Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870
1870-10-10 / 28. szám
SepTemBER 10.1870. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. •-'249 A műépítészek madaraink között. (Folytatás.) Tollas építészeink ötödik családját képezik azon madarak, mellyek vízszintes, villaalaku ágak közé , továbbá káka , nád és növényszárak közé függő fészket készitenek. Ezek szélükön, szövettel, gyapjufonalakkal, farostokkal és kákalevelekkel vannak támaszaikhoz erősítve, többnyire mélyek, tál-alakuak s szélük befelé hajlott. Megemlítjük az e fajta fészkek közül nádi énekeseinkéit, és az arany sármányét. Az elsőbbek közül csak a közmondásossá vált szemtelenségéről nevezetes nádi veréb (Calamoherpe arandinacea) érdemel emlitést. E madár legszívesebben ott telepedik le, hol a közönséges nád vagy a káka buján tenyész, úgymint tavakban, folyókban, patakokban és árkokban; szintén itt lehet a 3 — 4 nádszál között megerösitett függő fészket is találni, melynek felső széle befelé hajlott, nehogy a fészek ide-oda lengése közben a fiókák kipottyanjanak. Egy izben az Euphorbia palustris három szárához találtam egy illy fészket megerősítve. Méltó bámulatunkat keltheti fel azon ügyesség, melylyel ugy az öregebb mint a fiatal madarak a nád között tovasurrannak. Egyszer egy folyó partján nádiveréb fészekre bukkantam, s midőn botommal a sürü nádat kisssé széthajtottam, bogy a fészekaljt megpillanthassam, az egész fürge társaság kereket oldott és olly ügyesen surrant odább a nád között, mint egerek a gazdasszony elől. Az egyik kis világpolgár azonban a vízbe bukott, s az ár azonnal elkapta és a túlparthoz vivé; de oda érkezve tüstént kiszállt, s a mint látszót, hajaszála sem görbült meg. A fiiggő-fészek-épitökhöz tartozik még az arany sármány (Regulus eristatus). Ha téli időben, midőn a földet mély hó takarja és a dér ezüst réteggel vonja be a fák ágait, a mintegy tündéri fényben díszelgő fenyvesbe lépünk, ugy, kivált a természetbarát viz3ga szeme csakhamar egy csoport felette serény madárkát fedez fel, mellyek folytonos hivogatás közt élik ott világukatt és némelykor olly közel eres ekednek le az emberhez, hogy ügyesebb kéz könnyű szerrel elfoghatja. Ezen szeretetreméltó állatkák csak tűlevelű erdőkben tartózkodnak s ott is épitik, a fák legszélső ágain függő, lapdaalaku fészküket. Építőanyagul száraz földimoht, zuzmókat és rovarszövetet használnak, ez utóbbit különösen a fészek megerősítésére. Belsejében lágy toll béllelés óvja a fiókákat az idő visszontagságai ellen. A fészek rendesen a fa legmagasabb ágaiban van elrejtve és ugy elhelyezve, liogy a reggeli nap első sugarai érintsék; közönségesen 10 pirosas, borsónagyságu tojás van benne, mellyböl 12 napi költés után ugyanannyi csinos eleven kis teremtés bújik ki, meljeknek táplálása azonban szüleiknek nem okoz valami nagy gondot. Ha egyszer szárnyra keltek, akkor az egész nemzetség, elöl a szülőkkel, nyakába veszi a tűlevelű erdőt, minden irányban bebarangolván azt. Hátra van még a legügyesebb függőfészek-épitőröl, a pirolról szólnunk. Ez soká várat magára, akkor köszöntvén csak be, midőn a már anuyiszor megénekelt május teriti ki tarka virággal bimzett zöld szőnyegét, és a légben megzendül a szerelmi dalnokok bűvös kara, melynek egyik koriphäusa épen e madár; nála minden csodálatra méltó: aranyos tollazata, mesteri hangja, nyilsebes röpte és művészi építménye. Ez utóbbi legtöbbnyire a nyírfák sürü lombozatában, egy villaszerüleg alakult ág közt szabadon függ és többnyire háncsrostokkal, gyapjuszálakkal és szövettel vau megerősítve. A fészek, mely gyenge fűszálakkal van kibéllelve, tekuöszerü alakú, megakadályozandó a tojások kihullását. Naumann elbeszélése szerint egy íIly madárpár négy nyáron át egy és ugyanazon villás ághoz erösité fészkét. De valamennyi fészek, melyet eddigelé láttam, olly szilárd szerkezettel birt, hogy még a következő évben is megállta helyét, és a madár is ismét birtokba vehette volna, de csak ugy, ba alapos kitisztítására szánta volna el magát. Műépítészeink hatodik és utolsó osztályát képezik a kupola-épitök. Ezeknek gula-vagy gömbalaku fészkeik felülről befedvék és oldalbejárattal birnak, többnyire ág és földi moh, zuzmó, száraz levél és gyenge fűszál képezi alkatrészüket, és belülről lágy tollbélleléssel vannak elátva. A legismeretesebb kupola-épitő az ökörszem (Troglodytes parvulus.) Ki tekintette már meg a csodálkozás érzete nélkül az egyszc ü királyi palotát, mely majd sürü fenyvesekben, majd a szénégető kormos hajlékának repedéseiben, majd a földmives szalmatetője alatt találtatik ? A szárnyas építészek között nem találunk ollyat, mely kiállhatná a versenyt azon praktikus érzékre nézve, melyet az ökörszem a fészek-helyek kiszemelésében tanusit. — Egy izben fészkét 20 lábnyi magasságban találtam egy tágasbogas körtefán. De a legszebb példány, melyet láttam, még ma is látható lakásom közelébeu, mintegy 3 lábnyi magasan egy vén tölgyfa mohos mezében. Nehogy t. i. a körkörös nyilás a madár gyakori látogatása által szerfelett kitágittassék, e végből itt a madár némi, vízszintesen kiterített galy segélyével küszöbfélét alkotott; a bemenet fölött pedig egy, moh-és galyból készült, elálló födél van alkalmazna, ugy hogy sem eső, sem szél nem háborgathatja a házias kedélyességét. E madár különös kedvtelést látszik találni a fészekkészitésben, mert, mig a tisztes nőstény a költéssel van elfoglalva, addig férje sem őgyeleg dologtalanul vagy uj szerelmi viszonyokat kötve, hanem Dél-Ázsia és Afrika szövő-madarainak példájára , birodalma határain belül úgynevezett kéjlakokat épit. Ezen kéj-lakásokat könnyen lehet a tulajdonképeni fészkektől megkülönböztetni azáltal, hogy belőlük hiányzik a lágy tollpárua. De igenis arra van eset, liogy ilyen kéjépitmény valóságos családi tüzbelylyé avattatik, s épen a mult években észleltem egy ilyet. Már 1835 nyarán találtam egy illy kéjlakot egy vén, mohlepte fatörzsön. 1866-ban a fészek nem népesült meg, de 1867. nyarán renováltatván, újra felütötte benne lakását egy ökörszem páracska. Vájjon ezen kéjlakok alvószobájukul szolgálnak-e később is az apró királyfiaknak, még nem volt alkalmam észlelni; de tapasztalásból tudora, hogy különösen a földhöz közel eső fészkekben szivesen üti fel tanyáját egyik-másik mezei egér. (Vége követk.) Adalék a havasi-mormoga természetrajzához. A hazánk történetében többször szerepet játszott Árva vára, már regényes fekvésénél fogva is magára vonja az utazó figyelmét; ujabb időben pedig nagyon sokat nyert e családi-uradalom, jelenlegi kormányzója : gr. Zichy Ödön ő msga gondoskodása folytán, ki e históriai emlékű várkastély épentartására sok mindenféle ujjabb építéseket, tatarozásokat tett, s szilárd lépesőzettel látta el annak emeleteit a legfelsőbb torony-szobákig. Még nagyobb érdekességet adott neki az által, hogy az eddig Nagy-faluban levő képtárt újra áthozatta Árva várába. E képtárben láthatók a többi közt e vár 12 kormányzójának arczképei is, élükön gr. Thurzó Györgygyei, mint a vár alapitójáéval.*) Megengedte továbbá, hogy az öreg kastélyban egy kis muzeumot rendezhessek össze ; mellyben jelenleg az ő maga által ajándékozott kis fegyvergyűjteményen kivül, egy állati, egy fiivészi és földtani cabinet található. Az állat-osztályban Árvavármegye faunája, kis hijján jóformán együtt van már, s a négylábuakból, kitömve, a kővetkezők vannak felállítva : a medve, farkas, róka, borz, vidra, nyest, menyét, görény ; az őz, a zerge, nyúl, mormoga, evetke, a güzü e's különféle egerek. Madarakból: szirti sas, a parlagi sas, a fakókeselyű, az ölyü, karvaly, vércse, 4 féle bagoly, kakuk, a siketfajd, a mogyorótyuk, fogoly, fürj, ö féle vadkacsa, gólya, kócsag és majd valamennyi, itt eló'for*) E kormányzók a következők voltak : gr. Illésházi Gáspár 1616—26-ig; gr. Illésházy Gábor 1648 —50-ig; gr. Tököly István 1650 -70-ig; Draskovich Miklós 1670 — 73-ig; gr. Illésházy György 1673 —75-ig; gr. Erdődy György 1676 — 17 12-ig ; gr. Erdődy György 1714—1759-ig; hg Esterházy Miklós 1759 — 1782-ig; gr. Zichy Ferencz 1792-töl; gr. Erdődy József 1813—24-ig; gr. Zichy Ferencz 1823 -63-ig. duló apró madár. Mindezeket Koczián e's Gruber erdészek tömték és készítették ki. Ez utóbbinak 1867. aprilisben egy eleven mormogát adtam — addig téli álomra pinczében tartván azt — kivégzés és kitömés végett. Gruber ur, nagy barátja és figyelője levén a vadak életének, következő megfigyelést tett e mormotán. „Miután a kegyed által ajándékozott mormota, már akkor, hogy Váralján átvettem, ébredezőfélben volt, jónak tartot f am a szénával tömött skatulyát — mellyben kitelelt — leszögezni, nehogy útközben a kocsi döczögése által fedele felpattanván, mormotám elillanjon. Haza érve, azonnal felnyitottam a dobozt, s vigyázva kiszedegettem annyi szénát, mig a mormota látható lett. Ott feküdt összezsugorodva s piszkálódásomra morgolódni kezdett, midőn pedig ezt többször ismételtem volna, hosszú barna „rágcsálóit" vicsorgatta. Én azonban egy pálczikával addig ingereltem, mig álmosságát szemeiből kidörgölve felegyenesedett s hátsólábaira ülve, nagy garral és élesen füttyöngetni kezdett, igy bocsátván ki haragját a kellemetlen zavartatás végett; majd megunva az ingerkedést, egyszerre kilöké magát a dobozból s a padlaton végig futva, egy almáriom alá rejtőzött. A táplálékul elejbevetett murokrépát (Möhren) érintetlenül hagyta, s egész estig mozdulatlanúl rejtekében maradt; hanem midőn én már lefeküdtem és a gyertyát is eloltottam, elkezdett mozgolódni az almáriom alatt, mig végre egészen előmászott s a szobában ide-oda sétálni kezdett, melly passiójában én nem is zavartam öt. Virradatkor azonban újra elbujt az almáriom alá; s a mi különös, a táplálékot még mindig érintetlenül hagyta. Megkísértettem azután rejtekéből kizavarni, hogy magatartását megfigyelhessem, de nem sikerült; még érzékeny vesszőcsapásokra sem akart kimoz-» dúlni, csak egyre morgott, füttyengett és a páczikát harapdálta, mintegy tudtul akarván adni, hogy a világosságot és az emberek társaságát ki nem állhatja. Igy következett be újra az éj. s a szegényállat még nyugtalanabb lett; ide oda [futkosott, a falra, bútorokra akart felmászni, s e közben olly lármát csapott, liogy nem tudtam aludni; mikor minden kísérletei nem használtak, kaparni, ásni kezdte a padlatot, melly munkájában zörgés és szólintgatás által akartam hátráltatni, de midőn ez sem használt, kénytelen voltam felkelni, liogy további kártevésének elejét vegyem. — Hanem a mint gyertyát gyújtottam, azonnal elbujt egy-egy bútor mögé ; s ba a gyertyát eloltottam, azonnal megint előbújt. — Miután tápot nem vett magához, azon szándékom, hogy stryehinnel végezzem ki, meghiusult; erőszakkal nem akartam egyelőre életétől megfosztani, de, miután éji kalandozásai igen háborgatának, szobámból egy hűs kamrába szállítottam át, hogy ott kedvére mulathassa magát. Midőn aztán ott még ugyanaz nap felkerestem volna, egyik sarokban találtam őt, összehordott papirosokon meggörnyedve és összehúzódva, lassú lélekzettel, és érintéseimre csak lomhán mozdulva egy kevéssé. Midőn előhúztam és a földre tettem, csak lassan vánszorgott tovább, szemeit félig felnyitva ; látszatt, hogy ismét téli álmába kezd merülni. Másodnap már teljesen elaludt, és semmi életjelt nem lehetett rajta észrevenni: ha csak erősen meg nem ráztam, vagy pálczikával fejére pár ütést nem tettem, mire aztán még jobban összezsugorodott. Egész teste jéghideg volt, és se lélekzetet, se a legcsekélyebb vérkeringést nem lehetett rajti észlelni; ha hátsó lábainál fogva felemeltem, ugy összezsugorodott, te3tét lassan kinyujtá, de azután életjel nélkül maradt; sät ba a félig nyitott szemeket érintém is ujjaimmal, vagy körmeimmel bőrét csipkedém, vagy tűvel szurkálám, nem mutatott életjelet. Ha pedig a kinyújtott állatot a főidre fektetem, akár hátára, akár h isára, meredten maradt, csak bosszú időre lehetett észrevenni, hogy lassan összehúzódik. Illy állapotban, midőn az állat semmi testi érzékkel birni nem látszik, gondoláin, legalkalmasabb lesz az* fájdalom okozás nélkül kivégezni, s e végből egy hegyes aczéltüvel hát3Ó fején az agyvelöbe szúrtam. A legcsekélyebb mozdulat vagy rángÍ3 se inutatá, hogy az állat e sértést érezte volna. Felemelem hátsó lábainál fogva, miután nyakán a szőr közt vérzést lát| tsm, s pár cseppet tenyeremmel felfogtam ; egészen
