Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-02-30 / 6. szám

46 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 20. 1870. Eo öreg Katona és yaöász-einléKei. (Folytatás és vége.) Felvirradván a következő szép őszi nap, reggeli után kimentünk a vadas-kertbe. A mint a hajtok neki indultak a hajtás ellátására, s a Solymos patakon át akartak kelni, nagy zaj támadt: „itt a szarvas" — melyre a nemes vad fektéből felugorván, a réten át a kapu felé tartott. Én már, mint aféle suhancz is, ugyancsak fentem rá a fogam, s puskámmal czélozgattam a semmibe, várván a jó szerencsét; mielőtt azonban a sebeslábu állat hozzám érhetett volna, atyám, a ki golyójának különben is szánva volt, egy igen szép lövéssel leterítette. Egyik esélyt tehát elvesztettem volna már, hogy lövészi ügyességemet bemutathassam, s mig egynehányan a kimúlt vad szemlélésénél voltunk, a dombon menő hajtók újból zajt ütöttek: „halad a kan!" — odapillantok s látom, hogy a kan hatalmas ugrásokkal a dombon le a patakon keresztül a rétre fut, innen pedig a kapu felé kivánván a nagy vadaskertbe menekülni : nem távol a szarvastól, szintén apám golyója által ejtődött el. Ez alkalommal egy kis episód megnevetteté a társaságot. W. M.-nak egy szolgája, a ki a szarvasnál hosszasabban bámészkodott, egy kis futamra volt kényszerítve, a kan feléje tartván. Nem emlékezem : felvette volt-e öt a kan, csak annyit irhatok, hogy Xutzuj szaladása engem igen mulattatott. A két kerti vad elejtése után szabad erdőkben vadásztunk még pár napig, ezek végével pedig oszolván a társaság, mi is hazatértünk. Igy folyt le az idő s én két év multán iskolába adódtam; a tanszünetek alatt azonban rendesen falura jővén , sokat vadásztam, s koromhoz képest meglehetősen lőttem. Egyátalában a vadászat s lovaglás annyira szenvedélyemmé vált, hogy gyakran kénytelenitettem hallani a közpéldamondást : „agár, madár, kantár, — az úrfi marad sz " — Még tanulókoromban elhatározóm magam katonai pályára lépni, még pedig a lovassághoz ; hiába akarónak belőlem tanácsost csinálni, a bureau-szag nem volt soha ínyem szerint. Inkább töltöttem mindég a szabad természetben egy napot akár zöld, akár fehér takaró lepé a földet — mint az irodában egy órát. Végre eljött szabadulási órám; azaz : hogy iskolai tanulmányaimat bevégezvén, 1826-ban katonai pályára léptem s még pedig ohajtásom szerint a huszárokhoz. — Bécsben lévén ezredem , elég alkalmam volt a híres császár-város salonjaiban s táneztermeiben mulatni, mindez azonban nem elégitett ki engem annyira, hogy a szabad természet után ne sóvárogtam volna, s igy moudhatlanul megörvendeztetett, midőn számos ismerösim a vadász-idény beálltával meghívtak vadászatjokra. Mennyire csodálkoztam el azonban az ottani vad-állomány menynyiségén; én, kinek fogalma sem volt jobb vadászatokról, mint a zsibói s a hadadiakról, liol az igaz, hogy szépen létezett vad, mivel több nemzedéken által az erdők vadásztilalomban voltak; de illy vad-állományokhoz hasonlítani sem lehetett; miután több olly vadászaton voltam, hol egy körben vagy hajtásban több vad esett, mint nálunk egy egész idény alatt! Különösen szarvas - vadászatokban vettem részt, gr. Sch. buchheimi és wasserburgi uradalmában. Vaddisznóra azon évek alatt csak néhányszor volt alkalmam, s akkor is csak vadaskertekben, meg a mennyire emlékszem Pozsony s Galgótz vidékén ejtettem el néhányat. Voltam az akkoron nevezetes kis-mártoni vaddisznós kertben is. Fennebbi évben kaptam atyámtól ajándékba az első kétcsövű, Missilieur által készitett kapslis puskát; ritkán örvendtem valamin annyira. Ezen nagyhirü puskamiivesnek volt egy vezetője , hazánkfia, Angyal nevezetű, későbbre gyárt állitván, csináltattam magamnak egy vontcsövű kettőst, melly kitűnően lőtt, s a melylyel kezdem a golyóval való lövést; ezen kitűnő iparos hazánkfia rövid idő alatt igen híressé lett, állapotja szépen gyarapodott, de a korai halál végét vetette. 1830-ban hagytam el Bécset s Lengyelhonba jutottam állomásba, Podoliába, hol meglehetős vadászatok voltak apró vadra, kivált szép vizivadászatok az ottani számos tavakon, mellyeknek nádasaiban sok róka, gyakran farkas is tartózkodik, de nagy vad azon a vidéken nem létez; az ottani vadászatimról, agarászatimról máskor. 1833-ban a kies, erdősvidékü Brzezán kerületi városba kerültem szállásolásba. Itt már az ugyanott lévő vizi-vadászatokon kivül gyönyörű erdei vadászatok vannak, s a birtokosoknak tilosaiban számos vad tartózkodik. Sok kellemetes vadász-élvezetim emléke köt e vidékben töltött időkhöz, s nyájas olvasóim nem fognak viszásan megítélni, ha a multak emléki némelykor elragadnak; egy 62 éves kornak úgyis csak múltja van, mellyről beszélhet. Szép életszak az ifjúság, kivált ha azt tanulmányainkon kivül a sport férfias és test-edző mulatságaival fűszerezni tudjuk. Elfoglaltatásomtól való szabad időmet azon a vidéken vadászati és lovaglási szenvedélyem kielégítésére használtam , mellyre tág mező nyilt. Brzezánt mint mondám, nagy rengetegek környékezték; s Lengyelhon e vidéke egészen más képet vált., mint a fensikos Podolia , szűk martok közt folyó vizeivel, számos mesterséges tavaival. Kies, hegyes vidék ez itt, s a harsogó Dniszter futja át átlátszó zöld habjaival , mellybe kisebb-nagyobb folyók kristálycsillogásu viz-szalagai sietnek viritó zöld völgyeken , erdőkkel koszorúzott dombok közt; hol százados tölgy, bükk, szil- és liársberkeken át helyenként látható Kárpátaink homályba kékelö vonala. Csoda-e, ha annyira megkedvelem e vidéket, hisz legalább hazám földjét láthatóm róla. Csakhamar alkalmam volt több vidéki birtokossal is megismerkedni; még az időben a társasági életből nem zárta ki a politikai vélemény , vagy elhivatás az egyéneket; a kinek társalgási műveltsége volt, szivesen látott vendég vala, ha mindjárt katonai szolgálatban állott is; e szerint sok előkelő háznál meghivott vendégek voltunk, s részt vettünk minden mulatságaikban , időtöltéseikben, a salonokban és tánezos estélyeken ép ugy, mint vadászataikon, és kinek ebben kedve tölt, kettős élvezete is volt. Egy ily vendégszerető ház volt Kozlován özv. gr. M-néé, ki maga ugyan nem mindig időzött kies falusi lakán, de rendesen nyári útjaiból s fürdőkről őszire hazajött, s a telet ott töltötte. Nagykiterjedésű birtokában, ahhoz képest, hogy vadásztilalom nem volt, meglehetős vadászat létezett, kivált a mocsárokban kacsákra és a sár-szalonkákra. Fel is használtam az alkalmat, s két derék vizslámmal sok szárnyas vadat ejtettem; de főélvezetem volt mint vadásznak a grófnő még akkoriban létező vadaskertjében, melly a kastélytól mintegy negyedórányi sétaút volt, a franczia izlésü díszkert szomszédjában, s honnan egy vadgesztenyefa-sorozat vezetett át a vadaskert kapujához, mellyben dámvadak voltak. Ezen kertben régebben fővad is létezett, de az én időmben már kipusztult. A vadas déli részén egy mulatóház állt, a grófnő kedvelt ozsonáló-kelye; ki vadászatok idején, s ha kivált egy-pár lapátosvad lövetése volt kitűzve, ott fogadta vadász-vendégeit. A grófnőnek birtokaiban gyakran ren "eztettek vadászatok, mellyekben én is mindig részt vettem; nem voltak ugyan valami kitűnők, s ha nem is másai a honi megyei vadászatoknak, de bizony igen hasonlók ezekhez, csakhogy nem idegen tulajdonban tartattak. Magamra is nyertem engedélyt a tulajdonosnötől uradalmában vadászhatni, a mit azonban csak vizsláimmal tettem. Annál érdekesebb ismeretséget volt alkalmam kötni az öreg gr. St.-val, ki igen szenvedélyes vadász s valóságos typusa volt egy régi lengyel nagyur nemesnek, s.ámbár a társadalmi világtól tökéletesen visszavonulva élt, számos birtokain töltvén idejét, a kivel egyszer megismerkedett, igen vendégszerető volt. Bár az ismeretséget megkötni, nem a legkönnyebb vala, a vadászat kedvelése jó ajánlat volt nála. Elég annyi, hogy én bemutattatván neki, meghivását kaptam házát látogatni, s vadászataiban részt venni. Leszen még alkalmam máskor az öreg életmódjáról, káztartásáról, vadászatairól irni, s azért röviden bucsut vévén tőle, követem felvett irányomat, s a szabadban elejtett első vaddisznómra térek át. Az 1834-iki november folytán, Gácsországban már leesett a hó, midőn meghivást kaptunk Strattyura gr. St.-hoz vaddisznó-vadászatra. Keggel még szürkületkor kimentünk Brezáuból; kileucz óra tájban értünk Strattynba, s a reggeli után hajtókkal s gr. St. kopó-falkájából vagy hattal, kimentünk az erdőségekbe, hová egy falka vaddisznó nyomoztatott volt ki. Az első hajtásban a kopók valami özet felkapván? a csaholástól a sertések felriadtak, s a hajtásból kimentek. A másodikban hasonlólag neszt vevevén, még minekelőtte elállhattuk volna — távoztak. Délutánra járván az idő, gr. St. elhatározta, látván a további hajtások sikertelenségét, hogy a hazamenetelt vadászva tegyük meg. Mi puskások a hegyoldalban állási távol, ságban induljunk útnak , a peczér pedig menjen a völgyben alól, a topókat elbocsátva. Alig rendeződött a menet, s bocsáttattak el a kopók, azonnal kantot kezdtek adni, s a peczér kiáltása hangzott : „hogy vigyázzunk , mert megindult a vadkan." Nemsokára meg is láttuk a hatalmas állatot felénk tartani, utána a kopók teli hanggal; ritkás bükkerdö lévén, az egész kép gyönyörű látványt nyújtott, minő csak ritkán fordul elé a vadász éleményei közt; e fris hóval lepte hegygerinez, balra a szép sugár bükkös, jobbra a tölgyeserdő, a hegyéiina puskások, a felfelé törtető kan s utána a kopók,