment ki vizslájával együtt, s e/yszerre — de jó távolságra — egy nyul kelt fel előttük , melly után N ... ur kétszer lőtt ugyan , de a lövések csak sebzették s nem teritették le a nyulat, ugy hogy a vadász az ebet küldte utánna, melly a meglőtt nyúllal együtt a közeli cserjésben tűnt el aztán. Soká maradván el az cb , a vadász elindult nyomán s egy tisztásig hatolt, hol mégis találta a vizslát, a- mint egy megnőtt rókával veszekedett a kimúlt nyúlon. A róka , daczára N. — ur közeledtének , nem tágított a préda mellől, s szemlátomást igen heves küzdésben volt az ebbel ; mert ha ez eleresztette a nyulat hogy a rókába kapjon , ugy ez kapta fel a nyulat s illanni akart; ha pedig a kutya fültövön csipte őt, ugy ő dobta le a nyulat s harapott az ebhez , s ez igy ment egy darabig vice versa, mialatt N... urnák elég ideje volt — a sietségben elfelejtett fegyverét megtölteni. Kész levén a töltéssel, közeledett a veszekedő párhoz, hogy egyet a ravasz bundájára pörköljön , távolról nem lévén tanácsos lőni az eb miatt. A róka azonban rá sem hederített, s csak midőn N. ur mind két csövével csötörtököt adott reá — tartá érdemesnek észrevenni mit terveznek ellene , s ott hagyva ebet, nyulat és vadászt — nem ám futva, hanem kényeimessen kullogva s néha-néha fogát vissza vicsorgatva, ment az erdőbe. — Vadászunk percze magában legelőször is puskamüvest és lőporárust összeszidva, kutatá ez alatt szintén fogcsikorgatás közt a csütörtök okát; kisült aztán , hogy lőpor helyett — homokkal töltött! — mit alkalmasint kis fia, játszván odahaza lőporos szarujával — practizált bele , s mit N .... ur töltésközben igen sietvén , s egyik szemével a kutyát, másikkal a rókát vigyázván, nem vett észre. — Nem sokára ez eset után , vadászunk ugyan e tájon egy nyulat lőtt, melly midőn a kutya érte ment, még bakogott hangosan , s mellyet egy a közeli cserjésből előrohanó róka el akart venni a kutyától; idejében észrevevén azonban a fegyverét emelő vadászt s talán gondolván — hogy az se mindennap tölti homokkal puskáját — egy ugrással ismét visszaszököt.-. a cserjésbe. N.. ur megesküszik reá , hogy e: ugyanaz a róka volt, melly már minap is megszökött előle s megmentette vitorláját. Két lévet göbecsre két szarvas. Ugyancsak a fentebb emiitett N. úrral történt volna cz eset után egy év múlva, hogy hajtóvadászaton levén, hol igen kevés nyul mutatkozott, őz vagy szarvas pedig soha se lövetett — N. úrnak is jó adag türelemre volt szüksége. Utoljára sem állta ki a dicsőséget, s otthagyva állomását, a hajtókhoz csatlakozott, hogy a visszatörő vadból ejthessen el valamit; de biz cz a manövrirozása se hajtott semmit fegyvere elé, s igy meglehetős roszkedvüen kullogott, puskájával hóna alatt, s kutyájával nyomában a hajtók u án. Egyszerre csak egy magas, sürii borókabokor mögött észreveszi, hogy mozog valami; odanéz e ösebben, de csak annyit vehet ki , hogy az a bizonyos mozgó jószág egy fej , mellyen két hegyes fül, ide-oda billeg. Vigyázva és lövésre készen lopódzik mindig közelebb, de még lőtávolságra se tudja kivenni, hogy hát miféle jószág lehet az tulajdonképen. Fegyvere göbecsre levén töltve, nem tudja, elégséges lessz-e a fel nem ismert vadra: hanem hát gondolgodni nem sok ideje levén , reá fogja , s egyik csövét kilövi a látott fárgyra. Semmi nesz. De im egyszerre egy éppen olly fej üti fel magát a boróka-bokor másik végén. N.... ur erre persze másik csövét lőtte ki, s a fej eltűnt. Midőn aztán, fegyverét újra megtöltvén , a bokorhoz közeledett, akkor látja , hogy két lövet göbecscsel — két szarvast, az igaz, teszi hozzá, hogy csak kér sutát — lőtt. — A dolog pedig ugy történhetett , hogy az először talált állat fejét a másikon átfektetve — neszezett a vadászra ; a történt lövésre persze aztán a másik is felütvén fejér, öt is elérte végzete; ugy hogy a lőseb keresésénél mindeniküknél ugy találták, hogy néhány szem göbecä, fülükön át agyvelejükbe hatolt. — S hogy mindez nem vadász-adoma , hanem megtörtént valóság, azt állítja —0— ur a „Sporn"-ban.