Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-08-30 / 24. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. AUGUSTUS 30. 1870 Hanem fiatal nyúlnak bizony fogytában vagyunk. Alig kapni egy-két süldőt, s a vadászok i _ i *\ miután ma­ismét Dunán­. — 0J — - o panaszkodnak.*) A jövő hetekben majd többet irok gam is egy kis körútra rándulok túlra.**) Pest, aug. 23. 18 70. Pál Károly. V egye s„ Az orvvadászat áldozata. A m.-ürcghi erdőben az orvvadászatnak a mult kedden ismét egy áldozata lön. Ugyanis a nevezett tilosban kétm.-üröghi lakos vadászván, találkozott két erdőkerülővel, a kik a tilosban vadászókat fegyverük átadására szólították fel. Ezek azonban engedelmeskedés helyett ellenáll­tak s egyikök heves vita után fel is kapta fegyverét és az egyik erdőkerülőre sütötte. A puska szeren­csére csötörtököt mondott. Erre az erdőkerülők új­ból felszólították az orvvadászokat a fegyver átadá­sára s kijelentették, ha valamelyikük rájuk emeli, halál fia lesz. A polgárok egyike azonban újra fel­kapta puskáját s lőni készült, mire az egyik kerülő lelőtte. A szerencsétlen ellenszegülő rögtön kiadta lelkét. — Sajnos dolog ; de a kötelességét teljesitö erdőkerülőnek reményijük semmi baja sem lesz. ) Annál több van a „Két nyul utcza elején" Pesten. Egy vidéki vendégem Somogyból, kitől a fiatal nyulak állománya után kérdezősködtem, mon­da, hogy egész hónap alatt sem látott gazdaember létére több nyulat, mint itt Pesten mindjárt az első nap. Egy félegyházi kocsin 35 darabot számlált meg. Szerk. **) Igen kérjük. Az ajánlott kis értekezést leg­közelebb adjuk. Megindító szerencsétlenséget idézett elé f. hó ll-én a meggondolatlan sietség Fogaruson. M. Fe­rencz fogarasi vámbérlö családjával együtt esteli mellett ült, midőn a szolga beszól a szobába, hogy jöjjön ki Károly úrfi, ki az iskolai szünidőket szü­leinél tölté, mert vadkacsák közelednek s épen a ház felé tartanak, könnyen lehetne lőni egy-kettöt közülök. A 15 —16 éves ifju beszaladt a mellékszo­bába, leragadja a falról a fegyvert s ki akar ro­hanni, de az ajtóban fekvő zsákban megbotlott, ele­sett, a fegyver elsült s a töltés megöli a konyhában levő anyát. A család, de különösen a fiatal ember vigasztalhatlan. VadkaCSák s egycb viziszáruyasok nagy szám­ban jelentkeznek az idén, mint az ország több ré­széből érkező pesti vendégektől halljuk. Saját tapasz­talásunkból annyit mondhatunk, hogy a hosszas esőzések a Tisza-Duna-közi régi vízállásokat és lapályosságokat ismét megtöltötték; több határ, köztük K.-Sz.-Miklós is, mint egy második Velencze, egész tenger közepén áll, hol ma a vándorkacsák, lilik és egyéb vízimadarak serege hemzseg. Br. L. B. pestmegyei sallósári pusztáján, valamint a szom­szédos apai, kis- és köze'p-beszéri pusztákon nagyban foly a vizi-vadászat. Nyolcz db túzokot lőttek a mult héten a tallósi ha­tárban (gr. Esterházy Antal urodalma) hg Esterházy Lajos, gr. Esterházy Miklós és lvypke alezredes. -— Vájjon Szabolcsban és Biharban léteznek-e még ? Laaberg környékén (pár órányira Bécstől dél felé) gr. Hardegg Miksa is lőtt f. hó 22-én egy duplá­zásra két túzokat. A vén jércze 7 fontot, a fiatal kakas pedig 4 ftot nyomott. Gyenge példányok, ha­nem annál szebb duplázás. — Zerge-vadja is volt Ma­gyarországnak még pár év előtt. Liptóban és Árvában de különösen Erdélyben a Retyezáton ; —hogy váj­jon még nem vesztek-e ki teljesen, igen érdekes volna tudni. - Kérjük azon környékbeli t. vadászainkat, ha valami tudósítással szerencséltetnének ez ügyben Épen most olvassuk a lapokban, bogy a Retye­záton a napokban egy tiz tagu társaság zergevadá­szatot tartott, melynek meglehetős eredménye volt, miután nyolcz zergét ejtettek el. Vad lötávolon ki­vül sok mutatkozott, néhol 25 — 30 zerge is csopor­tosan, de hajtásba nem lehetett bekapni őket. A nagy-mihályi. olvasóink elö:t jól ismert falkát, meilyet tulajdonosa 6 év óta nagy szorgalommal állított össze, a mult hónapban az a szerencsétlen­ség érte, hogy az ebek egyike megveszett, és társai közül sokakat megmarván, tulajdonosa valamennyit agyonlövetni kényszerült. Kérdesek és feleletek Felelet. A „Vad. és Verseny-lap" 23-ik számá­ban „e^y fehér fogolyról" tétetik említés; melyet R. L. ur a ráczkereszturi és baracskai határon lőtt, s kérdi : vájjon akadt-e már valaki illy variánsu fogolyra. Alólirt tudósíthatja őt röviden, bogy a v.-palotai tarlón a mult évben augustus elején több izben látott és lött ugyan távolról egészen fehér­nek tetsző foglyokat, de kőzelebbröli vizsgálat után ugy vette észre, hogy czifrázatuk gyengén, de mé­gis a barna-verescs szilibe játszott; s hogy a késő septemberi és octoberi vadászatain már illy jelensé­gueket sem tapasztaltalt. Meglehet, liogy csak fiatal s még nem anyányi foglyoknál, és mint hiszi, csak nőstényeknél tapasztalható ez aberratio. S. M. gazdatiszt. HIRDETÉSEK. Egyhasábos Bourgeois-sor helyéért : 15 krajezár fizetendő. Bélyegdij k ilön minden beigtatásért 30 kr. T A IVP A SiTTCR kettösesövü puskák, J.AAiN WA^IIftt legjobb szerkezetű saját készítményeim, mellyre Magyarországban, Ausz­triában és Belgiumban kizár, szabadalmat nyer­tem. Moirée-damaszk, Bemard v rózsa-damaszk csövekkel 150 frt, 165 frt, 175—200 frtig és feljebb. LANCASTER kettős csövű puskák, idegen gyárt­mány, pontosan kipróbál za 110—125 frt T TAR A TTPTTTCTTAT kétcsövű puskák, LRR AU Lrilk U A sajá tkészítményeim, szalag, aczéldamaszk vagy angol damaszk-csö­vekkel, 85—160 frtig LEFAUCHEUX kettösesövü puskák, a bel- és külföld legjobb gyártmányai, személyesen ki­próbálva 45, 56, 60. 65, 70—8"' frtig KL'PACSOS kettösesövü puskák 15—45 frtie. ,, ., egycsövű puskák 8 —15 frtig 1 Magyar kir. udvari fegyvergyártó KIRNER JÚZSEF Raktár: Belváros, servitatér 4. sz. — Gyár: Terézváros: kirá'yu. 65- sz. Lefaucheux revolverek. 7 m/m öbüek, hat lövetüek, egyszerű vagy elegáns ki­állitás, különféle alakban, egyszerű vagy kettős mozgással, dió- ébenfa vagy elefántcsont agygyal .... 12—35 ft Hasonlók 9 m m öbüek, egyébként mint az előbbiek IS—40 12 m m ,, „ ,, „ ,, 18—60 100 db golyóra töltött revolver töltények 7 m m öb. 3-50 100 db „ „ „ „ 9 m/m öb. 4 fit 100 db „ ,, „ „ 12 m/m öb. 4.00 Revolver-táskák, juh- vagy valódi bagariából, borjú v. tehénbőrből nagy-ág és kiállításukhoz képest 2—8 ft. Egyedül itt kapható Magyarország- és Erdély­ben a Gasser Lipót által feltalált uj központi tüzű honvédlovassági revolver 6 lövésre, pontosan belőve, darabonként "26 frt. Szabott ár készpénzben. Megrendelések a pénz beküldése v. postai utáuvét mellett is teljesíttetnek. lz*— 26—14 i f ÍJ 12—9 V Q i V <pi w Első magy. kir. szab. amerikai aM-reiiy-gyár. Ablak-redőnyök, vízmentesek és átlátszók, virág­bokrétákkal, tájképekkel, alakok­kal sat. tetszés szerint. PESTEN, Józsefváros ßonti-uteza. ox'co Laptulajdonosok: a szerkesztők. Felelős szerk.: Keve József Szerkesztü-társ: Sárkár y Ján. Per. NYOMATOTT AZ „ATHENAEUM" NYOMDÁJÁBAN. Melléklet: Nevezések a pesti és kolozsvári versenyekre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom