Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869
1869-02-20 / 5. szám
24 fürdő után tántorgó léptekkel ugyan, de botlás nélkül követte táborunkhi z. Felhasználtam a ritka alkalmat, egy ujonnszülölt elefánt magasságát megmérhetni, és — két láb három hüvelyknyinek (angol mértékben) találtam. Egy megnőtt állat magassága 'J—10 láb. Súlyát is megakaitam tudni, de midőn a mázsához akartuk kötözni, ismét ama fájdalmas hangokat hallatá, mire anyja, szándékunk elleni ellenszenvét oly érthető jelekkel nyilvánilá, hogy kénytelenek voltunk a kísérlettel felhagyni. — Embereim súlyát 60—7 0 fontra becsülték. Ily fiatal elefántok ritkán láthatók, minthogy a tenyésztési kisérletek eddig sikeretleuek maradtak, még oly helyeken is, hol fogságuk lehető legjobban hasonlít a szabadsághoz. Volt alkalmain ily helyet látni Dhákában (Bengal), ez valóságos elefántpark, hova, az olcsó eltartás végett, minden indiai katonaezred nélkülözhető elefántjai egyidőre beállittatnak, s mint valamely angol parkban a szarvasok, szabadon járhatnak, kelhetnek. — Ezen helyen, ha huzamosabb ideig vannak is az elefántok, szelidségükböl és dressurájukból semmit sem vesztenek; de ellenben közösülés közöttük bebizonyithatólag eddig nem történt; ha szült is egyik vagy másik, ez mindig olyan volt, mely vagy már vemhes állapotban került a parkba, vagy egyszer onnan megszökött és később ismét önkéntesen visszatért. — (Schlagintweit indiai utazásából.) Vegyes, Gróf Széchényi István emlékére a nemzeti Cassinóbau évenként tartani szokott díszebéd mult vasárnap f. hó 14-én ment véghez. Az ebédlő termek nem voltak képesek annyi tagot fogadni, a hányan ezen ünnepélyhez jelentkeztek, de azért mégis 50 teiiték volt elfoglalva. Az asztal közepén diszlett azon nagy billikom, melyet utódai a végrendelet szerint a nemzeti Cassinónak ajándékoztak. Nagyobb toastot ez alkalommal nem hallottunk, habár sok kisebb humoros felköszöntés gyakran váltá fel egymást. Egyáltaljános óhajnak vélünk itt helyt adni, bár ha minél előbb saját palotánkban tarthatnék meg ez ünnepélyt, hogy ne volnánk kénytelenek hely sziike miatt róla lemondani. A Buccaneer által fedezendő kanczák közül gr. Waldstein János, kinek két kauezája nyert sorsot e ménhez — Goldfischt a fedeztetéstől visszahúzván : a földinivelési ministerium az első húzásnál kimaradt kanczák közt történendő sorsolás utján kivánta meghatározni Goldfisch helyettesét; -— minthogy azonban a kisbéri ménesparaucsnok felterjesztése folytán az ebő húzásnál sorsot nem nyert kanczák nagy részt már más kisbéri törzsménekhez lettek bejelen ve, s minthogy a fedeztotési idény beállta már a kellő közzétételre s sorshúzásra nézve sem hagy idő , — megengedtetett, hogy gr. Waldstein J. gr. Kenuid Jánosra ruházhassa át ebbeli jogát. .4 mévtelepekben lévő apa lovaknak a fedezőállamásokra történendő elosztásuk előtti mcgvizsgáltatásukat a m. kormány elrendelvén, az oiszágos állatorvos s a vegyes polgári s katonai bizottság beterjesztették a vizsgálat eredményét; e szerint az I. és Il-ik telep 1040dbból álló létszámában 1039. darabot teljesen egészségesnek és tenyésztésre alkalmasnak találtak — se tetemes létszámból csak is egyet véleményeztek kisorolandónak, mint száraz keliesség által tenyésztésre alkalmatlant. — Fájdalom, hogy ezen egy — épen a legjobb mének közé tartozott — neve Sehaggya, 4. 3 ,'/c, 13 éves szürke. Gladiator erdélyi ménről azon hírt vettük, hogy az jelenleg gr. Teleki Sámuel erdélyi birtokán Sáronberkén (Tordamegyében, Vásárhely 1 m. f.-re) és igy ép Erdély közepén van elhelyezve, hol a legnagyobb kényelemnek örvend. 40 aláírás 35 írtjával,— inely összeg a In lyviszonyoknak leginkább megfelel van betöltve. A „fatkas-vadászat" melyet íriult számaink egyikében jeleztünk, s melyet Szegeden kivül Szabadka, Majsa és Halas városok rendeztek, tökéletes fiasco v a I végződött, mint szegedi t. levelezőnk érlesit. A jó l.árom négyszegmértföldön s egye; szétszórt tanyákon összegyűlt puskások a kevés hajtóval rendezetlen , ellenőrizetlen vonalakban nyomultak az ötömösi határ mint központ felé, minek eredménye lett, hogy az egyik csapat még csak szomszéd csapatával sem találkozott össze. Aztán még hagyján, ha e kis csapatok kijövetelük czélját szigorún szem előtt tartva, a rejthclyeket szabályosan áthajtják, talán lőhettek volna farkasra, inert valami négy darabot csakugyan láttak. Hanem ily öiunegtagadást városi vadásztól no várjunk. Mert a mint egy nyul a vonal előtt fölugrott, minden figyelem s minden puska rá volt irányozva, ha mindjárt '200 lépésnyire baktatott is. Lett tehát a farkasvadászatból nyulhajhászat, melynek eredménye ,,on dit" szerint 300 — 400 darab ; de ezt sem számlálta meg senki. Némely helyen sok levén a nyul, a pufogatás, zaj, oly nagy volt, hogy ugyan ágyban fekvő és haldokló farkas legyen, hogy két órával elébb ne lásson a meneküléshez. Igy hát summa summarum láttak is nem is 3—4 farkast, lőttek is nem is 3 — 400 nyulat. Az 1868-ki fedezési idény folytán a Lajthán tuli részekben fedeztettek : Stiriában 109 állam inén 3892 magán kanczát Karinthiában 56 „ „ 2067 „ „ Krajnában 27„ „ 793 „ „ Partvidék 23 „ „ 914 „ „ Dalmatia 5 „ „ 183 „ „ Csehország 530 „ „ 27,290 „ „ Morva 280 „ „ 15,257 „ „ Szilézia 37 „ „ 1596 „ „ Alsó-Ausztria 58 „ „ 2204 „ „ Felső-Ausztria 19 „ „ 626 „ „ Salzburg 8 ,, „ 219 „ Tirol 13 „ „ 366 „ „ Galiczia 272 „ „ 10,573 „ „ Bukowina 61 „ „ 2251 Össze»en : 1498 mén 85,231 kancza. A fedezés ára — kivéve a parti tartományt és Dalmatiát, hol az fizetés nélkül engedtetett — 1 frt mint legkisebb, és 4 mint legmagasabb ár közt változott. Mennyi lehetett Mag)arországon a fedezett kanczák száma, nem tudjuk, megkeresést intéztünk azonban az illető helyekre, s ha a válaszok beérkeznek, közlendjük. A legelső verseny alkalmasint a Nizzai az idén, melyre a tiszteletdijjat ő Felsége az orosz császárné adta, s melyet Nizza városa még 400 livressel szaporított meg. Steeplerhasse-Handicap. 3 '/„ infd. Br. Finot Astrolabe 12 st. (R. Count) . 1 Gr. D'Evry Druse 11 st. 5 f. (Trinch) . . 2 Moree M. A. F 1 a t c a t c h e r 10 st. 4 f. . . 3 Sebes futam után az olvasóink előtt ismeretes Astroloke egy nyakkal verte ineg versenytársát; a 2. és 3. lóközt két lóhosz különbség. Angliában erősen készülnek az idény megnyitására, daczára a nagy essözéseknek, melyek a talajt egészen feloldták ; magában Newmarketben vagy 7 00 ló van idomitásban, s köztök Anglia legjobbjai. A 2 és 3 évesek mindnyájan egészségesek s gyönyörűen futnak. Wild oats oly állapotban vau, hogy jövő héten már futhat a 2000 guineáért. Lady Coventry, a Lincoln-handicaprei kedvencz szintén jól néz ki ; nembizonyos azonban, hogy Lincolnban indul-e; helyetie talán Silenust küldik, s a Lady Epsomba megy a „City és suburban" handicapre. — Gr. Lagrange itteni lovai közül Pero Gomez a mult héten idomárjával csak egyszer lovagolhatott a rosz időjárás miatt. Montagnard, a Newmarket-handicap mult évbeli győztese, kivétetett az idoinitásból s a Dangui ménesbe küldetik. (Saját hazai istállóinkból is kérnénk hetenkint hasonló rövid kis tudósításokat. Káposztás-Megyer megígérte ezt már jövő számunkra, honnan egyelőre csak annyit mondhatunk, l.ogy First lorddal nagyon titkolóznak.) A cairói versenyek részleteihez, egy ujabb levél szerint, mely Cairo jan. 27-ről kelt — ínég a követzöket toldhatjuk. „A versenyek második napján a cairoi créine (a diplouiatiai kar teljes mellőzésével) nagy reggelire volt híva az alkirályhoz, melynél csak szépség és divat voltak képviselve. Az alkirály a bájos Faenzi Christinát, egy tlorenzi kÍ6asszenyt, maga vezette az asztalhoz. Az ebédlőterem roppant ablakai a Seiniramis kertjéhez hasonló plantatinákra nyíltak, s az ennek bosquetjéből felhangzó remek zene, az üde lég, a pezsgő nedve, s asztal körüllevö szép hölgyek villanyos szemei a legélénkebb kedvre hangolok a számos tagból álló társaságot, mely félre téve minden feszt, csakhamar asztalt bontott, s a versenyek kezdetéig párosával a palotát környező tündéri kertekben sétálgatás és fecsegessél mulatá magát. A versenyek Cairón kivül az első oasis kútjának szomszédságáaan tartattak, s a mult decemberieknél rendesebben folytak le.' 1 A suezi csatornánál, mint egyik föbbrangu hazánkfiának onnan irt leveléből olvassuk, ki a cairoi versenyek után a vice-király meghívására Southerland herczeggel együtt rándult ki oda, az utolsó átszúrásokon munkálkodnak, s f. é. cctober l-jén történik meg a két tengert összekötő csatorna megnyitása. A munkálatok megtekintése és tanulmányozása végett mindig számos utazóval találkozhatni ott, jelenleg is Mr. Fowler jeles angol mérnök, az európai hirü Mr. Owen, a Times hírneves correspondense Mr. Russell, az Illustr. London News rajzolója Mr. Timpson stb. találkoztak. Az angol és arabs lovak gyözösége feletti ama két versenyről, melyet lapunk tavali számában is emiittettünk, ugyancsak a fenteinlitett levélben következő megemlékezést találunk : „Mindig kíváncsi voltam e versenyek részleteite, inig most végre Lesseps ur személyében oly valakire akadtam, ki szemtanuja volt az egésznek, s ki maga vette fel a verifleationalis protoeollumot. A versenyek következők voltak ; Első fogadás: 25 mille franc 250 mille fr. ellen. Fele út Suez felé és vissza: 90 ang. mfd. Halim pasa id. A 1 i s s i nevü arabs szürkéje 250 m. fr. Mr. Ross Alabama n. s/ 4 vér angol ló ellen 25 m. fr. Az indulás egyszerre történt s a két ló különféle menetben estig 35 a. mfdet haladt, másnapra kelve azonban az angol ló rövid vágtatás után összerogyott. Az arabs maga folytatta a futást, és ép egészségben érkezett vissza Cairoba. Második fogadás, 1'2 napi gazella vadászat, inelyban az angol lónak az arabssal mindenütt egyenlően kell haladnia. Halim pasa söt. p. Dahman nevü arab m. Thompson ur 6é. kitiiuö vérű ang. hunterje. A két versenytársat tulajdonosaik magok lovagolták, (Dahmant volt szerencsém a mostani meetingbeu látni, s mondhatom derék egy állat.) Ismeretes dolog hogy a gazellát Egyptomban az agár elfogni nem képes, minthogy szemei a napfény Altai ugy elkápráztattalak, hogy a roppant sebes futamu gazelát nem követheti. Azért is a gazella vadászatot betanított sólyommal iizik, inely a magasból áldozatát megpillantva — egy pillanat alatt levág reá s szemeitől megfosztja, midőn azután az ebeknek könnyű azt elfogni. — Így fogták el együtt versenyzőink is az első gazellát, s Halim pasa tovább folytatta a vadászatot, többnyire vágtatásban, mig Thompson ur lova nem győzvén tovább a homokbani futást — a kulcsot beadta. — Halim pasa nagy sportman; most számüzötten él Stainbulban, nem akarván elfogadni az alkirály ajánlatát, ki 2 millió franc esztenteudei jövedelem mellett át akarta venni jószágait." A „V. és V.-lap" elmúlt évi folyamai 1857-től fogva még néhány complett példányban kaphatók 5 írtjával. A Bérczy Károly által szerkesztett „méneskönyv" pedig leszállított áron (6 frt. helyett) 3 írtért — a kiadó hivatalban. Szerkesztői posta. 0 A urnák Szegeden Köszönjük a szives megemlékezést s lapunk pártolását. H. R urnák Lepsényben. Az idomítás alatti lovak névsorozatát kéruök. Hát a falka nem hajt e ? Laptulajitonos: özv Bérczy Károlyné. Felelős szerk.: gr. Lázár Kálmán" Szerkesztő-társak : Keve József -.< Sárkány Jan. PEST, 1869. NYOMATOTT AZ „ATHENAEUM" NYOMDAJABAN.