Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-06-30 / 18. szám

JUNIUS 10. 1870. VADÁSZ ÉS VERSENY-LAP. 163 Don Estéban, a hőségtől menekülve, a 1 o s P a 1m a r e s erdőn akart visszatérni, hol az onkák meglepték, kétségkívül megsebesült, vagy talán oda is veszett. Mialatt a lovászok sietve felnyergelték lovainkat, a guacho és én előkerestük fegyvereinket, és Vincentel — igy hitták don Estéban legényét —- megérkezése után alig tíz perez múlva, már az erdő felé vágtattunk. A guacho borzasztó b o 1 a-ját és lass o-ját nyeregkápájára csavarta, és csizmaszárába két hoszszu tőrt dugott, mellyeknek nyelei lóbörrel voltak bevonva. A mi engemet illet, én kitűnő kétcsövű fegyverrel, hat lövetű revolverrel és nagy késsel voltam felfegyverkezve. Midőn épen az erdő felé közeledtünk, don Rodriguezt láttuk abból kijőni, ki csakhamar elértbennünket és néhány szóval elbeszélte, a mit Vincente töredezett szavaiból különben is félig sejtettünk : „Már majdnem az erdő közepére értünk, — mondá don Rodriguez,— és én épen a kudarezra gondoltam, melly önt üldözte, midőn lovam hirtelen megállt, füleit hegyezte és hangosan kezdett horkantgatui ; ugyanazon pillanatban, a mögöttem levő Vincente kiabálni kezdé : „Az Istenért! vigyázzon, don Estéban ! Ezzel a szegény ördög lóhalálában elvágtatott. Szavai által felocsulva álmadozásaimból, felemeltem tekintetemet, és alig busz lépésnyire tőlem a magas fiiben gyönyörű onkát pillantottam meg. Egy pillanat alatt a földön termettem és karabinommal kezemben egy, az ut szélén levő óriási fához támaszkodtam. Szegény Negrom mozdulatlanul állt, azután pedig hirtelen megfordulva neki iramodott, de a folyondárok tömkelegében csakhamar megakadt. Ezalatt én nem tévesztettem el szem elől az onkát, és épen tüzelni akartam, midőn egy hatalmas oldalugrással a cserjében eltűnt. E pillanatban fejem fölött hangos morgást hallottam, fölpillantva, a fa főágán meglapulva egy második, még nagyobb onkát vettem észre. Tehát kettővel lesz dolgom ! Ez nem igen bátorító körülmény volt, annyival inkább, mert előttem is a fii mozogni kezdett. Az onka, mellyel először megpillantottam volt, hasalva jött vissza felém ; hanem én is résen voltam, s azon pillanatban, midőn fejét kidugta a fü közül és ugorni készült, rásütöttem fegyveremet, és a vad utolsó, hatalmas ugrása közben, majdnem lábam előtt rogyott össze. Fegyvertüzem füstje közt észrevettem, liogy a másik onka nem vette tréfára a dolgot s rémült gyorsasággal indult futásnak, ugy hogy pár pillanat alatt az erdő sűrűjében eltűnt. Miután meggyőződtem felőle, hogy a, him, mert ez volt a meglőtt állat, csakugyan mozdulatlanul fekszik a földön, füttyentettem Negrómnak, melly nyerítve közeledett, és nyeregbe iilve, a hacienda felé folytattam utamat. Kiérve az erdőből megpillautám öaöket, és hála az égnek, baj nélkül találkoztunk ismét. — Hol van a másik onka, uram ? —• kérdezte a guacho, ki don Estéban elbeszélése közben elkészítette b o 1 a s-át és lass o-ját. — Ha jól gyanítom, — felelt don Estéban, — a nőstény onkaacanas bravas sűrűjébe húzódott vissza. Ezt különben azonnal meg fogjuk tudni ! — s ezzel a nevezett sűrűség felé vette útját. Ez alatt a guacho lovát a nádasig vezette és csakhamar felkergette az onkát. Ekkor érdekes hajtás keletkezett. A vad ordítva iramodott neki és minden ugrással óriási tért hagyott maga után. De a guacho nyomon követte, és a távolság mindig jobban fogyott köztük. Minden pillanatban azt liivém, hogy az onka hirtelen megfordul és a lovasra fog ugorni : midőn egyszerre látom, hogy ez utóbbi felemelkedik kengyelében és feje fölött megcsóválván pányváját, egy jól irányzott lóditással neki eresztette ; a b o 1 a s sziszegve repült végig a légben s kigyóként fonódott az onka lábai körül, melly hirtelen feltartóztatva rohamában, ordítva hömpölygött a földön, nem levén képes újra felemelkedni, mert hirtelen esése elkábította; s még mielőtt magához térhetett volna, a guacho egy tőrszurása véget vetett életének. Rémitő orditások közt hemperegve végre kiadta páráját és mozdulatlan maradt. A mi engemet illet, én csak távolról lehettem tanuja e vadászatnak, melly annyira különbözik európai szokásainktól, mert azon pillanatban, midőn a vad kitört a nádasból, lovam megrémülve olly hirtelen ugrott félre, hogy elvesztve kengyelemet, földre buktam. Hirtelen felugrottam és eléggé korán akarván megérkezni a vad elejtéséhez, a sűrűségen át a rövidebb utat választottam. Alig tettem néhány lépést a nád között, midőn közel hozzám nyávogást hallottam. Kezembe véve revolveremet ovatosan félrehajtottam a nádat, a honnét a hangokat hallottam volt. Képzelhetni bámulatomat : alig néhány lépésnyi tisztásban, mindenféle csontmaradék közepette, két kis állatot vettem észre, mellyek nem voltak nagyobbak apró bullduggoknál és mellyeknek pettyezett bőrük világosan elárulták eredetöket. Midőn, megpillantottak, azonnal meglapultak és rám vicsorították már is meglehetős agyarukat. Mindegyiknek egy-egy golyót röpitve agyába, midőn a nádasból kiléptem, don Estébánnal találkoztam, ki tudni akarta lövéseimnek okát. Én megmondtam neki, és ő megtréfálván bukásomért, egyúttal megdicsérte buzgóságomat, mellyel a vadászatot követtem, és melly olly jól megjutalmazta azt. Ezalatt a guacho lovam után ment. Nagynehezen megkaphatta és visszavezette hozzám ; azutáu pedig épp olly gyorsan, mint ügyesen lefejtette a négy onka bőrét. Diadalmasan tértünk vissza a haciendába. Ezóta felfogadtam, hogy soha sem ülök olly lóra, melly megijed, mert e nélkül meglőhettem volna az onkát. Az igaz, hogy azóta elég alkalmam nyilt az elveszett idő helyrepótlására: de olly kellemes helyzetben, mint don Estéban, soha* se találhattam magamat, és őszintén megmondva, ennek nagyon is örvendek ; mert ugy találom, hogy két onka egy vadászra, még pedig európai vadászra, kissé mégis sok. (A „Journal Chasseur" után) H. G. A kétszer hibázott fajdkakas. Felső-Ausztriából irját a J. Z-nak, mint az erdei fajdkakas-idény alatt történtet, a következő mulatságos kis epizodot: „Egy magasrangu katona, ki még soha sem volt fajdkakas-vadászatou, ezidén minden esetre ki akará elégitni ebbeli passióját, s igy egy szép éjfél után egy órakor, bár rég elszokott már az illy korai felkeléstől, Ferdl nevezetű vadászsegédtől s az erdésztől kisérve, megindult a magaslat felé, hol biztos megneszezés szerint még előtte való napon is két fajdkakast hallottak diirögni. A passionatus vadász és Ferdl sok mászkálás után felértek végre a dürgési helyre, mig az erdész lejebb egy magános fenyő alatt várta a hadjárat eredményét. — Látja nagyságos uram ott a fán. csak löjjön! — monda Ferdl súgva a vendégnek. — Hol ? Én nem látom. — Ott jobbra azon a görbe ágon! — Én nem látom! — Nem látja? hisz ugy ide látszik mint egy akós hordó ! — s türelmetlenül vezeté őt pár lépéssel odább, hol a láthatárra emelkedő tárgyat könnyebben ki lehetett volna venni. A kissé nem eléggé vigyázatosan tett előmenetel azonban gyanakodóvá tette a kakast, s egyszerre csak ismeretes nehéz szárny vergődéssel elvitorlázott, de nem messze, s egy magános fenyőre felgallyazváu, félbeszakított concertjét tovább folytatta. Nem soká maradhatott azonban háborittatlan, mert vadászaink felgallyazását látván, nyomában voltak. Szerencsétlenségre a magas uri vadász nem ismervén a kakasvadászat finom nuance-eit, türelmetlenségében a föinomentumot megelőzve, ismét elriasztá a nagy madarat, s most busán kullogott lefelé, azon gyenge reménynyel, hogy talán a másik kakasnál jobban szolgál a szerencse. A* kétszer elriasztott fajd ezalatt ugyanazon fenyőre telepedett le, melly alatt az erdészmester, örökösen füstölő pipájával, mély gondolatokba merülve azon okoskodott, hogyan köthetné meglehetősen ritka rakásu ölfáját a legközelebbi üveghuta njakába jó áron, s türelmesen várva, mikor jön már az uraság a szerencsésen elejtett kakassal lefelé. E helyett egyszerre csak szárnyésattogást hall, látja a kakast, s azon véleményben, hogy az találva menekült s kegylövésre vár, puskája után nyul. A sietségben azonban elszeleskedi a lövést, s az a földbe megy, mit azonban a vigan éneklő kakas észre sem vesz; sőt a magát feltaláló s a fajdjércze hangjait utánzó erdész csalogatására azonnal tovább diirrög. — De oh szerencsétlenség, ott közelednek, alig 50 lépésnyi távolságban a nagyúr és Ferdl , mit sem gyauitva, s hangos beszélgetésben egymással a lejtőn lefelé. Emberünk azonban nagy lélekjelenléttel s találékonysággal a kakas diirrögését bevárva s két tenyeréből trombitát csinálva szájához, a fontos pillanat alatt egy hatalmas : „ 's Maul halten -t!" dörög eléjök, mindjárt rá azonban ismét a jérczét producálja. — Azok amott eleinte nagy szemetszájat meresztettek, végre azonban megértették az epedő jércze „tikl-takl"-jait s integetéseit, vigyázva közelegetett a nagyúr — s szerencsésen lepuffantotta a most már harmadszor megérdemlett kakast. y © g y e 0 Felsége máj. 24—28-ig tartá fajdkakas-idény zárvadászatát Neuberg környékén, s az általa ez idén elejtettek számát még egy siketfajd- és két nyirfajd-kakassal szaporitá ; összesen pedig kíséretével együtt a steyeri begyekben ez idén 44 siket- és 13 nyirfajdot lőttek. Egy udvariatlan kakas. Kevésbbé kedvezett a vadászat istennője egy saját nemebeli buzgó hívének : Malvina, Metternich herczegn ö, férjezett Metternich Pál herczeg ezredesnének, ki Enns-Kamenicz környékén apr. 19—22-ig négy reggeli nehéz fáradozás után lőhetett csak meg egy impertinens kakast, melly udvariasságot félretéve, a szép vadásznő elől az utolsó pillanatban mindig tova szállt. — A hgnö meg is elégelte a visszás sportot, mellyben a bárgyú „Gallus" után a hölgynek kellett fáradozni, néha éjfél után 1 órától reggeli 4-ig hegyeket mászni, térdig érő hóban gázolni stb., mi utoljára is egy delnőnek kissé fárasztó mulatság. Egy udvarias, de szerencsétlen ponty. A fentebbi esetnek egy ellenkező pendantja jut itt eszünkbe, melly szintén egy delnővel, azonban nem a fenyvesek sötét hazájában, hanem a kék Duna hullámain, s nem is egy Tetrao Urogallussal, hanem egy nagy — potykával történt 1 A mult hét egyik estéjén, a Margit-sziget körül szokásos csolnakázásra indultunk szép hölgyekkel s czitera-szóval, mi igen jó kedvre hangolt bennünket, különösen a kedves „mamát", ki feleslegül egy kis horoggal halász-sportot űzött, s kinek csengő nevetése messze elhangzott a csendes vizeken, midőn egyszerre ezek egyik néma lakója, egy hatalmas dunai ponty, elcsábítva a czitera-hangoktól vagy a „mama" szép szemeitől? — egy hitalmas salto m irtaiéval a csolnakba s éppen a delnő ölébe veté magát, ki nem kissé rettent meg e rohamos hódolaton, s bár a vizek e „hidegvérű" seladonja féltékenységre nem igen adhatott okot, mégis a jelenlevő férj és barátai által pure et simple csak az erősebb jogánál fogva —- a szép hölgy minden könyörgése daczára, hogy ereszszék szabadon — megsiltcs általi halálra Ítéltetett, melly ítélet rajta még azon este illő assistentia mellett végre is hajtatott, közösen el is temettetett, s az erőszakosságon netalán felinduló belső biró pár pohár jó-féle Zichybakatorral elhallgattatott. — Azt mondják a Fidschi szigetek lakói is igy bánnak el a kezükbe esett védtelenekkel. Eladó. A „Vadász- és Versenylapénak 12 évi kötitei (1857—69), mellyekből egy szá:n sen hiányzik, csinosan bekötve 50 frtért. Bővebb értesítést alulírott adaud, ki is a jól becsomagolt könyveket Pestre szállitandja. Gácson, junius 22. 18 70. Szedlicsek Ferenez, erdész.