Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-09-20 / 26. szám

SEPTEMBER 20. 1870. I VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 235 melyek a mi szemeink előtt feltárulnak, mint például, ha egy embert látunk saját lábaiban megbotlani, vagy egy büszke táblabírót pillantunk meg félrecsúszott parókával. Mindezek az állatokat nem ösztönzik nevetésre, szellem kell ahhoz, mint nekünk van, hogy azt megbecsülni tudjuk. Nem kétkedem abban, hogy az állatok maguk között igen érthető nyelvvel birnak. Mi abból mitsem értünk, mert szervezetünk nagyon tompa. Hanem azért e nyelv létezik. Figyeljünk csak meg egy hangyabolyt; egynehány elmegy, mások jönnek, mindnyájan a legfontosabb üzletet látszanak elintézni, összetalálkoznak s aztán szemben egymással megállnak, valószínűleg valamit mondanak egymásnak hamarjában. Mindegyik hoz újságot a megkezdett munkáról, a téli készletről, melyet összegyűjtenek, s ki tudja, nincsenek-e a hangyák között is királyok, miniszterek, politikusok és kormányzók, mint nálunk. Sz. Vazul a földi paradicsomról irt liomiliáibau világosan mondja, hogy e kert állatokkal volt benépesítve, melyek egymás közt megérték magukat és okosan beszélgettek. Éva nagyanyánkhoz a kigyó szólt. Ha az Isten azon idő óta elvette az állatoktól az általunk is érthető szavakat, mindamellett mégis valószinü, hogy meghagyta nekik azon képességet, hogy egj'mást megértsék. Két féltékeny kan macska nyivákolt egy háztetőn s szép szavakkal ugy viaskodtak, mint Homer két hőse. A tengeri nyulacska, mely ellensége megpillantásakor hátsó lábaira áll, s könnyű kiáltást hallat, olly tényt visz véghez, melynek jelentőségéről a tengeri nyulak magas tanácsadási képességére következtethetünk. A szarvas, a nyul, mely barátai egyikét hagyja futni az ő helyén az ebek előtt, bizonyosan igy szólt hozzá: „Fáradt vagyok, válts fel, lábaim aztán ismét szolgálatodra állanak." Hallgassátok a madarakat: bizonyára nem azért énekelnek, hogy abban örömüket találják, hanem hogy valamit meséljenek egymásnak. Vigyázzatok csak rá, bogy miként váltakoznak a hangok a különböző körülményekhez képest. Nézzétek a karvalyt, ha egy csapat madárra bukkan, mindegyik mond neki valami gorombaságot, mindegyik kiabál egész erejéből, hogy társait figyelmeztesse a veszélyre, mely őket fenyegeti. Egy macska megjelen az eresz-csatornán, mire a szomszédban minden veréb azonnal megváltoztatja hangját, s csiripölésük a legnagyobb remegést fejezi ki. A közönyös ember azt hiszi, hogy az az ének mindig ugyanaz, a megfigyelés azonban az ellenkezőről fog meggyőzni. Ezzel is ép ugy vagyunk, mint az eb ugatásával, a mely ura visszatértének örvend, vagy a mely egy éjjeli tolvajt jelez. A különbség itt rendkivül nagy. Mi sajnáljuk az állatokat, pedig ebben nincs igazunk ; nekik általában igen jó 3orsuk van. Egyiknek sem kell fáradni az öltözködéssel, a természet mindenről gondoskodott; az adja nekik nyári és téli ruháikat; köztük nincs ármánykodás, nagyravágyás, követik ösztönüket, s minden a legjobban megy. A nyul felkel, neki mindig megvan teritett asztala, válogathat a lóhere és luezerna, a buza és zab között. „Milyen jó mégis az ember — gondolja magában — ő a répát csak az én számomra ülteti." Az igaz, hogy élés-kamarájától gyakran egy lövés riasztja el, ez az egyetlen kellemetlenség helyzetében. De hát minő kellemetlenségeink vannak nekünk ? De térjünk vissza nyulunkhoz. Szegény ördög már az utolsó lyukból fütyül, látja, hogy már el van fogva, vagy legalább a szerencsétlenség által utóiérve. Azt mondom, szerencsétlenség, mert ha nem fogjuk is el ötet, azért ő nemkevésbé halott, miután minden életerő kialudt benne. Ha el nem fogjuk, valamelyik barázdába esik, megmeredt lábakkal, mint a fa, hogy egy nyest vagy héja zsákmányává váljés ; ez pedig ép ugy a nyúlra, valamint a vadászra nézve is, szerencsétlenség volna. Ha e kritikus helyzetbeu pillantjuk meg öt, alig ismerünk rá ismét, a szegény ördög bőre sokkal sötétebb, csaknem fekete lett, háta meggörnyedt, mint egy tevéé, s akkor azt mondjuk, hogy a nyul „butyros-zsidót" hord. A nyomok rövidek és vendetlenek, lábai szembeötlőleg szélesek, az első lábak két körme kifelé fordul, egyik a másikon keresztbe fekszik, mely aztán a legnagyobb gyöngeség jele ; most a gondoskodást, a figyelmet meg kell kétszerezni, nehogy hiába fáradtunk légyen, a nyul már csaknem semmi szimatot sem hagy hátra, életereje elpárolgóban van, az ebek orra csaknem szükségtelenné válik, csak akkor tudják hajtani, ha látják. Illy esetben a nőstényt különösen nehéz megtalálni, elbújik a cserjébe, a kerékvágásba, a kertekbe, s gyakran tévedünk, mert nem hajthatjuk fel többé újra. Mihelyt látjuk, bogy a nyul már csak kis ugrásokat, gyakori viszatéréseket és cselfogásokat csinál, ba az ebek az ismételt felhajtásnál azonnal a csapás végén vannnak, ba a nyul, a helyett, hogy átugraná, a barázda hosszában fut, hogy az ebek által ne láttassák : akkor már nyugodtan fujhatjuk a „HallaH"-t, a vadászokat összehívhatjuk, hogy a nyul megállitásánál jelen legyenek. A mint az ebek előtt ismét feltűnik, azok egészen kimerült és verejtékező állapotban fogják őt elfogni, a mi szőrmének feketés szint ad. Gyakran megesik az is, bogy a félbolt nyul, mint valami gép, szalad, minden vér nélkül mellében s aztán vagy a vadász lába közé, vagy az ebek torkába rohan. Máskor meg semmit sem látunk, az ebek elnémulnak, nyugtalankodni, panaszkodni kezdenek, mert szeretnék nyuljukat birni. Akkor keressünk figyelemmel, a nyul vagy egy barázdában vagy egy bokorban fog feküdni kimúlva. Egyszer, hasonló körülmények közt, egyet állva, egy falhoz támaszkodva találtam; négy lába ollyan meredt volt, mint a trójai lóé, egészen életben lenni látszott, de biz annak vége volt. A nyulat az ebek által megszagoltathatjuk, de azt meg ne engedjük, hogy széttépjék. Akkor aztán trombitákat is fujhatunk tetszés szerint. Ez — tisztelt vadász-uraim ! — az igazi pillanat, a finom életmód kitüntetésére. Nagyúri vadászatoknál az ostoros elmetszi a nyul első lábát, s felajánlja annak, a kinek tiszteletére a vadászat rendeztetett. — (E szokás nálunk is igen elterjedt, s nem volt nemes ház, hol a nyul-lábak ne szerepeltek volna, igaz, hogy többnyire csak a patvarián, az iró-asztal kellékei közt.) — Hanem a történetnek még nincs vége, az ebek nem azért hajtottak, hogy a siknak csupán örömöt csináljanak, hanem azért, hogy egy nyulat felemészszenek. És azt meg kell nekik adni, ha azt akarjuk, bogy a legközelebbi vadászaton a kellő buzgalommal jelenjenek meg. Az állat le lesz nyúzva, apró darabokra vagdalva, s hogy a mártás hosszabb legyen, a vérbe még sajtot és kenyeret is aprítunk. Mindezt az ebeknek adjuk, miután már többször megmutattuk nekik ; oda eresztjük őket, aztán a korbácscsal ismét elkergetjük, mig végre ráuszítjuk, s egy pillanat alatt tiszta asztal áll előttük. Csakhamar erre rá az ebeket olly helyre kell vezetni, a hol szomjukat oltják, azután fel kell őket fűzni, s haza vezetni, miközben elvárjuk a napot, a melyen ismét megkezdhetjük a vadászatot. Ha egypár fiatal, félénk kutyával birunk, a melyek öreg társaiktól félnek, akkor gondoskodni kell arról, hogy ebédjük részét különösen megkapják. Ez elővigyázat nélkül a vadászatot meguntatnók velük. „Minek futunk mi egész nap, •—• gondolnák magukban — azért, hogy a többiek jó vacsorában részesüljenek?" Ha kevés ebbel hajtunk, akkor beérhetjük azzal, hogy a vérbe kenyeret aprítunk, s a nyul belső részét is nekik adjuk. A pecsenyét megtartjuk a konyha számára. Helyén találjak itt egyirtóztató eretnekség megsemmisítését, melyet számos könyvben feltaláltam ; azokban az mondatik, és számos tudatlan ismételte már, hogy a hajtott nyul csak az ebeknek való eledel. No én meg azt mondom, hogy a hajtott nyul legjobb valamennyi nyul között, s nem kell azt az ebeknek dobni. Löjjünk le egy nyulat, s helyettesítsük vele azt, a melyiket fogtunk, csakhogy aztán emezt tartsuk meg egy jobb czélra. A hajtott nyul nem ér semmit! Hitetlenek. Miért nem ér semmit ? Mert sok gőze van ? Éppen ez oknál fogva jobb, legalább tudjuk, hogy mit eszünk, hogy az vadpecsenye, még pedig jó vadpecsenye, s ugy hiszem, erre számitunk is, ha nyulat akarunk enni. A ki azonban a hust vad-iz nélkül szereti, az igen könnyen kielégíthető: borju-ragout, tyuk-fricassé kínálkoznak neki halvány szineikkel. Ha pedig az olyan szüzgyomornak még az is erős volna, az érje be tojás-lepénynyel, ezek igen erősitök. Ha nem erről nem sokat tudok beszélni. S. P. Fürj- ós fogoly-vadászatok Gács-Kékkő vidékén. Az ezévi igen kedvező tavasz és gyakori esők után a burgonya, mohar, tengeri és lóherék olly buják, mint évek ólta sem láttuk; s igy igen természetes, hogy apró vadunk többnél szebbnél — több és szebb menhelyet talált, költhetett és szaporodhatott. Azt hitte itt mindenki, hogy a hazaszerte és itt is dühöngött áradások, felhőszakadás, hideg és sebesesők minden fészket elpusztítottak ; hitünk azonban hála szent Hubert malasztos intézkedéseinek, legalább a foglyok és nyulakra nézve nem valósult, jóllehet rétjeink, kaszálóink több izben árasztattak el. Fürjek, melyek 6 évi átlagot véve, majdnem kireke3ztőleg képezték Gács vidékén a vadászidény szebbik szakát, valamint a harisok, melyekből, évenként 200 — 300 ejtetett el, főleg általam, s 1867 óta a vidéket kerülik, — ez évben, jóllehet költéskor kímélteitek, eredményül e vidékről alig került 100 darab aggatékomra, fürjet, harist együttvéve. Ezen szárnyas vad iránt határozottan mondhatnám, hogy az árvizek áldozata lett, és pedig azért állítom ezt, mert költekezési helyének főleg réteket választ, s ezek ez évben tengernyi árban részesültek, a kasza pedig úgyse kímélte eddig a szegény madarat. Még is Kékkő vára körül, bár a talaj csupa szirthalmazból és sziklás martokból áll, s igy egy öreg vadásznak elfárasztó, eddig már is 270 fürj ejtetett el, jóllehet a tótságon még a zabot le sem aratták. Azt hiszem ba olly zordon augustussal meg nem látogat minket a sors, akkor sokkal többet láttunk volna, mert volt miből válogatni; de szél-, eső- és hidegben, köpeny- vagy bundában — fürj és harist lőni, mégis igen bajos. Kékkő vidékén, ba foglyászni megyünk, inkább azt hihetné bárki, hogy zergékre készülünk ; s ime, ama meredek, lejtős, köve3, árokszegte, vizmosás-spékelte omladékos hegyoldalakban, mellyek részben sürü gyümölcsöskertek , nagyszerű tövistelepitmények és elcsenevészett keeskelerágta cseplyékkel fedvék : eddig már is 70 —80 fogoly került az aggatékra ; pedig még amúgy igazán nem is zavarhatni, mert azonnal a szöllökbe menekülnek. Azonban, miután már Horáczban tanultuk, hogy : „rnanet sub Jove — frigido venatur etc.", — nem igen törődtünk idővel, essővel és széllel, hanem kihallgattatván a falkákat, szorgalmasan portyáztunk és hoszu soraink, jó fegyvereink kétnapi eredményein 40 foglyot, 35 fürjet, és néhány nyulat mutathattunk fel. Augusztus végnapjaiban az idő kedvezőbbé vált, minek folytán tisztelt uramöcsém, mint a Gács és Kékkő uradalmak birtokosa, a gácsi foglyászat foganatba vételét rendelvén meg, September elsején meg is próbáltuk, és jóllehet számos falka, számra Dézve gyenge volt, — mi, valamint az is, hogy még igen apró fogolyra is akadtunk — csak is a hideg idő és jégeső kétségtelen eredményének tulajdonitható, mégis 6 puskás déli 11 órától délutáni 3 óráig 40 foglyot, néhány fürjet és nyulat juttatott a gyepre; és hogy ezen eredmény kielégitő — ebben nehezen lesz kétség. Vadászrendszerünk rendesen a vizslászat; — de pásztázat vagy portyázat alkalmával hoszu csatárlánczban egy-egy puskás közé három, néha négy gyermek-hajtót veszünk igénybe. Azt is el kell mondanom : hogy ott, a hol vizslával járok, ott nem igen pásztázunk, és a hol pásztázunk, ott meg egész évben legfeljebb kétszer vadászunk, úgymint télen nyúlra, s annak idején fogolyra ; különben pedig az egész idő alatt kimélet, étetés, védelem, és nyugalomban részesülnek ; ellenben a dúvadat mindenkor és mindenütt dijjazott üldözéssel fogyasztjuk. Pásztászat közben a fáczános egy részét is bejárván, igen szép szaporodást vettünk észre köztük ; hanem ennek lövését a tulajdonos majd csak novemberben engedi meg. September 2-ikán szokásként a gácsi nagyobbszerü tarló- és burgonyatáblákban pásztázván, roppant sok nyulat láttunk ; fogoly is volt, a mennyi kellett, de miután vizsláinknak semmi szaglása sem volt, sok elveszett; aggatékra azonban még is 25 j fogoly, 10 fürj és néhány nyul jutott.