Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-11-10 / 31. szám

76 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. NOVEMBER 10. 1870. szivünk mélyéből óhajtjuk, vajha az ez évi vadászidény kezdetével már az uj vadásztörvények oltalmaznák vadászatainkat és vadjainkat.*) Farkas Kálmán. Sir Baker vadászatai az Atbara és Setit partjainI. G i r a f f e o k. (Folytatás.) A zsiráfok rendes álláspontja egy magaslaton volt, honnan az egész vidéket beláthaták. Illyformán nem közelitbettiik meg egyenes irányban a völgyet, mert az állatok hosszú nyakuk segélyével előnyben voltak, épugy mint az árboczkosárból letekintő matróz ; tehát mintegy mfóldnyi kerülőt tevénk, hogy a zeg-zugos talajt felhasználva, őket felülről megközelítsük. Egyenlőtlen talaj tekintetében e vidék, mint mondám „eszményi" volt. Meredek zátonyokon kellett felkúsznom, vállig elmerülve iszapos folyamágakon átgázolnom, meredek szakadásokon lecsúszni, ember magasságnyi füvön és mimosa-bozóton keresztültörni, miközben nem egy antilop >t zavartam föl, mig végre elértem a fensik azon pontját, melyen a távcső segélyével legelőször észleltem a zsiráfot. Nemsokára csakugyan láttam egyet e sugárnyaku állat.k közül, melly mintegy ezer lépésnyi távolságra a völgy szegélyén állott és egy bokron legelészett ; majd az első mellett, mely az egész csoport vezetőjének látszott lenni, még néhány tiint fel ; egy sürü bokor szolgált fedezetül. Az állatok a széllel tovább mentek Ekkor én mintegy 200 lépésnyire közeledtem a nagy őrt álló bakhoz és kísérőimmel együtt a bokor mögé heverőztem le, onnan kisérve figyelemmel a nyáj vezérét, melyhez még nemsokára más ke'tö csatlakozott; a meredélyen lejebb még néhány fej látszott. A tsetse (Sirut) legyek" kinozták őket, de különféle madarak ültek a nyakukon és elfogdosták ezeket, ha rájok akartak szállni. A madarak, melyekről bővebbet nem tudok, az állatokat a rovaroktól szabadítják meg. Most egy keletkező szellő e három obeliszkhez hasonló zsirafnak jelenlétünket elárulá, nyugtalanul emelték föl fejeiket és irányozták fekete szemeiket azon pontra, honnan veszély fenyegette őket; de e mellett olly mozdulatlanok maradtak, mint a szobrok. Ezen tartás, mely megfeszített figyelmet és meglepetést árult el, intőjelül szolgált a többinek is, mely most a meredély alsó részét elhagyva, az előbbi háromhoz csatlakozott. Egyszerre mindnyájan megállottak és mi bámulva legeltettük szemeinket e gyönyörű látványon ; szép foltokkal tarkitott boriik fényes volt mint nemes paripák nyári meze, és a sötét mimosák hátteréből mint orange-szinü kanczák emelkedtek ki. Ekkor hirtelen elő-eszöktem és a csoport a legsebesebb vágtatásban illant tova; de egyszersmind oldalról lövésre is kínálkoztak, mintegy 200 rőfnyi távolságra; czélba vévén duplapuskámmal egy nagy bakot, hallottam, a mint a golyó a bőrbe behatol ; az állat még mintegy 2 0 lépésre elbaktatott, azután a bokorban eldőlt. A másik csövei is találtam egy zsiráfot, de hatását nem vettem észre. Ekkor még egy egycsövű lőfegyvert nyújtottak oda embereim ; kiválogattam a csordából egy szép, sötétszinü bakot, mely lövés után azonnal térdre roskadt, azután társaitól elmaradva, szétzúzott első lábával sántikált tovább. Ezek voltak az első zsiráfok, melly eket lőttem. Midőn előttem hevertek, a vadász büszkeségével csodáltam őket, de ezen érzelembe a szánalom is vegyült. A zsiráf, e szép állat 10—20 (?) lábny ira is megnő ; de legcsekélyebb védfegyvere sincsen ; ótalmat csak gyors futásában vagy éles szemében talál. Szeme ollyan, mint a gazelláé, csak, ha szabad a kifejezést használni, magasabb hatványu. A vöröses-narancsszinü bőr sötét foltokkal van behintve és változó napvi'ágnál több szint játszik. A ki a zsiráfot csak hidegebb éghajlatban látta, nem alkothat magának képet sem arról, mily szép az saját honában. *) Ez a czikk már tavaszszal meg volt irva. Szerk. 11. Elefántok elejtése karddal. September 15-én még egyszer és utoljára festék az Atbara habjait szürkére a hegyi vizek ; azon nap után nem volt többé felhő látható, a fü egy hét folytán teljesen megsárgult," october végén pedig minden kiaszott és fonnyadt volt. Sufit odahagytuk volt és Wad el Neggar-ban ütöttük fel sátrainkat, onnan a Setit (Takazze) még mintegy hét óra járásnyira volt. Miután még három lovat vásároltam, minden pillanatban kész voltam az elefáutvadászatr a indulni, melyhez néhány vadásztársra is tettein szert. Kassala-tól és Takatól délre egész a basok tartományáig, mely Abyssiniához tartozott, keletre pedig a Gasch (Mareb) folyóig egy arab törzs, az ugy nevezett „homrák" kóborogtak. Ez valóságos nimrod-nemzetség és minden vadat kivétel nélkül : orrszarvút, zsiráfot, antilopot, oroszlánt, bivalyt, sőt az elefántot is karddal támadják meg és terítenek le, más fegyverök nincsen. E kardos-vadászokat e tájon aggadschir-eknek nevezik. Többizben emiitvén, hogy szeretnék egy pár ilyet szolgálatomba fogadni, még Sufiban többen jelentkeztek közülök. A homrák hajukat középen elválasztva és nagy fürtökben lecsüngje hordják ; kerek pajzsaikat a viziló bőréből készítik s ezt még a krokodil pikkelyes bőrével vonják be ; másnak hiányában az orrszarvú és a zsiráf bőrét is használják e czélra. A kara kétélű, keresztalaku markolattal, tehát a kezet nem védi. E kardok valamennyien so'ingeni készítmények, Aegyptomon keresztül jutnak Afrika belsejébe, a hol nagyra becsülik, mert igen kemények. A penge rendszerint 3 láb hosszú, szélessége 1 7/s hüvelyk és olly éles, mint egy borotva. Az aggadschirok azon részét a markolatvasnak, mely a kézfogásán tul esik. egy zsinórral körültekerik, hogy esetlegesen a másik kezet is vehessék segítségül. Az ilyen aggadschirok, ha lóra nein tudnak szert tenni, gyalog is indulnak vadjáratra, de mindig párosan s ollyformán intézkedve követik az elefánt nyomát, hogy azt délelőtti 10 és 12 óra közt érjék el. Ezen időtájt t. i. ez állatok szenderegnek, és olly gondatlanok, hogy könnyen meg lehet közeliteni. A vadász óvatosan közeledik az alvó elefánthoz és egy csapásra elvágja a fóldön heverő orrmányát. Mig az állat felocsúdik, a támadó elmenekülhet; és amaz alig egy óra múlva a nagy vérveszteség következtében kimúlik. Ha azonban az elefánt idejekorán felébred, s a vadász igy orrmányához hozzá nem férhet, akkor a vadász óvatosan hátulról közeledvén, az elefánt hátsólábának inát, mintegy egy lábnyi magasságra a sark felett elvágja, s elvérzik az állat. A lóháton vadászatra induló társaságnak nem szabad négynél több tagból állnia. Ez rendszerint virradatkor indul útnak s többnyire egy folyó partjain halad, mig csak elefántok nyomára nem akad, mellyek ott az előtte való éjen ittak. A vadászok követik a nyomot s ba rábukkannak az állatokra, azonnal kezdődik a támadás. Mindenekelőtt azon állatot válogatják ki a Csoportból, mely a legszebb agyarakk-il bir s ezt társaitól elválasztani iparkodnak s az aggadschirok addig ingerlik, mig nem ül dözi őket; ekkor elszóródva futásnak erednek, mihelyt azonban megállt, körülveszik öt. Egyikök szemközt lovagol az állatnak, hogy figyelmét magára vonja, s ez utóbbi csakugyan ennek rohan ; e közben két vadász az elefánt mögé lovagol, mely igy nem láthatja őket, s egyik legsebesebb iram közben leugrik lováról, és kardját két kézre kapva a hátsó lába inát keresztülvágja és gyorsan ismét lóra pattan. Ha a vágás sikerült, az elefánt sántit és gyámoltalanná lesz : az első vadász, ki az állattal szemben állt, egészen közel, orrmányaig lovagol és támadásra ingerli őt, s ha a megbénult nem bir semmire sem menni, egy vadász másik hátsólábónak inat is elvágja. Azután az állat nem sokára kimúlik. Magától értetődik, hogy egy illy vadászat nagyon veszélyes, s a vadász nem ritkán áldozatává lesz merészségének. A aggadschirok nekem, fehér kartársuknak, igénytelen modorban nem egy hajmeresztő kalandjukat beszélték el. Sokszor mintegy ösztönszerű elismerésből fővegeinet akartam levenui és mélyen meghajolni előttük. Eltünőleg csekélynek tűntem fel mellettük magam előtt. Férfikorba léptem óta egéBz életemet szilaj vadászatokkal töltöttem és azon hitben ringatóztam, hogy annyit értek e mesterségből, mint bárki más ; s ime oly emberekkel álltam szemközt, kik lőfegyver nélkül szemben támadják meg a vadat, s csak pajzs- és karddal fegyverkezve az oroszlánt barlangjában keresik föl. Rögtön szövetségesiiltiink ; minek az a jó következménye, hogy beszélhetek mások tetteiről is, melylyek az enyéimet messze túlhaladják Vadászataink közül csak a Setit mentén iizött elefándvadászataink egynémelyikéröl akarok megemlékezni. A nevetett folyam egy kanyarulatánál nagy homoktérség terült el, mely most (deczemberben) száraz volt és egy erdőig terjedt. Ott az aggadschirok véleménye szerint elefántok tartózkodtak és csakugyan, midőn a szél irányát akartuk puhatolni, az erdőoöl tiombitálást (azon sajátságos hang, melyet az elefánt hallat) hallottunk. Nem sokára a sűrűből egy hatalmas elefánt lépett ki, méltóságos léptekkel közeledvén a mintegy 300 lábnyi távol vizhez. Minket egy nagy zátony elrejtett szemei elöl, és észre nem vétetve gyorsan kiszálltunk és a folyó mentében közeledtünk az elefánt álláspontjához, mig mintegy 150 rőfnyire voltunk hozzá. Az állat inajd ivott, majd orrmányával roppant víztömegeket öntözött végig eolosszális testén. Midőn mintegy 50 rőfnyire közeledtünk, felénk forditá fejét és megpillantott bennünket. Azonnal fölegyenesité óriási füleit, majd rövid, trombitaszóhoz hasonló kiáltást hallatott és látszólag meggondolta, vájjon megtámadjon-e bennünket, vagy meneküljön ? Az e közben beállt szünetet felhasználva egy kiáltással felszöktem, és midőn a sürü felé fordult, egy golyót küldtem vállapoczkájába. Erre még gyorsabban iramodott az erdő felé, de az agadschirok, mint az agarak versenyközben, utána száguldoztak és a sűrűvel egyenközüleg haladva, az elefántnak visszavonu'ási útját elvágták és most puszta karddal állták útját. Az állat bősz dühvel kezdte meg a támadást. Az aggadschirok szokásuktól eltéröleg nem foglalkodtaták öt egy előtte ügető lovassal, hanem mindnyájan a lovakról leugrálva gyalog támadták meg a mély homokban. Szükségtelenül veszélynek tették ki igy magukat, de a vadászra nézve nem lehet nagyszerűbb látvány; a gladiatorharezot valamelyik római arénában össze sem lehet hasonlítani ezzel. Az elefánt tajtékzott dühében, de mindamellett észrevette, hogy a vadászok hátul akarnak kerülni ; azéyt roppant sebességgel megfordult és lekonyitott fővel ellenségeit egyiket a másik után megtámadá, miközben trombitálva, orrmányával óriási porfellegeket vert fe'. Az aggadschirok majomszerei ügyességgel kikerülték öt, de csak nehezen sikerült támadásai elöf menekülniük, különösen azért, mert a mély homok előnyére volt, mig ellenben őket mozgásaikban szerfelett akadályozta. Mindhármuk bámulatos lélekjelenléttel és bátorsággal felváltva menték meg egymást, ugy, hogy kettő mindig oldalról az állat elé állt, midőn ez a harmalikat nagyon szorította; az okos állat ekkor azonnal fölhagyott ezzel, és másik két üldözője ellen fordult. E közben keresztülgázoltam a homokon és épen akkor értem a csatatérre, midőn az elefánt úgyszólván keresztültört az aggadschikon ; mialatt golyót röpítettem belé, egy A,bu Do nevű vadász nagy ügyességgel hozzásujtott kardjával lábához, de nem a kellő helyet találta el: az elefánt elrohant és a vadászokat messze elhagyta. Egész a sűrűig követtük nyomát, de midőn abban néhány száz lépésnyire beha'olt, halva rogyott össze. Kis idő múlva ismét hallottuk a sajátszerű trombitahangokat és a folyóban mintegy tizenkét ily állatból álló csordát vettünk észre, melyek egy a túlsó parton levő erdő felé törekedtek. Ebben az aggadschirok nem térhettek hozzá kardjaikkal, mert ez olly sörü volt, hogy csakis olly helyeken lehetett benyomulni, hol elefántok s más nehéz állatok utat törtek már. Ezen sziik folyosók egyikébe hatoltunk be, és nem sokára két elefánttal néztünk farkasszemet. Az egyiket halántékán találtam, ugy hogy rögtön összerogyott. A másik elmenekült; de mi nyomában voltunk, s midőn egy kis tisztásban megfordult, minket megtámadandó, alig négy rőfnyi távolságból homloka közepét találta a golyó, mire hátrahanyatlott; de a jövő pillanatban föltápászkod-