Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-02-20 / 5. szám

38 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. EBRUÁR 20. 187-0 F A tapasztalás rátanitván a ruczákat, mily veszélynek teszik ki magukat ha zajongva szállnak a viz tükrére : gyakran csrk a legnagyobb elővigyázat mellett teszik ezt , akkor , midőn már teljesen besetctcib tt , és mély csend uralg körülöttük a mezőn. A kedvező pillanat elvárása végett, már jó eleve megszállják a mezőt, honnan lassan a folyó parija felé közelednek. A gácsérok ismételt kiáltása , már jókor tudatja jelenlétüket a vadászszal , ki őket leshelye rejtekéből várja; azonban türelme gyakran nagy próbát kénytelen kiállni, hanem ez esetben ajánlhatok egy eljárást, mely gyakran vezetett czélhoz engem hasonló körülmények között : értem a csalsipot , melly ha az ember bánni tud vele , igen hiven utánozza a rucza és jéreze hangját, és két-három, idejében hangzó kiáltás csakhamar lötávolságba hozhatja a szegény megcsalatott állatokat. Magam is gyakran sikerrel kisértettem meg ez eljárást, ennek tanúsága pedig a milletteui Íróasztalomon álló áldozat. — A les-vadászaton kivul, melyet a folyóktól és mocsároktól távol lakó emberek ugy sem gyakorolhatnak , vau még egy másik , de sokkal kevésbbé gyümölcsöző neme a kacsavadászatnak, melyet világos nappal, a vízimadarak által látogatott helyeket cserkészve üz az ember. Hogy ezt siker koronázhassa, okvetlenül szüksége van a vadásznak egy erős testalkctásu, tanulékony, mindig a puskás után fürkésző s a víztől sem iszonyodó hozárra , nem anyira azért, hogy ez felhajtsa a vizimadarakat, melyek ez esetben , mint a guvat és vízityúk, gyakran messze elszállnak , hanem inkább a sebesült és elejtett szárnyasok felkeresése végett. Itt egy kis kitérést engedek magamnak , mely eléggé okodatolva van egy a „Cliasse illustré" ez idei folyamában megjelent tudósítás által. Ennek irója azt állítja, hogy a kutya nem tud hozzá férni a leesett ruczához, ha a káka olly sűrü.n áll mint a mezőn a kalász, ugy hogy alig enged átjáratot a hozárebnek. Távol van tőlem ezen állítás lehetőiégének tagadása, sőt inkább hiszem hogy valóban áthághatlanok azon nehézségek , mellyeket

—a levelező ezen kepe tár elénk ; de másrészről sokkal is keményebb volna lemondani minden megsebesitett vadról , mintsem, mielőtt alávetném magam ezen kényszerűségnek , meg ne kisértenék minden módot azt elkerülni. A legezélszerübb volna nézetem szerint egy a káka k ö zött felállított háló. A nélkii 1 hogy állítani merném, — minthogy nem voltam még azon kényszerűségben , hogy hálóra szorultam volna, de nekem ugy látszik, hogy sikerülne általa a ruczákat kézre keriteni, melyek a háló lékaiba bonyolulnak, midőn a szabadulást megkísérlik. Megjegyzendő azonban, miszerint, hogy a vadászat meg ne szakkittassék, a há ó h sználata csak nnp-leszáltakor lenne szabad , visszamenetben azon helyre , hol a megsebesült vad maradt. Ep az imént mondtam, hogy egy erős, tanulékony liozár-eb elmellőzhetlen támasza a vízi vadásznak : szükséges azonban , hogy egészsége , ereje valóban képessé tegyék , ha nem is minden hátrány nélkül, de legalább hosszab ideig elviselni a vadászat sanyarúit ; de leglényegesb dolog, hogy föltétlen engedelmcsségii legyen, s ne sinyelje buzgósága következményeit. Ezek különösen súlyosak, midőn felkeresnie és elhoznia kell a zsákmányt , melly a viz alatt is úszik , a sasos közé búvik , s a legmélyebb zsombékban meghúzza magát. így gyakran tanuja voltam , hogy a liozár-eb, a folyó közepén sörétezett vadiuc-át vévén észre, eszeveszetten vizbe veté magát, s miután azon helyre ért, hol szárnyossa elmerült volt, nem találván semmit, föl alá lubiczkolt a folyón, hasztalan meritvén ki erejét; inig fürkészetének tárgya , a folyó mentében elúszva, szerenesésen megmenekült. Ha kis folyóm partján vadásztam, — hol két három csoln k állott rendelkezésemre, melyek segélyével gyorsan átkelhettem külömböző ágain, jobb szerettem magam üldözni a vadat mint kutyával , mert ennek zajos hajsza legtöbb esetben csak elrémíti a sebesült állatot, mely néha inkább vizbefullad, minisem elárulja jelenlétét. A mocsári vadászatban tapasztalt, jól tanított eb azonban nem is igy működik, különösen ha oly vadászszal van , ki érti mesterségét. A mint ez utóbbi észreveszi, hogy a sebesült vad a vizre bocsátkozott, cselt csellel viszonoz és a szárnyalt rucza makacssága ellen türelemmel győz. Tudván , hogy a szárnyalt madár képtelen levén rcpiil6 miiszereit használni, csaknem mindig a folyón felfelé úszva igyekszik" elment külni .- iparkodik' mennyire lehet, a k-íka közti utjának nyomában maradni, midőn azután a legcsekélyebb zörej mellyet a vad a sásban okoz . tudatja vele jelenlétét. Ha a zörej megszűnt: ugy jele hogy a sebesült szárnyas megállt miszerint uj erőt nyerjen, mig fejét a vi/, szine fölé emelve, egy pillanatnyi lélekzést enged magának. Ekkor az eb, mely gazdáját lépésről lépésre követte , a megállapodás által jelzi, hogy érti a vad szándékát, s a vadásznak arra kell törekednie , hogy felismerjen szárnyast s biztos lövéssel véget vessen életének. L)e ismételve mondom , hogy a legcsekélyebb zajt is kerülni kell, továbbá jelenlétét , a mennyire ezt a bokrok lehetségesitik, a vad elöl elrejteni, nehogy megkettőztesse ennek rettegését. Igen gyakran megtörtént rajtam, hogy vadruczám néhány pillanat múlva önmagától felemelkedett és maga kínálkozott a lövésre; nem hallván tudniillik semmi nyugtalanító zajt, csendesen úszott megszokott rejteke felé. Midőn aztán göbecsem utóiérte. Azonban jól megjegyzendő , hogy mind a/, mit itt mondok , csak oly vadászt illet, ki hasonló körülményekben találja magát, mint minőben én volt <m,azaz csak azon személyekre szorítkozik , kik a vadkacsát folyók mentében vagy a földeken vadászszák. Mielötffczen , ugy is hosszura nyúlt csevegést bezárom , még meg kell néhány szóval említenem a mozgó leshely szerkezetét, mellynek czélszerü használata gyakran nagyon előnyös. Mdőn a partjaiból kilépett folyó egészen elárasztja a mezőket, s ezeken a legelő megszűnik : a vadruczák annál nagyobb csapatokban látogatják , mert csaknem határtalan biztosságot élveznek a megköze ithet'cn viz-ár közepette. De ezen bizalmuk gyakran veszélyessé válik rájok nézve. íme egyike azon eszközöknek, melly engem gyakran czélhoz vezetett. Miután esolnakaim egyikét kákával egészen elfedtem , körülvettem azt, egy vékony agak segélyével sátor'á alakított gyékénynycl, o'y foimán, hogy az eltévesztésig hasonlított egy nádesomóh o z, milyen tó partokon vagy nedves réten gyakran előfordul ; azután még napfelkelte előtt horgonyt vetettem uszó rejtekemmel az eláradt rét kellő közepén, egy bokor szomszédságiban, ha esetleg ilyen kedvező fekvésii tért találtam. Ezen rejtek védelme alatt gyakran nagyon szép lövéseim sikerülte k ; de nem szabad feledni : hogy a vadruezák megjövetele előtt kell már a réten lenni , hogy bizalmatlanságukat fel ne keltsük , mi biztosan megtörténnék, ha mozogni látnák a nád-górét. II. G. Az erős szarvas-agancsok képződésének okairól Rég idők óta előszeretettel viseltetnek a valódi szarvas-vadászok a lombár szarvas-agancsok iránt; mindenki, még ha nem is vadász (kivéve talán a megcsalatott féljek) , ürül az ily diszitmény láttára , mellyek alatt azok viselője , erdőink királya, oly büszkén lépdegélt, s birodalmát és hozzátartozóit lovagiasan harczolva , védelmezte az idegen betolakodók ellen Kinek nem dobogott szive, hangosakban , ha két agancs irt látott tülekedni , melyek, mint két lovag, előre szegezett lándzsával egymásra törtek, s viadalukat gyakorlottság, bátorság és erélylyel végezték be. Ki nem örvendett és nem volt büszke, ha t gy derék szarvas , gyönyörű agancsaival , golyójától elbukott, s nem volt-e első gondolata az : mily szépen veendi ki majd magát e diadalmi jel! Ősi szokás, ily diadalmi jelekkel várakat, kastélyokat, vadásztermeket, szobákat disziteni. Heiczegek és urak iparkodtak a legszebb agancsgyűjteményhez juthatni , s e kedvtelés még máig sem szűnt meg, ellenben mindig nehezebb leond a szép példányok megválaszthatása, s még kevesebb az azt viselők száma. És mi az ily gyűjteményeket, melyek láttára a vadász s/.ivc örömtől repes, ép oly jogosultaknak találjuk, mint valamely fegyver-gyűjteményt , s egy tizennyolez vagy húszas agancs ép oly csodálatra méltónak tűnik fel elöltünk, mint valamely régi csata-pillos , mert amannak viselője is bizonyára nem egy erős csatát vivotf. Ily gyűjteménynél azonban mindenekelőtt derék, erőteljes agancsokra ügyelnek , s gyakran állítják, miszerint olyan agancsuk , minők a régibb korból maradtak reánk, ma már nem léteznek. Itt azon kérdés merül fel • Mi az oka az erőteljes agancs-képződésnek ? Miért tűnnek ki némely vidék szarvasai erőteljes agancsaik által , mig ugyanazok más vidékeken csekélyeob agancsokat viselnek ? Véleményünk szerint itt három tényező működik kö/.re, és pedig 1) a táplálkozás; 2) az éghajlat; 3) az öröklés. 1-ször. Elvitázhatlan , hogy a tápanyag mennyiés minősége , melyet valamely állat magához vesz, testi jólétére, hustömegénuk kifejlődésére , szőrmére, s a szarvas állatoknál a szarvak kifejlődésére, a legnagyobb befolyást gyakorolja. Azon állatoknál, melyek szarvaikat évenként változtatják, különösen testi állapotuk és az időtől függ , a mellyben régi szarvaikat elhányják , s uj női helyükbe. A szarvasok, mint tudva van, mártius és áprilisban vetik el. Ha a szarvas roszul telelt ki, elsoványodott, ez esetben az agancsok képződésére kellő nedvek nem lesznek túlságos készletben, az agancs silányan fejlődik, s a tavasz fris zöld tápláléka , sőt még a juniusi és juliusi gazdagabb táplálék sem lesz oly erőteljes, hogy az agancs-képződést erősítse, miután először a test üdül , a bus és vér képződik. Ennélfogva véleményünk az, hogy a hol a vadnak télen át jó tápláléka van, a hol jó húsban marad, az agancs-képződés mindig erősebb lesz. És ezt számos példák- és tapasztalatokkal bizonyíthatjuk. A Harz-hegység vadászterületén, hol a vad, kivált a hó-dús télben, nagy szükséget szenved , a szarvasok rendesen gyönge agancsokkal birnak. Ugyanez az eset keleti Poroszországban is, noha ugy itt, mint amott, a táplálék nyáron át kitűnő. Ellenben a Markban , sőt még Lausitz sivár homokterületein is , még m iig is találunk szarvasokat óriási agancsokkal. E területek azonban csaknem általában hatalmas fekete mámorkával vannak teljesen benőve, s itt a vad télen dús tápot talál. Tévedés azt hinni, hogy a fekete mámorka nem volna tápláló. Épen a számos olijos részeket tartalmazó mag bir rendkívül előnyös be'olyússal a vad testi kifejlődésére, s fa-rostos részei nevezetes hatással vannak az erőteljes agancs-képzödésre. 2-szor. Az éghajlat jelentékeny tényező a jó agancs-képződésre. Hol a tél, mint például kel. ti Poroszországban, egész áprilisig eltart, ott az agancsképződés korszaka megrövidíttetik, s igy az nem válhat oly erőteljessé. Sőt ugy látszik, hogy a fagy és utó-tél, melly ott, valamint a magasabb h-gyvidékeken is, gyakran egész májusig eltart, hátrányosan hat a bogok kicsii ázására. 3-szor. Iloay az agancs-fejlődés örökölh tő, mindazon vadászok által elismert, tik , a kik e tirgygyal foglalkoztak. Sőt mi még azokkal is együtt tarturk, a kik azt állítják, hogy a szarvasok agancstalansága a csekély táplálék mellett, öröklő. Egy agancstalan szarvas előttünk csak csodaszülött, mely megvan fosztva legszebb ékétől, s ép ugy tűnik fel előttünk, mint egy ló sörény és fark nélkül , mint egy kutya fark nélkül, és igy mindaz m helyeken kiveszendönck tartjuk, hol fajának ily csonkolásai észrevehetők. Különben csodálatos , miként plántáltatik tova öröklés utján az agancsok sajátságos alakja. Ismerüuk egy területet, hol egy öreg szarvas, mellynek koronája lapát alakú volt, e képződést csaknem valamennyi nemzedékével oly módon örököltette, hogy már a hat-nyolez águ ik is lapát alakú agancsokat viseltek. Hogy a szarvasnál az agancs alakja a késő korban is ugyanaz marad, a melylyel ifjú korában birt , kivéve, hogy a bogok szám t és ereje növekedik, régi vadászok elölt nem lesz ismeretlen. Állatkertekben , hol az elvetett bog-k rend. sen feltalálhatók, ez könnyen m gfigyelhető Augustus havában egy területen , hajtás alkalmával egy tizeunégyest