Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-05-20 / 14. szám

Melléklet a „Vadász és Versenylap" 14-ik MÁJUS 20. 18G9. mindenekelőtt szükséges, hogy lótenyésztésünknél bizonyos határozott ez él t üzettessék ki, mely felé fokozódott értelmiséggel minden lótenyésztő törekedjék ; de minthogy hazánkban az értelmiség a köznép között, — melynek lótenyésztését épen emelni szándékunk — nem fejlődött még annyira, hogy e tekintetben mindenkor saját érdekét előmozditni képes volna, szükségesnek üsmerjiik, hogy a magas kormány karöltve hazai gazdászatunk vezetőivel vegye át az irányadó szerepet, s vezesse czélszeru intézkedések által e fontos ügyet a nemzet jólétének előmozdítására. Azon elveket és nézeteket, melyek a lótenyésztésnél irányadóul szolgáljanak egy kitiinő német tenyésztővel a következőkben foglaljuk össze. Hazánk éghajlati, gazdászati és földtani viszonya az ország nagy terjedelme miatt oly különböző változásokat mutat fel, hogy az egészre nézve érvényes szabályokat felállítani nem kis nehézségei jár ; tekintettel kell tehát lenni a par excellence lótenyésztő vidékekre, és ezekre nézve a tenyésztési elvek fővonásait megállapítva, a különféle helyi viszonyokhoz képest módosítani és kiegészíteni szükséges. Sikeres, és jutalmazó lótenyésztés csak ott űzhető, hol a helyi viszonyok megfelelők, s nevezetesen hol legelőben hiány nincsen; a lótenyésztés, ellentétben a marhatenyésztéssel, a szabad mozgást t ü z i k i egyik föküvetelmül, a ló izmainak ereje kitartása, mozgásának helyes aránya és a pata szabályos kifejlődése és szilárdsága csakis a kellő mozgásban és általa fejlődik azon tökélyre, mely nélkül a ló hivatásának teljesen meg nem felelhet. A legelőni szabad mozgást semmi által pótolni nem lehet; az anyaállatra ezen körülmény hasónlólag nagy előnynyel van, s ennek jótékony hatása visszahat a fejlődő vagy szopó csikóra is. Mielőtt hazánkban a lótenyésztés gyökeres javításához fogni lehetne, szükségesnek látjuk először is tájékozást szerezni a meglevő tenyész anyag mennyi és minőségéről, hogy ez által tiszta kc'pet nyerhessünk arról, váljon mennyire számolhatunk saját meglévő evőnkre, honnét és mennyit keilend talán pótolni külföldről ; és ez csak az úgynevezett álla t-k ataster által érhető el, — melynek vezetését legczélszerübhen lehetne a mielőbb kinevezendő megyei és kerületi á 1atorvosokra b i z n i. — Ezen intézmény mielőbbi életbeléptetésének mcgmérhetlen haszna könnyen kimutatható, mert egyrészt a kormány tisztába jönne önmagával a felöl, hogy a lovassága számára szükségelt lovakat hol és milyen számban találhatja fel biztossan, másrészt az értelmes állatorvos helyes tanácsa által legnagyobb befolyással lehetne a különféle házi állatok tenyésztésére, nem tekintve azon nagy hasznot, melyet értelmes állatorvos kiiitö járványok alkalmával rögtöni helyes intézkedése által az államnak nyújt. Ennek foganatosítása után szükségesnek üsmerjiik 1-ször tenyész mének alkalmazását, és pedig az egyes vidékek gazdászati, éghajlati és földtani viszonyainak megfelelöleg különféle fajból származókat; ezeket pedig föllelhetjük egyeseknél, az állami ménesekben vagy külföldön. Bárhonnét szereztessenek a tenyészmének, mindenkor öröklési hiba nélkülieknek kell lenniök, és in i n é 1 kevésbé nemes veriiek azok, annál helyesebb testaránnyal kell hogy bírjanak. Hogy tehát ezen országszerte fedező úgynevezett privát mének ebbeli hiányasságuk felösmertessék: szükséges, liogy minden fedező mén vizsgálat alá vétessék, és csak azok bocsátássának fedezéshez, melyek örökölhető bajtól tökéletesen menten találtatnak,*) — ilyenek a különféle csont- és irülcti kóros képletek, szem és bizonyos tiidöbántalmak, s több más ; melyek ivadékról nemzedékre átvitetnek, és annál biztosabban lépnek előtérbe, minél kevésbbé felelnek meg *) Az állam által felállított fedező méuck ugyan — mint ez lapunk jelen évi folyamának több számában említtetett — valóban ily vizsgálat alá vétettek; hogy az ugy nevezett községi vagy magán tenyésztők birtokában levő mének is ilv exarnen alá jöttek volna — azt nem hallottuk. Ezt nálunk alkalmasint ismét a tulajdon szentségébe avatkozásnak neveznék. Következménye természetesen az lessz, hogy a mit a kormány épit, azt más felől lerontják. Szerk. számához 1869. VADÁSZ ÉS VERSENYLAP. az állat természetének azon külviszonyok, melyek között az tartatik és használtatik ; ellenben m i n dazon tenyészmének, melyek örökölhető hibákkal ellátvák, biintetcs terhe alatt zárattassanak ki a tenyésztéstől, vagy — még biztossabban, azoknak kiheréltetése rendeltessék el. Igaz ugyan, hogy ezen eljárás a tulajdoni szabad rendelkezés fogalmával ellenkezni látszik, de meggondolandó, hogy a közjó érdekében az egyéni szabadság némi korlátolása, különösen ott, hol károk és vesztess égek felösmerésére és azoknak elkerülésére szakismeret szükségeltetik — nem csak helyén van, hanem kívánatosnak is kell elösmerni. Hogy ezen a tenyésztő szabad rendelkezési jogát korlátoló intézmény ellensúlyoztássék, és a tenyésztő csak hibátlan, és tenyésztésre mindenképen megfelelő mének tartására ösztönüztessék, igen ajánlatos volna a legjobb privát mének birtokosait államdijban részesíteni, de melyért kötelezve volnának dijazott méneiket legalább öt éven át az országban fedezésre használni. A fedező mének országszerte megvizsgálására a kormány megfelelő számú bizottmányokat helyezne, melyek mindegyike állana egy a kormány által kinevezett szakértő elnökből, egy a vizsgálandó kerületben lakó, és lótenyésztéssel tényleg foglalkozó gazdából, és egy értelmes állatorvosból ; a vizsgáló bizottmány szótöbbséggel határoz a mének tenyészképessége felett; az állatorvos azonkivül az állat egészségi állapota felett ad véleményt ; a tenyésztésre alkalmasnak ösmert mén tulajdonosa a bizottmány által fedez h et e'si igazolványt nyer mén lova számára, és pedig egy évi fedezés időre ; a fedezésre engedélyt nem nyert mének azonban kiher élendő k, vagy legalább az általok véghezviendő fedezés p é n zbirság terhe alatt betiltandó. A bizottmány működését minden évben közvetlen a fedezési idény előtt egy néhány héttel megkezdi, és annak befejezéseig folytatja. (Folytatjuk.) EISENMAYER SÁXDOR m kir állatgyógyintézeti tanársegéd. Egy bagoly élettörténete. GÁCS, 1809. Május hó. Mielőtt a fentebbi czimzetre vonatkozó elbeszélésbe kezdenék, pár szavam van a t. szerkesztőséghez. A „Vadász és Versenylap" f. évi 11. számában sajnálattal olvastam, bogy a „ Jagdzeitungba" küldött, s az idei szalonka idény eredményét tárgyazó czikkein miatt közönyösséggel vádoltatom*) a t. szerkesztőségtől egyetlen hazai sportlapunk irányában. Megvallom, hogy a t. szerkesztőség e nem jogosult szigorát, s a nagy közönség elíjtt közönyösségeli vádoltatásomat igen zokon vevém. No de gondolom „több is veszett Buda alatt." Ezennel tehát az ügyet befejezettnek tekintvén, elbeszélésemet azon bevezetéssel kezdhetem meg, hogy: „das Übel kommt nie Allein" ; engem azóta, mint vadászt, igen nagy csapás ért, egy igen derék vadász-madaramat vesztettem el. Ősszel, tavaszai, sőt télben is, ha másféle vadászat engedi, vagy a körülmények igénylik, midőn a ragadozó varjak csókák vándorolnak legszebb mulatság a bagoly-les, vagyis a bagoly kunyhóból való lövöldözés. IIa ki oly sokféleképen és oly sok .helyütt élvezte a les kellemeit és unalmát mint én ; ha kinek *) Vádolni nem állott jogunkban, s e kifejezést nem is hasznáttuk méltóságod irányában. Az emiitett czikkecskében „elszomorodásunkat" fejeztük ki, bogy az idegen nyelvű lap szerencsésebb az oly várva várt szalonkaidény eredményeinek közölbetésében ; annál inkább zokon esett ez, miután éppen megelőzőleg méltóságot buzdította bazai vadászainkat e lap szorgalmasb támogatására. Jól tudjuk, hogy méltóságod az egyetlen hazai sport lapunkat megindulása óta (1857-től fogva) folyvást mind anyagilag mind szellemileg folyvást pártfogásával szerencsélteti, — s ezért ba kissé korai féltékenységünkben a ,,közönyös" szót rosszul használtuk, ezt visszavonhatni nekünk legnagyobb örömet okoz A szerkesztőség. 09 oly hü madara volt mint nekem, és ezen kedves társát a kaján sors elrablá : az tudja mit vesztett, mily pótolhatlan örömet és szórakozást fog nélkülözni hosszú időre. — Ezen bajban vagyunk itten jelenleg, mert kedves madaram 14 napi küzdelem után minden ápolás daczára kimúlt ; de a véghez vitt bonezolat eredménye annyiban nyugtatott meg, hogy aggkora okozá a tiidö sorvadásban gyökerezett halálát. Feljajdulásomért minden jó vadász meg fog bocsátni, jól tudván azt, mennyi bajba kerül a vizsla kitanitása, s mi ez azon elmondhatlan türelemhez képest, a mellyel e félénk madár szelidithető, idomítható ! Ha e két esetbeli veszteség bármelyike éri a vadászt, főleg ha megkedvelte, megszerette fáradsága, igyekezete ügyessége vagy ügyetlenségének e hü, ernyedetlen, mindég jó kedvii és engedelmes társait, hogy ne fájlalná kimúlásokat; s ezen okoknál fogva, miután madaram kitiinő tulajdonságai vidékszertc is ismertettek, örök emlékül íme elzengem felette a hattyúdalt. Madaram a Stryx bubo, nagy füles bagoly (die Ohreneule) fajának gyönyörű nőstény példánya volt. 1840. év körül Liptó megye Brasiva liavassának már nem tudom melyik völgyében, melynek magaslatin a regényes szikla ormokat égig nyúló fenyvek sudarai uralják, volt egy megközelithetlen magánosan csüngő szikla, s ebben egy üreg, melyet mint az ottani csősz fiu regélé, egy pár nagy madár igen gyakran látogat. Az apa meghallván fia clbeszéllését, azt adá feleletül: „ne bántsd őket fiam; a bagoly pár ki tudja miólta lakja ez üreget, ott költ, a sasokat elűzte e vidékről ; mit sem bánt, magad se merjed bántani." — Igen ám, de a tiltott gyümölcs izlelése élvezetesb. A mi fiunk megunván a reá bízott kecske nyáj egyszerű legeltetését, életveszedelemmel megmászta a sziklát és meglepvén a tojáson ülő nőstényt, elfogta — és lehozta. Innen a madár Besztcrczére s onnan 1850-ban ide Gácsr.i került, de miután tulajdonosa el lévén a posztó gyár könyvei vezetésével foglalva, kellőleg nem élvezlieté : az uradalomnak adta által, mely a vadászat iránti lendületet fáczánosok, csenderesek alkotása, vad kiméle's és ártalmasok irtása szempontjából igényelvén, a bagolyt megszerzé. I860, ólta majd kirekesztöleg a magam les kunyhóiban használván, merem állitani hogy maga nemében pótolhatlan, annál is inkább, mert már volt ilyen madaram, és többeket láttam, próbáltam. Madaram hallása, de főleg láttelietsége hihetlen, figyelme ébersége csudálatos volt; nyugton soha sem volt; nagy feje, szemei, fiilei örökös mozgás tárgya volt; a fecske vagy bár mi madárka árnyékát éppen ugy észlelte, jelezte, mint a száz meg száz ölnyi magasban czirkáló karvalyt, a melyet szabad szemmel látni sem lehetett. Ha a földbe vert, s erre keresztbe illesztett léczen megunta az állást, leszált, felugrott, szárnyait hol be hol kiterjesztette, s ezen fogásaival a ragadozókat ingerelte, gyiilölse'göket a vak düh legmagasb fokára hajtotta, ugy hogy félretéve minden tartózkodást, csoportostul vagdostak le reá. Ekkor aztán ugyan volt dolga a Lefauclieux-nek ; tudok esetet, hogy legfeljebb 3 perezben nyolezszor lőttünk. 1850-tól 18

GOig a bagoly előtt elejtett szárnyasok számát évenkénti átlagban talán 250-ro tenném ; azólta, miután oly szenvedélyei üztiik hogy szemlátomást pusztultak a vidékről, 100-ra sem merném tenni. Feledhetleuek kedves madarain alkalmazásával élvezett óráim ; igaz hogy sok bajba került inig a sürü lövöldözést megtűrte, de már évek ólta fel sem vette azt, mintha nem is hallaná ; igen bátor volt, kivéve ha varjak sürün környezék ; ekkor nagyon meglapult sőt leszállott a földre. Még néhány hét előtt is, két izben sokat ejtettünk el, s régi hü cselédem, kinek karján 10 év ólta járatott a sokfelé létező lesekbe, azt állitá : hogy a mi kedves madarunk igen sovány; — be is teljesült aggodalmunk, mert 18 évi hűséges szolgálatának a kérlelhetlen Párka véget vetett, éltének tudtunkkal csak 29-ik évében. — Béke porainak ! Hosszura nyúlt értekezésemhez még azt vagyok bátor csatolni: ha kinek fúles baglya van, szoktassa löttvad, madár, macska liussali etetéshez ; döghust a világért se kapjon, és mi fő: a bagoly soha oly helyütt ne tartassék, melynek közelében sertés vagy ennek óla létez, ennek a szagától, és a sertés bus