Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-10-20 / 29. szám

258 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Á műépítészek madaraink között. (Vége.) Az ökörszem fészke mellett megemlítjük a hosszufarku ezincgéét (Parus caudata). Ezen 5—6"-nyi mély, kúpalakú épitmény alapja vagy a gyalogfenyő gyenge ágain, vagy különféle erdei és gyümölcsfák koronájában vastagabb ágakon van. Daczára annak, hogy a madarak az építőanyagokat a közvetlen szomszédságból szállítják, rövid, éles csőreikkel a lágy mohákat és zuzmót a szomszéd fákról lefejtvén, a fészeképités mégis bosszú időt vesz igénybe. Tizennégy napnál tovább tart, mig a házikó lakbatóvá lesz, sőt még a költési idö alatt is akárhányszor lehet látni, hogy az állatkák uj meg uj anyagokat hordanak össze a fészeknek minél nagyobb comforttal való berendezése végett; ennek bejárata azonban, nem mint az ökörszeménél a mellső fal közepén, hanem közvetlenül a kupola alatt, vagy ennek, közepe táján van. Különös látványt nyújt a fészek, ha fiókák vannak benne ; ezek t. i. mintegy 8 — 1 0-en lévén a szük helyiségben összeszorítva, természetes, hogy Dem erezik magukat kényelmesen, s ezért a szülék távollétében ugyancsak mozognak, annyira, hogy a különben is gyenge építményt csaknem darabokra tépik és a repedésekből egyes, meztelen testrészeik kilátszanak. Eleintén a kis csapat a szülék felügyelete alatt áll, ezekkel együtt barangolván be erdöt-inezöt; később is, midőn ez utóbbiak második költéshez látnak, még hűségesen ö?szetartanak, és még éjjel is egy sorban egymás mellé kuporodva és ugyanazon irány felé fordulva ülnek valamely tölgy vagy bükk lombos tetőzetében. — Egyébiránt az egyszer választott éji-tanyához hosszú ideig ragaszkodnak, huzamos ideig felkeresik azt, sőt az ágat sem változtatják; a mint hogy ezt már két nyáron át volt alkalmam megfigyelni. 1867. év áprilisban egy czinegepárt vettem észre egy fenyves szélén, mely éppen fészke építésén fáradozott, mintegy 3 láb magas fenyőn. A munka, minthogy az idő is kedvező volt, gyorsan előrehaladt. Egyszerre azonban esős idő állt be, minek következtében az építés félbeszakadt ; később azonban ismét folytattatván, úpril 27-ére elkészült. Következő nap már egy tojást találtam benne. Május 4-én levettem a fészket s a detmoldi rnuzeumba szállitáin Az állatkák azonban ennek daczára sem hagyták el az egyszer kiszemelt helyet és május 29-én uj fészek építéséhez kezdtek ; de ezúttal nem alacsony fenyőre, hanem 30 láb magasságban egy erős tölgy villás ágai közé rakták. Valódi kupoiaépitök még lombmadaraink is. Különös, hogy ez élénk madarak, mellyek máskülönben csak a fák lombkoronáiban tartózkodnak, fészkeiket a földhöz minél közelebb iparkodnak épiteni és pedig leggyakrabban alacsony bozótokban, inagas fűben, kerékcsapásokban és földrögök között lehet a lazán szőtt hajlékot találni. Minthogy ez nagyobbrészt C6ak fűszálakból és száraz levélből áll, és a kötszövetet, mely más, ez osztálybeli madarak fészkeiben elő szokott fordulni, milyenek a mohok, zuzmók, pókháló és gyapjú, egészen nélkülözi: szépségre és tartósságra nézve messziről sem állhatja ki a versenyt az ökörszem palotájával. A bejárat is tág s a iészek alapjával is csaknem egy szinionalou van, azért a fészek gyakran kemencze-alaku ; belseje nagy tömegű tyúk- és galambto'lal van kirakva, mellyeket a madár nagy távolságból fáradhatlanul összehord. A legkisebb lomb mad ár: a kis fűzi csiz (Phyloppneustc rufa) fészkét egy izben (5 lábnyi mag isíágban) egy fenyii koronájában találtam; de cz minden bizonynyal páratlan eset a nidologiában (fészektan). A kupola-épitők bizonyára valamennyi műépítészünk között a legtökéletesebb fészket készítik, s gyakran mosolyra készteti az embert annak látása, mint törekszik a még az odúkban lakók között is legdurvább építményt készítő házi veréb (Pas doinesticus) e genialis művészeket utánozni. Ugyanis még a mult nyár folytán volt alkalmam falunkban egy, bizonyosan már vén és körmönfont verébpárt figyelemmel kisérni, melly azon gondolatra jött, hogy egy vé i körtefa legmagasabb ágaiban üsse fel tanyáját. E czciból a tisztes pár ott az elkerülhctlen szalmaszálakhói és más hasonló anyagokból egy, felülről kupolával ellátott fészket állított elő, előreláthatólag olly durva alkotásut, hogy már jómessziröl lehetett a szélben idestova lengő, rőfnyi hosszú szal maszálakat észrevenni. Itt azután a himveréb, mint fajának fejedelme viselte magát és gyakran órahoszszac ült légvárában, büszke öntudattal és megvetéssel tekintvén le testvérei chablonszerü munkáira. Végül legyen még szabad néhány általános megjegyzést tennünk. — A madarak fészeképitési ösztöne velők született, és nem eltanult tehetség. Az egyéves sarj elsödépitménye is ugyanazon müvésziségről tanúskodik, mint az öregebb szüléké. Csak a lakhely kiszemelése lesz az idö folyamában a megfontolás tárgya. Lehet ugyan ugyanazon madárfaj fészkeinél is, a mi a tartósságot és csint illeti, feltűnő különbséget észlelni ; de nagyon csalód.iánk, ha a kevésbé ügyes építményeket fiatalabb s tapasztalatlanabb madaraknak akarnók tulajdonítani. De sokoldalú megfigyelés és összehasonlítás folytán, sunyit mint megállapított tényt vélek kiemelhetni, hogy az ugyanazévi költések közül kivétel nélkül az első költés fészkei a legszebbek és legszilárdabb« k. De akármint legyen is a dolog: műépítészeink alkotásai épitészeti csodák maradnak, mellyeket utánozni a XIX. század legügyesebb mechanikusának sem sikerülne. (Zool. G. után) K. S. A menyét és hölgymenyét. Egy erdővágásbau tengerinyulat lestem, melly esténkint a szomszéd réten békésen legeié.zett,— beszéli a jeles természettudós Rusz Károly, — időtöltésül eközben egy nagy töviszuró gébics mozdulatait kisértem figyelemmel. Épen most emelkedik ismét fel a szomszéd kökéDybokorból és a luezernás felé vévén röptét, egyszerre függélyes irányban mintegy harmincz lábnyira felemelkedik s rákezdi „zökögését", t. i. egy bizonyos pont felett gyakran félperczig tartja magát fenn, folyton repkedve egy helyen ; mely sajátszerű manővert e madár apró vadra való vadászaton, — minők a rovarok,férgek és egerek — alkalmaz. Mihelyt aztán zsákmányt pillant meg maga alatt, lecsap és csőrével s karmaival azonnal megragadja. Már több rovar és gyik esett e hadi forlélyámk áldozatul, mely utóbbit a szomszéd sövényhez vivén, azt a már ottlevő rovarokhoz egy hegyes tüskére nyársaló. Most egyszerre ismét rézsútosan a szomszéd inesgyére csap le, de alig volt már néhány lábnyira a földtől, visszariad és aggodalmas kiáltást hallat. Ugyanakkor a mesgye kőtorolványai közt valami állat,hihetőleg egér mozgását veszem j észre. Különös, hogy a gébics nem akarja megcsipni Újra és újra lecsap azon pontra, de miudanyiszor, midőn csaknem hozzá ért, ismét visszafordul. Es ime ! egér helyett egy. csinos menyétfej bukkan ki, erős bajuszszálakkal diszitett szürkésfehér szaglójával, széles fülkagylóival és kicsiny fürge szemeivel : az egész állat valóságos exempláris gaz-physiognomia. A hosszú, fehértorku nyak után a szintoly karcsú törzs búvik elő ügyes, ívszerii hajtásban egy kőrepedésből. Előttünk van a menyét, a kis vörösbarna kópé, az alig tenyérnyi törpe, óriás bátorságával és kis fejében a gyilkos gondolatokkal. Valóban e lény minden izében, minden mozdulatában van valami vonió, úgyszólván jelentőségteljes ; még az alig másfél hüvelyk bosszú fark is jól áll az élelmes ficzkónak ; mintha háromlábú széken ülne, ugy kuczorodik lc rá és két hátsó lábára, mialatt fehér alfelét láttatja. Az állat c helyzete mutatja, hogy valamit észrevett; ez nem cgyébb, mint a gébics felspékelt asztala, melyet a ravasz megszago't és kizsákmányolni szándékozik. Do épen midőn a tüskebokorban felkúszik, az irigy, patvarkodó gébics több izben lecsíp reája. Gondolatsebeaséggel elébe ugrik a kis ördög és egy hajszil hija, hogy a madarat megkapja; igy a menyét „élei" közt csak a gébics tarka farktollai akadnak meg, melyek hatalmában fs maradnak. Az elámult madár pedig megkoppasztva kereket old, egypár kormánytollal szegényebb, de gazdagabb egy tapasztalással. A megtűzdelt tüskéket egy pillanat alatt megtisztítja a győzelmes ravasz, azután pedig rabiásvágyának kielégitése ált il felhangolva, iránytalanul mint a szél, ide-oda sompolyog. Itt egy egérlyuknál áll meg s lakosai jelen-„létén vagv nem létén" töprenkedik, amott egy kóró látkatlanná teszi öt; emitt ismét kíváncsian egy harkály által megfúrt hangyabolyt vizsgálgat. Ezt mind látszólag esak öntudatlanul, mintegy játszva teszi, — vagy mint a czélszerüség elvét valló urak mondanák: „ösztönszerűleg", — de mégsem jelentés nélkül vagy akaratlanul : mert épen a szorgalmas szimatolás az egérlyuknál itt, a félre fordított „hallás" a vakondoktúrásnál ott, itt ismét a csiga előhúzása a kóró alól s végre a hangyapeték fészkének kipusztítása, melyet a harkály napfényre hozott: mindez napnál világosabban kimutatja a folytonos összefüggést az érzékek észrevételei és a fej munkálkodása közt, s az állatka épen az akarat és végrehajtásának élettejes egymásra következése által vonja magára olly mértékben figyelmünket. De egyszerre halk kopogás hangzik az erdöszél felöl ; ezt egy tengeri nyul okozza, mely must szoborszerüen ül ott. Valószinüleg megpillantott engem s hébe-korba nagyokat rug há'sólábaival a talajon. Én szél ellenében vagyok s nyugton tartom magam. Megnyugodván a tengeri nyul is, lassan előrenyomul a rét felé , sajátságos „epiczkélés"-sel, ugy hogy egy kis szürkéssárga gomolyaghoz hasonlít. Itt-ott követi öt egyik-másik tapsifüles, előbújva a vaczkok rejtett meneteiből. Hát menyétünk ? 0 minden bizonyuyal szem nel tartja mindnyájukat, de különösen a kis, zsengekoru testvérpárt szemelte ki magának ott az uton, hol a mesgye végződik. Játszadozva legelész a bizalmas páracska a kalászerdő rejtelmes alkonyában, az utféli lóher nedv-dús csemetéin. Nem sejtik az erdő csendes, önfeledt gyermekei halálos ellenségük jelenlétét ; nem látják a mint ő, mindig vágyóbb pillantásokat vetve feléjök„bakágast csinál" (egészen felágaskodik), hogy helyöket szorgosan kikémlelje és hogy a szelet e'ölök elnyerje ; ncai veszik észre, a mint most lassan, ivszerü hajtásokban felszökik, fedve a mesgye füve és cserjéi által. Hanyagul és mintegy élettelenül nyugszik a két tengerinyul, tapsijaikat félig nyakukba lóggatva, félig oldalvást fordítva, a mi világos jele, hogy magukba merülve édes „dolce far niente"-beu merengnek maguk elé. Mint játszi szellő közeledik most a menyét a semmi roszat som sejtő párhoz, most már csak a mesgye utolsó lóherlevele választja őt el áldozataitól. De végre a nyulfivér hegyezi fülét ; tán meghallotta a rabló által okozott csörtetést ? Hisz szüleitől a legfinomabb hallást örökölte, s azonkívül birtokában van még az atyai hozománynak, a legfinomabb szaglásnak, és ez utóbbi m st „neszét" kapta egy kimagyarázhatlan gyanús valaminek. A felébredt nyulfélelemhez még a veszély érzete csatlakozik és most, a kan tengerinyul merész ugiássál eloson a leskelődő veszélyes szomszédságából ; de ez utóbbi, fájdalom, vörös laptakéot veti magát ugyanazon pillanatban a szerencsétlen nőstény torkára. Kétvégbeesett jijkiáltással rohan ez, a merész lovassal nyakában „szállása" felé, melynek meneteiben sikojja elvész, s hol a kis vérszopó öt a nyakér keresztülhar.ipósa és a vér kiszívása által megöli. Egy vén tölgyfában ott fent a magános hegyi síkon, már régóta titkos állati élet nyilatkozik mindennemű halk zörej és hangok által. Az imént az odvak egyikéből e'öbuvó anyamenyét elárulja, hogy a tölgy tövébe i van épitirénye ; szintúgy tudtunkra adja hosszú kimaradása, hogy gondoskodik fiai üdvéről, melyek most éhségüket morgás és sivítás által igyekeznek kifejezésre hozni. De itt jön már ismét visza jellegzetes, hosszú, ivszerü ugrásokban az anya, szájában egy verébbel. Mily igéző látvány e finom, nyúlánk és mégis olly erős alkotású állatka ! Mint egy apportirozó vizsla állott, a zsákmányt magasra tartva, fekete vitorlás farkát izgultságában élénken csóválgatva. Igy látva öt, nem tetszik különösnek, ha öt a kigyóval halljuk összchasonlitani: szép kis fejecskéjétől farka tövéig angolnasima, egyenlő vastag, nyúlckony testalkatot tüntet fel, és mozdulataival gyakran híven utánozza a kigyó ivszerü hajtásait. Most az anyamenyét kornyikoló hangot hallat, mire az egész fészekalj a napvilágra tódul fel; ez egy kedves, csiuos, éléuken nyiisgö csapatocska. Az anyaállat hat képmása, k'sebb kiadásban, a gyökérszövevénynek odvaiból és hasadékaiból előbújva körülveszik öt, ö] pedig hívogató hangok s a zsák-